Evangélikus Egyház és Iskola 1885.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Szepesi XIII. város-esperesség gyűlése
25' Említésre méltó még a folyó év májusi papi értekezlet abbeli hármas indítványa, hogy az esp. gyűlések kezdete reggeli 9 óra legyen, a határozatok pedig szavazás utján hozassanak, vagy legalább a fontosabb ügyek ezen úton nj^erjenek megoldást, és a jegyzőkönyv legott a gyűlés alkalmával hitelesítessék. Azonban az értekezlet referense annyira halkan és félénken mintegy kérő hangon adta elő az indítványt, hogy ez annak nem is tünt fel, és a papi értekezlet, mely csak a rendet és formát a közjónak előmozdítása czéljából óhajtotta; ez egyszer várhatólag a levegőbe talált, mert a felügyelő úr az eddigi eljárást helyesnek és érvényesnek nyilvánította, noha az indokolást az egyetem praxisa sem erősíti meg, okolván az értekezletet, mely arra méltó okot ugyan nem szolgáltatott, hogy kár bizony, ha az értekezlet csak ilyen indítványnyal bir föllépni. Az iskolaügy az egybehangzó körlelkészi jelentések szerint annyira virágzik, hogy a tanköteles gyermekek száma az iskolába járók számával majdnem összevágó, a mi egy kartárs szerint, mig egyrészt majdan hihetetlenséggel határos, addig másrészt igen örvendetes jelenség, mely a tanügyben még Poroszországot is túlszárnyalni látszik. Más folyó ügyek is napirenden voltak, melyek azonban közérdekkel annj'ira nem bírván, ezekről az idő és tér rövidsége miatt nem szólok. A szavazatok folyó évi augusztus-hó 15-ig nagys. felügyelő úrhoz Szúdra beküldendők, és szeptember-hó első tizedében a tisztújító gyűlés ismét meg fog tartatni. Szavazzunk nem zugintentiók nyomán és magánérdekeket hajhászva, hanem érdem, tapasztalat és a hányatott Krisztus egyházának magasztos érdeke és dicső rendeltetése szerint. Sincerus. A XIII. szepesi városi ág. hitv. ev. esperesség közgyűlése július 15-kén Menhárd városában következő módon tartatott. A négyhangú férfikar éneke és a helybeli lelkész Juszt Gusztáv buzgó imája után, Fábry János főesperes megnyitja a gyűlést azon kijelentéssel, hogy Breuer Sándor az új egyházi rendezet alapján az egyházak összes 18 szavazata által újból megválasztatott esperességi felügyelőnek, ki is késznek nyilatkozik a díszes hivatal elfogadására, hangsúlyozván, hogy mint a lefolyt 10 évben úgy jövőben is kész az egyházi téren polgártársainak szolgálatokat tenni, hogy autonom jogaikat megóvhassák és az egyház és iskola terén feladatukat könnyebben elérhessék. Megválasztatása alkalmából az esperességi gyámintézethez 50 és a papi-özvegy-árva alaphoz szintén 50 frttal járult. A köztiszteletben álló felügyelő úr nyilatkozata és nemes, szép tette harsogó „éljen"-nel fogadtatott. Fábry János főesperes újbóli megválasztatásának szükségessége nem forogván fenn, a lefolyt évről kimerítő jelentést nyújtott be : Az új egyházi rendezet alapján, mely ez évi január elsejével lépett életbe, az egyházközségek újra szerveztettek, de majdnem kivétel nélkül a régi hivatalnokok lettek újra megválasztva. Sztrázsa, Menhárd 100 és Poprád 50 éves templomi jubilaeumát emelkedett hangulatban ünnepelték. Olasziban a tűzvész a papi lakást is elhamvasztván, az esperességben 100 frtnyi segélyösszeg gyűjtetett. U1 r e i c h távozása következtében Kü bechert választották helyére mint lelkészt. Segédlelkészekül Ch otvács Iglóra és Alt mann Mathaeóczra választattak meg. Építkezésekre, javításokra a tetemes összeg 7496 frttal folyt be, mi buzgó hitéletünk legjobb tanúbizonysága. A halálozási viszonyok ez évben is kedvezőtlenek voltak, 28-czal felülmúlták a halálozási esetek a születéseket. Höntz Adolf mathaeóczi lelkész 25 éves jubilaeumát ünnepelte, melynek alkalmából az egyház 50 frttal és az egyházfelügyelő Scholtz Emil 2 ezüst gyertyatartóval 60 frtnyi értékben ajándékozta meg. A Zsedényi-féle ösztöndíjat 100 frtot G e r 1 a c h mathaeóczi tanító kapta meg. Bár az idő fokozott szükségletei megkívánnák, a lelkészek vagy tanítók fizetései seholsem emeltettek. A VI szabad kir. városi .esperesség javaslata, miszerint az új rendezet azon pontja hatályon kivül helyeztessék, mely a városok autonom jogait megszorítja a vagyonkezelés és a papválasztás tekintetében, — elfogadtatott. Az eperjesi ev. kollégium azon kérése, hogy mint eddigelé, iigy az új rendezet intézkedése után is, önálló szavazattal bírjon a kerületi gyűléseken, szintén helyeseltetett. A pénztárak kezelésénél következők lettek bejelentve : a reformátió ofíertoriuma 42 frtot tett, iskolai adóban a kerületi tanintézetek javára befolyt 553 frt., jövőben ez összegből 144 frt. fog leiratni. Az esperességi pénztár dr. Lorx, pénztárnok kimutatása szerint áll 2679 frtból, 136 frtnyi szaporodással. Höntz jelentése szerint a gyámintézeti pénztárba befolyt 182 frt. szabad rendelkezésre és 47 frt. határozott czélokra. A rendelkezésre álló segélypénzben 38 frttal R u s z k i n egyházközség részesíttetett. A Haendel Clara-féle tanítónő - özvegy alapot szintén dr. Lorx kezeli és áll 4743 frtból, a részlet 279 frttal 10 özvegy közé osztatott szét. A papi özvegy-árva segélyalap Lersch számításai értelmében áll 12752 frtból ; szaporodván 237 frttal, 11 özvegy egyenként 61 frtnyi segélyben részesült. Az alulirt beterjesztette az iskolákról szóló jelentését. E szerint az esperesség területén 20 tanító, 20 osztályban és azonfelül a felsőbb polgári leányiskolában 4 tanító, illetőleg tanítónő működik. Minden iskolaköteles gyermek látogatja a tanintézeteket. Az iskolalátogatók száma 869, azok között 147 idegen gyermek. Az iskolai mulasztások száma 8575, azok között 7905 kimentett. A mulasztások száma évről-évre fogy. A tanítók fizetése 300—752 között váltakozik. — A felekezeti népiskolákon kívül vannak községi iskolák Felkán, Szepes-Szombaton, Leibitzon, Bélán és Olaszin 569 tanulóval. Minden iskolában a tanczél szemmel tartatik, mely a törvény és az esperességi szervezet által körülírva van. Az esperesség örömmel üdvözli egyházunk képviseletét a felsőházban. A Baldácsy-féle alapítványról jelentetik, hogy a jövedelem 3/ 9-része a püspökök fizetésének jobbítására, 2/ 9 a szegény lelkészek vagy azok özvegyei és árvái és 4 ; 9 szegény egyházak felsegélyezésére fog fordíttatni. A 12,296 frt.ból álló tiszta jövedelem felosztása és az adósság törlesztése 10 évre, mint indítvány a kerületnek fog beterjesztetni. Az eperjesi theologia tekintetében az esperesség azon nézetben van, ne szerveztessék a 4-dik tanszék, miután a pozsonyi akadémia, mely egyesült erővel tartatik fenn, és tovább fejlesztendő, úgyis bő alkalmat nyújt ifjaiknak tanulmányaik folytatására.