Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Bánya kerület gyűlése

ségeinket előkészüljünk az örök hazára, hogy nemzeti érdekeinket hiven ápolva jussunk a szentek közösségébe. — Mi nem rideg kötelességből, nem érdekből szeretjük a hazát és nemzetet, hanem Istent szerető szívünk teljes bensőségével csüggünk rajta. — Szeretetünkkel nem kérkedünk, bért, előjogokat nem kivánunk; de azt megvárjuk az államtól, mint a haza jogviszonyainak őrétől s kezelőjétől, hogy mint az egyest, mint más vallásos felekezeteket úgy minket is védjen nyert jogaink élvezetében, — mert csak ez alapon leszünk képesek örömmel teljesíteni úgy vallásos, erkölcsi mint közművelődési kötelességeinket. Az államnak és egyháznak érdekei e hazában történelmileg szentesítve közösek. — Hagyjon minket vele karöltve munkálkodni a haza javán, a mi módunk szerint. — S habár itt-ott mutatkoznak is az állami mindenhatóságnak jelei; habár hallatszanak is hangok, melyek egyházunk önrendelkezési jogát fenyegetik : mi bizunk nemzetünk bölcseségében s emelkedett szellemében, hogy soha sem fogja akarni a vallásfelekezetek jogainak, életfeltételeinek romjain megalkotni szabadságot tipró állami mindenhatóságát, mellyel saját jólétének sírját ásná meg. Nem tudjuk mi van megirva a gondviselés könyvében. Jöhetnek a hazára s vele egyházunkra nehéz megpróbáltatás napjai, mi akkor sem félünk; tudjuk kiben hiszünk. — Feltámadunk! íme az evangelikus egyház életelve: „a Krisztus evangélioma,* melyhez ragaszkodunk, melynek megszentelő, éltető hatását biztosítani s terjeszteni hivatásunk. Templom és iskola ez alapon állanak. Ki tőlünk az iskolát elvenné, vagy korlátozná befolyásunkat, templomainkat döntené halomra, elidegenítené a családot, melyben az evangéliom szelleme költ és tart fenn életet. De mi magunk is ne nézzük ölbe tett kezekkel, talán jajgatva és sopánkodva, míg a közélet hullámai összecsapnak fejeink felett ; tegyünk meg minden tőlünk telhetőt népünk, családaink, iskoláink, templomaink érdekében. Mit? s mikép? erre kiván válaszolni e szerény közlöny. Válaszolni a Krisztus evangéliomának alapján és szellemében. Kérve kérjük mindazokat, kiknek Isten tudniok adta, támogassák szerény erőnket, hogy a munka annál sikeresebb legyen. Miénk legyen a munka, fáradság, ha kell szenvedés; társainké a siker öröme; egyházunké az áldás, Istené a dicsőség. Húsvét van. — Támadjunk fel. Kis Húsvét. Mire e sorok napvilágot látnak, húsvét ünnepe már elmúlt, de küszöbén állunk „kis húsvét" vasárnapjának, melynek evangélioma a sírjából feltámadott Mestert tanítványai körében mutatja nekünk, ki „Nemhiszemtamást" a feltámadott Megváltóban hinni tanítja. Nem szándékom tudományos cikket írni és az evangéliomok elbeszéléseit a kritika mérlegén méregetni. Athenébe nem szoktak bagolyt, Pozsonyban nem szoktak a Dunába vizet vinni : hisz elég volt Athenében a bagolyból és a pozsonyiaknak is sokszor több jut ki a Dunából, mint a mennyit abból kérnek. Sokat, igen sokat írtak már a kritikusok pro et contra húsvét. írnak tán még többet is. Hadd írjanak. Mire való a tudomány, ha pápaszemét le akarná tenni? A protestáns egyház a szabad kutatás és szabad szó otthona. Nem féltem én a vallásosságot a történelmi kritika bonckésétől. . A mely gyermeket minden csepp eső és minden kis szellő elől be kell pólyázni, az nem életképes, és a mely vallásos érzületet a szabad tudomány minden szavától félteni kell, annak gyökérszálai nem nagyon mélyre hatnak le a szívbe. Azért csak hadd búvárkodjék az a tudomány, nagyon üdvös munkát végez az, és ha kezében itt ott összetörik is valamely forma, melyben örök igazságok rejlenek, ne higyjük mi azt, hogy a formával oda van az igazság is. A mely igazság csak bizonyos formához van kötve és azzal együtt vagy áll vagy elesik, az csak bitorolja nevét és nem ér többet egy pohár víznél, melyet ügyetlen kezek elejtenek; a cserepeket összeseperjük és kidobjuk, a víz pedig szétfolyik és elpárolog. így vagyunk a húsvéti eseménnyel is. A kritikusok olyanok mint a keresett ügyvédek : erősen tudnak tagadni. A Krisztust, az igaz, nem tagadhatják, de le tagadnak róla a mennyit csak lehet. A golgotai katastrophát szintén nem vonhatják kétségbe, mert hát Krisztust a keresztfáról még sem lehet letagadni, de már feltámadásának halálos ellenségei, és nem tartja az magát jóra való kritikusnak, ki arra az arimathiai József kertjében levő sírkőre a zsidók pecsétje mellé még az ő pecsétjét is ne nyomná, nehogy azt a megholt Krisztust valaki ellopja és mondja, hogy él. — Nem zavarom én semmiféle kritikus örömét, sőt azt mondom, hogy ha Krisztus feltámadása csak ugyan nem volna egyéb egy Strauss-féle mythosnál, az a keresztyén eszme nagyságából és örökkévalóságából még mit sem vonna le. De hát a mint az egyiknek szabadságában áll valamit nem hinni : ép úgy szabadságában áll a másiknak azt hinni, és valamint tisztelnünk kell az egyiknek nézetét és érveit a negativismus — : úgy tisztelnünk kell a másikéit is a positivismus terén. Bizalmas körben együtt ültünk egyszer az öreg Rückerttel Jenában és szó volt épen a húsvéti textusról. A keményeszü öreg, a feltámadásról beszélgetvén, kinyilatkoztatta, hogy ő Krisztusnak önfeláldozásával tökéletesen beéri és az ő vallásos érzülete nem szorul még a feltámadás csodájára is. Az öreggel, ki meggyőződésében olyan volt, mint a bevehetetlen vár, nem lehetett igen sokat vitatkozni, de én most is csak a mondó vagyok, hogy Ítéljük meg a dolgot nem csak a természeti törvény, de a psychologia szempontjából is. Megengedem, hogy Krisztus halálának magasztosságából és az általa hirdetett és — halála által — mintegy megpecsételt — örök igazságokból mit sem vonna le az ő sírban maradása, és én tudnám Krisztusomat szeretni a húsvéti ünnep evangelioma nélkül is : de erősen tagadom, vagy mondjuk : nem hiszem, hogy akár Péter, akár Tamás, akár a többiek még egyszer sorompóba mertek volna lépni, ha Mesterüket az ő sírba fektetése után színről színre többé nem látták volna. Ezek a tanítványok, kik Gethsemánéban, midőn Mesterük nehéz lelki küzdelmét vívta, aludni bírtak, kik, midőn a főpap fegyveres szolgái közeledtek, megrémülve elfutának, kik közül Péter, ki legbátrabb volt a megpróbáltatás órájában, kezdte magát átkozni és esküdött, hogy nem ismerte ez embert, kik közül Tamás, csak miután az ő ujját bocsáthatta a szögek helyébe lőn ismét hivő apostollá : ezen bátortalan emberek — és ezen ne csodálkozzunk, mert tán magunk sem volnánk jobbak — soha sem prédikálták volna a csak megholt Krisztust. Ez a dolognak psychologiai oldala és ezért én a húsvéti evangeliomot nem tudom mythosnak tartani. Megengedem, hogy sokan nem értenek velem egyet, de viszont megfogják engedni ők is. hogy én ezt egyáltalában nem mondhatnám bajnak, sem reám sem rájok