Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Nemzetiségi kérdés az ev. egyházban és iskolában (Zsilinszky M.) II.

399 Tizenkét tanulót kizártak a főiskolából — pánszlávizmus miatt. Tehát oly politikai vétségért, mely államellenes törekvést foglal magában. A tanári kar itélt. Eljárásának indokait e becses lapok hasábjain közzé tette. Ha ez az ügy csak Pozsonyt érdekelné, nem szólnék hozzá; de mert az egész egyetemes ev. egyház van általa érdekelve és mert szükségesnek tartom, hogy egy ilyen nagyjelentőségű kérdés, mely a legújabb nemzetiségi áramlattal szoros összeköttetésben áll, komolyan és higgadtan, sine ira et studio — megbeszéltessék, elmondom szerény észrevételeimet. Kijelentem előre is, hogy az általam igen tisztelt tanári kar hazafiságát és intentióját kétségbe nem vonom, sőt az én véleményem szerint ama bizonyos „Nyilatkozatra", melyben a hazafiságukat érintő vádak visszautasíttatnak, egyáltalán véve szükség nem volt, mert arra, hogy valaki becsületökben kételkedhessék, okot nem szolgáltattak. De minden tiszteletem mellett, melylyel a nehéz helyzetbe jutott tanférfiak iránt viseltetem, magára az Ítéletre, illetőleg annak indokolására nézve azt kell mondanom, hogy túl lőtt a czélon. Én az egész indokolásban egy megijedt biróság lelki állapotának nyilatkozatát látom, A pozsonyvidéki lap oly erősen hvizta meg a vészharangot, s arra oly erős visszhang támadt némely más lapokban is, hogy nem lehet rósz néven venni, ha azok. a kiknek égő háza felé nézett a kíváncsi közönség, első pillanatra szinte megriadtak. Csak ebből az ijedtségből lehet megmagyarázni például az indokolásnak azon részét, mely a „

Salas" nevű tréfás játékot, mely a németországi és selmeczi söröző burschok bohó német mulatságának formájára Pozsonyban már régebben is feltűnés nélkül űzetett, egyszerre „egyesületi jelleggel biró" és a hazára veszélyes „szervezkedésnek" deciarái ja. Itt önkénytelenül eszembe jut az én akadémiai és egyetemi életem. Budapesten az egyesült protestáns akadémián tanultam azon korban, mikor a pátensi harczok folytak, mikor a megijedt rendőrség az utczán járó-kelő ártatlan polgároktól még a sétabotokat is elszedte, mikor a nagynevű Székács Józsefnek szánt fáklyásmenetünket puskatűzzel kergették széjjel, mikor minden tanulóban egyegy forradalmárt láttak s még danolni sem volt szabad — csak titokban. Nem ismertük ugyan a német Burschenschaftok sem a tót Salas mulatságait, de azért megtörtént, hogy sör vagy bor mellett egy-egy dalt elénekeltünk a gyanakvó rendőr boszantására. Egyszerre harmincz theologust fogtak el azért, mert — hazafias dalokat énekeltek! Ez nekünk igen nagy mulatságot okozott, mert nevethettük a megijedt osztrák rendőrség balfogásait. Nem egészen hasonló a pozsonyi eset; amott a rendőrség, itt a biróság volt megijedve, mely bohó játéknak komoly politikai jelleget tulajdonított. Szívesen fölteszem, hogy a körülmények ez egyszer akként játszottak össze, hogy az ítélő bíróságnak még a „Bacsa" bohó dalát is komolyan kellett vennie; de azt nézetem szerint erősen kellett volna megokolni. Minél nagyobb a bűn, melylyel valaki vádoltatik, annál szigoruabbnak kell lennie a vizsgálatnak is; annál nyugodtabbnak és minden presziótól mentnek kell lennie az ítéletnek. Becsületben megőszült, nagytapasztalású s ma is a legmagasabb birói székben ülő férfiútól hallottam, mily nehéz egy főbenjáró bűn tényálladékát megállapítani; mily sok ténynek és körülménynek szálait kell összefogni, hogy lelkiismerete szerint valakire kimondhassa a bűnöst; mert nem érzelmek, hanem csak bebizonyított tények szerint szabad Ítélni. A pozsonyi ítéletnek egyik főhibája abban áll, hogy nem szorítkozott a tényekre, hanem az érzelmek ingatag terére is lépett, midőn többek között ilyen kifejezésekkel is indokoltatik: „titkos pánszláv érzelmek szitója," „szivében már most orosznak érzi magát", „a pánszláv propaganda hálójába esett" stb. Az ily kifejezések határozottan gyengítik az Ítélet értékét, mert a szivek és vesék megvizsgálója s azok titkainak bírálója ember nem lehet. A protestáns egyház történelmének leggyászosabb lapjain olvasható szenvedések között azok a legborzasztóbbak, melyeket apáink bíráinak ily téren való tévedése okozott! Ne feledkezzünk meg ezekről soha sem. A pánszlávizmus biine egy a hazaárulás bűnével. Ha valakire bebizonyíttatik, arra nem elegendő büntetés az intézetből vagy más körből való kizárás. Azt üldöznie és keményen sújtania kell a politikai hatalomnak is; — természetesen csak úgy, ha be van bizonyítva. A pozsonyvármegyei közigazgatási bizottságban történt jelenet után ítélve azt kell hinnem, hogy a politikai hatóság Ítélete nem fogja igazolni a főiskolai hatóság ítéletét. De ha ez így lesz, akkor mit értünk el a büntetés ezen neme által? Paedagogikai és juridikai axióma, hogy minden büntetésnek első és főczélja a javítás. Innét van a büntetések fokozatossága. Innét van, hogy minden vizsgálatnál figyelembe vétetik ez a kérdés : volt-e az illető már büntetve? A pozsonjú indokolásból ezt nem lehet tudni. Nem látjuk kitüntetve, hogy azok a szerencsétlen fiatal emberek kaptak-e valaha előzetesen atyai intést? Meg lett-e nekik magyarázva a hazafiság helyes fogalma és a pánszlávizmus veszélyessége? Figyelmeztetve voltak-e veszélyes irányuk komoly következményeire? Figyelmeztetve voltak-e ezzel kapcsolatban választott pályájuk magasztosságára és a magyar haza iránti kötelességeikre? Mert végre is ez ifjak nem idegen gonosztevők, hanem a bíráknak saját tanítványaik voltak, a kiknek hajlamait, üzelmeit és jellemeit éveken át tanulmányozhatták. Megfoghatatlan és lélektanilag megmagyarázhatatlan tünemény, hogy valaki minden előleges jelek nélkül egyszerre pánszláv legyen. Vagy csak a tanár urak nem vették volna észre, minő hatása van az egyház és haza javára tett fáradozásaiknak? Nézetem szerint 16—20 éves ifjaknál, a kik a politikába merülve nincsenek „megrögzött pánszlávokról" beszélni sem lehet a nélkül, hogy az egész tanintézet compromittálva ne legyen. A keresztyéni szempontot, mely szerint az Úrnak nagyobb öröme van egy megtérő felett, mint száz igaz felett, nem is említem; habár talán egy evangyéliomi protestáns tanintézeten ez is szóba jöhetne. De vegyük a dolgot tisztán a magyarság szempontjából; azon magyarság szempontjából, melyről gr. Széchenyi István azt mondá, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene bocsátani, hogy többen legyünk.