Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Vegyesek - Adakozások Luther életrajzára

12 feledve a szót: „a mi jó, azt megtartsátok", megtagadjuk történelmi multunkat s az abban biztosított elvi alapot — a Krisztus s evangéliomának igazságát. Haladni akarunk a valódi haladás, művelődés szentesítő eleme nélkül— a vallás erkölcsi erő ignorálásával. Valami ferde, az egész társadalmi életet bomlasztva sorvasztó materialisticus világ s életfelfogás, szellem- és jellemtelenség, vallás és egyház iránt való közönyösség kezd erőt venni rajtunk. Mi ennek az oka? kutatják, keresik; a papok a világiakat, a világiak a papokat okolják. Hü pásztorokat uraim; mert külömben elveszünk. Hü pásztorokat a templomba, az iskolába és — az életbe. A capite! — régi mondás, de igaz. Veszőben a prot. öntudat? Nem csodálom, hiszen immár magok a papok, tanárok és tanítók is — értem különösen az újabb nemzedéket — egy kis liberaliskodásért, mások szája izéért készek a vallásból frázist csinálni, — nem egy gúnyt űzni. Akad olyan is, ki egy tálba márt az Úrral, aztán fordul s elárulja. Hát ha a bajon akarunk segíteni, gyökeres orvosságot keressünk s első sorban az ily Krisztus korbácsára érdemes báránybőrbe bujt farkasoknak, álprofetáknak egyházi hivatalainkba való betódulását, térfoglalását akadályozzuk meg, már csupa önvédelemből is. Akadályozzuk meg különösen ott, a hol arra legnagyobb szükségünk van s a hol a veszedelem leginkább fenyeget — középiskoláinkban. A prot. egyház oszloperői a középiskolákból kerülnek ki. Roszul mondtam : csak kerültek ki. Ma már némi megszorítással állithatjuk a tételt s néhány év : sehogy sem. Volt idő, mikor tanári karunk csupa „theologusviselt" emberekből állott. Hiba volt az oktatás, előny a nevelés szempontjából. Világra szóló ismeretekkel nem tömték tele a serdűlő óriások fejét, de képeztek jellemeket — derék prot. szellemű férfiakat. A mennyi hiányzott a tudósból — annyival több volt bennök az emberből. Most — persze az áldott korszellem nyomása alatt, melynek illő, hogy minden müveit ember vakon hódoljon — nem érünk reá nevelni, most „csak tanítani" minél többet és többfélét — ez a jelszó s valóban ma-holnap ifjaink az „új kezekben" — tisztelet a kivételeknek annyira viszik a dolgot, hogy mire kikerülnek a 8. osztályból, mindent tudnak — az igaz, azt az egyet így sem tudják, hogy hát tulajdonképen hogyan is kell tanulni? De — ettől eltekintve — úgy vélem, mi protestánsok még valami másért is tartjuk fenn iskoláinkat — s áldozunk reájuk. Ha csak az volna czélunk, hogy tudósokat neveljünk — úgy filléreinket bizony sárba dobnók, mert a tudomány vallás-erkölcsi jellem nélkül — s ez épen a prot. felfogás — értéktelen portéka. Az élet legfőbb czélja a tett, s ki magába épen ifjúsága fogékony idején nem szívja be az egyháza, hazája s egyátalában az emberiség szent érdekeinek szolgálatára képviselő elveket, az örök igazság s az ez igazságban való szabadság kizárólagos jogosultságába vetett meggyőződés törhetlen erejét : annak élete önmagára s a társadalomra nézve elveszett. A mi egyházunk a tudományok igazságát a valláserkölcsi élet igazsága által megdicsőített fényében követeli s a mely tanár lelkében az elv gyökeret nem vert — felekezeti iskoláink tanszékének egyikére sem méltó — még a mathesisére sem. Utoljára is a prot. szabadság szabadossággá nem fajulhat! A lelkiismeret függetlensége — lelkiismeretlenségre nem jogosíthat. A vallásszabadság vallástalanságot nem jelenthet. S kérdem nem-e veszélybe rohanunk-e, ha tanáraink prot. szellemben való kiképeztetése érdekében a a szükséges lépések megtételét sokáig halogatjuk. Mert tény, hogy a mai kor s az állam követelményeinek mértékét tudás, szakszerű képzettség szempontjából a csupán „theologus-viselt" tanárok meg nem ütik s hova-tovább mind több idegen — szókimondva, egyháziatlan — tisztelet ismét a kivételeknek — szellemi erőket leszünk kénytelenek iskoláinkban alkalmazni. Pedig ettől — mentsen meg az Isten! Persze legkönnyebben úgy lehetne elejét venni a bajnak, ha egyet. ev. theol. akadémiánkat egyszersmind tanárképző intézetté bővítnők, hanem ide a Széchenyi-féle 3 dolog volna szükséges, t. i. pénz, pénz, pénz. Nekünk pedig pénzünk nincs, a mi azonban korántsem akar annyit mondani, hogy ne is legyünk hát rajta, hogy legyen. De addig is — míg majd lesz — okvetlen módot kell találnunk tanárképzésünk ügyének egyházunk érdekében való rendezésére s én úgy gondolom, hogy lehet is. Annyi tény, hogy a mi tanárainknak az állam követelte mértéket úgy az általános műveltség mint különösen a szakképzettség szempontjából okvetlenül meg kell ütniök, mert különben az oktatás eredménye biztosítva nem leend. A legújabb középiskolai törvényjavaslat, mely több mint valószínű, hogy szentesítést nyer, a mindenik tanszakra egyaránt szükséges ismeretek mértékét a következőkben határozza meg : 1. magyar nyelv és irodalom, az utóbbi fejlődés menetének és a kiválóbb irók főbb müveinek ismerete ; 2. a philosophia elemei. Alapos készültség a paedagogiában. A paedagogia újabb történetének ismerete. A szakismeret tekintetéből pedig megkívánja : 1. hogy a tanárjelölt két vagy három középiskolai tantárgyban tudományos készültséget szerezzen ; 2. s ugyan azok tanításában és módszertani kezelésében kellő ismeretet és ügyességet. A mag}^ar egyetemeken végezve pályájukat tanárjelöltjeink megszerezhetnék ugyan a szükséges ismereteket, de nem ismerkedhetnék meg a sajátlagos prot. szellemmel, sőt a mi ebből talán már birtokuk vala, ott az idegen szellem légkörében azt is könnyen elveszthetik. Nem ok nélkül mondom ezt; magam hallottam, mikor Lubrich Ágost, ez a híres „levelész" ráolvasta nagy reformátorainkra, hog3

r azok csak a fajta kicsapongó részeges barátok voltak, hogy Luther hiú megvetésre méltó, ravasz néplázító volt, ki tanítá, hogy a hit cselekedés nélkül is