Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - IRODALOM - Liturgiai aiereklye Doleschall S

•281 tesz Lampének azon hiteles forrásból merített adata, mely szerint ő fó'leg az álfcila anyanyelvre fordított s elragadóan előadott zsoltárok elzengezése által számos szívekhez utat egyengetett a megtisztult tannak,

1)- s ha tekintetbe veszszük, hogy az egész- mintának bizonyos drámai szerkezete van, lehetetlen nem jutnunk azon gondolatra, váljon nem keresendő-e itt ugyanazon kéz; mely „Az igaz Papsagnac Tiköre" ezímíí művével honunk irodalmát a legelső drámai kisérlettel gazdagította. Nagyon jól tudjuk, hogy — mint ezt már érintettük is — a református egyház e férfiút nemcsak bivei, hanem megalapítói közé is szokta számítani, szabad legyen azonban mindamellett őt számunkra reklamálnunk s őt Luther követőjének neveznünk. Mert ellenkező esetben Huszár Gál, Sztárainak említett 1559-ben megjelent művét nem igen ajánlhatta volna a lutheránus „Semneczi, Cremensi es beszterczei bölch tanaczoknak", s mikép reflectálhatott volna reá a szintén ág. h. ev. Sopron, midőn 1570-ben az ot&ni lelkészi állomás betöltendő vala.

2) Elismerjük, hogy mind ezek abbeli állításunkat, mintha codexünk alap- s fővonásaiban Sztáraitól származnék, dönthetlenül bebizonyítani nem képesek; megengedjük, miszerint az egész nem több föltevésnél, de oly föltevés ez, mely kétségtelenül figyelmet érdemel.

3) De midőn ordinálási formulánk első szerkesztését, a többször nevezett nagynevű férfiúra s korára visszaviszszük, ezzel korántsem állítjuk, hogy szövegének minden részlete azon időből való. Kétséget nem szenved, miszerint e műven több kéz dolgozott. Midőn okmányunk jelen alakjába öntetett a két protestáns felekezet közötti ellentét hazánkban is meglehetős éllel kifejlődött volt. Azon napok, midőn reformátorunk az első, általa végzett felavatás alkalmával egyébért nem imádkozott, csakhogy a mindenható Isten „az Papanak es Mahomet vtalatosságainak veget vessen" régen elmultak vala, s most nemcsak az anabaptistákra, hanem a sacramentariusokra s kálvinistákra

4) is formális anathema mondatik. Ez a felekezeti viszonyok rendkívüli elmérgesedésére mutat, s ha megfontoljuk, hogy ') Lampe, 662. 2) Geschichte der ev. Kirche in Ungarn (Bauhofer), 119. 1 E szerint helyreigazítandó Toldy F. azon megjegyzése: „Sztárainak ezentúl (1560) semmi hire." Adalékok a régibb magy. irod. történetéhez. 3) Sok fényt vethetne ezen kérdésre kéziratunk szent irási idézeteinek összehasonlítása azon bibliai helyekkel, melyekkel a „Tikör

u át van szőve. Ezen munkának egyetlen példánya vidéken s magánbirtokban levén, általunk át nem vizsgáltathatott. A Toldy által Sztárainak tulajdonított a papok nőtlenségét ostorozó fragmentumban előforduló egyetlen egy sz. irási hely 1. Kor. 9. 5. egyébiránt szinte szabadon van fordítva. ») íróinknál ezen megkülönzöztetésre vajmi ritkán akadunk „sacramentáriusok" alatt a helv. hitvallásunk egyáltalában értetvén. Szövegünkben Sacramentariusok = Zwinglianusok, Kálvin hivei külön pártként felhozatván. E megkülönböztetéssel, mely egyébiránt már Miksa király 1567-iki rendeletében előfordul (Rib. 1. 207), az osztrák tartományokban is találkozunk, valamint ez egy azon korbeli stájer származású, az egyet, levéltárban meglevő kéziratból kiviláglik. Egy 1586-ban Bártfán megjelent mű még tovább megy. ily ezimet viselvén: „Warnung vor der Sacramentaerer, Zwinglianer und KaUnnisten-Lehre." — Franki, Iskolázás a 16. században, 393. 1. iratunkban az egyezségi könyv ismételten említtetik, alig tévedünk, ha felszentelési rendünk végleges redakczióját a 1'6. század nyolczadik tizedébe teszszük. Ezen korra mutat codexünk nyelvezete is Jól tudjuk, miszerint valamely nyelv történetében, főleg ott, hol az irodalmának- még csak küszöbén áll, egy-két évtieed alig képez tetemes különbséget. De aki okmányunkat bár csak Silvesterrel egybeveti, lehetetlen hogy szembeötlő haladást ne vegyen észre Minő szabatos, körmönfont, gördülékeny szerzőnknek a magyarsága, mennyire kitűnik egyes részleteiből, hogy azon idő szüleménye, melyben a magyar nyelv a protestantizmus befolyása alatt öntudatosabban kezdett kezeltetni. A helyesírás hasonlókép azon korszakot sejdítteti velünk, mely átmenetet képez a minden szabályt kizáró önkénytől, bizonyos következetes formalizmushoz. Az ö ugyan még mindig majd eo, majd w, majd o, sőt o-val is jelöltetik, az sz szinte z és sz között variál s gyakran ugyanazon szóban, így zerent és szerent; a gyvel egyszer gj, máskor gi, olykor dgj, sőt még g alakjában is találkozunk; de a szó végén már következetesen k-val találkozunk, a még fíeltainál előforduló c-vel szemben, tulajdonképeni ékezetet hiába keresünk s okunk van hinni, hogy az y és W fölött itt-ott használt kettős pont is, nagyobbrészt legalább egy későbbi, 17. századbeli kéztől eredt, mely magának olykor némi, meglehet időparancsol ta korrektúrákat s interpolácziókat engedett, a „fő Seonir

u helyett „az folzentolo" vagy „ordjnalo zemelj"-t, egy helyütt épen „Superintendenst" írván, a „dÖgleletes

u-t „hamis"-sal fölcserélvén s az eskümintára az „Augustana Confessioután a zsolnai zsinat ezen tételét beékelvén „mely az Otodik Carol Czazarnak beadattatott" stb. A kéziratunkban előforduló hangjegyeknek szövegünkbe való fölvételét ellenben az első szerkesztőnek tulajdoníthatjuk. Primitív, minden kulcsot nélkülöző kiállításukból arra lehet következtetni, hogy azon korban vétettek fel felszentelési rendünkbe, melyben az élő, illetőleg hivataloskodó nemzedék még hallásból ismerhette a római egyházból átvett dallamokat s melyben a hangjegyek nem annyira arra szolgáltak, hogy az alaphangot jeleljék meg, melyből a fungensnek intonálnia kellett, mint inKább arra. hogy némi útmutatást adjanak a hang emelésére s leszállítására. Te Deumunk szóról szóra s hangjegyről hangjegyre összevág a 16. századbeli Battyány-féle codexben előforduló természetesen sokkal tökéletesebben s ónosabban kiállított: „Teged Isten diczerwnk--kel. A „Jouel zent lelek"-re azonban e hymnariumban nem akadtunk. Van ugyan benne három ének, mely e szavakkal kezdődik, de a nálunk, szláv egyházainkban még ma is, használt ismeretes introitust ott hiában keressük. De találkozunk vele az 1506. évből eredő Winkler codexben. csakhogy kota nélkül s a régi latin szövegnek szószerinti fordításában,

1) holott a mi introitusmnk mind szövegére. "ÖTjeyel dicheseeghes zenth leelek thelyedh be a the hyveidiiek zyveketh* ees a the szerelmednek tfxeeth aheriezied meeh ew bennek. kv minden nyelwebnek kyfembvoltta ^attl, nepeketh. hitbnek ^gg-egher gey theel." - Jellemző, hogy e codexben ep ugy kéziratunkban, e Veni Sancte után nyomban következik Bgy

aZÄ Leelködeth e. theremthethnek Ees megh wyoytod a feeldnek zyneeth.