Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Iskolaügy - Iskolai takarékpénztárak

80 nem czélszerü, akár van napirenden akár pedig épen a napirend következtében már rég letárgyalt egyházi dolgokat ez új egyházi lapban — talán épen, mert új lap? — újból előrántani szabados dolognak vesznek. — A másik pedig az, hogy a meglevő és immár gyökeret vert intézmények közül nem egyet erős kalapácsütéssel agyonlapítani, avagy egyszerű tollvonással eltörölni akarni, és mint „föltétlenül károsakat" enuncziálni jónak látják. Ez történt legutóbb az iskolai takarékpénztárakkal is. Tudom én azt nagyon is, hogy minden dolognak van jó és rosz oldala. Épen ezen oknál fogva a gyakorlat embere úgy szokott eljárni, hogy a kettőt egymás mellé állítja, és csak azután itél, következtet, nem pedig elhamarkodva, minden egybevetés, mérlegelés nélkül. Az mondja czikkiró, hogy „divat . . . . lesz az Úr vallás-, tudomány-, templom- és iskolában." Én attól nem féltem sem az egyiket sem a másikat. Inkább fáj az, hogy ma már nem divat a vallás, tudomány, templom és iskola, azaz kevésbé akar a nagy közönség vele oly mértékben foglalkozni, különösen a vallás- és templommal, mint régente. Vagyis nem érdeklődik anynyira, azért nem divat előtte; úgyszinte nem divat, tehát nincs a hozzákötő érdeklődés. Ily értelemben csak azért, mert divat, semmi fölött sem mondanék kárhoztató Ítéletet. Hanem alkalmazkodva az apostol intéséhez : „mindeneket megpróbáljatok, a mi jó (xù v.álov) megtartsátok" — megpróbálnám, és csak próba után tartanám meg, avagy vetném el. Azt hiszem, hogy a ki a czikknek megirója volt, ez intézményt sem maga gyakorlatba nem vette, sem másoktól gyakorlatilag kezelve nem látta, különben nem ítélne az isk. takarékpénztárak fölött oly kárhoztatólag, ne hogy ő is megítéltessék. Mi rosz is van tehát bennük? Hogy pénzt kérnek rá a gyermekek szüleiktől minduntalan. — De hát szüntessük be az isk. takarékpénztárakat, vájjon akkor nem kérnek-e? Még ez esetben is. Csakhogy más czélra, holmi nyalánkságokra. Melyik jobb? Fecsérelni, avagy takarítani? Én a takarékosságot eddig erénynek tanultam és mint ilyent templom- és iskolában, ha lehetne, a házak tetejéről is hirdetném, a hijábavaló költekezést pedig bűnnek vettem úgy magamnál mint másoknál. Hogy mindig zaklassák a gyermekek e czélra édes szüleiket, erre legjobban a szülők adhatnának feleletet. Már pedig, ha ilyen zaklatásnak mindig ki volnának téve és ez nekik kellemetlen dolognak tűnnék fel, akkor egyik vagy másik csak emelt volna e tekintetben panaszt, különösen ott, hol 8 év óta virágzik ez intézmény. Úgy de mindidáig egy sem akadt, sem szemben, sem hátmögött. Joggal feltehető tehát, hogy zaklatásnak eddig egy szüle sem vette. De meg nem is úgy áll a dolog, hogy e czélból a gyermek minden nap zaklathatna. Mert hiszen a takarékbetéteknek meg van a maguk és elején meghatározott heti napjuk. Úgy hogy a mely gyermek kezébe a jó szülők már a hét elején csúsztattak egy két fillért, a hét végéig maguk a gyermekek tartoznak azt gondozni. Üssük agyon a takarékpénztárak perselyét, kérdem, hány gyermek zsebében marad meg csak egy nap is az adomány? Addig sírna, addig csörögne, míg a gyermek rajta ki nem adna. Vádul bozatik fel továbbá az isk. takarékpénztárak intézménye ellen, hogy az anyagelvüség görcsös karjaiba tereljük vele a jövendő nemzedéket. Nagy vád. De nem igaz. Mi csak az általános elszegényedésnek akarunk időben gátat emelni. Addig hajtsd a fát, míg vessző. Mi csak a pénz czélszerü felhasználására oktatunk intézményünk által. Igazat adnék a vádnak egy esetben, ha hogy egyéb emberi erények csiráját nem cultiválná az iskola. Úgy de az iskolának legnemesebb feladata épen abból áll, hogy minden emberi képességet, tehetséget majd belé olt a gyermekbe, majd meg a már is meglevőket erénynyé fejleszti; a nemtelen plántát pedig irtja, gyomlálja. így nincs a mire figyelmét ki ne teijesztené, nem is szabad lenni, mert épen embert akarunk nevelni a szó legnemesebb érteimébon, hogy ne csak irva legyen róla, hogy Istennek képére teremtetett, de valósággal annak képét viselje is. És mindezt teszszük, a míg eszközeink érnek, szemléltetőleg, gyakorlatilag. Mielőtt Gamaliel szavaival zárnám be feleletemet (apóst. es. V. 38—39), még csak azt jegyzem meg, hogy az iskolának ki kell hatni az életre, a családra; az élet-, a családnak pedig hatni kell az iskolára. És én azt tapasztalom, hogy a hol iskolai takarékpénztáraink vannak, magok a szülők is jobban gyakorolják a takarékosság nemes erényét, de soha sem az áldozatkészség rovására, de sőt, mi természetes, annak előnyére. Ily körülmények, ily több évi tapasztalat után tehát, míg tán mások károsnak, én üdvösnek mondom ez újabb keletű iskolai intézményt. Bognár Endre. * * * Csak röviden felelünk a czikkirónak. Azt mondja, hogy már rég letárgyalt tárgyakat rántunk elő. Posito, sed non concesso, hogy a vád alapos, mi következik ebből? Talán hogy helytelenül járunk el? Épen nem. Hiszen a czikkiró maga sem veszi komolyan e vádat; különben miért kardoskodnék épen ő a már letárgyalt iskolai takarékpénztárak mellett? Talán még sincs az egészen letárgyalva. A tmásik vádra, mintha a meglevő és immár gyökeret vert intézmények közül nem egyet erős kalapácsütéssel agyonlapítani, avagy egyszerű tollvonással eltörölni akarnánk, csak azt feleljük, hogy eljárásunknál épen nem ez a czélunk,' de inkább törekszünk az eltérő nézeteket bonczolva, lapunk álláspontját szabatosan körvonalozni. Áttérve már most a czikk érdemleges részére, meg kell vallanunk, hogy az iskolai takarékpénztárak ellen felhozott érveinket benne megczáfolva nem látjuk, a mennyiben a nevelési czél által követett megjegyzésekre nem is reflectál. A mit pedig a czikkiró a „divat"-ról mond, az csak ellene szól. Egy divat a másik mellett ugyan is nem tarthatja fel magát. Hol divattá vált már az abc-és gyermekeket pénzoperátiókkal foglalkoztatni, ott, ha a vallás és templom kijön a divatból, az csak természetes dolog. Czikkiró, úgy tetszik továbbá, a theoriáknak nem barátja, mert az isk.