Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Azok a híványok (Kondoros Gy.)

98 Tudom, — hogy ujat nem mondok ; — s azért csakis megpendíteni szándékom újból azon módokat, melyek a fentjelzett czél eléréséhez felhasználhatók volnának, éspedig: 1. miután a keresztyén nő oly kimagasló hivatással bir az emberiség nevelése körül, — miután a sziv első s legbehatóbb sugallatai elvitázhatlan anyai oltványok, — felkérem első sorban nemes lelkű anyáink — s hölgyeinket, — miszerint gyámintézetünk érdekében, közvetve s közvetlenül közreműködni szíveskednének; — megjegyezvén, hogy gyámintézetünk nemcsak készpénzzel, hanem oltári, szószéki szerelvények, — szent edények, — kehely- s oltárteritők, — szőnyegek, — és a szép nem egyéb kedvelt kézi készítményeivel is segíti, s segélyezheti a szegény egyházakat. 2. Különös tevékenység fejtendő ki az egyházközségek befolyásosabb tagjai részéről azon irányban, hogy a szokásos gyámintézeti offertoriumok kedvezőbb eredményhez vezessenek; s felkéretnek ugyanazon világi tekintélyek, miszerint minden más kinálkozó alkalomnál is, ügyünket felkarolni kegyeskedjenek. 3. Köz — jelesen pedig jótékonysági mulatságok, — hangversenyek, — műkedvelői előadások, —tánczvigalmak s lakodalmak rendezésénél, — sohasemkellene hiányozni oly áldozatkész barátunknak, —aki itt is gyámintézetünk ügyében szívesen fáradoznék, végre : 4. Az iskolás ifjúság, amint egyátalán már zsenge korában szoktatandó a jótékonyság gyakorlására, — úgy különösen figyelmeztessék gyámintézetünk állapotára. — És ha az e téren szerzett eredmény anyagilag még oly csekélynek mutatkoznék is, — kiszámithatlan értékű gyümölcsöt hoz kitartó ténykedésünk a jövőben. Mind ennek szerves összhangzásba hozatala, — 3—6 tagból álló végrehajtó bizottságok egyházközségenkinti megalakulását teszi szükségessé, — hogy azok a tevékenység mozzanatairól s irányáról közvetlen tájékozást szerezvén magoknak, — közvetítőkként szerepeljenek a munka beosztásánál s kivitelénél. Végül még egy kérésem. A nemes lelkű adakozó elhatározását korlátolni nem lehet, nem szabad. — Ezen elv megtámadhatlan, s nincs kétség benne, hogy akár a gyámintézet szabad rendelkezésére, akár pedig valamely határozott czélra adakozunk, — egyenlő szívességgel fogadtatik hozzájárulásunk. De most az egyszer mégis kivételt ajánlanék, a midőn azon, — meggyőződésem szerint mélyen tisztelt hitrokonimnál teljes visszhangra akadó kérésemnek adok kifejezést: miszerint a készpénzbeni gyűjtések nagyobb része, kerületünkben is, — a Leopoldiánumnak legyen szánva; hogy ezen jubiláris évben, közönséges járadékunkat jóval meghaladó összeget lehessen azon alaphoz csatolni, a mely már néhány év múlva, a magyarhoni protestántismus magna chartájának (17f£. XXVI. t. cz.) száz éves jubileuma alkalmával, — rendeltetésének átadandó lészen. Fogjunk tehát a munkához, — egy szivvel — egy lélekkel, mindnyájan ! — Ne maradjon vissza egyikünk sem, — sem férfi, sem nő, — sem gazdag, — sem szegény ; — sem ur, — sem szolga, —mert mindnyájan egyaránt hivatva vagyunk az Ur szőlőjének miveléséhez! Isten áldja fáradozásinkat ! Dolmányt Lajos, a dunáninneni ker. gyámintézet világi elnöke. Azok a híványok. Teli már nemcsak lapunk, de a levegő is a protestáns papok panaszaival, jajjaival. — Mintha legfőbb kötelességünk lenne egymásra licitálni annak hangos hirdetesével : mi fáj még becses személyünknek ? Eljárásunk sokban hasonlít ama kolduséhoz, a ki rongyainak, sebeinek mutogatása által akarja a járókelők szivét megindítani, részvétre, könyörületre birni. Pedig csak undort ébreszt, legfeljebb szánalmat gerjeszt, de részvétet soha. Az igaz, hogy jajgatni, panaszkodni tudunk derekasan, akár egy csapat kolduló barát ; ha bajainkon segíteni is úgy tudnánk, akkor kevesebb okunk lenne a panaszra. Jól mondja Jókai, hogy a Magyarnak szent madara, — a sült galamb ; minden bajának orvoslását mástól várja. Tolnay úr is a papok nyomoráról szólva, a baj orvoslását onnan felőlről, nem is az égből, de ha jól sejtem az egyemtől reményli. Pedig másra tanít az i r á s a midőn rendeli : segíts magadon ember, az Isten is, tegyük hozzá, az egyetem is megsegít. A tapasztalás is, melyből — a költő szerint — minden ember életkincset ás, azt mondja, hogy a mit fent határoztak, alkottak a szegény egyházak hozzájárulása nélkül, az örrökké irott malaszt marad, annak semmi gyakorlati értéke nincs. Egyházunk egész történeti múltja szintén csak azt erősiti, hogy minden intézkedésnek, minden eszmének alant az egyházaknál kell híveket, érvényt szerezni, hogy fent az egyetemnél szentesítést nyerhessen. Sőt még abban is bizonyos vagyok, hogy ha a szóban lévő ügyet, vagy bármely más tárgyat az egyetem fentről akarná elintézni, ez eljárás ellen, az igaz protestantizmus nevében ezer még ezer hang tiltakoznék. Ne várjuk tehát fentről, de alant kezdjük munkálni bajaink megszüntetését. Fentről csak erkölcsi támogatást várhatunk, és erre hitem szerint biztosan számithatunk. A midőn sanyarú helyzetünkön enyhíteni akarunk, legelső kötelességünk a nyomor okait fürkésznünk. S ha aztán az okok mind össze lesznek hordva, a baj forrása felfedve, könnyebb lesz tanakodnunk a módok és eszközök felett, a melyek segélyével híványainkat megjobbíthatjuk. Múltkori czikkemben két okot emiitettem, mint olyat a mely hitem szerint sokban gátolja a hivány javításra irányult törekvéseket ; ezekhez most egy harmadikat csatolok. Hogy híványaink oly formátlan, rendezetlen s határozatlan alakban szállnak nemzedékről nemzedékre, annak egyik oka : hogy híványaink az egyházi gyűléseken a lehető legrosszabb alkalommal tárgyaltatnak; üresedés alkalmával, a választás előtt. A lehető legrosszabb alkalom ez ; mert híványaink oly gyűléseken tárgyaltatnak, a melyeknek kevés kivétellel legfőbb törekvésük a híványcsonkitás. Es ez történik oly alkalommal, a midőn senki sincs a ki a pap érdekért megvédené, mert a főesperes vagy