Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Zárbeszéd Schneller I

130 aki mindezeken túl helyezkedve a kor kedvencz eszméinek hódolva tetszeleg e világnak, tömjénezve a csalhatatlan szent tudománynak! A harmadik részben szól a zárbeszéd azon közelebbi hivatásról, mely az egyház szolgáira e földi, tökéletlen egyházban vár s itt mindig szem előtt óhajtja tartani az eszményi egyházat, vagyis azon reformátori elvet, hogy a létező földi egyház nem egy az eszményi egyházzal. Ezt bizonyára szem előtt tartja az az ev. lelkész is, ki az egyháziasság köpenyébe van öltözve. Az egyetemes papság eszméjét rendkivül hangsúlyozva látjuk a beszédben; ezen elvvel túlozni ép a jelenben nincs okunk; mert a jelenben sok helyütt oly helyzetben van az ev. egyház, hogy az egyetemes papság helyébe az egyetemes papnélküliség lép. A 11. és 12. lapon Luther azon szavait látjuk idézve, melyeket ő a harcz hevében mondott. Ily idézetekből az ultramontán Johannes Jansen a legabsurdabb következtetéseket vonta le. Luther szavaiból minden párt tőkét csinálhat, ha saját czélját tartja szem előtt és nem veszi tekintetbe azt, hogy mily körülmények közt mondta Luther szavait. Avval, amit a beszéd az ev. lelkész egyéniségéről mond, teljesen egyetértünk; — egyetértünk azzal, hogy az evangyéliom nem a külső egyformaságot, hanem a közös odaadást az evangyéliom szent ügyéért követeli szolgáitól. Egyetértünk azzal is, hogy a vallás, és pedig Krisztusnak vallása, kell hogy az egész egyéniséget áthassa s legyen az egész embernek birtoka, ne pedig csak egy változata az emberi léleknek, melyet az egész ember szüksége idején előránthat (mint az orgonamester az orgona változatait változtathatja.) Jelen egyházi állapotunkban ép arra van szükségünk, hogy a reformereskedés álképei által ne ragadtassuk el magunkat, hanem lássunk hozzá egyházunk szilárdításához, lássunk hozzá ahhoz, amit Luther az akkori harczban keresztül nem vihetett: az egyház rendezéséhez evangyéliomi alapokon, igyekezzünk a gyakorlatban megvalósítani azt, amit a reformátorok elvben kimondták. A praktikus keresztyénség előképei legyenek az ev. lelkészek s úgy bizonyára felszenteltetésük nem volt „csel", hanem az isteni kegyelem ajándéka. A zárbeszéd zárszavában a tudomány mindenek felé helyeztetik mint a protestantizmus legmegbízhatóbb szövetségese és támasza. A tudomány áldásait tagadni nem lehet; de egyszersmind óvakodnunk kell annak imádásától. A tudomány szorgalmas művelése mellett mindig azon szerény nézet mellett kell maradnunk, hogy a mi ismeretünk „csak rész szerint való." Túlzott becsülése a tudománynak s a theologiai tudományos irányzatok s iskolák föltétlen becsülése gyakran arra is vezethet, hogy a legdrágábbat vesztjük el, t. i. ép azt a keresztyén egyéniséget, melyet adott az isteni kegyelem a Jézus Krisztusban, melyre hivatva vagyunk. A tudományos rendszerek mindenek felé helyezése, az azok után való lázas kapkodás igen könnyen elrabolhatják ép a keresztyén hit sajátos megalakultát egyéniségünkben s teljesül a tudomány imádóinál az a szellemes megjegyzése Kirkegardnak, „eredetiekül születtek, — másolatokként halnak meg." Luther szelleme nem távozik tőlünk, ha mi is oly erős kötelékével a hitnek leszünk bilincselve a Krisztusban megjelent örök evangyéliomhoz, mint ő volt. Erős várunk lészen a mi Istenünk, ha küzdőül mi is azt valljuk, akit Luther vallott halhatatlan énekében : a Jézus Krisztust. „Erős vár a mi Istenünk" teljes szívből zenghetjük, ha emellett el nem feledjük gyülekezeteink ama kedves énekét „Jézust el nem hagyom." Szükségünk van ép a jelenben arra, hogy ne csak a Wartburgig élt Luthert ismerjük, annak szellemét kövessük, hanem az egész Luthert, kivéve azt belőle, ami a thüringiai parasztfiúra s a szerzetesre emlékeztet. Szükségünk van arra, mert a jelenben ugyanaz az ellen fenyeget, mely fenyegetett Luther idejében. Akkor a parasztlázadás, most az anarchizmus minden neme; akkor a münsteri anabaptisták, most a sectismus özöne, mely már Némethonban is oly mérveket öltött, hogy e kérdés is helyet foglal az őszszel összejövő zsinat kérdései között (ott a methodismus, nálunk a nem jelentéktelen hódításokat tevő nasarenismus); akkor a reformáczió külső felvevése, most az evangélikusok öntudatlansága, indifferentismusa. Azok is, akik az egyháziasság köpenyébe öltözvék s ragaszkodnak a confessióhoz, nem tagadják, amint nem tagadhatják, hogy az egyház épülete befejezetlen s hogy várunk a nagy építő (nem romboló!) mester Luther utódjára. Várjuk azt, hogy az isteni kegyelem daczára annak, hogy egyházunk oly sokszor szolgált idegen Isteneknek, megfogja adni ama drága s nehezen várt ajándékot. A zárbeszéd egészén átvonul az idealismus, melylyel tökéletesen egyetértünk; de az egyes részek- s állításokkal megegyezni nem tudtunk. Ha felvilágosítást kapunk bármily irányban, annak csak örülhetünk. Isten velünk! Szeberényi Lajos, t. aradáczí evang. lelkész. BELFÖLD. Erdély. A szászok igazsága. (Visszhang.) II. Budapest, 1884. april 13. A szászok elnyomása alatt élő erdélyi magyar evangélikusok sanyarú helyzetének jobbrafordulása, első sorban magukon magyar evang. testvéreinken áll. — Ezt írtam első czikkemben (lásd 14. szám) a szászok törvénytapodása által előidézett kis-kapusi botrány alkalmából, erdélyi ev. magyar testvéreinket az együttes s erélyes tiltakozásra — oly dologra szólítván fel, mely, mint önvédelem a veszélyben minden bátor és okos embernél magától értetődik. —Vannak ugyan papjaik között néhányan, akik részint szász érzelmök, részint tudatlan pöffeszkedésök miatt a többiekkel egy értelemre jutni sohasem tudnak s így minden együttes aktiónak útjában állanak: ámde ezeknek száma legalább pár évvel ezelőtt csak három volt s a többiek mind oly egyének, akiknek tetterejét csakis a szász exclusivitás, mely a magyarnak tért seholsem enged, bénitá meg s a kiktől — ha majd az alkalom felébreszté bennök a szunyadó erőt — bizonynyal több telik, mint maguk is hinnék. — Szép reményeket fűztünk e tekintetben, ujabban Győry Vilmos volt káplánjának a mostani kolozsvári pap-