Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Támadjunk fel! O.

19 gyengébbek vagyunk, annál inkább; vires unitae agunt; egyesítsük a szétszórt, parlagon heverő, olykor-olykor fölötte becses erőket; tömörüljünk s ébreszszük ily módon azon szellemet, mely az ajándékok különbsége mellett egy szent ügynek szolgál s habár különféle útakon ugyanazon czél felé halad, egyebet nem óhajtván, mint hogy mindenestől nevekedjünk abban, a ki fő, tudniillik a Krisztusban. Támadjunk fel! kinek pedig vagyon füle a hallásra, hallja ! o.— Evangélikus tanító. Elmondtuk nézeteinket e lapok első számában az evangelikus népiskoláról. Szűk keretbe foglaltuk ugyan a képet, de hiszszük, hogy olvasóink az odavetett vonásokban is felismerték álláspontunkat. Áttérünk most, mint azt a dolog természete magával hozza, a népiskola lelkére, magára a tanítóra. Mik legyünk mi evangelikus tanítók? Legyünk mindenek előtt Isten fiai, kik nem a vérből, sem a testnek hajlamából, sem a férfiú akaratjából, hanem Istentől születtek (Luk. x. v. 13.). Vezéreltessünk Isten lelke által, mely nem a szolgálatnak, hanem a fiúságnak lelke. Ezen fiúság érzetében gyökerezik a divina vocatio, melynek hiányában a tanító működése kontár munka. Ha fiak vagyunk, úgy örökösek is vagyunk, s mint ilyenek, a vezetésünkre bizott ifjúságot mennyei atyánktól nyert örökségnek fogjuk tekinteni. Szent lesz előttünk a gyermek lelke, mert Isten örökségének egy része. S ki merné az atyai örökséget kicsinyleni avagy megszentségteleníteni ? Istentől tanítóságra születni, hivatni a legmagasztosabb gondolat. S ha e gondolat valónkat eltölti, nincs hatalom, mely minket az erény útjáról leterelhetne. Mint Isten fiai nem fogjuk erőnket s működésünk sikerét túlbecsülni, jól tudva, hogy a gyermek csakis atyja segedelmével arathat sikert ; távol marad tőlünk a fenhéjázás s kérkedés, mely nem ritkán megmételyezi azoknak szívét, kik saját erejökre s tudományukra támaszkodva a magasabb segedelmet nélkülözhetni vélik. Minden munkát emelkedett,szívvel s ájtatos imával fogunk végezni; s az ily ima erőt s vigaszt nyújt a lankadónak s biztosítja a sikert. De az evangelikus tanító az istenfiuság mellett legyen egyszersmind az Úr apostola. — Idvezítőnk szavai: Azért elmenvén, tanítsatok minden népeket! — a néptanítót is megilletik. S valóban, a mívelődés első csiráit életre költeni a néptanító hivatása. Nem mutathatunk fel népet, sem országot, melynek mívelődése bölcsőjét nem néptanítók ringatták volna. Az általános műveltség s felvilágosodás terjesztése sarkalatos kötelessége minden néptanítónak. Már Socrates sejté, hogy csak a müveit, csak a bölcs lehet boldog. Urunk evangélioma a valódi felvilágosodásnak örökkön égő szövétneke. S midőn Idvezítőnk a tanítást az apostolok szívére köti, egyszersmind a leghathatósb eszközre utasítja őket, mely felvilágosodást s műveltséget hoz létre. Tanítás által műveltségre, műveltség által erkölcsiségre, erkölcsiség által boldogságra! Ez természetes fokozatosság. Tanítás által tágul az ismeretkör, élesbül az ész, élénkül a figyelem, nemesbül a szív s kebel, behatóbb, mélyebb s tisztább lesz a gondolkozás. S ki meri állítani, hogy ezen előzmények nélkül lehetséges keresztyéni evangéliomi hit, keresztyéni evangéliomi élet? Urunk tanítványai a szó legnemesebb értelmében a nép tanítói valának. Magasztos példájok serkentsen bennünket is követésre. Szóval, Írásban s példával oktattak ők. — Mi se érjük be azzal, hogy egyedül iskolánk négy fala közt, élőszóval hirdessük a tudomány s örök igazság tanait : kedvező alkalommal írásban is építsük egymást, s példával is oktatva, tisztítsuk meg magunkat a testnek s léleknek minden tisztátalanságától, hogy a mi szentségünket isteni félelemben vigyük véghez. S miként az Úr tanítványai örömmel szívták magokba mesterök magasztos tanait : úgy a néptanító is igyekezzék a tudományban s hitben meg erősödni, tudva, hogy a tudás a tanítók feltétlen kelléke. A hitetlen hogyan buzdíthat hitre másokat? a tudatlan honnan merítse a tanítás éltető nedűjét? Azért vizsgáljatok meg mindezeket! ki tanítani akar, ki az Úr apostolának szerepét vállalta magára: annak tanulnia kell, még pedig komolyan, behatóan és szakadatlanul. Nem csak a jó pap, a jó tanító is holtig tanul. Önképzés nélkül a néptanító sem ér czélt. Nem kétkedünk, hogy csak egy is volna közöttünk, ki Ura s Idvezítője apostolává nem akarna felavattatni. De ki a czélt akarja, annak az eszközöktől sem szabad visszarettennie. Az evangélikus néptanító legyen továbbá a nép barátja. Urunk példája e tekintetben is minden emberi tekintély fölé kimagaslik. Ott látjuk őt a nép szentélyében, elment a synagogába a néptanítás gyülőhelyére, tengeren, népe között szónokol, a hegy ormán népe által környeztetik; meglátogatja a halászó Pétert s buzdítja munkára; elvegyül a menyegző víg népe közé, megvigasztalja a szomorkodó Mártát, Máriát, a naini özvegyet s a bánkódó Jairust, leereszkedik a samaritán nőhöz, könyezik az elerkölcstelenedett Jeruzsálem fölött. Ismeri a népélet minden mozzanatát s népeért minden áldozatra kész. Oh bár mi is nyomdokait követnők! Csekély lesz ugyan a siker, melyet a néptanító e tekintetben fel fog mutathatni, de a példa oly magasztos, hogy akaratlanul is vonz. Igen, legyünk a nép barátai. Öleljük magunkhoz testvéreinket, kikkel a hit, a haza, a nyelv egy nagy családba fűzött. Az ő vérök a mi vérünk is, egy s ugyanazon anya táplált emlőin, egy s ugyanazon föld takarja sírunkat. A hamis próféták ellen sikra szállni a néptanítónak mint népbarátnak főkötelessége. Babonaság, iszákosság, munkakerülés, hitetlenség, mind meg annyi nadály, mely népünknek vérét szívja. Ezeket üldözni, irtani legyen szent feladásunk. Tanítsuk meg a népet a törvényt tisztelni még akkor is, ha annak teljesítése áldozatba kerül, buzdítsuk hű szeretetre a haza iránt ; szoktassuk a népet tevékenységre, takarékosságra, plántáljuk az evangéliomi hit tanait szívébe; azonosítsuk magunkat vele örömében s szenvedéseiben, éljünk, haljunk érette; mert csak így látja be, hogy nem önhasznunkat hajhászszuk, hanem őszinte szeretettel szolgáljuk; csak így nyerjük meg bizalmát s tántoríthatlan szeretetét.