Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Katechisatio

170 6. Ha az egyik fél a másikat érzékenyen s ok nélküli keserítésekkel fenyegeti, nyugtalanítja. 7. Ha a házasfél oly testi sérvben szenved, mely tartósságánál és ragályosságánál fogva a másik fél egészségét veszélyeztetné. Az elsó' és az utolsó szám alatt megemlített fennforgó okokkal szemben mégis csak inkább tehet valamit a tűrő, vigyázó és megbocsátó szeretet, de a többi esetekben már annyira csordultig van a keserű pohár, hogy nagyon természetesnek találjuk, ha attól a magát ártatlannak érző szabadulni igyekszik. És ezen jogosult igyekezetét semmiféle szempontból sem lehet kárhoztatni; mert még a valláserkölcs isteni törvényei sem kívánhatják és nem is kívánják azt, hogy valaki egész a sírig pokoli áldozatul vesse oda magát azon elhibázott lépés következménye gyanánt, melyről meg van győződve, hogy nem az Istentől való volt. A protestantizmus azért is nem tette szentséggé a házasságot, azért is fogadta el a házasság felbonthatóságának elvét, mert az élettapasztalat a mellett bizonyít, hogy minden házasságkötésnél feltételezni lehet az említett bontó okok valamelyikének bekövetkezését s ennélfogva sem mondhatja senki és mi lelkészek nem mondathatjuk senkivel egész kategorikusan, feltétlenül vagyis ilyen formán az esküt: „. . . holtomig, holtáig el nem hagyom . . .", hanem ki kell egészíteni ezzel : „hitetlenül," tudni illik „el nem hagyom." Tliomay József, szegedi evang. leikész. Katechisátio. Az Egyház, nevelőanyja az emberiségnek az állammal szemben, mint a melyet — a római szerint — inkább apai jelieg (patria) illet. Ez az anya : szeretettel és gyöngéd ápolással teljesíti ama kötelességét ápoltja iránt; az állam már pallossal kezében és sötét börtönnel fenyegeti a refractárius gonoszt, kit anyja vagy nem tudott, vagy nem bírt, vagy elmulasztott jó s törvényt tisztelő polgárrá nevelni. Ezt az eszmét a nagy reformátor melegen átérezte; azért az evangyéliomi egyházban, hévvel és lelkesedéssel sürgette a népnevelést, mint a társadalmi boldog életnek egyedüli alapját. — Fölismerte ő jól, hogy az emberiséget hiába neveljük már nagykorúságában, ha azt a zsenge korban elmulasztottuk teljesíteni; mert öreg ember már nem szeret és nem is igen akar tanulni : holott a fiatal kor fogékonyabb úgy a tanulásra, mint jó s rosz benyomással befogadására. Hő óhajtása volt, hogy minden lelkészjelölt, — mielőtt papi hivatalát megkezdené, előbb — legalább két évig tanító legyen, és mielőtt az öregeket tanítaná a templomban : tanítsa a fiatalokat, gyerekeket az iskolában; így képességét előbb ezeknél bizonyítsa be, mielőtt amazoknál érvényesítené. Mert, hogyan tudná sikerrel tanítani az öregeket clZj £L ki a zsenge koruakat helyesen tanítani nem képes? Azt akarta tehát a nagy reformátor, hogy a lelkészség csak folytatása legyen az iskola-tanítóságnak; a hol ez befejezte : ott fogja fel az a fonalat s tovább folytassa és fejleszsze. Miután pedig a gyermekész nem képes sok oly tanok és igazságok felfogására, melyek felfogásához érettebb ész kívántatik : a nagy reformátor szorgosan kívánta, hogy az iskolából kikerült gyermek, ne legyen csak szélnek eresztve, de további nevelését fogja fel a pap, hogy így az iskolából kilépett legényke és hajadon ne durvúljon el a közéletben, s el ne felejtse azt, a mit keveset az iskolában tanúit, hanem vasárnaponkint gyülekezzék a templomba, s ott nyerjen — az úgynevezett katechisátión, — további kellő oktatást, intést és egyházias nevelést. És itt lehetetlen Amerikát nem említenem, mint ahol szinte a protestáns felekezeteknél, azon jó szokás dívik, hogy a serdűltebb fiatalság, minden vasárnap délután 3 órától vallásos oktatásban részesül, s a lelkész által még a szülők is közreműködésre felkéretnek a szószékről. Nálunk a délesti istentiszteletkor szokott a katechisátió megtartatni a serdülő fiatalsággal; persze nem oly mérvben, mint azt ezen vallásos cselekmény nagy fontossága igényelné. Az okokat itt hallgatással mellőzzük. Az helyesen történik, hogy a katechisátión a reggeli istentiszteletkor tartott szt. beszéd tartalma röviden rekapituláltatik. Ez azt eredményezi, hogy a fiatal ember az által oda szoríttatik, hogy a szt. beszéd alatt a templomban — mikor a szt. igét hallgatnia kellene — ne pajkoskodjék, hanem figyeljen, mert róla számolnia kell. Az sem történik helytelenül, hogy a hitágazatok — főleg a tiz parancsolat — bővebben magyaráztatik. De e mellett fősúlyt kell arra fektetni, hogy a fiatal ember itt kapja meg a helyes irányt egész életére; itt szivjon jó elveket magába, melyek szerint szabályozza tetteit a jövőben; főleg pedig az erényről és bűnről tiszta fogalmat kapjon. Az egyes bűnt és erényt egymással szemben állítva lássa a még romlatlan ész; lássa ennek jótékony és áldásos —, annak átkos és borzasztó következményeit. „Opposita juxta se posita magis eluc e s c u n t. " Minden egyes alkalommal lehet igy nekik egy-egy bűnt vagy erényt eleven színekkel festeni, pl. : vallástalanságot a keresztény jámborsággal szemben; a kegyetlenséggel szemben a ker. és felebaráti szeretetet; a lomhaságot és henye életet a munka és szorgalommal; a hazugságot, ocsmány rágalmazást, igaztalanságot, az igazmondással, szende szívjósággal és igazsággal szemben a vadságot, nyerseséget, rút míveletlenséget, oda kell állítani — a szelídség-, erkölcsösség- és miveltséggel sat. Az így ecsetelt bűn- és erényre vonatkozó egyes bibliai mondásnak felkeresése és felolvasása következzék. Záradékúl pedig valamely hasontárgyú szent ének eléneklése, jótékony hatással van a hallgatóságra. Így kell, hogy az evangyéliomi fiatalság mívelődjék s a közéletre — mely előtte áll — előkészíttessék. Es én hiszem, hogy ez történik is, a mi evangyéliomi egyházainkban. Az a körülmény azonban nem zárja ki azt, hogy én, mint kipróbált lelkész, ezeket így hangoztatom : sokak megnyugvására, a kezdők serkentésére. J. I. Egyházi énekeink közbeeső játékairól. Az ev. egyházban az istentisztelet egyik kimagasló része az ének. De sok függ attól, hogy az éneklés miképen vezettetik és milyen módon nyujtatik az a templomi közönségnek.