Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Zárbeszéd Schneller I

128 czéje, hol pálinkát mértek, összesen 14.634 korcsmája. 1835-ben 1.776,500-ra emelkedett lakóinak száma, korcsmáinak száma pedig 5000-re apadt. Ez majdnem kizárólag a vasárnapi iskolának érdeme, miután ennek tulajdonítandó az egyházi és társadalmi életnek ily nagymérvű emelése Londonban. A vasárnapi iskolák nélkül Angolország aligha volna képes évenként 100-nál több templomot építeni s nem volna sem akarata sem képessége, évenként milliókat áldozni a misszióra." Még hatalmasabb befolyású az egyházi és társadalmi életre a vasárnapi iskola Amerikában. Egy ujabb angol iró Wilson J. H. azt írja a vasárnapi iskoláról, hogy az „Amerika reménysége", ,,Amerika dicsősége", ,,az amerikai egyházak jobb karja", ,,az amerikai kereszténység védbástyája." S joggal. A világ minden országaiból összecsődült keverék népe rövid idő alatt a világ leghatalmasabb, leggazdagabb, legszabadabb s legkeresztényebb nemzetté nőtte ki magát s a legújabb időkig ezreit az Amerikába kivándorlóknak kénytelen évenként absorbeálni s átidomítani, hogy abból, a ki eddig megszokta volt a rosszat, jó embert csináljon. S íme, ami más államnak és egyháznak csak kis mérvben sikerül, azt a legnagyobb mérvben lehetővé teszi Amerika számtalan vasárnapi iskoláinak segedelmével. Nem-e esztelenség volna ilyen tények ellen remonstrálni? Nem-e kérve kérnünk kell Istenünket, hogy szegény hazánkat, egyházunkat is megáldja mielébb ezen drága adományával? De Isó Pál tiszttárs úr azt mondja, hogy: ,,Nincs reá szükségünk, nekünk nem való! El vele!" Ám legyen akarata szerint. „Volenti non fit injuria!" Schwalm, pancsovai ev. lelkész. Zárbeszéd, melyet az evang. egyet, theol. akadémiának Pozsonyban 1883-íki november-hó 17-én rendezett Luther-ünnepélyén elmondott s a theol. akadémia hallgatói kívánatára emlékül kinyomatott Schneller István theol. akad. tanár. A mult évben tartott Luther-ünnepélyeken hazai ev. egyházunkban is számos beszéd tartatott s nyomtatásban is megjelent Lutherről és a reformáczióról. E beszédek számot adnak arról, mily viszonyban állunk Lutherhez, mily viszonyban állunk az evangéliom ama megifjúlásához, melynek alapja örök időkre letétetett a 16. század reformácziójában, s mely azóta folyton tovább építtetik. Luther a reformáczió megalapítója. Az ő személyiségének, hitének, tetteinek ismerete föltétlenül szükséges arra nézve, aki a reformáczió, az evangeliom hívének vallja magát. A nevezett oknál fogva a Luther-beszédek igen fontosak, amennyiben tanúságot tesznek arról, hogy a ker. theol. tudomány képviselői mily viszonyban állanak a reformáczió által megindult evangyéliomi irányhoz, miként fogják azt fel? — A fentnevezett zárbeszéd emlékbeszéd egyszersmind, melyet tanítványainak adott a mester. — Egy tanítvány, mindég hálával tartozó tanítvány, szól jelenleg azon beszédhez, melyet ő is kedves emlékül tekint. A theol. tanárnak szerintem csak örömére szolgálhat az, ha látja, hogy tanítványainak önálló indítást adott a theol. tudomány terén. Ő csak örülhet annak, ha tanítványai ép az ő tanítása következtében nem vak követői az ő egyéni nézeteinek; hanem tanulmányuk, tapasztalatuk alapján önálló kritikát gyakorolnak azon tan felett is, — melyet mesterük hirdetett s hirdet. — Urunk a mesterek mestere is jobban szerette Jánost és Pétert, akik gyakran a mesterrel ellenkező nézetet vallottak, mint Júdást, aki magába fojtotta kételyeit, s ki az Úr háta megett annak árulójává lett. Azon véleményben vagyok, hogy kedves tanárom ellen nem követek el sem kegytelenséget, sem tiszteletlenségét, ha elmondom nézetemet beszédje felett — elmondom nyilvánosan, hogy tőle s másoktól nyilvánosan nyerjek felvilágosítást. A beszéd irányával s tartalmával nem értek egyet, amint kevesen érthetnek avval egyet, — kik az ev. gyülekezetekben élnek. — Várni lehetett, hogy hazai ág. h. evang. egyházunk egyet, theol. akadémiája tanúságtételére mások s nem kezdők fognak felelni. A theologiai tudomány független az egyháztól. Egyházunkban féltétlen szabadsága van a theol. kathedrának. E szabadság azonban nem zárja ki ama kathedrák tanának kritikáját. E szabadságot a közczél érdekében igénybe veszi e sorok írója. Az említett zárbeszédben a jelenkori ág. hitv. evang. egyház majdnem teljesen el van Ítélve. El vannak különösen azok ítélve, kik a konfesszióhoz ma is hűen ragaszkodnak — ezek mint álszenteskedők, kik a végtelen szellemhez fel nem tudnak emelkedni s csak az egyszerű betűnél maradnak, ki vannak zárva a Lutheri szellemből, — Luther áldását meg nem kapják! — Ezek részéről, daczára ezen tudományos anathemának nem történt felszólalás, — az átkot elfogadták .... Egyházunk hazánkban mind e mai napig nem uniált, neve mai napon is csak a régi, t. i. „ágostai hitvallású evangelikus egyház." A név a fejlődő szellem fejlődése következtében ma már csak „név". A régieknek, mint materializáló embereknek, szükségük volt konfesszióra, nekünk nincs. — Kiki saját egyéni öntudata vallását vallhatja! Ha így állna a dolog, ugy a mi legnagyobb ellenünk jóslatának igaza volna. — 4 század multával a lutheránus szekta megszűnnék s az ecclesia triumphans újból triumphálna e mulandó világon. Hála Istennek a dolog még nem áll így. — Egyházunk nagy küzdelemnek néz elébe. Léte Isten kegyelmétől s híveinek hűségétől, hitétől függ. Lutherről szól a zárbeszéd. Bevezetésben szól arról a bizonyára nem felesleges kérdésről, vájjon még magunkénak vallhatjuk-e Luthert? E kérdés a szerző szerint nem fölösleges, mert épen a jelen korban vannak olyanok, kik a Wartburgig élő Luthert elismerni nem akarják, s kik mégis Lutherhez ragaszkodnak, azt maguk részére monopolizálják. Ez nem az igazi Luther. Az az igazi Luther, aki a reformáczióra az indítást adta meg, s nem az, aki a reformáczió keresztülvitelét megkezdte. Lehetetlen s pártszolgálatában álló egyoldalú Luther felfogás az, nézetem szerint, mely nem az egész Luthert, hanem annak cs^ik részét akarja ismerni. A szerző ép azon hibába esik, melyben vannak azok, a kik csak is a későbbi Luthert akarják elismerni, magukénak vallani. Luther ereje Hase szerint is nem annyira a rombolásban, mint inkább az építésben, hités szeretet-mélységében nyilvánult. Luther nem tanúsított