Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Schlauch beszéde és a pápa allokúcziója (Schnell K.)

Schlauch Lőrincz szathmári püspök beszéde és a pápa újévi allokucziója. Schlauch szathmári püspök utolsó beszéde, mely a mint a napi lapok hirdették, sokakra, kik jelen voltak, nagy benyomást tett, s melyet becses egyházi és iskolai lapunk is nemcsak figyelemre méltatott, hanem az benne, nem tévesztett szempontból, mély érdeműleg taglaltatott. így hozzászólani valóm alig maradt volna, ha mégis egy pontot figyelmén kívül nem hagy Szabó Béla úr, melyre ez alkalommal reflektálni akarok s melyet néhány szóval illustrálni szándékom. A püspök úr említett beszédében egyet kiváltképen hangsúlyozott és a régi ismeretes nótát fújta; sajnálattal említi, hogy a mint eddig volt, azt a jövendőre üdvösnek nem gondolja, hogy a fundus studiorum ne politikai közegek által kezeltessék, hanem pápai hatalom és rendelkezés alá csatoltassék. — Ez egykissé merész gondolat és valóban pium desiderium. Azok az idők elmultak, a mikor ilyen tanácsokat lehetett adni. Ha netalán a püspök úrnak a kezelés nem tetszik, vagy okadatolt panaszai vannak, azon másképen lehet segíteni; de hogy egy ország és annak főkormányzói, kik a király nevében e jogokat gyakorolják, lemondjanak és más egészen idegen hatalomnak adják át azt, ezzel nem csak gyávaságot árulnának el, hanem sok más tekintetben is kárhozatos lépés lenne. Az európai állami alaptörvények nyomán az államcsaládok általjában és a magyar állam szorosabban véve: uralkodó és állam, király és haza, nem különváló, hanem teljesen egybekapcsolt fogalmak. Az uralkodó jólététől függ a haza jóléte és fordítva. Többször tanúsította ezt a magyar nemzet s fényes bizonyságot tett erről az elmúlt század végén. Az uralkodók hűsége, habár imitt-amott a forradalmak által megrázkódtatva, újra és újra ismét felébredt. Ha tehát a római egyházi fenség-törvényei uralkodóinkat becsületökben, szabadságukban sértik és törvényeik gyakorlatában akadályoztatják, vagy ellentétes állást foglalnak el, az állam jólétét akadályozzák, — ehhez kommentár nem kell. Nézzünk csak Olaszországra. — Sok harczok, nehéz és hosszan tartó vajúdás után az utolsó évtizedekben trónon ülő uralkodóknak sikerült egy egyesült nagy Olaszországot alakítani, véget vetni a tökéletlen, hiányos pápai világi hatalomnak, mely általában elismert bizonyság szerint, egész Európában leghiányosabb világi uralom vala. Financziális állása, daczára annak, hogy fél világból a Péter-fillérek milliókat kamatoztak neki, mindig kényes, szűkölködő helyzetben volt, és Schlauch püspök, mint eszes, a történelmet ismerő férfiú agyában mégis ama gondolat, ama óhaj fogamzott meg: hogy a római pápa hatalma alá helyeztessék a fentemlített pénzeknek kezelése, oly pénzeknek összege, melynek rendeltetése a magyar állam érdekeit — minden mást kizárva — illeti. A t. püspök úr elfelejteni látszik ama nevezetes szavakat, melyeket minden felvilágosodott, az ő nagy hivatásának megfelelni akaró fejedelem szem előtt tartani köteles: „Salus publica, summa lex esto." Mi legkevésbbé akarjuk tagadni, ismét a történelemhez mint magistra rerum-hoz, fordulva, hogy a pápai uralomnak igenis helye és értelme volt, hogy az európai népcsaládok kifejlesztésére nagy befolyása volt, sok üdvöset gyakorolt, míg az őtet illető határon túl nem csapott, és az őtet illető hatalommal vissza nem élt, császárokat s királyokat kedve-kénye szerint hivatalukba be- és azokról letenni, a népeket uralkodói hűség és eskü alól feloldani, ezen legkevésbbé Istentől neki adott jogot magának nem tulajdonította. „Tempi passati" — felelt egy alkalommal ama felvilágosodott fejedelem II. József császár, midőn egyszer Rómát meglátogatta és az illető sakristán a vatikáni templomban, annak minden nevezetességeit mutatván, egy képhez vezette, mely a pápát ábrázolja, a mint egy emberiföldre sújtott alaknak nyakára hág. „Tempi passati!" — szólhatunk és szólunk mi is, midőn ilyféle nyilatkozatokat szellőztetünk, a milyenek a szathmári püspök utolsó nyilatkozatai. Ha továbbá a jelenlegi pápának (XIII. Leo) újévi beszédét, melyet a congregátió előtt tartott — olvassuk: okos, tudományos embernek tartjuk őt, de tudományával, okosságával sehogy- sem egyeztethetjük azt az egyet, hogy elfelejteni látszik az időnek rohamos előhaladását, hogy a XIX. század végén élünk! A közép-korban megjárta volna ezen allocutio, de a jelen időkre valóban satyra. — Mire mutatnak fájdalmas kifakadásai: hogy a vallás iránti közömbösség napról-napra inkább terjed, a szent atyának szemében nagy szálka, szivének nagy fájdalmára szolgál, hogy a keresztyénség szivében a róm. kath. Rómában az eretnekség szaporodik, sőt mi több: hogy téves tanok hirdettetnek a szabadkömivesek által, és a mi még hallatlan, hogy az eretnekek templomot szabadon állítanak fel stb. stb. Ez nyilván a protestánsokra czélzás; mert tudjuk, hogy az utolsó időkben protestáns egy ház alakult Rómában. Hát még mindig eretnekeknek bélyegeztetünk? (Sic!) Vájjon nem eléggé bizonyítottuk-e be és az egész művelt világ előtt nemde ismeretes tény az : hogy a protestáns vallás nem új, hanem Krisztus és az apostolok által hir! detett tiszta vallás, melyet a protestánsok tartanak és vallanak. Krisztus a sz. iratok és tanításai között egy helyen sem hirdette azt: hogy követői tovább és tovább ne haladjanak a tökéletességben ; mert ő a haladásnak megtestesült személye volt, s nyilván követőinek meghagyá Máté 5, 48. „Legyetek ti tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes." így nyilván azok igaz hívei, a kik nem emberek által hozott dogmákkal bástyázzák körül magokat, a hit-czikkeket az emberekre nem erőszakolják, nem hangoztatják : ezt vagy amazt kell hinned, ha üdvezülni akarsz! — -Nem rejtik a világot vékaalá, hanem a mennyei nagy adományban részesíteni akarják az emberiséget. Ezen szellemben tanított nagy ..Mesterünk és Urunk: sokat mondott volna, azért hív barátjaira Apostolokra hagyta azt, mondván: „Még sok dolgok vágynák, melyeket kellene mondanom, de most el nem hordozhatjátok." (János 16, 12.) Ezen szellemben éltek és munkálkodtak a reformátorok; sőt annak feje halálos ágyán meghagyta barátainak: „Ne állapodjatok meg ott, a hol én a nagy művet hagytam, hanem haladjatok tovább." — Ez a protestáns egyháznak vezércsillaga, t. i. a haladás; nem zárkózik el az emberiség ezen nagy vívmányától, azért magát nem félti, nem félti magát a természettudományok nagy előhaladásától ; mert azokkal egyetemben ő is halad ; nem esik kétségbe maga sorsa felett! — Ha a tridenti 20 évekre terjedő zsinat a