Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Visszapillantás a múlt egyetemes gyűlésre (Gyurátz F.) I.

Harmadik évfolyam. 49. szám. Pozsony, 1885. évi (leczember 5. EVANGELIKUS EGYHÁZ 1 3(1 Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 „ 50 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. /VLEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdíj : külön 30 kr. Tartalom : Visszapillantás a folyó évben tartott ev. egyetemes gyűlésre. I. (Gyurátz Ferencz). — Nemzetiségi kérdés az ev. egyházban és iskolában. II. (Zsilinszky Mihály.) — Keressük a baj forrását. (Gaál Mihály). — Nekrolog. — Belföld. — Vegyesek. Visszapillantás a folyó évben tartott ev. egyetemes gyűlésre. 1. Ev. egyetemes gyűlésünk a magyarhoni négy egyházkerület küldötteinek közös tanácskozási fóruma. Tanácskozása figyelemre méltó, mert erről a közvélemény jogosítva érzi magát következtetést vonni azon szellemre, mely egyházi életünk terén uralkodó. Ez évi egyetemes gyűlésünk tárgyalásain, mint veres fonál húzódik át egyházunk anyagi szegénységének hangoztatása s ennek corollariumakép a segélyért zörgetés az állam ajtaján. Iskolák kérnek engedélyt a kormány által kilátásba helyezett, de feltételekhez kötött gyámolitás igénybe vehetésére. Indítványoztatik s elfogadtatik továbbá ar

ry külön protesztáns tanulmányi alap megteremtésének ürgetése a kormánynál. Végül elhatároztatik az eddig . államsegély felemelésének kérelmezése. Ez a többféle alakban is jelentkező kiszorulás anyagi támogatásért nagyon is kiáltó jele az evang. egyházra nehezülő új megpróbáltatásnak : a szegénységnek. — Mikor pedig fontos elvi kérdésbe ütköző feltételek mellett kínáltatik a segély, akkor csak őszinte fájdalommal gondolhatunk elfogadására, mert ez eltérés traditióinktól, szakítás autonomiánk fejlődésének történetével. Ennek átérzése indította egyházi ügyeink egyik tiszteletre méltó bajnokát azon nyilatkozat tételére, — hogy egyetemes gyűlésünkben nem ismeri fel azt a szellemet, mely egyházunkat eddig vezérlé : mert a helyett, hogy az evangyéliomi élő hit áldozataira utalna a világ előtt, szükségleteivel szemben, az állam kormánya felé fordulva csak kérni, sürgetni tud, csak alkudozni akar. Száz, kétszáz év előtt sem jártak aranyidők hitsorsosainkra. A világi hatalom nem anyagi gyámolítással, hanem ellenséges támadással közeledett igen sokszor egyházunkhoz. — Válogatás nélkül alkalmazta az eszközöket elnyomására. Nem adott, hanem csak vett, s más részről ezen akadálylyal gátolta a vallásukhoz ragaszkodó híveknél az áldozatkészség kifejtését. Es mit tanit mindezek daczára a történet? A kíméletlen zaklatások megritkították a protesztánsok sorait, de meg is tisztították. A számban megfogyott, de morális erőben megizmosult proteszt. egyházak végre is győztek. A közbuzgalom pótolta az üldözés okozta hiányokat ; az elszedett templomok, iskolák helyébe újakat alkotott s egyszersmind oly szép önkormányzati jogokat vívott ki, melyekre irigyelve tekintettek más országok prot. egyházai. Egyházunk bölcs előrelátással az iskolákat is bevonta az autonomia körébe, jól tudván, hogy csak ezeknek teljes birtokában végezheti óhajtott sikerrel magasztos feladatát, ezekhez van csatolva, jövő virágzása, dicsősége. A protesztantizmus áldozataival tiszteletet szerzett az önkormányzati jogoknak. A népnevelés mezején a legelső sorban lobogtatta a zászlót. — Hálára kötelezte az államot, midőn az elemi oktatás lelkes felkarolásával elvitázhatlanul előmozdította a felvilágosodás terjedését s a közerkölcsiség nemesbülését. Nem adományokat vett át az államtól, sőt inkább terheket viselt helyette ott is, hol középtanodák fentartása s ezek által a tudományos míveltség és szabadságszeretet fejlesztése volt a feladat. Az autonomia büszkesége s oly féltett öröksége vala a protesztáns egyházaknak, melyért nem volt nagy semmi áldozat. A vele járó kötelezettségek hü teljesítésével oly tekintélyre emelkedett a hazában, hogy más felekezetű polgártársaink is ebben látták a hon szabadságának is egyik palladiumát. — Még sokan élnek azok közül, kik a pátens erőszakolása idején kiváló katholikus egyházi és világi férfiaktól e biztatást hallák : „Protesztáns atyafiak, azt az autonomiát ne hagyjátok semmi áron!" Fájdalom, változtak az idők. Az unokáknak,- úgy látszik, megfogyott az erejük az elődöktől örökölt dicső vívmánynak az autonómiának sértetlen fentartására, a'mennyiben mindig több helyen bevallják, hogy nem birják el az ez által követelt áldozatokat. Minek tulajdonítsuk ezt? Pusztán az anyagi szegény-