Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Szegénységi bizonyítvány

164 nek minket álmainkból: „Hanem, a mi nálatok vagyon, azt tartsátok meg." Veniam nunc ad fortissimum : a magyar énekeskönyv ügyére. Nem tudom, nem fognak-e félreérteni, ha nyiltan kimondom nézetemet : hogy ennek rendezése a kor kivánalma szerint — legalább még most —teljes lehetetlenség! Miért? 1-ször azért, mert az eredeti ének kevés; a meglevő fordítás nagyjában gyarló, nehézkes, elavult nyelvezetű. Itt tehát 2-szor nem válogatásról, rektifikálásról, hanem új kidolgozásról, fordításról van a szó. Hanem, úgy látszik, a mi korunk nem alkalmas ahhoz. Mint költők nem lesznek, hanem születnek, úgy — egyházi énekköltők is. Csak nem rég — a Luther-ünnepély alkalmával — a Luther-ének fordításánál vettük annak a bizonyítékát : hogy egy egyedüli ének fordításával sem értünk czélt. Nem azért mondom ezt, hogy az illetőket elriaszszam, hanem azért, hogy új lelkesült munkára serkentsem őket. Sok a dolog, kevés a munkás. Azért ís : munkára fel, míg sikerül! 3-szor. Nehézség még a magyar énekedicziónál — a Károli-féle biblia maga. Hogy-hogy? Hisz a jó, zsolozsmaszerű ének a biblia nyelvén mozog, azt egyes kitételeiben idézi, annak nyelvformáit használja; a német énekek nyelve Luther bibliájának a nyelve; a magyar énekek nyelve — Károli bibliájának a nyelve. De milyen? Hogy nyelvformái elavultak és nyelve nem a mostani irodalmi nyelv, az köztudomású. Ebből önkényt következik : akkor, ha új, remek bibliafordítása lesz a magyar egyháznak — csakis akkor és annak nyomán lesznek — természetes avatott költők mellett — irodalmi nyelven irt, a biblia kitételeivel korrespondáló egyházi énekirók is. Úgy látszik, hogy messze mentem; de a ki elismeri az egyházi ének szoros összefüggését a bibliával, helyt ád érveimnek. Magától értetődik : hogy ezeken kivül az evangelikus ének más kellékei is érvényben maradnak. Nem tehetem, ha ily prognosis mellett csak a mondandó vagyok : ha már most új magyar énekeskönyv kiadása megkísértetnék, az csak ideiglenes lenne s nem lehetne sokkal jobb, mint a mostani kiadások. Egy új kielégítő kiadás eszközlésére most még az okszerű, szükséges előfeltételek hiányoznak. Szivemen feküdt, a mit mondtam. Tessék már most hozzá szólni! Polevhovics Gusztáv. Szegénységi bizonyítvány, melyből a „papzsák" írója is olvashat valamit. Elolvastam Wladár Viktor lelkész úrnak czikkét a „papzsákról". Elolvastam ... és végig tekintettem magamon. Lábamat hájas csizma nyomja, térdemen zsibárúsnál vett foltos nadrág fedi elernyedt gatyámat, nyűtt kabátom a czérnát nem állja, zsiros kalapommal, ha Wladár urat utczán köszönteném, nem tudom kollegájának merne-e vallani. Végig nézek feleségemen . . . rajt levő ruhájáért a zsidó nem ad egy forintot. Végig nézek négy kedves gyermekemen fülemben cseng legnagyobbik, ötödfél éves kis leányom tegnapelőtti örömkaczaja, midőn anyja megmutatta neki újonnan foltozott ruháját... Isten óvja önt uram olyan könytől, — minő szememből fakadt kis leányom ujongó örömén... Körül hordom tekintetem a „salonban", kinyitogatom apám, talán az öregapámról maradt rozzant bútorokat, nézem díszes ünnepi ruháinkat ... és ... és leteszek a kegyeletről és minden bútoromat, összes ruháinkat, csecsemő gyermekim pólyakötőjétől kezdve reverendámig, felajánlom önnek kétszáz, azaz 200 forintért, mint 16 éves pályámon szerzett gyűjteményt; csak száraz kenyeremet hagyja meg; mert az tizünket táplál naponta, csak ezt az iromba székemet, melyen három krajczáros dohányom füstje közt merenghessek papi hivatásom magasztos czéljáról, a felebaráti szeretetről, melyen jó példával vezérkednem kellene; és merenghessek, hogy itt van május hava, melyen — nem számítva a kamathátralékomat — 26 frt kamatot kell kiteremtenem, s az az egy forint sem enyim, mit ma a tyukász tojásért adott: mert vissza kell azt valahová tennem. Nem irigylem sorsát; de szerencsés ember lehet Wladár Viktor úr, ki megelégedettségében felkapott frázisnak tartja az elégtelen lelkészi fizetés hangoztatását, mely szerinte csak önzésből és nagyravágyásból fakadhat. Fakad biz az Uram a nyomorúságból, mely annál tűrhetlenebb, mennél nemesebb önérzet harczol ellene; s annál fájdalmasabb, mennél tisztább az óhaj a szeretet munkáiban is részt venni! Merész vállalkozónak képzeli magát, midőn az árral küzdő munkáját hiszi teljesíteni. Nem ár az uram, a mi ellen ön küzd, csak egy panaszos sóhaj, mely a fájdalom nyomása alatt a nyomorúság völgyében fakad. És ez ellen küzdeni még nem erő. De ha az volna is, nem nemes ; mert a jogosult panaszt akarja elzárni az elől, a ki tán megértve azt s érte tenni merve, egyik-másik lelkészt nyomorból mentené. Ne említse ön a fékvesztett hullámok romboló hatalmát, — betű szerint véve — ezt ön alig ismeri. Majd ha az — betű szerint — önnek háza falát veri ; majd — átvett értelemben — ha szivéhez csapkod fel. majd ha látja, tapasztalja, mi az a szegénység, és ha ön családja nyomorán jó kedvet érezhet; ám akkor tessék a megelégedés nemes erényével jól lakni. Addig ne tessék követ dobni annak, a ki kenyeret kér. De hogy látva lásson, a fentebbiekhez még idézek sorsomból. Tizenhat éve már, hogy lelkészszé lettem, inkább, ha tetszik, hogy sorsom egy kis gyülekezetbe vetett. Nyomorúság, elhagyottság volt a gyülekezet sorsa. Könyeztem, kértem, zörgettem, tettem, fáradtam. Isten velem volt! s idegenek mondják : gyülekezetem — állapotához mérten — felvirult ; sőt hallottam hivatalosan példakép is megdicsértetni. Telve voltam persze rajongással. Önzés csak annyi volt bennem, hogy gyülekezetem javára mindenütt ott akartam lenni, hol az elsőnek lenni kell. S míg gyülekezetem élete fejlődött, a magamé — pályám kezdetén már — hanyatlani kezdett. — Évről évre rombolóbb lett felettem a baj. Volt idő, midőn kétezer forint kész adósság mellett, boltból kontóra hozattam font számra a lisztet. — S ha ez év szerencsés termést ád és jó árt, az őszre re-