Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - A szászok igazsága (Egy hétfalusi ev. pária)

143 „Június közepén úgy állt a dolog, hogy a tárgyalások mindkét részről félben szakít tatnak." A király — állítólag a királyné közbeesett halála miatt — elhalasztotta az országgyűlést, mit Rákóczy igen rossz néven vett. A császári követek kimerültek, szabadulni vágynak, azt azonban fáradhatatlanul hangoztatják, hogy nem ők támasztottak nehézségeket. Rákóczy követei meg bizony egyre csak őket vádolják, protéstálnak ellenök, s más megbízottak küldését hozzák szóba helyibök, — »kik nem hamis informatiót adnak." Szóval, a reménytelenség képe mindenütt. De csak egyideig; mert a kép elváltozik. Június 2 7-kén csillámlik föl a békesség reményének fénye Ferdinand engedékeny levelének hatása alatt. Enged a király a jezsuiták kérdésében s a templomok visszaadását is elrendeli ; s örömét fejezi ki egyúttal, hogy Rákóczy is a jezsuitáknak javait — a tokaji barátszőllő kivételével visszaadta. A midőn erre reá megkezdődött végre — mindkét fél részéről kiküldött két-két követ közreműködésével, a végrehajtás eszközlése, a templomok visszaadása : ügy látszott, hogy most már meglesz az egyezség, szent lesz a békesség. Az ám ! ha a végrehajtás helyszinein a munka nem ment volna olyan lassan, s az idő nem haladt volna olyan gyorsan s nem hozta volna mind közelebb a várva-várt országgyűlést, melynek magatartásából akart most már Rákóczy igazán meggyőződni arról, hogy a béke fenntartása lehető-e vagy nem, s ez az oka annak, hogy a tokaji tanácskozással kezdett keveset törődni. A követek tehát csak hozzáfogtak a templomok visszaadásához ; az egyezség nem jött létre; a fejedelem, majd a király is visszahívta követeit s evvel a tokaji tanácskozmányok — írja szerző műve utolsó (69.) lapján — véget értek. Következtek az országgyűlési viták, melyeknek lezajlása után a végrehajtás feletti tárgyalások fonala ismét fölvétetett Eperjesen. íme, Zsilinszky Mihály — levéltári kutatás alapján megírt — becses értekezésének rövid összfoglalása. Mondjuk-e, hogy szerző a prot. egyháztörténetirásnak s vele a szegény ekklezsiának is kiváló szolgálatot tesz akkor, midőn a minden felekezeti szellemet s érdeket kizáró gazdag M. T. Akadémia kiadásában a magyar prot. egvház történek körébe is vágó tudományos kérdések tisztázása szép feladatának szenteli munkaerejét. Az írót csak megtisztelni véljük azzal, midőn azt óhajtjuk, — hogy művei folytatása .következzék. Krupecz István. ütlFÉll, Szászok igazsága.*) Jelige: Ha a. ti igazságtok feljebb nem bővelkedik a farizeusok és Írástudók igazságánál, semmiképen nem mehettek be a meuuyekuek országába. — Máté 5. 20. A mit utolsó közleményemben megjövendöltem, beteljesült : a magyar esperesség márcz 25-én megalakult. Az erdélyi magyar evangélikusoknak ezentúl a márczius *) Lásd e lap 1886. évi 1. számában az előző czikket. 25 épen oly nevezetes napja leend, mint a magyar nemzetnek a márczius 15. Hogy az uj esperesség, a tisztviselőket azonnal megválasztván, a tiszai ág. h. evang. egyházkerülethez csatlakozott : azt már közölték a lapok. Részletesebb tudósítás még most nem látszik időszerűnek. Épen ezért egyszerűen csak tiltakoznunk lehet az efféle állítás ellen, mely szerint „ezen nemes ügy személyeskedéssé alacsonyittatott le."*) Ez nem áll ; sőt inkább konstatálható, hogy az egyes egyházak képviselői a várakozást felülmúló egyetértéssel oldották meg a fontos kérdést. Ezen egyetertés jellemzésére elég lesz amaz igazán lélekemelő jelenetre hivatkoznom, midőn a kisebbség vezére, a szászok elleni küzdelemben megőszült Borcsa Mihály bácsfalusi evang. lelkész, a határozat kimondása után előlépve, az ellenzék nevében kijelentette, hogy „a mint Világosnál a muszkák előtt lelki fájdalommal, ugy most a magyar testvérei előtt örömmel rakja- le a fegyvert és csatlakozik a határozathoz, „hogy legyenek a magyar evangélikusok egy szív és egy lélek." Viharos éljenzések közt szorítottak kezet az 1875. évi magyar evangélikus forradalom ezen egyik kiváló szereplőjével a többi bajtársak. Hogy ezen egyetértés a jövőre is megmarad, ezt engedi remélnünk az egyesekben élő hazafiság. A mi pedig az .,Egy hétfalusi evang. pária Nro. 2." által a Budapesti Hirlap ez évi 84. számában „Üdv hadserege" czím alatt közzé tett czikket illeti, azt egyetlen magyar evang. pária se tartotta időszerűnek, a mely kijelentéssel csak arra akarok figyelmeztetni, hogy az ügy buzgóságtól elragadott páriatársarn különben egészen a tisztesség korlátai között tartott jajveszeklése a Brassóéhoz hasonló apodiktikus Ítéletre nem képezhet elégséges alapot.*) Sokkal okosabb, ha a „Pária Nro. 2." velem együtt a szászok ellen fordítja fegyverét; de viszont a „Brassó" szerkesztője is vegye kezébe jövőre a veres plajbászt, ha még valaki akarna „a velünk egy nyelvet beszélők (értsd : a hétfalusi csángók) türelmetlenségéről" kötött meséket szánalom gerjesztés végett világgá bocsátani ; mert csak igy teljesülhet az az óhajtása hogy „múljék el közülünk az egyenetlenség." ^Ezeknél sokkal szebben tette emlékezetessé a magyar esperesség megalakulását Rombauer Emil főreáliskolai igazgató tanár és a brassói magyar evang. egyháztanács tagja, midőn a márczius 25 ének emlékére egyházközségének 200 frtot adományozott. Ubi facta loquuntur non est opus verbiá ! S most térjünk a napirendre. Haupt Erigyes szászhermányi lelkész és brassómegyei szász esperes is elhatározta magában, hogy mielőtt az uj esperesség megkezdi működését : még egy emléket állit magának a magyar evangélikusok szivében. Folyó hó 12-én temettük a csernát falusi magyar evang. egyház papját, Binder Lajost. A temetésre nagy közönség sereglett össze. A magyarok megjelentek, mert magyar egyház papja volt a megboldogult ; a szászok pedig mivel benne remélhetőleg a szászok által magyar egyházainkra erőszakolt utolsó szász pap szállt sírjába. Az esperes magának arrogálván a temetés rendezésének jogát, a gyászoló család híre és tudta nélkül megbízza X. lelkészt a szertartás végzésével. A gyászoló család viszont az őt megillető természetes kötelességénél fogva Y. lelkész urat kérte fel. Egyik lelkész se tudott a másiknak a megbízatásáról s igy mind a kettő beállít jól elkészülve a halottas házhoz. A többit kiki elgondolhatja. Végre is „az okosabb enged" s elteszi a halotti prédikációt — a mint a szomorú halotti gyülekezet általános derültsége közt ő maga mondá — a szász esperesség elbúcsúztatásának alkalmatosságára. Eddig csak a magyar evangelikus templom szentelési (türkösi)**) és papbeiktatási (hosszufalusi**), krizbai)***) ünnepélyeken botránkozott meg a hívek serege : most már a Lásd „Brassó" 1886. évi 39. sz. **) Lásd e lapok mult évi 22. számában. ***) Lásd e lapok mult évi 33. számában.