Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Moson megyei esperesség

116 boldogok és embereket, kik nagyobb vagyon felett rendelkeznek, mint mások összevéve százan vagy ezeren, még sem elég nekik! Egy tűzeset alkalmával fül tanuja voltam, midőn egy jómódú birtokos elégett épületei felett így fakadt ki : „ezt a kárt sohasem heverem ki;" míg egy szegény zsellér szomszédja azzal biztatta jajveszéklő feleségét : Ne búsulj édes öregem, jó az Isten, majd megsegít. Es meg is segítette, mert nem csüggedett. Nem akarom ezúttal szellőztetni azt, vájjon összeegyeztethető-e a dús javadalmazások utáni túlságos vágyódás azoknál, kik hivatva vannak épen a szegényeket türelemre, megelégedésre s arra oktatni, hogy a földi kincsek mulandók s nem illik-e rájok. I. Kor. 9. 27. „Megsanyarkodom testemet és szolgává teszem, hogy midőn másoknak prédikálok, én magam ne legyek mértéket meg nem ütő," csak annak bizonyítására szorítkozom, hogy fizetéseink általában nem megvetendők, hogy a baj egészen más helyütt fészkel és hogy a papi fizetéseket általános rendezéssel emelni, legalább most, teljes lehetetlen. Sajnálom, hogy országos statisztikai adatokkal nem rendelkezem, de esperességem 46 egyháza papi fizetését ösmerve, úgy tudom, hogy ez ötszáz és ezerötszáz forint között váltakozik, vagyis középszámítással kerekszám egyezer forint.*) De ha 800 frtban állapítjuk is meg középszámítással egyre-másra a papi jövedelmet, bizony ez sem megvetendő javadalmazás, szemben más egyházi, állami vagy magántisztviselő díjazásával. Exempla sunt odiosa! Azért csak egy példát hozok fel, tanáraink fizetését. Selmeczbányán 500—800 frt, Budapesten 1500 frt, pedig valljuk meg őszintén, hogy azok teljesített munkája sem kisebb a miénknél! Ismétlem! a ki 800 vagy 1000 frtból nem tud megélni, az ha 1500 frtja lesz, 2000-et fog kívánni, — s épen azért én a bajt nem annyira csekély fizetéseinkben, mint nagy igényeinkben találom. Bocsánatot kérek, hogy ily keserű gyógyszerrel szolgálok, de a keserű gyakrabban szokott használni az édesnél. Avagy nem igaz-e, hogy míg apáink hosszúszárú pipával, per pedes apostolorum ballagtak el a szomszéd kollegához testvériesen konferencziázni, addig mi legalább is „britannikára" pöffentve, fédérés hintóba vágjak magunkat s úgy robogunk el a szék vagy főváros látványos helyeire. Nem igaz-e, hogy csak negyedszázaddal előbb a „Frau Schwester" vagy „Paiíi Sestra" maga fonta és szőtte meg a finom és tartós „damaskatot," fehérneműt stb., maga sürgött-forgott a konyhában, maga tálalta fel az ízletes szépasszonyfőztit, maga ügyelt fel munkásaira az éléskamrába való beszerzés körül; addig — tisztelet a kivételeknek — a mostani „Nagysád" selyemruhában suhog äi jj S Z cl 1 ónban," zongorára és francziára tanítja azokat a leányait, kik ismét legfeljebb szegény falusi papnék lesznek! *) Saját papi tiszta jövedelmemet a mult évben az adókivető bizottság 600 frtról 1000 frtra emelte, de midőn megkínáltam vele 800 frtért, maradt a régi. Nem csoda, ha azok a jámbor és hív szolgák, jó, helyes nevelés mellett még vagyont is voltak képesek hagyni gyermekeiknek, s nem csoda, hogy a mai kor nagyobb igényei mellett nem szűnik a követelés: emelni kell a papi fizetéseket! De hát miből honnét? Bizony nem méltányos s nem jgazságos egyházi dignitásainkat azzal gyanúsítani, hogy mert ők a húsos fazekak mellett ülnek (bizony nem ott ülnek!), nem akarnak a szegényebbek sorsán javítani; mert semmi sem bizonyosabb annál, hogy ha ma tehetnék, nem halasztanák holnapra. De ha nem lehet, — hijába nem lehet. Nem látjuk-e, hogy népünk a közterhek alatt görnyedez? Még mi is új terheket rakjunk vállaira? még mi sem tudjunk könyörülni? Az lehetetlen! Farkas Grejza tiszttársam, két ártatlannak látszó módot javasol. A papi szolgálmányok megváltását, és helyesebb fizetési kulcs megállapítását, mely bevonná a volt kiváltságos nemesi birtokost is. Egyikét sem fogadhatom el! Igaz, hogy földjeinket rosszúl mívelik a hivek, de mégis mivelik; ellenben, a hol legalább eddig megváltották a munkát, ott mindenütt a pap húzta a rövidebbet. De hisz Farkas, állami közvetítést javasol! így majd talán helyesen lesz kiszámítva a kárpótlás! Ettől épen ments Isten! Nem tekintve azt, hogy a mostani kormány a lutheránus papságnak hazánkban nem barátja, s tőle egyáltalán keveset remélhetünk, én legalább, nem akarnám, hogy a dobszót — mely a papi munkaváltság czimén árverezné sok szegény asszony párnáját — átkozódás kisérje ; mint a hogy kiséri, midőn a közvetlen és közvetett adókat, a dézsmaváltságot, a pótlékot, a körorvost stb. dobolja. — Tudni kell, hogy : Pénz minél kevesebb! A mi pedig az elavult kiváltságokat védő nemesi birtokosságot illeti, — igaz, hogy a kényszernek nem szereti magát alávetni, de ezen osztályra illik legjobban a találó közmondás: Magyar ember a jogait nem hagyja, de ha vele bánni tudnak az ingét is odadja". Nincsen annál aranyabb közmondás: „Segíts magadon, az Isten is megsegít." Igyekezzék minden pap saját hatáskörén belül, lassan, módjával javíttatni fizetését s hogy ezt elérhesse igyekezzék mindenekfelett hívei szeretetét megnyerni, s a jó pásztort nem fogja hü nyája elhagyni soha. — De a mellett legyünk lehetőleg takarékosak és mindenek :felett szabjuk szerényebbre igényeinket s ne legyünk nagyravágyók, mert ellenkező esetben méltán megérdemeljük a közönség ama ismert megbélyegző ítéletét, mely szerint „a papzsák telhetetlen"! Wladdr Viktor, szügyi lelkész BELFÖLD. A Moson-megyei evang. esperességből. — Törekvő és áldozatkész egyházaink sorában az alig 400 lelket számláló Német-Járfalui gyülekezet nem az utolsó helyet foglalja el. De beszéljenek a tények. 1781. újra feléledvén, mint leányegyház Rajkához csatlakozott. — Már 1783-ban