Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Oroszország

ról, a főiskoláról és a virágzó szülővárosról meg kell em­lékezni és ezek köré kell a virágkoszorút fonni. Asztali beszédében, működésének magasztaltatása ellenében kiemelte azon hiányokat és árnyoldalokat, melyeket ő igenis el­ismer és ezzel bizonyítékát adta, hogy ő a bölcs mon­datát: ismerd tenmagadat! híven követte. Igen jellemző azon nyilatkozata, melyet életének legboldogabb óráiról tett : ,.Legboldogabb óráim azok voltak, midőn minden oldalú előkészülés után élénk lelkesültséggel jelentékeny művet egy huzamban Írhattam, egy könyvet, melyről azon tudatom volt, hogy maradandó mű." — Tehát legnagyobb öröme a szellemi tevékenység, nem pedig a tanári, doctori vagy más tiszteletbeli czím. Önző büszkeségről egyetlen egy szó, mindig az alázatosság és hála szavai fűszerezték az ünnepet. Oroszország. — Oroszország és a vatikán közt múlt tavaszszal hosszadalmas tárgyalások után concordatum lé­tesült, mely a római egyháznak Oroszországban számos előnyt nyújt. Annál feltűnőbb, hogy ezen szerződés fen­állásának rövid tartama után már veszélyeztetve van. — Római részről a felett panaszkodnak, hogy a görög püspök Wilnába összehívott zsinata, mely a római egyház állító­lagos túlkapásait visszautasította, tényleg ezen egyház új üldöztetését tervezte. A panasz más tárgyát képezi a bel­ügyminiszter azon eljárása, hogy Gintowt, mohilevi pa­triarcha rendeletét felfügesztette, melyben a patriarcha a lelkészeket utasítja, hogy egyházi ügyekben a kormány részéről történt rendeletekről azonnal értesítést adjanak. Felemlítik azonkívül Kozlowski püspök elleni eljárást, kinek jövedelme ugyanis letartóztatott, mivel ő egy papot hivatalától felfüggesztett ; továbbá a kormány azon ren­deletét, melynél fogva a lelkészek és a, kultusminiszter közti levelezések ne ellenőriztessenek, hogy a róm. kath. egyesületek, melyek híveiket a görög egyház térítgető kí­sérletei ellen oltalmazni akarják, rendőri felügyelet alá helyeztettek, és hogy végre Michel, ezen egyletek alapí­tója ellen törvényes eljárás rendeltetett el. — Ennek elle­nében az orthodox és nemzeti párt a római hierarchiát tá­madó tendentiákkal vádolja. Több római lelkész ugyanis Litvániában és Lengyelországban oly működést fejt ki. mely Péterváron mély lehangoltságot idézett elő. Ehhez járul még egy lengyel lap tudósítása a podoliai uniáltak fogadtatásáról a pápánál, melynél fogva a pápa nemcsak osztotta az uniáltak panaszait, hanem meg is igérte, hogy ő 9500 aláírással ellátott folyamodványukat személyesen a czárnak fogja átküldeni. — Mind ezen események eléggé bizonyítják, hogy daczára a concordatumnak, mily gyenge lábon áll még mindig a béke Róma és Oroszország közt. Jeruzsálem. — A pascha újból rendeletet adott ki, melynél fogva mohamedan gyermek a kormány beleegyezése nélkül keresztyén iskolába vagy intézetbe fel nem vehető, és hogy az iskolai igazgatók és a gyermekek rokonai közt kötött szerződések érvénytelenek, ha egy török jegyző ezeket meg nem erősítette. Betdschalában egy keresztyén iskola építését beszüntették, Nazarethben betiltották a ker. kórházat, melynek megalapítását két év előtt kezdeményez­ték. — A mozlim áttérését a keresztyénséghez azzal aka­dályozzák meg, hogy a leányokat, kiknél ilyen lépéstől j tartani kell, rögtön és erőszakosan egy mozlimhez férjhez adják, és az ifjakat ugyan ilyen esetben a katonasághoz I besorozzák és messze vidékre elküldik. Az olajfák hegyén a múlt évben megkezdett templom felépítése szerencsésen sikerült. VEGYESEK, Lapunk harmadik évfolyamának megindításánál egyházunk minden rendű tagjainak kivált lelkészeinek s tanférfiainak buzgó szellemi és anyagi támogatásaért újólag is esedezünk. Fokozott igényeket kell kielégítenünk, mi csak közös munkássággal lehető. Hogy felölelhessük egyházi s iskolai életünket, hogy a történők közlésével az Ur népének minden tagját a közcsalád­hoz szorosabban fűzzük : szükséges, hogy egyházunk férfiai gyorsan és biztosan értesítsenek a történtekről. — A leg­csekélyebbnek látszó dologi vagy személyi változás is érdek­kel bír! Az első számot több példányban nyomattuk. — Ki nem kívánja járatni a lapot, kérjük : küldje vissza az I. számot. Istennek áldó kegyelme velünk!! — A Luther-társaságra fizettek : alaphoz : évdijakban : Michaelis Izidor . 4 frt. Achim Ádám . . . . . . . 4 „ Apáthi Károly . . . . . . 4 „ Müllner Mátyás . . . . . . 4 „ Poszvék Sándor 4 „ Ritter Károly . . . . . . 4 ,. Baltazár Antal párt. . . . . . 1 „ Galle Andor 1 „ II. kimutatás . . . 549 frt 41 kr. 36 „ Vagyonösszeg 549 frt 41 kr. 62 frt. Ez összeg a társaság javára a takarékpénztárban van elhelyezve. Mindazon urak, kik a „Luther - társaság" eszméjét pártolják s érdekeit előmozdítani készek, tiszteldtel kéretnek : szíveskedjenek e czélra szánt akár tagsági díjaikat, akár pár­tolási illetékeiket e lapok szerkesztőségéhez beküldeni-, mink köte­lességünknek ismerjük a bevételekről nyilvánosan számolni s a pénz gyümölcsöző elhelyezéséről gondoskodni. Az összeg beküldésénél szíveskedjenek megjelölni, hogy az adomány az alaphoz tőkésítve csatoltassék-e, vagy évdíj czimén irassék-e javukra, hogy a kimutatás is e szerint szerkesztet­hessék. — A pozsonyi ev. egyház Luther születése négyszá­zas évfordulójának alkalmából elhatározta volt, hogy a nagy reformátor emlékét egy élő s szeretetben éltető in­tézvénynyel örökíti meg. — Az ige testté lett. Az elmúlt év alkonyultával kimondta ez egyház, hogy már eddig meg­levő kórháza, árvaintézete mellé a gyülekezet el­aggott, munkaképtelen, önhibájukon kivül szegénységre ju­tott tagjainak emésztő gondtól ment, elviselhető életestét biztosítandó „ápoló-intézet" állít „Luther-alapít­vány" czímen. — A gyülekezet vezéregyéniségei ép úgy. mint annak minden nemes eszmeért lelkesülő tagjai köz­akarattal hozzáláttak a nemcsak szép, de felekezetközi viszonyaink által parancsoló szükségessé vált eszme kivi­teléhez. — A gyülekezet érdemdús felügyelője nagyságos Mossóczy Lajos kir. tanácsosnak közbenjárása 400 frt.­tal a gazdasági bizottság elnökének, az erélyes Jeszenszky Józsefnek törekvése 6000 frtnyi, igaz, csak későbben élvezendő alappal ; de úgy az ő, mint az egyház buzgó ügyészének Heim Károlynak ügyszeretete, egy a czélra alkalmas háznak megszerzésével biztosították az eredményt.

Next

/
Thumbnails
Contents