Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Senki sem szolgálhat két úrnak (Szeberényi L.)

világ előtt ismeretesek"; de én jobb szeretném, ha a mi tlieologusaink előtt lennének ismeretesek. Akkor nem kellene ilyen kérdéseket feszegetnünk. De menjünk tovább. Azt még csak értem, ha valaki a tankönyvnek kevés becset tulajdonit; de hogy tanár-ember azt mondhassa, bogy a tankönyvek „a saját tanulmányozás utján való bővítésnek útját állják, sőt kétségtelen (?) bogy a tanár folytonos haladását, tudományos rendszer alakító tevékenységét, szóval szabad mozgását is nagy mértékben gátolják," ennek igazi ráczióját megérteni nem birom. Fentebb kimutattam, hogy a külföldön kiváló egyetemi tanárok 1—7 kötetes tankönyveket írtak. Azt se volna nehéz kimutatni, hogy azok a könyvek, illetőleg azoknak szerzői a tudományt előrevitték, tovább fejlesztették. Egyetlen egynek baladása vagy tudományos rendszeralakító tevékenysége sem lett megakasztva. Csak nálunk történnék ilyen csuda? Hiszen, ha dr. M. úrnak állítása igaz volna, akkor Németország hires tanárai nem haladhattak volna annyira szakjukban; sőt általában nem is kellene könyv, mert e szerint ez „a saját tanulmányozás utján való bővítésnek útját állaná" ! ! Világos, bogy ez az okoskodás absurdumra vezet; még akkor is, ba a tankönyvet be kellene magolni, a miről pedig okos emberek között szó sem lehet. Mindezekből ez a tanulság, bogy nem kell túlozni. Qui multum probat, nihil probat. Nem olyan veszedelmes dolog az a könyv, mint sokan hiszik. Biztosíthatom a dr. urat, bogy jó tanár mellett még a rossz könyv sem képes a baladást megakadályozni. Annál kevésbé a jó, minőt én kívánok. Zsilinszky Mihály. Senki sem szolgálhat két úrnak. A fent idézett szavak jutottak eszembe akkor, a midőn egyházunk közel mult eseményeinek tanuja voltam, azokról gondolkoztam. Az Ur eme szavai bizonyára mindenkor, mindenütt és mindenkinél, ki a keresztény névre számot tart, kell, hogy teljes szigorukkal érvényben legyenek. És ha valamikor, úgy ép a jelen zűrzavarában százszorosan is szükséges, hogy figyelembe vegyük a kereszténység ama főelvét, „senkisem szolgálhat két úrnak." Oly sok most az úr, oly nagy most ereje azoknak az uraknak, a kik elcsábítják a keresztéuy lelkeket azon egy Úrtól, az Údvözítőtől, hogy az elővigyázat és kitartás kétszeresen is szükséges. A közel múltban két sajnos esemény történt egyházunkban, mely újból tanúságot tett arról, hogy a vélt béke még igen igen távol van; mely újból tanúságot tett arról, hogy nem az az egy Úr, ki Isten gyermekeivé tehet bennünket, uralkodik az egyházban, hanem nagyon sok az úr. Alig mult két éve, hogy egyházunk egész hazánkban meghurczoltatott egy evangelikus lelkész névtelen pamphletje folytán. Az egész izgalomból csak az lehetett a tanúság, hogy egyházunkban nem az az egy Úr uralja a lelkeket, hanem sokféle szellem kisért abban! A napokban tanúi voltunk annak, hogy egy fiatal békésmegyei lelkész országvilág előtt meghurczolta egyházi elöljáróit egy inkább zuglap jellemű, de a mellett igen elterjedt lapban. Feltűnő mindenesetre az, hogy az említett urak bajaikat, panaszaikat nem e lapban közlik, mely kizárólag ágostai hitvallású evangelikus egyházunk ügyeinek van szentelve, hanem a legelterjedtebb politikai napi lapokban. Látszik ebből is, hogy nem orvosolni, nem javitani az ő czéljok; hanem vádolni, támadni s az amúgy is izgatott kedélyeket még jobban ingerelni s egyházunk képét mentül sötétebbre festeni. Azok a lapok, melyekben közlik felfedezéseiket, örömmel közlik a feltűnőt, a vád jellemével birót; mert olvasóik s általában az emberek nagy része nem viseli ama szeretet olaját szivében, melyről azt mondja Pál apostol, „hogy nem illetlenkedik, nem keresi önhasznát, nem ingerül fel, nem róvja fel a rosszat, nem örül az igazságtalanságnak, de együttörül az igazságnak." Az emberi kedélyek nagy része örül a gyanúsításnak és a vádnak; de a védelmet, még ha igaz is, nem szíveli. A közvéleményt félrevezetni, azt a közvéleménvt, melynek egyedüli tápláléka a napilap pletykája, nem nehéz. Az oly kedélyek hasonlítanak a gőzgéphez; ha nem tüzelik, nincs szusz bennük, ha pedig meggyújtják a tüzet, vadul futnak. Sokszor vetettem már föl önmagamban azt a kérdést, hogy mi vezeti lelkésztársaimat arra, hogy vádjaikat lelkésztársaik és az egyház kormányzói ellen nem az egyházon belül s az egyházi lapokban közlik, hanem a politikai lapok útján. Az ó-ember, a ki a dolgokat rosszabb oldalukról szokta tekinteni, azt mondotta, hogy ezen urak talán azért nem közlik egyházi lapok útján vádjaikat, mert félnek, hogy megvalósul rajtok a költő azon mondása : ignotos fallit, notis esse derisui. De ez ítélet talán mégis túlkemény! Feltételezzük azért, hogy az illetők nem anyj nyira önző hajlamokból, mint inkább a politikai szenvedélyek behatása folytán állítják pellengére egyházukat. Eme jelenségek figyelmeztetik egyházunkat és az Ur szolgáit az Üdvözítő ama szavaira : „senki sem szolgálhat két úrnak." Az egyház szolgái az általam említett fellépésük által újból bizonyságot tevének arról, hogy egyházunkban még mindig nagy szerepet játszanak a politikai kérdések és hogy egyházunkban még mindég az a két politikai sarkpont érdekli a kedélyeket, mely magát hazafiasnak és nemzetiség hűnek nevezi. A két irányt egyházunk keretén belül nem szándékom bírálni. A két sarkpont vitájának, föllépésének, harczának oka az, amit Pál apostol a viszálkodás, békétlenség, irigység, vádaskodás szülő okául tekint, a oàqi. Hogy hazánk némely vidékén a nemzetiség és politikai harcz élénken lobog s hogy egész hazánkban politikai láz fogja el a kedélyeket, az kétségtelen. Es hogy sok helyütt az evangelikus lelkészek, a kiknek hivatása a béke evangeliomának hirdetése, sokszor a politikai csapatok vezetői, szomorú valóság. A politika elve az erőszak, ügyesség, számítás, csel. A kereszténység elve a szeretet, megbocsátás, feláldozás, irgalmasság és hűség. Hogy ez a két elv egymás mellett egy emberi lélekben sokáig meg nem lehet, vagyis hogy két úrnak szolgálni lehetetlen, ez mindenkinél, kinél üdv-