Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Természeti tudományok túlbecsülése

G7 ban s a belmissziói szakintézetekben is foglalkodtatja a németországi belmissziót. Ennyi mindenféle feladatot és munkát foglal magában az a kifejezés : az erkölcsi bajok orvoslása! — Ezzel csakis a belmisszió képes megküzdeni. De lássuk a belmisszió szervezetét Németországban! Wichernnek 1848. szeptember havában, a wittenbergi egyházi szövetség gyűlésén tett indítványa szerint, létesült 1849-ben „A belmisszió központi bizottsága" (Central-Ausschuss für innere Mission) Berlinben. Ennek berlini tagjai képezik az állandó ügyvezető' osztályt; egyes tartományokból kiszemelt kültagjai p^dig koronként gyülekeznek a székhelyre tanácskozás végett. Az egyes országok- és tartományokban vannak beimissziói egyletek, melyek ismét kisebb körökre oszlanak. — Ezen tartományi egyletek teljesen önállók, miután ezekkel szemben, Wichern szerint, a központi bizottság csak irányadó közeg kíván lenni, — elég teendője lévén az egyetemes ügyek intézésével. Ügy a központi bizottságnak, mint a tartományi (országos) egyleteknek, van legalább egy-egy utazó lelkészök, ki a gyülekezeteket megismerteti a belmisszióval, belmissziói egyleteket segít szervezni, egyleti ünnepeken prédikál, belmissziói előadásokat tart, szóval, az ügynek mozgató lelke. Ezen utazó lelkészek leginkább télen tartanak szünetet, a mennyiben akkor tudományos és szakképzésökre fordítják az időt. A központi bizottságnak minden egyes tartományban és országban vannak önkéntes ügynökei (Agenten) a legelőkelőbb egyházi és világi körökből. Az egész szervezetben keresztül van vive az általános papság eszméje, még pedig Wichern értelmében, — nem annyira, mint jog. hanem mint kötelesség. („Das uns minder als ein Recht, denn als eine Pflicht gilt.") Mintegy mottójául a németországi belmissziónak vehető ismét Wichern e dicső szózata: „Die rettende Liebe muss ihr das grosse Werkzeug werden, womit sie die Thatsache des Glaubens erweist." (A mentő szeretetnek kell [a belmisszió] nagy eszközének lennie, melylyel a hitnek tényvalóságát bizonyítja.) Fentartója pedig e belmissziónak — a szabad adakozás. Ha mármost az erkölcsi bajok megorvoslását egyedül a belmisszió utján állitom eszközölhetőnek: akkor azon kérdés, lehet-e ezen intézményt és ennek szervezetét hazánk ágostai evangelikus egyházának talajába átültetni? S én erre felelem, hogy : igen. — Mert ha Ausztriában, Gallneukirchen székhelylyel. tudtak belmissziót létesíteni : akkor az egyetemes papság kiváló testületében, a magyar ágostai evangelikus országos egyházban erre még fokozottabb mértékben meg van a képesség. Az erkölcsjavítás nagy feladatát a belmisszió magas szempontja alá kell helyeznünk, s ha tettre kerülend a dolog a belmisszióval s a most szétzüllott nemes erők elfoglalandják illető munkaköreiket egy „Magyar ev. belmissziói központi bizottság" és „belmissziói kerületi egyletek" szervezetén belül: akkor hiszem, hogy az erkölcsi bajok ellen minden ponton ki fog gyúlni a harcz, mely győzelemre — az erkölcsi bajok legbiztosabb megorvoslására is fog vezetni. Lány Adolf. A természeti tudományok túlbecsülése. Hogy a természetnek egyik leghőbb barátja vagyok, mindenki a ki közelebbről ismer jól tudja. Mint olyan a természeti tudományokat is szívemből üdvözlöm és ölelem. De annnyira mégsem vagyok elfogult, hogy azokat túlbecsülném, mint azt némely nagytudományú természetbúvárok teszik, kik mély elragadtatásukban a természeti tudományokat valami non plus ultrának, ujabbkori messiásnak tekintik, akivel szemben a világ Idvezitője semmi, tana is mint valami túlhaladott pont, vagy pedig kopott ruha már csak lomtárba való. Nem. Ennyire rajongó minden nagyrabecsülésem mellett még sem tudnék lenni. Hanem egyenesen azok sorába tartozom, kik Urunk megváltónk Jézusnak ezen örömbecsü szavait vallják: Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédim semmiképpen el nem múlnak. Luk. ev. 21, 33. s kőszálként álló meggyőződésem támogatása tekintetében hivatkozom : 1. Magukra a természettudósokra. Ezeknek egy része mint tudjuk annyira vallásos, hogy már vallásosabbat kívánni sem lehet. És méltán, mert hiszen minden fűszál, minden légváltozás és természeti tünemény, mellyel foglalkozik, mint okozat Istenre mint fő okra vezeti vissza. Ez tehát a nagy és dicsőalkotású természetben épen ugy érzi és képzeli magát, mint az a legbuzgóbb keresztény mély áhitatoskodása közben az Isten házában, s valahányszor csak teheti, mindannyiszor szíves örömest fel is keresi a templomot, mely hitét és buzgólkodását még annyival inkább fokozza. E felől itt nincs, nemis lehet szó. Nem így a rajongó, s úgy magát mint tudományát is túlbecsülő természettudó fél. Ezelőtt minden más semmi, csakis a természet ér valamit. Ez, és ami ebből kiaknázható az ő egyedüli czélpontja, bálványa. Azonban mi történik? Előveszi őt egészen váratlanul valamely csapás, s ez az ő fövenyen épült hitét annyira megrendíti, hogy kétségbe esett állapotában, ha úgy lehetne mint nem, az Istent is kész volna lerántani az égből. íme, avagy nem arra mutat-e ez, hogy az a positiv keresztény vallás mégsem oly könynyen kikerülhető, mint azt sok tudós bizonyos természetittas órákban hiszi? hogy ha százszor fogod is azt tagadni gúnyolni, meg annyiszor leszesz kénytelen egészen megtörve és porig lealázva ahoz vissza térni? Hány ily tévesnézetű felfuvalkodott emberrel találkoztunk pedig már, aki végre is bünbánólag tért magába, mert kidőlvén a bálványkép imádott alap alóla, magába szállni kényteleníttetett. Csak mégsem jó tehát azt a természettudományt túlbecsülni, hanem igenis jó őt az ő rendes medrében folydogálni hagyni. Hivatkozom: 2. Urunk megváltónk Jézusra. Volt-e valaha a természetnek buzgóbb barátja nála? Avagy nem ő volt-e az, aki a pusztában dicső hivatásához megéhezve készült? az égi madarakra és mezei liliomokra fennkölt lélekkel hivatkozott? a hozzá tódúlt sokaságot az Istennek szabad ege alatt is megragadólag tanította, a bűnösöket térítette, az elszomorodottakat vigaszalta. az éhezőket jól tartotta, magánóráiban üdülésül a Getsemane kertjébe ment, halálához is ott készült? De találunk-e azért csak egy betűt is megírva a felől hogy valamikor a természetben magát elbízta volnál nem épen a természetnek páratlan gyönyörei nynjtottak neki arra okot, alkalmat, hogy azokban és azok által mennyei