Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Evangelizáczio (Láng Adolf) I.

122 zés erejét. — Ahelyett, hogy szétszórt eró'inket a közös czél szolgálatába vonnók, coucentrálnók — inkább izoláljuk, magukra hagyva elcsenevészni, eltörpülni engedjük. — Az egyetemes érdekek megtörnek a partieuláris érdekeken! — Minden téren látjuk ezt, de legszembetűnőbben épen a közegyházi és a tudományos theologiai tevékenység terén. Eltekintve ugyanis belső bajainktól, a viszálkodások s nyomorúságok ezer nemétől, miktől tehetetlenségünkben szabadulni nem tudunk, kétségtelen, hogy jelen szervezetünk mellett nagyobb szabású egyházpolitikai actiót s tudományos mozgalmat kifejteni nem lehet. Pedig szükség volna rá. Mindenkor, de különösen a mai igen fontos, az egyházi élettel a legszorosabb viszonyban álló, sokszor ugyanazt első sorban érintő problémákat vet fel. S e problémák megoldást követelnek, sőt — bár nem egyszer ellenünk, de legtöbbször bizonynyal nélkülünk — meg is oldatnak. Ki védi protestáns egyházi érdekeinket ? Ki adja a világ tudtára, hogy — mint egyház — minő álláspontot foglalunk mi el? Hivatalos közegyházi nyilatkozatok, — mikre pedig nemcsak az ellentáborral szemben, hanem saját hiveinkkel szemben, azok tájékozása, irányítása, sokszor egyenesen megnyugtatása végett oly nagy szükség volna, soha és sehol nem hangzanak el. Idegenek, — hébe-hóba megesik, hogy zsidó hírlapírók vezérczikkeznek rólunk s szólalnak fel — persze csak érdekközösség s közös megtámadtatás esetén — nagy melegen, — a protest. egyház dicső múltjára való hivatkozás kapcsában — mellettünk. A legutóbbi fontos országgyűlési s főrendiházi tárgyalások alkalmával is így történt. — Difficile est satyram non seribere. Mi másként járnak el a róm. katholikusok! — Nekik vannak napi lapjaik, társaságaik, s ha kívánatos, törvény adta jogon s kötelességből főpapjaik összejönnek fontos tanácskozásokra, s ország-világ előtt kifejtik : mi a róm. kathol. egyház álláspontja, érdeke e vagy a kérdésben. S szavuk nem kiáltó szó : számol azzal kormány és sajtó egyaránt. Mi ! Örülünk, ha hallgatni kell, hisz viszonyaink között olyan kellemetlen minden mozdulat. Miért? mondjuk ki nyíltan : mert izolálva vagyunk, — kerületében mindenki magára hagyatottnak érzi önmagát, s attól kell tartania, hogy ha alkalom adtán véletlenül nyilatkoznék : rettenetes képpel meredne rá ép oly helyről a bizalmatlanság, gyanú s méltatlankodás, ahonnét legkevésbé várná. De ne menjünk ilyen messze. Számoljunk a tényleges helyzettel; országos actió kifejtésére, országos — törvényes egységes szervezet kell. Ez még nincs. Hanem — engedelmet kérek : mi a lehetőt sem teszszük meg. — íme a másik példa. Fájni fog ? Nem lehet a sebet másként gyógyítani. Megpendítettük a Luther-társaság eszméjét. Az egyetemes gyűlés pártolása alá vette. — S mi történik? Alulról mozgatjuk, gyengék a gyengéket; felülről ismét s mindég csak azaz örökös hallgatás. Miért? En is azt mondom amit Zs. esp. felügyelő úr : „Nem említem, mert félek, hogy keserű szemrehányásra vezetne tollam." Bizony nagy csapás, hogy még magunk körében, saját tűzhelyünk körül sem tudunk nagyobb szabású mozgalmat kelteni, — pedig az a társaság — sok más egyéb áldott hatás mellett — ép oly jó alkalmat nyújtana egyházi álláspontunknak a nagy világ előtt való megismertetésére, mint amily jó alkalmat nyújt a róm. katholikusoknak a SzentIstván- és a Szent-László-társaság. De bocsánat e kis kitérésért. Ha nem szeretném ugy egyházamat s ha nem óhajtanám úgy jobb jövőjét, — ennyit sem mondtam volna. Én tudom miért. Rátérek most a másik dologra. Kimutatom, miként hat vissza bénitólag egyházkerületeinknek abnormis viszonya, theol. intézeteink viszonyára s ebből folyólag tudományos theologiai életünkre is. (Folytatása következik.) Az evangelizáczióról. i. Válaszok a felszólalóknak. Az ügyet látom megtisztelve azon érdeklődés által, melylyel négyen is hozzászóltak az általam felvetett „evangelizáczió" ügyéhez. Az sem érdektelen, hogy felszólalásuk közben mindannyian kiemelték a belmisszíó szükségességét. Ez utóbbinak kedveért, ha nem csupa szóbeszéd maradna, hanem reális, rendszeres munkásságban nyerne kifejezést, kész lehetnék különlegességemmel, az evangelizáczióval, egyidőre tiszteletteljesen félreállani. Miért? Mivelhogy a belmisszíó okvetlen megteremtené az evangelizácziót. így azonban azzal, hogy a felszólalók az egyes lelkészek nagyon tág értelmű cura pastorálisára utalnak, még soká nem fog létrejöhetni az, mit európaszerte belmissziónak neveznek, mi egyleti munkásságot tételez föl. Hangoztatom tehát továbbá is az evangelizáczió szükséges voltát, kötve ehhez azon reményt, hogy miután az evangelizáczió belmissziói munkát is igényel, hogy ez indítóul fog szolgálni rendszeres belmisszíó életbelépléptetéséhez. Ezen általánosságok után áttérek jelen czikkben azon észrevételeimhez, melyeket a felszólalók munkáira szükség tennem, és egy másik czikkben az evangelizáczió kivitelének leirásához. E lap mult évi 51. számában —r —1 czikkének azon részében, melyben a tárgyhoz szól, az általam ajánlott evangelizáczióra eleinte nem adja fejét, de czikke végén, elég udvariasan, megengedi, hogy „ha jónak, czélszerűnek találjuk (a módját), fogjunk hozzá s alkalmazzuk teljes egész erőnkből, szivünk melegével." A hol nem szól a tárgyhoz, a hol mindenből csinál evangelizácziót: cura pastoralisból, önmagunk megtéréséből, az „evangeliom fáklyájának fennen lobogtatásából," ott felszólaló is, úgy látszik, beéri azzal, ha minden a régi rendszertelenségben marad, közös actió nélkül. Hogy —r —1 az evangelizáczió kivitelének nem közlése miatt jezsuistikus fogásokat vél soraim közt olvashatni, ezt tiltakozásom mellett azzal utasítom vissza, hogy az evangelizáczió nyilt ügye csakis evangeliomszerű módon űzhető és olyan, a czél szentesíti az eszközt fajtájú, nemtelen fogásokra nem szorul. Felszólaló megvetőleg beszél a külföldi mintákról, az evangelizácziói társaságokról, holott egész lutheránus reformácziónk is külföldi eredetű és evangyéliomi műveltségünk külföldről, kivált Németországból, a lutheri reformáczio anyaországából van hozzánk átültetve. Exegezisét Máté 5, 17-nek nem irigylem, sőt ide-