Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - IRODALOM - Gyermekeink imakönyve Ruttkay S

164 vetni! Nem. — Ismeretes — egyházi lapjainkból az én magyar nemzeti álláspontom, de mégis azt mondom, miután a zene- és ének-művészet a mai időben már nem annyira nemzeti, mint inkább közös világbirtok; lehetetlennek is tartom azt, hogy egy nemzet, mely egyéb mivelt nemzetekkel érdekközösségben él, ugyanazon hitet vallja, tisztán saját nemzeti énekeinél maradhasson! A mi szép, klaszszikus, — az csak hamar köztulajdonná válik; így történt meg az, hogy — különösen a reformáczió terjedése közben — az evangelium tiszta világának szétlövellése mellett — a német és franczia ének s zene is hódított. — Még Róma is hiában zárkózott el előle chinai falaival, annyira behatott az ő egyházába is a világosság terjengő szelleme, hogy péld. nálunk a XVII. század közepén megjelent első magyar (diák) pápista énekgyüjteményben (Cant. Catholici 1651), már feles számú, — előző századi magyar prot. énektermékeket, sőt franczia zsoltárokat is találunk, — a XVII. század végén pedig már (1696.) Illyés István „Soltári énekek" czimű gyűjteménye előszavában nagyban panaszkodik, hogy „az eretnekséggel bö idegen graduálék funébrálisók a katholikus oskolamesterek kezeiben is forognak, és a templomokban telyesleg énekeltetnek." Miért van ez? megmondám az imént, — a mi szép, klaszszikus, az csakhamar köztulajdonná válik! Ez volt az ok, hogy a reformáczió idején és után hazánkban a tiszta magyarajku közönség is énekelt: német, franczia, huszszita, holland sat. dallamokat; ez yolt az ok, hogy az egyházi éneklésben sokszor a legnagyobb ellentétek szépen megfértek egymás mellett, sőt összesimultak, mint péld. a római egyházban, hol a fülbe-mászó olasz, s a komoly némfet dallam, egyiránt közhasználatnak örvend! - ... Miután tagadhatlanúl igy van, csak az volna szem előtt tartandó, midőn egy nemzet vagy vallásfelekezet magának templomi énekest szerkeszt, hogy tulnyomólag saját nemzeti hymnusai s dallamaiból álljon SiZj — s az idegen énekek a kisebb részt foglalják el; mint van péld. a franczia reformátusok 1862-ben megújított énekesében, melyben szinte vannak német, olasz, amerikai dallamok, de legtúlnyomóbb a saját nemzetükbeli. — így volt ez nálunk magyaroknál is 1635-ig, mig t. i. a G-ondimél-féle dallamok be nem vétettek a Cantionaléba! Mi reformátusok itt hazánkban — bár majd mind egyajkúak vagyunk — még sem lennénk képesek, templomi hymnusaink közül, azt a néhány német dallamot — a mi jelenleg meg van (37., 64., 137., 146., 16&. számúak) kiküszöbölni, annyira identifikálódtak már velünk, valóságos nemzeti tulajdonainká lettek! Nem így van ez az evang. atyafiaknál, három nyelv az uralkodó, van egyház a hol egy, van a hol kettő, van a hol három nyelven tartatik az isteni-tisztelet, s miután teljességgel kivihetetlen az, hogy a magyarok tiszta magyar, a németek tiszta német, a tótok tiszta tót dallamokat énekeljenek, e hármat igen helyesen és ügyesen párosítja össze Haan Lajos énekeskönyve, annyival is inkább, mert — mint az előszó mondja — leginkább oly egyházaknak van szánva, melyek felváltva magyar és tót, vagy magyar és német nyelven szolgálnak Istennek! tehát az énekek legnagyobb része a német énekeskönyvekből, továbbá a tót népnél használatba levő Zpewnik és Tranostiusból van lefordítva, a szent czél tehát az> hogy a tót- és németajkú atyafiaknál is terjedjen a magyar nyelvű istenitisztelet, a mint hogy terjed is, mert már több tekintélyes tót-magyarajkú gyülekezet, — mint a csabai, tótkomlósi, nagylaki, losonczi, domonyi sat. — rendés, magyar istentiszteleti énekesül bevevé! Miként növekedett a mustármag terebélyes fává? — megmondja az előszó. — 1847-ben még csak a b.-csabai egyház külön használatára 82 énekkel adá ki — az akkori szükséglethez képest — a tudós szerkesztő, s később a második kiadás már 200 énekkel jelent meg. — A harmadik bővített kiadás 1871-ben látott napvilágot, s példányai teljesen elfogyván, ez évben jelent meg a negyedik kiadás már 328 (különféle alkalmakra tartozó) énekkel! A mi már az énekek belső tartalmát illeti, meglátszik rajtuk a buzgó szerkesztő vallásos ihletettsége, mert iparkodott gyűjteményét olyan énekekből állítani össze, melyeken ott a hymnicus jelleg, egy sem csapong erre-arra, minden ének — úgy szólván — azt az alkalmat lehelli ki, a melyre írva van. Csak általánosságban szólok, egyiket sem akarom a másik rovására dicsőíteni, annyival is inkább, mert a szerzők és fordítók emberek mint én! E végből még azon énekek számát se jelölöm ki, melyekben némi különös, s hymnusba épen nem való kifejezéseket találtam, mint: „A mint körzi végenyészet," — vagy mikor az Istent „poráldó"nak nevezi, — „vészelem" — „dicsteli vívmány," — „bün és erőszak, mint útjelek állanak," — „lelki éjbe botorkálnak," — „hitpéldányommá lettél," — sat., de ezeket a gondos és tapintatos szerkesztő, egy újabb — s adja Isten! egy minél elébb bekövetkezendő — kiadásban igen könynyen és szép módjával elsimíthatja. Általában elmondhatjuk róla Czelder barátunk szavait : „irányadóul szolgálhat a mi énekügyi bizottságunknak arra nézve, hogy az egész énekes-könyv ügyét, egy ember kezébe, gondjába, lelkébe kell letenni." A legnagyobb bizalommal ajánlom az illető egyházak munkás szeretetébe! Kálmán Farkas. Gyermekek imakönyve. Szerzé Ruttkay Sándor salgótarjáni ev. lelkész. (A szerző sajátja.) Ara 12 kr. Tiz példányra egy ingyenpéldány. Ezzel az igénytelen, mindössze 43 lapra terjedő füzetkével lepett meg a szerző nem régiben. Kedvesen lepett meg. 65 imát nyújt a kis füzet, melyek között 18 darab — úgy látszik — más szerzőktől való. Találunk benne imákat, melyekben saját gyermekkori imáinkra ismerünk. Itt vannak halhatatlan Székácsunk elterjedt reggeli, asztali, estvéli imái. Ki ne ismerné a „Jövel Jézus légy vendégünk", vagy a „Aki ételt italt adott", vagy a „A nap lemegy, az éj beáll", vagy a: „Hozzád fohászkodom oh Isten, oh Atyám! Te őrzél engemet homályos éjszakán." Még a Szent-István-társulat megbizásából szerkesztett Bárány-féle olvasókönyv megnyitóját is e kedves ima képezi; bizonyosan elkerülte a tudós szerző figyelmét, hogy az egy evangelikus püspök, azaz bocsánat! superintendens áhítatos lelkéből fakadt. Rattkay barátunk szerző is, de szorgalmatos gyűjtő is tehát a jelen művecskében, ami csak neveli annak becsét. Imái kivétel nélkül rövidek, 4—5 strófán túl egy sem