Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Boldog újévet

Boldog újévet! Midőn e két szót leirom, nem vezeti tollamat sem a közszokásnak zsarnoki kényszere, sem a jutalom kecsegtető reménye, hanem kizárólag a szeretet meleg óhajtását akartam tolmácsolni ezen a kegyelem istenének trónjához emelkedő fohászszal. Kit Mózes „vagyok" néven tanult ismerni, azt mi Krisztusunkban „Atyánk"-nak ismerjük s birjuk. A változatlan örökké-valóság nekünk örökkévaló szeretetté magasult, kihez gyermeki szívünk hő ragaszkodásával fohászkodunk : Boldog újévet! Igen, boldog újévet a karácsonyi evangyéliom áldásában, hogy amit a mennyei karok zengettek, azt mi földiek, de Isten országának tagjai hálatelten mondhassuk: dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek! és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat' De hát nem kergetek-e én is álomképet, midőn boldogságot kérek? az ókor nagy bölcse és az újkor kis bölcsei mind egyaránt szemembe kaczagnak: boldogság, bolondság! a sírban, s ha még nagyon okosat akarnak mondani: a Nirvánában van az egyedüli üdv. Lám, szent könyvünk is siralomvölgyének nevezi ezt a földet. Megvallom: nekem ily temetkező, ily pityergő életnézet nem kell, nincs abban semmi igaz; nekem kedvesebb az apostol felhívása: Örüljetek az Urban mindenkor és ismét mondom örüljetek. Csakhogy ehez oly valami szükséges, a mivel az apostol birt, s a mivel mi úgylátszik nem birunk s mit én, mind a boldogság alapfeltételét kérem számunkra Istentől: a liitet. Higyj a Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind pedig a te házad népe. Add nekem fiam a te szívedet, mondja az Úr. Add át szívedet Neki, de add át feltétlenül, teljesen. Megoszlott szív, mely egy kicsit hisz, egy kicsit nem: a hitetlenség töviseit érzi, a hitnek engesztelő, gyógyító, felemelő áldása nélkül. Itt alkunak helye nincsen;' vagy vele, vagy nélküle. E hit megmutatja Istenben magasztos életczélunkat, melyben életünk valódi becsét is megértettük. A Krisztusban Isten fölé törekedni, övéivé lenni, övéinek bizonyulni lesz a feladat. Nem lesz hiú ábránd az élet, hanem oly reális valóság, melynek minden mozzanata saját egyéni értékünk növekedésével jár. Nem vetjük azt el hitvány rongyként magunktól, mert magunk nem kallódtunk el; nem merít ki a világi élvezet, mert nem merülünk bele; nem sodor mélyébe az élet hullámzó tengere, mert a habok fölé emel létünk örökkévalóságának tudata. Egy szóval: ogunk tudni és szeretni, ha kell dolgozni, ha kell küzdeni és szenvedni életünk eszményeiért biztosak lévén az iránt, hogy estünkben is győzni fog a minket éltetett s általunk híven képviselt eszme. S ez a valódi boldogság! Jelenkorunk legnagyobb hibája, hogy mit sem ád az eszményekre, praktikus (legalább azt mondják róla), s talán olvasóink között is mosolyogni fog nem egy a boldogság ily inpraktikus felfogásán. Általában a papok és költők nagyon inpraktikus embereknek tartatnak. Mi azt mondjuk: a kebelben élő hit boldogít, az a hit, mely Istenében él; a praktikus ember dicsőség, élv, gazdagság után eped; azoknak pedig Vörösmarty megmondja : Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár, mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. A Krisztus szolgája azt vallja, hogy ami a munkához erőt s kedvet ád, ami a szenvedések között erősít, ami az életküzdelemben diadalt nyújt, — s minden körülmények között nyugalmat biztosít, — ez boldogít, s ez a hit. A munka legyen gyönyör; a szenvedés, az élet nevelő iskolája; a küzdelem létünk eleme s nincs mitől félnünk: mienk a győzelem. Ez a hit praxisa, Ez a földi élet istenülése, apotheozise. Ki a Krisztus által Istenben hisz, hinni fog az emberiség magas elhivattatásában is, s mi még több: bizni is fog benne. Tudjuk, hogy bűnösök vagyunk. Közös sorsunk közszellemet ébreszt, közös munkára hív, egyesít. Egy szent családdá lesz az emberiség, melynek szervezetén egy akarat a testvéri szeretet vezéreszméje uralkodik. Egy mindnyájáért s valamennyi egyért. A keresztyén socializmus és communizmus! Ki magának láttatik állani, vigyázzon, hogy el ne essék!! S e testvériség szent szövetségében a tiszta és Isten előtt és az Atya előtt szeplő nélkül való isteni szolgálat ebben fog állani: Meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorságukban (mit a jelenkor lázas módon, talán kissé tüntetőleg is teljesít). S van-e? lehet-e? nagyobb boldogság, mint Isten nevében, tehát önzetlenül jót tenni, letörölni az árvák és özvegyek könnyeit, az erkölcsileg és szellemileg elhagyottakat megmenteni. Jöjjétek, nézzétek meg az igaz, hivő keresztyén családot. hol Krisztus szelleme fűzi egymáshoz a családtagokat. Az apa az Úrnak felkent papja, az anya az Úr félelmében él s hal családja boldogságaért. Nincs ott hivalkodás, nincs visszavonás. Az Úrban béke és egyetértés lakozik ott, melyet meg nem zavar az élet semmi csapása': mert egyek ők, egy test és egy lélek, miképen hogy hivataluknak egy reménységére is hivattattak. Nem választja el ott a hitestársakat egymástól sem igény, sem divat; sem jó, sem rosz sors; érzik a felelőséget, melylyel tartoznak aunak, ki véghetlen szeretetében életét adta érettök, hogy nekik példát adjon. Ti praktikus emberek! vessétek ki a családi életből a Krisztust, s megöltétek a családi életet. Mózes nem segít; a törvény gyarló pótlék, szükséges az államnak, kevés az életnek. Adjatok, ha tudtok, szentebb és állandóbb kapcsot, mely szülőjéhez fűzze a gyermeket annál, mely a hit alapján Krisztus szeretetében adva van! Talán a természet? érdek? kötelesség? stb. Mind hideg! Nem olvaszt össze. A Krisztus szeretete egyesít csak teljesen. Ez avatja a gyermeknek megszentelt otthonává a szülői házat, hová még mint meglett ember is visszavisszavágyik megnyugodni a szerető szüle kebelén, uj erőt meríteni az élet harczához. A megdicsőült szülők alakja ott ragyog a hivő gyermek életútján vezérszövétnekül, boldogító áldásul. Hogy a Krisztus egyháza létének s felvirágzásának alapfeltétele a hit, senki sem tagadja, legalább evangyéliomi keresztyén nem. S ha e helyütt boldog új évért könyörögve erős, élő hitet kérek az egyház Urától, kérek kivétel nélkül mindnyájunk számára, hogy áthassa, vezérelje, megszentelje egyházi és iskolai munkánkat, megvagyok győződve egyhangú „Amen" lesz hő fohászom koronája. Nem úgy, ha hazánk s nemzetünk üdvére is hitet