Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az iskolai év elején (Tolnay József)

336 dett munkáját? Es ha igen: lészen-e fáradságának érdemlett jutalma? . . . Ilyen és ezekhez hasonló gondolatok támadnak bennem is most az iskola-év elején, midőn a népnevelés munkásai, a tanítók részben már megkezdették, részben pedig kezdik legterhesebb, de egyszersmind legszebb munkájukat: a gyermekek nevel ve-tanítását, hogy az állatból embert, a „lelkes ember"-bői „lelki ember"-t képezzenek ! Es ezen gondolatok közül különösen az utolsó ragadja meg lelkemet: Ha a munkás, a tanitó, elvégzi megkezdett munkáját: lészen- e fáradságának érdemlett jutalma? — Hae kérdés fölött komolyan gondolkodunk és a tanítók végzett munkáját fizetésükkel arányba állítjuk: reá igenlő feleletet nem, csak tagadót adhatunk. — A tanítóknál nemcsak érdemlett jutalomról; de jó nagy részüknél m égsz ol g ált „bér"ről sem szólhatunk. Alig van a munkások között egyetlen egy is, a ki kevésbé részesülne munkájának illő dijában, mint épen a tanítók. A napszámos, ha szorgalmasan lelkiismeretesen dolgozik, nagyobb napszámot kap ; a mesterember, ha törekvő, kitartó, fáradozásának sikerét látja; a földmives, ha földjét jól megmiveli és nem henyél, Isten segedelmével fáradságának gyümölcsét szedi: de a tanitó, az lelkét kiizzadhatja, magát agyondolgozhatja, nem illő munkadíjban, de elismerésben, szóban nyilvánuló elismerésben is, ritkán részesül. E lapok hasábjain hosszasan panaszoltuk fájdalmainkat, hónapokon keresztül hallattuk jaj szavainkat, szomorú helyzetünk, mostoha viszonyaink miatt, annyira, hogy azok egyetemes fölügyelőnkhöz is fölhatottak és gyűlést megnyitó beszédében az ő részéről is kifejezést nyertek. A tanítóknak, szolgatársainknak az úrban,kik velünk együtt Isten országának munkásai, a mienkhez hasonló, vagy még annál is alábbvaló sorsa, jutott-e eszébe közülünk csak egynek is akkor, midőn azt tettük? Meglehet; de kifejezést nem adtunk neki: legalább egy pár futólagos megjegyzésen kivül, szóba nem hoztuk. — Pedig azok közül, a kik ez ügyben szavukat hallották, nem hiszem, hogy egy is akadna, a ki nem hirdette volna már: „Ne nézzétek csak a magatok hasznát, hanem egyebekét is." — Hallottunk utakról-módokról is, melyeket egyesek követnek, hogy helyzetükön javíthassanak. Teszik-e ugyanazt a tanítók érdekében is? Vagy talán mi is azt tartjuk: Közelebb az ing, mint a kabát? Nem kellene ezeknek így lenni, atyámfiai. A tanítók nagyobbrésze, jóllehet hivataluk egyike a legterhesebbeknek, olyan nyomorult díjazásban részesül, hogy az ember szinte bámul, hogy akadnak, a kik — nyolcz évi költséges tanulás után — a tanítói pályára szánják magukat. — A ki nem hajlamból, hivatásszerüleg lép a tanítói pályára, hanem csupán azért, — hogy mindennapi kenyerét rajta megkereshesse, vagy akiben hiányzik a „charisma", mi az apostol szerint kinekkinek osztályrészéül jut, arra nézve áll a régiek hires mondása : Q,áem dii . . arra nézve a tanítóság, tekintvén a munka után járó díjazást, valóságos Isten verése. Vigasztalásnak szomorú ugyan, de vigasztalódhatunk vele, hogy e tekintetben nem mi vagyunk az egyedüliek. Szegény itt egytől-egyig valamennyi : akár római, akár görög, akár evangelikus. A ki ismeri a tanitók helyzetét, vagy figyelemmel kiséri a tanitó-állomásokra szóló pályázatokat, az meggyőződhetik mondásom igazságáról. Csak alig-alig ám, hogy sok helyen föl tudják „hajtani" a minimális 300 frtig! Sokan talán úgy okoskodnak : — Nem kell a tanitók sorsa miatt aggódnunk, az állam intézkedik azokról; elég tenni valónk van ott is, a hol egyedül magunkra kell támaszkodnunk! — Nó én édes jó Istenem! Ha ezt teszszük, akkor elmehetünk oda mindnyájan, a hol a part szakad ! Látjuk hogyan gondoskodik, illetőleg gondoskodott róluk, midőn törvényhozásilag kimondá, hogy fizetésük nem lehet kevesebb háromszáz forintnál. Egy-egy vasúti őr fizetése is szinte háromszáz forint, pedig azt nem kötelezi az állam, legalább mind nem, három évi „katonáskodására sem; mig annak a tanítónak most már nyolcz esztendőig kell saját drága költségén tanulnia ! Kell-e ennél nagyobb szatyra a világon?! — Es mégis találkoznak lapok, melyek oktatásügyünk vezetőjét, (a kinek tagadhatatlan, hogy a tanitók érdekében szép tettei vannak) szerető atyának, gondos pártfogónak és mi mindennek elmondják. Persze a tüz mellett ülő érzi annak jóltevő melegét! Hanem ez már messze megy gondolatunk körétől. Akárhány tanítótól hallottam az életben, hogy papja őt mindennek tekinti, csak annak nem, a mi: szolgatársának, a ki vele együtt viseli az Urnák „terhét," — és megfordítva. — Hogy a viszony tanító és pap között nem olyan mindenütt, a milyen lehetne, és a minőnek lennie kellene, az bizonyos. — A viszony közöttünk papok, és közöttük tanitók között nem igen leszen bensőbbé, testvériesebbé, ha csak a magunk érdekeit hangoztatjuk és az övéket, mely a miénknél parányival sem irigylésre méltóbb, egészen elhallgatjuk! Azért véssük jól emlékezetünkbe az irás szavait: „Ne nézzétek csak a magatok hasznát, hanem egyebekét is," hogy az igének ne csak „hirdetői", hanem megtartói is legyünk! Tolnai József, bönyi liely. ev. pap. LUTHER-TiRSASáG. i. jegyzőkönyv, mely fölvétetett Budapesten 1885. szeptember-hó 29-én a „Luther-társaság" ügyében tartott értekezleten. 1. Elnökének: Hunfalvy Pál ő Méltósága, jegyzőnek: Bognár Endre, ev. leik. fölhivatván, — nagyt. Trsztyénszky Ferencz úr, pozs. th. akad. tanár előadja, — miszerint a Luther-társaságra ez ideig 2037 frt. 96 krt kitevő összeg gyűlt be, mely összeg tek. Michaelis Vilmos, ideiglenes pénztáros úr kezelése mellett a pozsonyi takarékpénztárban gyümölcsözoleg van elhelyezve. Addig is, mig az alakulni kívánó Luther-társaság a pénztárt megvizsgálná, a jelentés hetyeslőleg örvendetes tudomásúl szolgál. 2. Ugyan nagyt. Trsztyénszky Ferencz vir előadja, miszerint itt az ideje, hogy a társaság ideiglenesen bár, de megalakuljon. Indítványozza tehát : Bizza meg az értekezlet az elnökséget, hogy alakuló közgyűlést hívjon egybe. Hangsúlyozásával különösen annak, hogy a társaság népies, vallásos irodalmi kiadványaiban, melyek a vallásos érzületre ébresztőleg hatnak, s minek idáig kifejezést nem adott, mindenkor tekintettel legyen azon körülményre. —