Evangélikus Egyház és Iskola 1884.
Tematikus tartalom - KÜLFÖLD - Poroszország
39 dött, miután ezelőtt a vegyes házasságokból származó gyermekek úgyszólván kivétel nélkül a helyben található nagyobb felekezeteknél kereszteltettek s aztán nem lévén pásztor, ott is neveltettek, — úgy másrészről csakhamar kitűnt, hogy két úrnak szolgálni nehéz s vagy az egyik, vagy a másik hivatal érezhető hátrányával jár. Épen ennek érezése birta már az első lelkésztanítót arra, hogy módokról gondoskodjék ennek megszüntetése végett s indítványára ismét csak a hívek adakozása folytán, megvetették egy e czélra irányuló takarék-magtár alapját, mely csakhamar szép lendületet vett s azóta is szépen gyarapszik. Az utóbb emiitett kényszerűség azonban arra is sürgetett, hogy a majdan beállítandó s. tanító pénzbeli dotacziójáról is gondoskodva legyen. Megkezdték tehát az adakozást a hivek s máig mintegy 400 frtot raktak egybe. — Az ország minden részéből hitrokonaink adományai pedig a s. tanítói alapot 1000. frtra nevelték. A csabai, szarvasi, budapesti, zólyomi, soproni, beszterczebányai, győri (101 frttal), nagylaki, selmeczi, orosházi, k.-körösi, makói, czeglédi egyházakat tekintélyes összegekkel sorozzuk jóltevőink közé, sőt csekélyebb egyházak sem vonták meg nemes-czélú törekvésünktől részvétöket. Tekintettel arra, hogy a kisded Fóth, mely két hatalmas ellenséges tábor közé, a 4-szer oly nagy református s a 2-szer oly nagy, de híres fényességű katbol. felekezet közé ékelve mint egy minden oldalról ostromlott város, annyi áldozat és küzdelem közt eddig fenntartotta magát, sőt fejlődött, őt missziói jelleggel ruházza fel, melynek támogatása iránt, a lutheri reformáczió érdekében is, hitbuzgó evangelikus ember közönyös nem lehet. Kemény Ödön, ev. lelkész. {Melegen ajánljuk ez egyházat a gyülekezetek és egyházhívek meleg pártfogásába. — Szerk.) KÜLFÖLD. Poroszország. A képviselőházban Reichensperger egyházpolitikai indítványt nyújtott be, mely a kultúrharczban eltörült, a róm. katholikusokra nézve előnyös czikkelyek visszaállítását czélozza. Ez indítványt pártolták a centrumés haladó-pártiak; míg a konservativek ellene voltak. Gossler, kultusminister ez indítvány elvetését kérte, mit nem annyira az alkotmányczikkek formai jelentősége miatt, mint azon bajok elkerülése végett kívánt, melyeket a róm. katholikusok részéről azoknak folytonos félremagyarázása okozott. Határozottan kijelentette, hogyha esetleg az indítvány elfogadtatnék, a kormány nem fogja felterjeszteni a király elé szentesítés végett; mert az illető czikkeknek újból való visszaállítása súlyos politikai hiba lenne. Richter beszédjére megjegyzi, — ki schematice kívánná a rendezést s kárhoztatja a kormány eljárását, mely az egyik megyében megkegyelmezi s a másikban elűzi a róm. kath. püspököket, — hogy a viszonyok most schematice nem rendezhetők, a limburgi és miinsteri püspökök kegyelmet kaptak; de Melchers és Ledochovski érsekek elvannak ejtve: megkegyelmezésüket tiltja az államérdek és az egyházi béke érdeke, melyet nemcsak évről-évre, hanem hosszabb időre kiván biztosítani. Ami a Rómával való tárgyalásokat illeti: , Concordatum kötése képzelhetetlen, a kormány önállóan óhajt javításokat eszközölni. — Erre a centrumpárt vezére, Windhorst Gossler beszédjére kijelenti, hogy az nem más. mint az új harcz kezdetének jelölése, álláspontja ugyanaz, a mi Falké volt, ki a kulturharczot kezdte; de ezt nem látja összeegyeztethetőnek az 1880-ik év óta hozott egyházpolitikai törvényekkel. A katholikusok — úgymond — sokat szenvedtek s ők el vannak készülve mindent tűrni, mielőtt egy jotát engednének, a mi akadályúl szolgálna az egyház teljes szabadságának visszaszerzésére. Tíz millió katholikust nem lehet megnyugtatni kategorikus ministeri nyilatkozatokkal; azért a centrumpárt nem a darabonként való egyezkedést kívánja, hanem a kulturharcz előtti status quo ante teljes visszaállítását, s azt véli, hogy ez a protestáns felekezetnek is javára szolgálna/ A képviselőház elénk vita után a Reichensperger-féle javaslatot elvetette. Francziaország. — Freppel püspök az újévi tisztelgés alkalmával kerülete papságához beszédet intézett, melyben nagy erélylyel hangsúlyozta, hogy az egyház valamennyi kormányformával megférhet és ezért a köztársaság ellen elvi ellenségeskedést nem ismer. Dr. Mayer a lyoni német evang. egyház lelkésze a presbyterium nevében segélyt kér gyülekezete számára. Lyon városának hatósága ugyanis az utolsó időben egét>z kegyetlenül bánt el az ev. gyülekezettel. Első sorban megvonta tőle a szegényeknek szóló segélyt, ezután törölte a lelkésznek eddig a városi pénztárból járt 1200 franknyi lakbért és végre a gyülekezeti iskolák fentartására járó 3500 franktól is megfosztotta. Dr. Mayer felkéri tehát e testvéreket és különösen a Gusztáv-Adolf egyleteket, hogy támogassák megszorúlt gyülekezetét. Martin Henri az ismert franczia történész és az ult.ramontanismus ellensége meghalt. Végrendelete nagy feltűnést okozott, kivált eltemettetésére vonatkozó intézkedései, melyek következők: „Ügynevezett polgári temetést nem akarok, attól tartva, hogy vallásos érzelmeim félre magyaráztatnának, jóllehet az ily temetés nem egyjelentőségű az atheistikus vagy materialistikus hitvallással. Sőt a katholikus temetkezésben is, e felekezethez tartozók legtöbbjeinek felfogása szerint sem foglaltatik az ultramontanizmushoz és 1870. zsinathoz való csatlakozás. Mindamellett itt is félreértéstől lehetne tartanom és lehetnének, kik ebben azon elveknek helyeslését találnák, melyek ellen egész életemben küzdöttem és nem szűnöm meg azokat minden tekintetben vészthozóknak tekinteni. Miután én tehát temetkezésem számára vallásos alakot kívánok, s az emberiség nagy hagyományainak átalakulásában s nem azok tagadásában hiszek, miután a kereszténységből származtunk, a mint az a maga részéről az ó világ hagyományaiban gyökerezik s nekünk ez eredetet megtagadni nem szabad, akarom, hogy temetésemhez egy protestáns pásztor és első sorban egy szabadelvű prot. pásztor hivassék; egy azon körből, melynek eszméi és érzületmódja az enyémhez legközelebb áll." Minek következtében örökösei JJide-1, a francziaországi szabadelvű prot. mozgalom élén álló lelkészt kérték fel, hogy a spiritualistikus bölcsész temetésének a vallásos kenetet megadja. A róm. kath. részről nagy felháborodás, a másik véglet részéről az ily babonaság lelett nagy gúny uralkodik. — E. de Pressensé elismerőleg mondja róla: „mily gyakran hallottuk őt állítani? hogy a vallástalanság a legbiztosabb eszköz nemcsák egy államformának, hanem egy egész népnek megrontására."