Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - ISKOLAÜGY - Középisk. ügyüuk érdekében

táborban" czírnű, a „Prot. Egyházi és Iskolai Lap" mult évi folyamában közzétett jeles czikkében rámutatott a „békepápa" egyházpolitikájára, s élénk színekkel festette azon diadalokat, melyeket a római kúria napjainkban az egyes államokkal szemben aratott, mely politikának vészteljes súlyát azonban egyik felekezet sem érzi oly nagy mértékben, mint — az államok közönyös s tétlen magatartásának dermesztő' hatása alatt álló ókath. egyház. „Ex haereticis nullus est bonus." — Bellarmin politikájának e türelmetlen tételét nagyon is alkalmazza a római nyelvjárás az ókath., ezen igazán „keresztény-katliolikus" felekezetre. — Más helyütt utaltam arra, mennyire evangyéliomi jellegű s ez alapon részvétünkre s szeretetünkre méltó e kath. egyház, mely a pápai katholiczizmus romanizálásával szemben a 2. és 3. század, tehát az ősker. egyház képviselőire — Irenaeus, Origenes, Cypriánusra — megyen vissza. Nézzük az „ókath." és „római" egyház közötti különbséget, s szembe ötlik azonnal, mennyire támogatásunkra méltó ezen kis kezdet, melynek jelentősége azonban a jövőre nézve kétségbevonhatatlan, s belátjuk, mennyire tévednek azon protestáns tudósok, kik e felekezet életrevalóságát — az Igazságot csak a maguk dogmatizmusán belül keresvén — kétségbe vonják. Az ókath. egyház apostoli a maga szervezetében. Az apostoli kor püspökségét s az apostoloknak Pál által annyira hangsúlyozott egyenlőségét nem változtatta meg; a római egyház ellenben többé már nem apostoli, hanem pápai, az Üdvözítőnek azon szavait: „És senkit e földön Atyátoknak ne nevezzetek: mert egy a ti Atyátok, a ki mennyben vagyon; senkit se nevezzetek tanító mesterül, mert egy a ti tanítótok a Krisztus'

1 félremagyarázta, s egy embert tett „szentséges atyjává s csalhatatlan tanítójává" az egész emberiségnek, s ezen egynek, ellentmondásban Isten igéjével, átadott minden hatalmat az egyházak s a hivők felett, ínég pedig : a hitnek, erkölcsöknek, egyházfegyelemnek és kormányzásnak minden dolgában. Az ókath. egyház tanaiban öskeresztényi; vallja tehát az ős osztatlan egyháznak hittételeit s azon alapgondolatot, hogy csak az lehet egyetemesen kötelező hitvallás, „quod Semper, ubique et ab omnibus creditum est;" *) a római egyház ellenben a középkori szerzetesek elavult képzelődéseit s a jezsuita-rend hamis találmányait vallja, melyek IX. Pius pápa alatt dogmatizálva lettek. „Valami pedig hitből nincsen, bűn az", mondja az írás. Az ókath. egyház öskeresztényi a maga liturgiájában is; az Lr szent vacsoráját méltó módon a szereztetési igéknek megfelelőleg osztja ki s oly imaalakokkal kapcsolatban, melyeken alig lehet valami lényegest változtatni. „A római egyház holt nyelvével, nagymérvű visszaéléseivel s sok zaklatásaival a hívőket mindinkább kitaszította a szentségből." -) Az ókath. egyház humánus; jótékony intézetei nyitvák mindazoknak, „még zsidók- és pogányoknak is", kik segélyére szorulnak; a római egyház ellenben csak ott hoz ') Vincentius Lerinensis szavai, ki „Commonitorium'* cz. müvében a katholiczitás fogalmát határozta meg, s azt mondja róla, hogy „immobilis et irretormabilis." *) A tudós Reinkens németországi ókath. püspök szavai. áldozatot, hol hierarchiai és egyházpolitikai czéljait előbbre viheti. „Do ut des!" Az ókath. egyház nemzeti-tartomány egyházi-jéUegü és félve óvakodik attól, hogy formáit és sajátságait másokra is erőszakolja, sőt örül aunak, ha másutt is alakulnak nemzeti egyházak, melyeknek testvéri jobbját nyújtja. Példa rá a német ókath. egyház érintkezése az amerikai „püspöki-katholikus" egyházzal, az utrechti, svájezi s más Rómától szabad egyházakkal. J. római egytuíz csak „római" és mindenütt nemzetellenes, mindent formákba kovácsol s nem nyugszik, míg az egyháznak minden nemzeti jellegét el nem törülte s nemzeti életét ki nem oltotta. Megfojtotta a gallikán s jansenista jellegű egyházat s vele az augustinizmus még meglevő csekély befolyását; Németország theologiai főiskoláit a jezsuitizmusnak szolgáltatta ki; a különböző nemzeti liturgiákat megsemmisítette s egészen napjainkig minden önálló jellemet megtört vagy átkával lesújtott. Ismeretes Möhler, Spiegel püspök, Hermes s Günther tanárok, Theiner s legújabban az ókath. történész DöUinger apát esete. Vagy a rottenburgi püspököt Hefele-t említsük ? kiben Hase szerint a vatikáni zsinat után „a püspök megfojtotta a tudóst."

3) Az ókath. egyház türelmes; saját kebelében megtűr többféle irányt és formákat, s a mellett korántsem tekinti magát kizárólagosan „egyház"-nak, hanem csak a „katholikus" egyház egyik ágának, a római egyház „egyedülüdvözítö!

u s „extra ecclesiam (sc. romanam) nulla salus", mert, mondja VIII. Bonifác: minden emberi teremtményre nézve, üdvösségének terhe alatt szükséges, hogy a pápának alá legyen vetve. Az ókath. egyházat békülékenység s közvetítésre hajlandóság jellemzi. Felekezeti zelositásról itt szó sem lehet. Michelis ókath. dogmatikájában p. o. a zürichi Biedermann hittani nézeteit czáfolja! DöUinger a XVI. század reformácziójában is az isteni gondviselésnek ténykedését látja. Mennyire másként gondolkozik a pápai udvari theologus Perronne Rómában, ki — hogy egyet említsünk — „Praelectiones dogm." czímű művében Münztrt s Münstert össze-vissza használja, Luthert a magdeburgi egyetemen taníttatja, Calvin és Ztvingliröl pedig csak annyit említ, hogy „akasztó fáravalók* voltak.*) Ez az ú. n. római kath. objektiv történetírás. Az ókath. egyház hazafias érzelmű; s nem avatkozik oly dolgokba, melyek őt nem illetik s az egyházra csak veszélylyel járnak; hanem megelégszik azzal, hogy ő a népnek szíve és lelkiismerete, hogy híveinek szivét s lelkiismeretét buzdítsa, mert ezzel csak a népjólétnek kiván használni. Jól tudja, hogy azt semmiféle iskola vagy pláne rendőri intézkedés nem pótolhatja. — Nem jön tehát összeütközésbe az egyes országok polgári felsőségeivel, sőt elismerésre talál az iQuság nevelésénél, a nép szellemi és erkölcsi jólétének emelésénél s a különféle társadalmi s) V. ö. Hefele: „Concilieugeschichte" cz. első és második vagyis a vatikáni zsinat értelmében javított jobban mondva ferdített kiadásai. Különben a vatikáni zsinat óta valamennyi pápista tudós történés* esszén önkényesen bánik el tárgyával. Ilyen pártindok mellett termessétesen a forrástudomány is más színezetet nyer a prot, okath. és a római tudósoknál. «) Idézve Jacobi: Professor Schlottmann, die hallesche Facultát und die Centrumspartei- czimfl röpiratában. Több példát emlit u.eg a jezsuita tudós tudatlanságáról a reformáczio teren.