Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Vegyesek - Adakozások Luther életrajzára

92 newyorki Cooper-intézetnek alapítója, egyike a leg­nemesebb emberbarátoknak, 98 éves korában meghalt. Intézetének főtevékenysége egy „esti iskolá"-ra terjedt, melyet évenként körülbelül 2000 fiatal ember a társa­ság különféle köreiből látogatott. A mexicoi congressus elé egy törvényjavas­lat terjesztetett, mely a házasság felbontását behozza. VEGYESEK. — Lapunk és olvasóközönségünk érdekében kérjük a nagytiszteletü esperes urakat és lelkésztársainkat s álta­lában mindenkit, ki e vállalatot egyházunkra hasznos­nak tartja s fentartását és fejlesztését szükségesnek is­meri, hogy ha valamely egyházi, iskolai, személyes vagy közérdekű eseményről biztos tudomása van, szívesked­jék ezt röviden, például levelező-lapon megírva velünk közölni. — Luther születésének négyszázas évfordulója alkalmából tervezett, s evangelikus magyar népünk épülésére szánt életrajza nyomatási s kiadási költ­ségeinek fedezésére adakoztak: Kalenda János felügyelő 5 frt — kr. nt. Horváth Sámuel 2 „ •— „ Eddigi gyűjtésünk 63 „ 25 8 Összeg : 70 frt 25 kr. Bármi csekély összeget szívesen fogadunk, s e helyütt nyugtázzuk. — Az „Evang. Egyh. és Isk." 9. száma ezen kérdés­sel végződik : Mikor lesz már törvény a vasárnap meg­ünneplésére?— Válasz: 1868. évi 53. t.-cz. 19. §. Vasár­napokon minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztendő. 1879. évi 40. t.-cz. 52. A ki az 1868. évi 53. t.-cz. 19. §-ának az ünnep- és va­sárnapokra vonatkozó intézkedését megszegi, 100 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Csak alkalmazni, illetőleg alkalmazását sürgetni kell. — A vallás- és közoktatási m. kir. minister 1883. má­jus xi-én 12816. sz. rendelete értelmében, részint ausztriai illetőségű, részint ott is lakó feleknek, hazánkbeli ille­tőségű és ]akású felekkel leendő egybekelésénél ugyan­azon eljárás követendő, mely a magyar honosoknak az Ausztriában vagy más külállamokban való házasságra lépésénél követtetik; vagyis osztrák honos egyének hazánkban szintén csak a saját hatóságuk által kiállí­tott házassági bizonyítvány felmutatása esetén esket­hetők meg. — Ugyanazon minister 1883. év május - hó 23-án 3648. sz. rendeletével figyelmezteti a lelkészeket, hogy portomentesen csak hivatalos leveleiket küldjék, mert ha ellenkező esetek fordulnak elő, a jövedék­csonkítási vizsgálat és ennek következményei nem lesz­nek elkerülhetők. — Egyszersmind elrendelendőnek ta­lálja , hogy az egyházi hivatalok hivatalos leveleiket lehetőleg magyarúl czímezzék, de mindenesetre magyar porto-mentességi záradékkal lássák el, mert eme leve­lek a mozgó postahivatalok berendezésénél fogva gyak­ran oly póstaközegek kezébe is kerülnek, kik tótul nem tudnak, ezek tehát nem tudhatják, vájjon a feladott hivatalos levelet (küldeményt) a portomentesség az al­kalmazott záradék értelmében megilleti-e és ennélfogva kénytelenek, ily leveleket portoval megterhelni. — A turóczi esperesség Justh József halálával megürült felügyelői hivatalra Jeszenszky Jánost választotta, ki is május-hó 25-én tartott esperességi gyű­lésen lett beiktatva. — A pritrzsi artikuláris egyház május-hó 20-án ünnepelte temploma 150-éves fenállásának évfordulóját. — A soproni gyülekezet, a dunántúli ev. egyház­kerület legnagyobb községe, f. hó 3-án tartott nagy gyűlésében egyhangúlag Káldy Gyulára adta vá­lasztó szavazatát. — K. Gy. megválasztatása kerületi felügyelővé valószínű. — Rákos—Kereszturon. Polner Lajos Gödöllőn lakó ügyvéd választatott meg egyházfelügyelőnek, a ki f. év május 27-én hivatalába ünnepélyesen beiktattatott. — Mult hó 29-én tartotta a székesfehérvári evang. egyházgyülekezet szeretett lelkésze Gáncs Jenő úr egybekelését Bakony Tamásiban, Veszprém megyében a veszprém megyei esperes Nagytiszteletü Tatay Sámuel úr kedves és müveit leányával Vilmával. Május 30-án az esti vonattal érkezett meg az uj házaspár lakására, hol is az udvarban a helybeli evang. tanító vezetése alatt levő iskolás gyermekek egy gyönyörű csokorral, — a paplakás küszöbén pedig nagyszámú gyülekezeti tag jelenlétében Ihász György úr rövid beszéd kíséretében a jelenlévők éljenzései között egy diszes ezüsttálczán ezüst serleget nyújtott át nekik, mint a székesfehérvári evang. egyházgyülekezet ajándékát. — Gáncs Jenő meg­ható beszédben mondott köszönetet e nem várt meg­lepetéseért s megígérte, hogy míg eddig csak egy szív és egy lélekkel, ezentúl két szív s két lélekkel, tehát kettős erővel fog törekedni és az úr Istenhez a minden jók kútfejéhez fohászkodni a gyülekezet jóléte- és előre­haladásáért. Ezután nagy éljenzések között az uj házas pár, tiszteletes Horváth Dezső vidéki lelkész s a jelen­levő gyülekezeti tagok közül többen u. m. Hornyánszky Ágoston, Flögel Ede, Kalmár László, Borchert Jenő, Marossy Lajos, Hoffer Lajos és József, Ihász György urak egy a gyülekezetbeli hölgyek jószívűségéből dúsan terített asztalhoz ültek, hol egyik toaszt a másikat érte. Különösen kiemelendő a nap hősének Gáncs Jenőnek felköszöntője, a melyben mégegyszer köszönetet mond­ván a gyülekezetnek ő s neje irányában tanúsított ki­tüntetéseért, megható beszédében 100 azaz Egyszáz fo­rintot ajánlott fel a gyülekezet pénztárába a mai nap emlékére. Ily nemes tett nem szorul dicséretre, csak azt kívánjuk, adjon az ég ura több ily nemes lelkű, hazáját és vallását egyaránt szerető lelkészt a magy. evang. egyháznak. Az uj házas párnak pedig tiszta szívünkből kívánjuk, miszerint békességben, jóllétben s egészségben, a magyar, de különösen a székesfehérvári evang. egyház jóléte iránt buzgó működéssel foglal­kozván, az emberi élet legvégső határáig — éljenek ! Borchert Jenő. — Chalupka Sámuel, felső-lehotai lelkész s nevezetes tót költő meghalt május-hó 19-én 71 éves korában. — Bansell János, maskovai ev. tanító — a szeren­csétlen Bansell Kálmán atyja — f. év május-hó 23-án életének 54 -ik s hivataloskodásának 34 - ik évében meghalt. — Botrányos esetnek színhelye volt nemrég Maglód, a hol egy kapuczinus egy róm. kath. nőt temetni akar­ván, a halottas háznál megjelent evang. hitüeket a leg­durvább s legbrutálisabb módon megsértette; ezek a halottas háznál megjelent barátot a legilledelmesebben fogadták, mire ez ily szókra szakadt : „Mit köszönttök engem, ti Luther Márton-vízzel megkeresztelt disznók? titeket az ördög kölykezett ki..." — s több hasonlók, miket az illedelem tilt felsorolni. Ez annyira felizgatta a kedélyeket, hogy már-már tettlegességtől lehetett tar­tani, mely botrány csak úgy volt kikerülhető, hogy az ecséri plébános, — a barátnak főnöke — ez esetről érte­sülvén, a helyszínén megjelent, a kapuczinust levetkőz­tette s a halottat maga temette el. Az ügy a belügy­miniszternél feljelentetett — s most a vizsgálat az ille­tékes forum előtt foly. Megjegyzendő, hogy a botrány­okozó kapuczinus állítólag Kievböl utasíttatott ki s a pápától papi functiókra engedélyt nyert ; magyarúl nem tud, s mint ilyen kapott az ecséri plébáiánál alkalmazást. NYOMATTA WIGAND F. E. POZSONYBAN.

Next

/
Thumbnails
Contents