Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Evangelizatio

•427 demes fáradozni, és csak nemes ambiczióval biró fiatal ember lelkében hangozhatik a biztató szózat: excelsior! Nem szándékom theologiai irodalmunk sivárságát ecsetelni. Nem akarom például felhozni a maroknyi unitárius egyház tevékenységét. Nem akarom fejtegetni a történelmi érzék csökkenését, melynél fogva lazulni hagyjuk a köteléket, mely helv. hitvallású testvéreinkhez fűz. Nem emlitem a r. katholikus irók és egyházfejedelmek munkásságát sem, mert félek, hogy keserű szemrehányásra vezetne tollam. De én látom a veszedelmet, melybe az egyházi és felekezeti közöny sodorta egyházunkat; látom a hullámok torlódását, melyek okvetlenül fejünk fölött fognak összecsapni, — ha tovább is alszunk! Ez az oka, a miért én a leendő népvezérek, a leendő ev. lelkészek magasabb képzettségéhez szükséges eszközök gyarapítását sürgetem. Nagy szükségünk van gátra termett emberekre. Az öregek nyugalomra vágynak; emelkedjék fel hát az új nemzedék. Zsilinszky Mihály, esp. felügyelő. Evangelizátió. Láng Ad. főesp. az „evang. egyh. és iskola" folyó évi 49. számában azon okokból kiindulva, hogy gyöngék vagyunk, erősödésre van szükségünk; hogy más országokban is léteznek hasonczélú szövetkezések; hogy e czélra ev. egyházunk is bír jogokkal, mint az országban bármely egylet vagy társulat; végre — mit talán legelején kellett volna említenem — erre maga üdvözítőnk az apostolok és reformátorokkal egyetemben nekünk példaadó, arra a következtetésre jut: tehát kövessük nyomdokait, evangelizáljunk. Ez körülbelől a cziknek magva, rövid tartalma. — Miután a szerkesztő alatt engedelmet ad, sőt egyenesen fölhívja olvasóit, hogy szóljanak a dologhoz, mert sokat lehet róla mondani pro et contra; én is bátorságot veszek és előadom e tárgyban véleményemet. Hogy gyöngék vagyunk, erősödésre van szükségünk, az bizonyos. De épen e tudat jogosít föl első sorban arra, hogy kimondjam, miszerint az evangelizátió nagy horderejű eszméjét nálunk prozelytagyüjtés czéljából nem pártolom. Ugyanis épen, mert gyöngék vagyunk, ha mindjárt vállalkozó szellem volna is bennünk, — olyasmire nem tanácsos vállalkoznunk, a mire csak megerősödött, vagyonos nemzetek tehetnek kísérletet. De már azért sem tanácsos, mert erősödni kívánunk. Az erősödésnek két módja van. Lehet erősödni: kül- és belterjüleg. Kis nemzetek, még inkább egy országra szorítkozó gyönge hitfelekezet ugy erősödhetik, ha a külterjíí erősödésnek csábításait magában legyőzi és a belterjüleg való erősödésre fekteti mindenha a fősúlyt. És ezt tenni annyival inkább tanácsos nálunk; mert belterjüleg is oly gyönge egyházunk, annyi a tennivalója hogy külterjeszkedésről majd alig álmodhatik; legfőlebb az elszórt csontok összegyűjtésére gondolhat, de idegen prozelytákra nem számíthat. Erre sem ideje sem ereje. — Hogy bírnánk rá joggal, nem vitatom. Csak hogy a joggyakorlatba vételének szabadsága föltételes szokott lenni. Mert azt senki el nem vitathatja fölszólalótól, hogy a fölvetett jog olyan valami, a mivel mások is élnek, a múltban pedig még inkább éltek. És én itt nem a társulatok és egyletek e nemű szabadságából vonnám le a következ tetést; mert én nem azonosíthatom egyházam szabadságolt jogait egyletek és társulatok jogaival, ez az egyház degradálása volna. Hanem ha már az egyházhoz méltó szövetkezettel akarom egybevetni, akkor egybevetem más hitfelekezetekkel, melyek maguknak hasonló jogokat követelhetnek, sőt e joggal talán élnek is, avagy pedig volt idő, mikor nagyon is visszaéltek. És ilyen vallásfelekezet a róm. kath. egyház, midőn főtörekvése abban összpontosult, hogy erőszakkal is katholizáljon. E végett fogadta az egyház a maga kebelébe a „Jézustársaságot", Loyola jól kifundált mesterművét. Úgyde találhatna-e ilyen eszköz, ilyen társaság ma már általános rokonszenvre? Pedig bár nem ismerem, igen tisztelt fölszólaló, indítványozó főesperes úr tervezetét az evangelizatió mikéntjére nézve; mégis a mondó vagyok, hogy evangelizálni, oly értelemben, hogy prozelytagyüjtésre adja magát egyházunk, más úton módon ma sem lehetséges, csak is úgy, mint azt Loyola nagy esze kigondolta. Es ha valaki most már gyűlöletesnek tartja Loyola fegyverét, mig ellenség forgatja, nem szabad magára nézve megengedhetőnek tartania, különben igazolja a legfőbb jezsuita elvet: a czél szentesíti az eszközöket. De talán azok a nyomok, melyek egy részről Jézusra, másrészről az apostolok és reformátorokra vallanak, mégis olyanok, hogy midőn mi evangelizálni óhajtunk, nem mást, csak is az ő nyomdokaikat követjük? Igaz! Jézus példát adott. De nem abban van az ő legszebb példaadása, a mire czikkező azt fölhasználni akarja. Mert akkor elsőben is a kath. egyháznak lett volna igaza, mikor az egy akol és egy pásztor eszméjét akint kisérlé meg értelmezni: „Cogite intrare". Egészen más kristianizálni és reformálni, mint egyik felekezetből a másik számára prozelytákat csinálni. — Más már azon oknál fogva is, mert aki a kereszténység lobogóját a czélból tűzi ki, hogy neki propagandát csináljon, az nem keresztény társadalom talajába üti le a zászlónyelét. — Más továbbá azért is; mert aki akár reformálni, akár kristianizálni kiván, az a fönnálló intézményeknek okvetlen hadat üzen, s minthogy ez vált a múltban is mindkét világeseménynek hisztoriailag szükséges appendix-évé. Végre más és más az egyik úgy mint a másik; mert Jézus és az apostolok, úgy a reformátorok egy odáig nem létezőhez vetették meg az alapot, melyen csak később vált lehetségessé a továbbépítés. Addig, ki evangelizálni akar, az egy már létező egyháznak óhajt híveket szerezni prozelytaság útján. Tehát Jézus példát adott! De példát adott a hit és szeretet isteni tanának realizálására. Az apostolok is példát adtak. De példájok a hit ereje és bátorságára vall. — A reformátorok is példaadólag működtek. De példájuk azt mutatja, hogyan kell a józan észt az evangyéliommál összeegyeztetni. — De arra egyikÖknek sincs világos adott példájuk, hogy prozelytaság utján, annak hajhászásával terjeszszük és fejleszszük egyházunkat. Belterjüleg, ha terjed az egyház és erősödik, az a mi munkánk. De a külterjüleg való terjedést magára az evangyéliomra kell bíznunk, a benne rejlő erő és léleknél fogva, mely bizonyosan mindenütt munkál, mindenütt hódít, még ott is, hol mi nem is forgolódtunk.