Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Községi bizonyítványok és még valami (Guggenberger)

123 körülmény. Találkoztak, voltak lelkészek, kik így okoskodtak : Engem minden egyes anyakönyvi kivonatért megillett egy forint, miután már most a családi értesítő ennyi meg ennyi egyes kivonatból áll: ergo ennyi meg ennyi forintot kóstál a családi is. — Ezen következetes, de a népre nézve kissé súlyos gondolkodás és számításnak hamar útját vágták. Vettük a parancsot, hogy a családi ívért többet 2 írtnál vennünk nem szabad, mert hát az államnak kötelességében áll a népet a papok — mondjuk zsarolása — ellen megvédeni. Egy szót sem szólok ezen díjszabás ellen. Hanem igen is jellemzőnek találom azt az eljárást, midőn ugyan az az állam, mely oly kegyes gondozásban részesítette alattvalóit a papok tűlköv-eteléseivel szemben, a maga részéről nem találta elviselhetetlen tehernek a népre nézve a bélyegilletéket 10—12 frtig is felsrófolni. — A íinancziális szempont dictálta indirekt adóemelésnek következményei csak hamar beálltak. A nép kezdett fázni a roppant költségtől, melybe a családi ívek ezáltal kerülnek s találkoztak is hamar okos tanácsadói, kik az ilyen drága családi értesítők megkerülésére megtanították. Felfedezték az úgynevezett községi bizonyítványokat, melyeket megír a jegyző, illetőleg az elöljáróság, melyekbe beleírták, hogy ezen bizonyos család áll ennyi meg ennyi tagból, hozzá ís tették, hogy kiki hány éves s a t. és aztán átvitték a papnak, hogy erősítse meg ; ily bizonyítvány aztán elcsúszott 50 kros bélyeggel is. Azonban okos a prókátor, de okosabb a fináncz. Hamar rájöttek, hogy mily szépszerével játszák ki a kincstárt és gondoskodtak arról, hogy ez lehetetlenné tétessék. És ez jól volt így. Ha már törvényes a rendelet, hát azt meg kell tartani. Jött a kormányrendelet hozzánk papokhoz, hogy ha a pap az ilyen bizonyítványokat alá is írja, ezt nem szabad tennie csak úgy, hogy annyiszor meg ötvenkrajczáros-bélyegezze, a hány anyakönyvi adat a bizonyítványban foglaltatik. így állunk jelenleg és teljesen igaza van Schárbert munkatársnak, hogy így nem csak a mi jövedelmünk rövidül meg ez által, hanem az embernek sok kellemetlensége is támadhat. Mit csináljunk? Schárbert úr indítványozza, hogy kisértsük meg az ilyen bizonyítványoknak — az esperességi — kerületi és egyetemes gyűlés retortáin át való felszólalás utján a kormány általi eltiltását. — Megmondom rá őszintén véleményemet — És ez rövid szóval ez : segíts magadon : megsegít az Isten ! — Midőn a mi esperességi gyűlésünkön a kérdéses pénzügyminiszteri rendelet felolvastatott, a mi nesztoraink azonnal megtalálták a helyes utat és ez az: az ilyenféle községi bizonyítványok aláírását kereken megtagadni. Miért? Azért, mert az anyakönyvet a pap vezeti; a kinek tehát anyakönyvi bizonyítványra szüksége van, tessék annak a paphoz fordulni. A ki pedig anyakönyvi bizonyítvány írásánál a papra nem szorul, nem bánom, irassa meg azt akárkivel, de én azt alá nem írom. — És én s mások is így járunk el. Ajánlom ezt az eljárást. Általánosítsuk! Igaz, hogy egyszer-kétszer újra meg újra i nyakára jönnek az embernek, hogy : csak írja alá. I De nem kell hozzá más, mint egy kis erős akarat, és egy kis összetartás a papok között. Engem ilyen bizonyítványok aláírásával máinem zaklatnak és szeretném is azt a hatalmat látni, mely az ilyen álcsaládi értesítők megerősítésére engem kényszerítne, hisz akkor keresztelésihalotti, esketési levelek kiállítására is teljesen kompetens volna a község birája. Igaz, hogy évek óta nem készítettem telekkönyvi beadványhoz családi értesítőt. Hogy segítenek magukon most az átíratásoknál? nem tudom. Vagv tán az országszerte ismeretes kalamitás a telekkönyvi átiratások keresztül nem vitele miatt legalább jórészt a családi ívek. roppant bélyegilletékére vezetendő vissza? — Áligha nem, mert az adót behajtják, ha a vánkosba kerül is, de a birtokviszonyok rendezése várhat. Hiszem, hogy az állam ezen indirekt adó felcsigázása által a régi jövedelemhez képest vesztett is, hogy ezért a régi bélyegilletéket ismét visszafogják állítani. Ezen kérdéssel kapcsolatban nekem is van nehezményem, illetőleg indítványom. Elmondom röviden. — Az 1877. XX. t.-cz. 230. §-át ránk papokra nézve a legnagyobb fokú igazságtalanságnak tartom. — Meghal egy gazdag családapa, vagy anya, vagy testvér, következik a haláleset, a leltár felvétele. — Jegyző, elöljáróság elveszi munkája megérdemlett bérét. Következik a tárgyalás. Szolgabiró, közjegyző elveszi munkája megérdemelt bérét. — Áttétetik az ügy az illetékszabási hivatalhoz : elveszi az állam az őt megillető részét. Csak a pap van elkárhoztatva ugyan abban az ügyben ingyen dolgozni. Megíratnak vele 4—5 keresztelőlevelet, az ő papirosán, az ő költségén, de egy árva krajczárt munkájáért kérni nem szabad. — Ezt én igazságtalanságnak tartom. — Miért rosszabb a pap a jegyzőnél, bírónál, esküdteknél, szolgabírónál, közjegyzőnél? Hát mi a levegőből is megélhetünk ? Értem én azt, hogy közügyekben a pap is köteles közreműködni, — még pedig ingyen és azért, mert közvetve ő is az államot szolgálja; de nem értem én azt, hogy sokszor ezer eket tevő magánvagyon és magános ügyek körül, midőn minden az ügybe befolyó hivatalnok elveszi a maga megszolgált jutalmát, miért kell egyedül a papnak ingyen munkálkodnia ? — Szívesen dolgozom én ingyen az államnak — pedig ugyan csak hasznunkat" veszi — szívesen dolgozom ingyen a szegény embernek, de a vagyonos emberek privát ügyeiben nem látom át, hogy miért kell nekem ingyen anyakönyvi-ki vonatoznom . Szavam tán nem hangzik el a pusztában. Néztemmel nem állok egyedül s szellőztették is már mások ezt a kérdést. De mit tegyünk ? Egyesek nem tehetnek semmit sem. Az aktiónak tömegesnek kell lennie. — Esperességi gyűlések vegyék fel a kérdést egyszerre, kerületi gyűlések tárgyalják egyszerre, egyetemes konventek (mert én mind a két test-