Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyháziasság

11 A másik szomorító körülmény az, hogy az önkénytes adományok czímén csupán 70 frt 80 kr. gyűlt be. Vannak, a kik méltányosnak vélik, hogy az egyházak úgy, mint egy-egy tanító után az országos nyugdíj-intézetbe 12—12 frtot fizetnek évenkint, ugyanannyit fizetnének egy-egy lelkész után az özvegy-árvaintézet javára. Ugyan mi gátolna abban, hogy minden egyház részéről, bármily czím alatt gyűjtetnék hacsak i forint? s lenne évenkint 200 forinton felül e czímen is jövedelmünk; míg eddig legfeljebb 8—10 egyháztól jön be valami. Bizony, bizony, mi a magunk s szeretteink érdekében ez úton meglehetős közönyösek vagyunk, a papi testület reputatiója iránt — mondhatnám — érzéketlenek. Évek előtt lévén alkalmam a szomszéd erdélyi szász atyafiak egyik papözvegyével találkoznom, tőle tudtam meg, hogy ő évi 600 frtot élvez özvegyi díjul. Azt hittem, hogy gazdag alapítványaik vannak a régi időkből; hanem felvilágosított az illető, hogy korántsem! A szász lelkészek egy század óta birnak oly intézettel, melynek kötelezőleg tagjai mindnyájan s melynek számára nem 6 forintot, hanem az állomás javadalmazása szerint 50 egész 100 forintig kötelesek fizetni s ez eredményezi aztán a tisztességes nyugdíjat 40 évi szolgálat után vagy pedig az özvegy-árváknak évenkinti oly nagyfokú biztosítását. Én megvallom ekkorig nem tartottam szükségesnek a capacitatiot és serkentést ismételni, miután a mi kedves Breznyikünk évenkint oly kedélyesen és meggyőzőleg felszólalni szíves volt. Hanem azt tapasztalom, hogy az ő megható érdeklődése nem gyújt, nem használ s az intézet gyarapodik ugyan, de leginkább azért, mert az évi segélyezés csekély és a szorosan kötelességszerüleg befolyó összeg lelkiismeretes pontossággal kezeltetik. Ugyan kérem buzduljunk egy kissé élénkebb ténykedésre ez irányban. Hisz mi lelkészekül és tanárokul csak is magunk önsegélyezésre vagyunk utalva. Rólunk nem gondoskodik sem az állam, sem — ha meghalunk — a mi hátra maradt özvegy-árváinkról, a mi hiveink. Rendesen azt mondják, miért nem takarékoskodtunk míg hivatalban voltunk. Pedig tudjuk, hogy egyrészt senki sincs biztosítva, meddig él; másrészt vajmi nehéz annyit tenni félre, a mennyi elég, hogy ha szerényen is megélhessenek özvegyeink. Felül rá az intézet már ez év folytán annyiban bizonynyal át fog alakulni, a mennyiben munkaképtelenségünk esetére — azonkívül, hogy a kerületi utasítások nyomán a 3/

4 papi fizetést biztosítva — szinte egy özvegy-árva évi díjt helyez kilátásba. Már ezzel a köriilménynyel szemben is kérem a Nagy tiszteletű Urat, szíveskedjék úgy intézkedni, hogy az 1874 óta hivatalba lépett lelkészek és tanárok, a kerületi gyűlés határozatának legfeljebb egy 1/

4 év alatt eleget tenni, annak engedelmeskedni szent kötelességüknek tartsák; s ha másképen nem ; az illető egyházak gondnokai kerestessenek meg a körlelkész urak által, hogy illetéküket az évi vizsgák alkalmával követeljék és a kerületi özvegy-árva-intézet pénztárnokához átszármaztassák. Lássunk hozzá komolyan és biztosítsuk özvegyeinket, árváinkat s netalán munkatehetetlen társainkat! Egy kis jó akarattal és nekihevüléssel minden megerőltetés nélkül oly tőkét gyűjthet a papi s tanári testület, hogy a jövő nemzedék nyugodtabban nézhet hátramaradt szerettei jövőjének elibe, mint mi, s fedezve fogja tudni azokat az ellen, mit ekkorig oly sok papi s tanári özvegy és árva keserűséggel hordozni kénytelen. Tegye mindenki e részben szent kötelességét, mert tudvalevőleg Pál apostol szerint „alábbvaló a hitetlennél az, a ki övéire s főképen a háznépére gondot nem visel." (I. Tim. V. 8.) Atyafiságos üdvözlettel Blsabán, 1883. febr. 22-én. tisztelő testvére az Úrban Dr. Szeberényi Gusztáv, bányakerületi superintendens. Evang. felsőbb leánynevelő- és tanintézet Rozsnyón. Az ág. evang. egyház élete Magyarországon nagyon meg van támadva. A római kath. püspökök tervszerű és kiszámított törekvései odairányulnak, hogy különösen a nevelés-ügy és a közös házasságok által egyházunkat gyengítsék, pusztítsák, megsemmisítsék. — Ezen törekvéseket ellensúlyozni kötelességünk. Örömmel üdvözöljük ép ezek miatt a tiszai ág. h. ev. egyházkerület azon határozatát, a melylyel egy Rozsnyón felállítandó felső leánynevelő- és tanintézetnek alapját kívánta megvetni. Olvastuk ez ügyben a rozsnyói ev. egyház elöljáróságának, a Gusztáv Adolf-alapítvány női egyleteihez intézett felhívását, a melyben ezeket támogatásra szólítja fel; s reméljük, hogy a híven és alaposan okadatolt s a tiszai kerületnek tevékeny superintendense, főt. Czékus István úr által különösen ajánlott felhívásnak meglesz a kivánt eredménye. Felhívjuk az intézetre lelkésztársaink és ügybuzgó férfiaink figyelmét, mint olyanra, a mely hivatva leend az evangeliomi világosság és műveltség megőrzése és terjesztése mellett a papok és tanítók leánygyermekeinek kellő és költségnélküli kiműveltetéséről gondoskodni. Tanárképzésünk ügyében. A középiskolai törvényjavaslat — sok rosz oldala mellett — egy tekintetben kétség kivül üdvös hatást gyakorolhat egyházi életünkre ; felrázhatja mélységes álmaiból, fásult dermedtségéből a prot. köztudatot, a kihaló félben levő reform, szellemet. Trefort, mikor a felekezeti trombitát gúnyosan felemlíté — tudtán kivül — nagy jót tett velünk; szava, úgy lehet „bénult idegre zsongító hatás." Mert híjába, tény az, hogy szélcsend alatt, mikor senki sem bánt, minket sem bántanak a gondok, rozzant szekéren szundítva baktatunk, de ha Aeolus uram egy kis fergeteget bocsát nyakunkba, jajdulva ébredünk, veto-t kiáltunk s talán teszünk is valamit. Bizony ideje is volna, mert — vak, aki nem látja — hogy a szőlőt is, meg a veteményes kertet is, miknek művelése, gondozása ránk bízatott, gyom veri föl. A tapasztalat búsít. Egyházaink, iskoláink kivetkőznek eredeti protestáns jellemökből. Hova tovább mindinkább letérünk a helyes conservatismus útjáról.