Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Siketnémák ajakleolvasási és beszélési képességéről

27 A n y a g i a s-nak mondják a mai kort, mely szívesebben vesz, mitsem adna. Meglehet! De prot. embernek itt is kivételt kell tenni. Szerinte: „Jobb adni, mint venni." Nála, kell, hogy gyökeret verjen azaz evangy. elv egyházával szemben: „A teher könnyű, az iga gyönyörűséges." — Ne gondoljuk, hogy a mit a prot. egyes ember mai napság egyházának hoz, hogy az oly teher, melyhez nem csatolható több. Ne gondoljuk! Mert ez csak odáig való igaz, a míg azon hitben ringatjuk magunkat, hogy nekünk az egyház vagy semmit, vagy igen keveset nyújt, — odáig alamizsnának fényes. De mihelyt ama pontra emelkedtünk, hogy maga az emberiség úgy, mint egyes államok sok hálával tartoznak a prot. vallás eszmei diadalmának, annál többel mi protestánsok egyházunknak: akkor kévéséivé az áldozatot, melyet eddig hoztunk, azt szaporítani önként tartozunk. így hiszem, hogy 3>Z à j^k 1 lencze", melyről ma még nem tudom, hogy hol vagyon? el fog jönni és azokkal tartani, kikhez való, a kiknek élén látni őket oly lelki öröm, oly nagy gyönyörűség. Ha volt idő, pedig sokszor is volt — mikor a prot. egyház hazánkban vállvetve tudott működni, és így tekintély, erő és hatalom volt: akkor kell lenni időnek, mikor kéz kezet fogva, tesz, alkot, gyarapít, hogy egyháza gazdagodjék, virágozzék. — Ez utóbbi időt siettetni, vagy meglassítani, a közszellem, a közérzület rá leghivatottabb. Bognár Endre. A siketnémák ajakleolvasási és "beszélés! képessége. A humanismus korát éljük. Divattá lett a szűkölködőkön segíteni s a szerencsétleneket pártfogolni. Van vakok, hülyék siketnémák nevelő- és ápoló-intézete, szeretetház, gyermekmenhely, árvaház stb. — Mindezeknek czélja, hogy a természet mostohaságát kiegyenlítsék, illetőleg ápoltjaiknak megadják a kellő műveltséget s keresetképességet. Mindenki magasztosnak tartja a czélt, mely különösen a természet mostoháit (hülyék, vakok, siketnémák) veszi pártfogásába. A kivitelben azonban vajmi hátravagyunk még. A hülyék és vakok iránt tapasztalt közönyösséget még érteném. Ezeknek inkább ápoló-, mint nevelő-intézetre van szükségük; mert a hülyét keresetképessé úgy sem tehetjük, s a vakot is nagyon akadályozza természeti hiánya. A siketnémák iránt azonban figyelmesebbek lehetnénk, már csak azért is, mert jóval kevesebb fáradsággal adhatjuk meg neki a megélhetés képességét s száz közül talán egy eset van, hol fáradságunk kárba vész. E közönyösségnek két okát látom. Az első, hogy a síketnémaság kevéssé feltűnő s észrevehető lévén, a siketnéma nem látszik oly szerencsétlennek és segélyre szorultnak, mint a minő, s így nem hívja fel annyira az emberbarátok figyelmét s nem ébreszt szánalmat; a második, hogy kevésbé vagyunk tisztában a siketnémaság lényege iránt, s őt is csak azok közé számítjuk, kiken nagyon keveset segíthetünk. Pedig tévedünk, mert a természet csak az ismeretek szerzésének közönséges útját vonta meg tőlük, mit ha kipótolhatunk, pedig pótolható — úgy rajta segí- ! tettünk, őt keresetképessé tettük s izolált állásából kiemelhetjük s a társadalomnak visszaadhatjuk. Nem akarom a kérdést, hogy vájjon képezhető-e a siketnéma, fel sem vetni, ez kétségen kívüli — csupán azon képességét szándékozom megismertetni, melynél fogva a beszédet elsajátíthatja s ennek folytán ismereteket gyűjthet. Az érzékek főfészke az agy, mely őket saját czéljaira felhasználja. Minden érzéknek meg van a maga teendője s összműködésük szerzi meg az embernek az ismereteket. — E szerint ők sohasem önmaguk, hanem egy közös főczél érdekében működnek; s miután a főczélnak nem szabad kizárólag egy eszközre támaszkodnia, az érzékek alkotása olynemű, hogy egymást kiegészítik s szükség esetén pótolják, így a látást kiegészíti a tapintás s megfordítva; valamint a hallásnak segítségére jön szükség esetén a látás. Az érzékek egymást sohasem pótolhatják ki teljesen, épen ezért az épérzékli mindig előtte áll a négy-, esetleg háromérzékű embertársának még akkor is, ha észtehetség tekintetében hátrább áll emennél. Az értelem fejlesztésére két érzék hat különösen, a látás és hallás. A másik három alárendelt szerepet játszik s hiányuk sohasem gyakorol észrevehető hátrányt. Ha e két, mondjuk főérzéknek, egyike hiányzik, a lelki erők leggyorsabb eszközeik egyikétől fosztatnak meg, melyet a másik helyettesít ugyan, de teljesen ki nem pótolhat. — A hallás hiányát siketségnek mondjuk, minek szükségszerű következménye a némaság lévén, a hallástól megfosztott egyént siketnémának nevezzük. E szerencsétlennél azon közeg hiányzik, mely a legbiztosabb s leggyorsabb — de nem egyedüli — eszköz ismeretek szerzésére. Nála nem az észtehetség hiányzik, mint sokan tévesen hiszik, mert lelki erői ugyanoly mértékben vannak meg, mint a hallónak, hanem a fejlesztés és bővítés eszköze. De, mint elébb mondám, egyik érzéket helyettesítheti a másik. A jelen esetben a látás az, mely saját teendői mellett a hallásét is elvégezni hivatva van. Lássuk, mennyire képes e hivatásának megfelelni? A fogalmakat képekben közöljük egymással. Ezek közlésére a beszédszerveket használjuk fel, melyek látható és hallható képet adnak. Mi épérzéküek mind a két képet adjuk és nyerjük, de közönségesen a hallhatót veszszük figyelembe, míg a másikról tán tudomásunk sincs. Mind a két kép egyformán tökéletes, de az alkalmazott csak a hallható, mert legkényelmesebb s leggyorsabb. Az egyik kép a fület, a másik a szemet veszi igénybe. A kik kétségbe vonják állításomat, azoknak ajánlhatom, hogy figyeljék meg a velők beszélő ajkait. Tapasztalni fogják, hogy mozog s különféle alakot vesz fel. Ez a mozgás a laikusnak értetlen hierogliph, de a pontos figyelőnek beszéd, mert minden hangnak meg van külön képe az ajkon. S a mint a fül képes külömbséget tenni, az a és o hangja közt, ugy a szem is képes, külömbséget tenni ezek alakja között. Egy példát említek fel. Ha e szót mondom : óra, a fül hallja az d-t, utána r-et s végül az a-t, a szem ugyanakkor látja az ó gömbölyűséget, az r vibrálását a nyelvvel s az a nyitott alakját az ajkakon. Mennyivel volna most az egyik autentikusabb, mint a másik? Én külömbséget tenni nem tudok. Helyes volna az ellenvetés, hogy a fülnek nincs szüksége a hangok megkülömböztetésére, hogy í a beszédet megértse, miután a kis gyermek nem képes