Evangélikus Egyház és Iskola 1884.
Tematikus tartalom - Cikkek - Írás- és olvasástanítási módszernek fejlődése hazánkban
179 tanító az írás tanítását. Ez abból állott, hogy elébök irta a gyermekeknek a betűket, betűsorban, minden magyarázat s a könnyebbségre való tekintet nélkül. A gyermekek aztán próbálgatták azt másolni, utánozni, míg egy pár év alatt aztán rászoktak nagynehezen az irásra. Természetesen egyik gyermek hamarabb megtanulta mint a másik; egyik igen fektette, másik nagyon mereven állította, egyik széthányta, másik összetömte a betűket. Ahány g}-ermek, annyiféle irás volt. S így együttes tanításról sem lehetett szó. Némely gyermeknek sehogy sem ment a fejébe az a sok ákom-bákom. Ezen a tanító úgy segített, hogy kezét vezette vag)' vezettette egy jobb iró gyermek által. A helyes test és kéztartásra sem ügyeltek, kiki úgy ült, ahogy neki tetszett. Az irásórák alatt a tanító rendesen egyébbel foglalkozott. A gyermekek pedig irtak előlapokról, vagy az ú. n. formulákról, ahogy Isten tudniok adta. Ily hosszadalmas eljárás mellett az iskolázási idő alig volt elég arra, hogy a gyermekek jól írni és olvasni megtanuljanak. Ez volt az oka, hogy a köznép gyermekei közül sokan soha sem voltak képesek megtanulni az irást. Különösen pedig a leánygyermekek, kikre általában kevesebb gondot fordítottak, az iskolából kimaradva, szerencse, ha az olvasást el nem feledték; irni csak elvétve tudtak. Ilyen volt az irás és olvasás tanításának a módja a régi görögöknél s rómaiaknál, ilyen maradt az az egész középkoron át. Sőt az újkor sem tudott javítani e módszeren, bár a nyomtatott betűk ez időtől fogva még nehezebbé tették úgy a tanítást mint a tanulást. Csak a legújabb korban, a jelen században fejlődött ki az irás és olvasás tanításának módszere annyira, hogy a gyermekek már az első iskolai évben egész könnyűséggel elsajátíthatják e képességeket. S most lássuk e fejlődést a maga lassú processusában. Ne gondoljuk, mintha oly hosszú időn át senki sem érezte volna e lélekölő és hosszadalmas módszernek hiányait. Már a görögök és rómaiak használtak az olvasás-tanítás megkönnyítésére bizonyos, elefántcsontból vagy fából faragott betűket. Quintilian. ki munkáiban alkalmilag becses megjegyzéseket tesz a nevelés és oktatás felett, szintén ily kifaragott csontbetűket ajánl s azokat ő róla szokták elnevezni „Quintilian csontbetűinek." Az egész középkorban, tehát 11. századon át, az irásolvasás tanmódjában a legcsekélyebb előhaladás sem történt. Nem is csudálkozbatunk azon; hiszen e korban az irni és olvasni tudás igen szűk körre szorítkozott s úgyszólván egészen titokszerű mesterséggé vált, melyet csak a papok gyakoroltak. Később a polgári elem fölvirágzásával az irás-olvasás mind általánosabbá lett, de a tanítási mód csak maradt a régi. Igy Luther felléptekor még épen úgy betűztek, mint a római császárság korában. E módszer szerint irta Luther is a maga „Fibel"-jét, mely a németeknek első a-b-c-éje volt. Ez időtől fogva akadtak egyes gondolkozó férfiak, kik átlátták a betűztető módszer terinészetellenességét, hosszadalmasságát s unalmasságát, s igyekeztek azon javítani, vagy legalább azt a gyermekre nézve megkönnyíteni. Kár, hogy törekvéseik a nagy tömegre semmi hatással sem bírtak s így azok nem egyebek mint történelmi adatok. — E férfiak között első volt, Luther egyik kortársa : I'ckelsumer Bálint, kinek neve tündökölve magaslik ki a korabeli methodika történetéből. 1534 táján adott ki egy munkát ily czímmel : „Német nyelvtan, a melyből mindenki önmagától megtanulhat olvasni." Ebben azt mondja : „avval kellene az olvasást kezdeni, hogy a gyermekek a szókat szótagokká s azokat hangokká bontsák szét. A gyermek figyelje meg, micsoda hangokat hall a kimondott >zóban, azután kell megtanítani azon hangok jegyeit, a betűket." Tehát ő a betűk nevét azok hangjától már világosan meg akarja különböztetni. íme, Ickelsamer a 16. század elején feltalálta az olvasástanitásnak azon módját: a hangoztató módszert, mely csak utána 300 évvel — újra feltalálva — lépett életbe. Kora őt nem érté meg, szavai elhangzottak s csakhamar feledésbe merültek. A 17. század elején, 1620 körűi a kötheni iskola s különösen annak intéző szelleme : Ratich Farkas igyekezett a módszeren javítani s könnyíteni. Ő és társai utasítást írtak az alsóbb osztályok számára s ebben az irás és olvasás tanítását illetőleg azt mondják : mutassa meg a tanító a betűk vonásait, úgy hogy maga rajzolja fel azokat a táblára; irás közben mondja ki azok hangját is tisztán. Igy a gyermekek az I. osztályban megismerkednek a nyomtatott és írott betűkkel a fekete táblán és könyveikben is. A II. osztályban a rendes olvasást kezdig meg, összekötve az írással. Előbb írnak a táblán, aztán olvasnak a könyvben. Az irást nem a betűsor szerint kell venni, hanem az egyszerűbb s könnyebb betűkkel (az í-vel) kell kezdeni." — Ratich s társainak ezen részletes utasításából láthatjuk, hogy ők nagyon közel jártak a mai irva-olvasási módszerhez. Csak az volt hibájok, hogy az irást nem kezdték azonnal az I. osztályban, s hogy előbb csak betűket tanultak, utóbb kezdtek szótagolni s szókat olvasni. A hang s annak jegye, a betű közt pedig nem tudtak oly tiszta különbséget tenni mint Ickelsamer Ratich mellett még félemlíthető a 17. századból több pädagogus is, kik a tulajdonképeni irás-olvasási módszer lényegére nézve ugyan semmit sem tettek, de a betiiztetést természetellenesnek s lélekölőnek tartva, legalább megkönnyíteni igyekeztek azt a gyermekre nézve. Ilyenekiil felemlíthetjük : Comeniust, Locke-ot és Basedow-ot. Comenius, kinek pädagogiai működése hazánkat is közvetlenül érintette, nevezetes művében, az „Orbis Pictus-ban a betűket az a-b-c sorrendjében mutatja be; de mindegyikhez egy oly képet csatol, mely a gyermeket az illető betűnek megfelelő természeti hangra emlékeztetheti. A kép után előbb mindig rövid magyarázat következik, azután a jelképezett betű. Ott van például a varjú képe, utána e magyarázó mondat: a varjú károg, azután e betűk: a, A, á, Á. A bárány képe után: a bárány béget: b, B, s a t. Comenius tehát ígv, érzéki képzetekkel kapcsolatba hozva, a szemléltetés segítségével akarja a betűk s az olvasas megtanulását megkönnyíteni. Locke, angol pädagogus, elve az volt. hogy a gyermeK azonnal kezdjen el olvasni tanulni, mihelyt beszelni tud. De mintha érezte volna, hogy ezzel - az akkor, betűztető tanmódot tekintve - majdnem teljesen lehetetlent mond hozzá teszi mindjárt azt is, hogy nem kell komoly dolgot csinálni a tanulásból, hanem tanulja a a-b-c-ét játszva. Erre nézve ajánl egy .sokoldalu (24-.Hi koczkázó csontot, melynek lapjaira különféle betűket lehet ragasztani, előbb csak egy-két' betűt, lassankint mind, n.i b
