Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A Zsilinszky-féle interpellatio s arra adott válaszhoz (Döröcskei)

kissé elkésem vele — mert vártam ezt másoktól, de a dolog természetéhez mérve sohasincs későn. — Az országgyűlésben vége szakadt már, a miniszteri válasz tudomásúl van véve; de az életben még nincs vége s egyrészint épen azért, mivel az országházában ilyen hamar szakadt vége. Én legalább azt hiszem, hogy velem együtt mindenki s még inkább a kultuszminiszter meg van győződve, hogy ezek mellett a törvények mellett az életben még nem szakadt vége, s hogy nem soká tart s az ügy újra interpellatióba fog jönni, a mi az országgyűlésnek és a kormánynak mostani könyed felfogása, de egyúttal az élet követelésének komolysága mellett fog bizonvítani. Ki van mondva Magyarországon törvény által a ker. felekezetek egyenjogúsága ; ki van adva az 1868-ik évi 53. t. cz., melynek czélja akart lenni az ország ker. felekezetei közt a viszonosságot körülvonalazni, a százados súrlódásoknak véget vetni, s a vallásfelekezetek közti békének ujabb támaszt és biztosítékot nyújtani; ki van mondva a reversális érvénvtelensége is. Csakhogy az, mint az illető miniszter maga is befogja látni — még nem elég. Azért, mig egyrészről a kormány hangoztatja, hogy a törvény ahipján áll, tehát büntetést csak arra róhat, a kire a törvény világos szava ilyet szab ; másrészt könnyen veszi azon kötelességét, olyan törvényt adatni kezébe, a mely — a maga belátása szerint is — vétkezőkre büntetést nem ró. — A törvénynek főkelléke, hogy pártatlan igazság legyen, s a magát a törvény alapján állónak, hirdetőnek legelső kötelessége, vagy ezen magaslatról leszállani, vagy pedig azon lenni, hogy a törvényben csakugyan igazság legyen. Máskép játék marad a drága törvényhozás és kezelés a törvény szent neve alatt! Trefort kultuszminiszter egész nyugodt lelkiismerettel hivatkozik az 1868. évi 53. t. cz. 12. §-ra, a melyben — úgymond — büntetés nincsen szabva a reversálist vevőre; tehát ő sem büntethet a rozsnyói esetben; de hogy vétséget lát ebben is a jogegyenlőség s igazság ellen, annak kifejezést ad, midőn azt leghatározottabban rosszalja, s a törvény értelmében érvénytelennek és semmisnek nyilvánítja a reversálist. Ezt nálánál kisebb minisztertől is elvárta volna a közvélemény és igazság. Hogy megtörtént-e már, s hogy miben áll a miniszternek kategorikus fellépése, nem tudom. — De ha mindjárt megtörtént volna is már, avagy minden bizonnyal megtörténik, tény marad az, hogy a törvénynek kibúvója van, s hogy a kormány nem a kibúvó ajtóba kiván állani, — hogy legalább ügy védje meg a törvény szentségét, hanem csak melléje, hogy a rakonczátlan, pajkoskodó szökevényt mintegy iskolatanító — ki maga is feleslegesnek találja adott szigorú szavát végrehajtani — ujjával megfenyegesse. S íme ez tűrt helyzete a törvénynek hazánkban. — Mert ha nem így volna, akkor Zsilinszky képviselőnek azon felhozott eseteire, hogy némely kath. lelkész azt mondja : „ő csak mosolyogni tud az országos törvényen, s hogy neki ez nem törvény" — a miben tehát világosan ki van mondva és napfényre hozva a magyarországi tételes törvény érvénytelensége némely honpolgárra, — mondom akkor a miniszternek mégegyszer felkellett volna szólalni, s az országgyűlésnek más húrokat pendíteni. — Ezt pedig különösen a szabadelvű kormánypártra olvasom rá, a melynek ezen langyos eljárásán méltán megütközik leginkább clZ^ 8/ ki vele inkább sympathiroz, mint bármely más párttal. Trefort miniszternek már sok érdeme van a tanügy, de kevés a vallásügy terén s ezzel együtt a belbéke kívánatos s a törvény által czélba vett, megszilárdításában. Többet mondok. Ha ő példát mutat arra, hogy a vallásügyi törvények hiányával való visszaélés nem jár veszélylyel, nem-e meginthetnék kollégái, hogy majd ezen a réven az ő kezükben levő törvények is hasonló sorsban fognak részesülni ! Igen jól tudja mindenki, hogy az örökös Ígérgetés és próbálgatás czélra nem vezet, mert ettől senkisem tart. Ne próbálgassou s Ígérgessen tehát a kultuszminiszter sem, mert ezzel a zavaroknak véget nem vett — a miről hosszas minisztersége alatt már leginkább ő győződhetett meg, hanem tegyen, s e téren is nagy lesz érdeme. Avagy azt hiszi, hogy az ilyen „mosolygásokat a törvény felett" semmibe sem kell venni, avagy eszéhez érteni annak, a ki mosolyog? A szántszándékos fitymálás nem a bárgyúság kifolyása. Ha pedig a nép látja azt, a minthogy látja is és hallja is, hogv mit tart a lelkész az országos törvények felől? nem-e a nép is megfogja kívánni ezt a „szabadságot" ? Nem elég még a törvén vsértés és kijátszás, a rakonczátlanság s vele együtt a társadalom sülyedése? Csak fogjon hozzá a miniszter a törvényt pótolni a hol hiányos, kiegészíteni a hol szükséges éle nincs, igazságot hozni bele, a hol révedez s majd nem lesz sértés, interpellatió, elégedetlenség, súrlódás, — vád, hanem méginkább halhatatlan érdeme. Gyenge apa az, a kinek intelmeire gyermekei fittyet hánynak. Ugyan mikor jut eszébe egy prot. lelkésznek a törvény világos tilalma daczára reversálist kívánni? mikor egy „halálos vétek terhe alatt és eskünek erejével birót" kiállíttatni? Nem-e borzad az ember lelke ilyen kisértő lenni a család szent oltára körül? Hát miért nem teszi ezt a prot. lelkész? Talán nem szereti annyira egyházát? vagy nincs úgy áthatva egyháza igazságainak üdvös voltától? Törvénytisztelő pedig minden józan ész, bármely felekezethez tartozzék is birtokosa. Főokát abban látom, hogy nem áll mögötte Róma a maga állameszméjével az államban. Azt én sem akarom elhinni, hogy Eóma olyanokat diktálna direkt a klérus fejeinek közvetítésével, a mik, a tételes törvényeket az egyes országokban lerontani akarná, de az ebbeli kísérleteknek okát még sem tudom máshová visszavezetni, mint az ultamontanismusra, a mely Rómának örök kísérője. Azért — tudván, hogy a reversális interpellatióknak nincsen még vége — nem szakadhat oly könnyen vége a Zsilinszky-féle interpellatiónak az életben, mint az országházban. Kész vagyok ebbeli nézetemtől elállani, mihelyt valaki a túlkapások más indo-