Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Dunántúli egyházkerület közgyűlése

54 Kellő nyugodtsággal, mely Köstlint jellemzi, ismerteti ez Janssen történetírását a legeklatánsabb példák fölhozásával. Lényegében Janssen történetírásának ezélja: „a reformátió előtti kort Némethon vallásos, egyházi s nemzeti fölvirágzása idejének tüntetni föl; ez arany korszaknak erőszakos óe gonosz fölforgatásáért pedig az istentelen Luthert felelőssé tenni." E czélból „a szárnyaló híreket Lutherről" „általános mondáknak" nézi; a régebbi papistikus legendákat ügyesen a történelmileg bebizonyított tények álarcza alá rejti; időrendileg elválasztott tényeket egybekovácsol; idézeteit Luther irataiból minden összefüggés nélkül választja, mintegy kiszakítja; negativ momentumokat emel ki, az azok megértésére szükséges positiv adatokat pedig elhallgatja: hivatkozik Luther-levelekre, a melyek ma már nem léteznek vagy általában nem léteztek; az ú. n. kényes helyeket Luther nyilatkozataiból messzire elmagyarázza, s képtelen következményeket von belőlök, sőt a hol szükségesnek látja, erőszakosan is meghamisítja, illustrálva azokat félelmetes s kigondolt történetkékkel. A gazdag tartalomból legyen szabad egy példát fölhoznom, Janssen tudósítását Luther haláláról. Ismeretes, hogy a mansfeldi grófoknak Luther egykori hübérurainak hő kérelmére elutazott a reformátor szülővárosába Eislebenbe, különösen az egyenetlenség kiegyenlítése czéljából, melybe a bányászati bevételek, egyházpatronatus stb. miatt jutottak. Mi protestánsok Luther ez utolsó utazásában önzéstelen kötelességérzetét látjuk, s odaadását szülővárosa iránt. Janssen erre nézve mondja: „Luthernek, mivel rokonai ez ügyben érdekelve valának, a választott bírói tisztet kellett végeznie", a nélkül, hogy az érdek kimutatására csak egy positiv adatot is felhozna. Luther eislebeni működésének eredményét pedig ezen rágalmazó szavakba foglalja össze: „Eislebenben kevés örömet élt meg; holott mint történésznek tudnia kellene, hogy a grófok közt létrejött a megegyezés s azt vidám ünneplés követte. Folytatja Janssen tovább : „Luther utolsó órája slközelgett. Haláláról tudósít Ratzeberger orvos „midőn imáját az Istenhez nyílt ablak mellett elmondotta, látta iz ördögöt „auf dem Rohrbrunnen" lakása előtt, ki neki i „posteriora"-t mutatta s őt gúnyolta. Estve kevéssel lalála előtt vele volt Dr. Jonas és Coelius Mihály s ,

heimlich guter Dinge" volt mind a három. Miílőtt pihenni ment volna, közvetlenül a vacsora után arétával a következő verset irta a falra : „Eltemben, >h pápa, pestised valék, halálomban halálod leszek!" ,Reá következő éjjel lelke az örök biró elé lépett." Köstlin tanárom e necrologban a hamisítás s árulás îgész sorát tünteti föl. Először is : „Ratzeberger által •ok évvel később följegyzett mondának*) Luther halála istéjével semmi köze. Másodszor Ratzeberger semmi:épen sem működött mint orvos a haldokló Luthernél, nint az Janssen tudósításából következnék. Harmadszor Lelytelenül értelmezi J. a „heimlich" szót, midőn azt itokszerűnek mondja, holott az akkori nyelvi használatin „traulich"-t jelent. Végül Luthernek utolsó pillalatai is tanúskodnak kegyességéről és istenfélelméről, falra semmit sem irt, s nem is Írhatott; Ratzeberger*) Ratzeberger, Handschriftliche Geschichten etc. S. 183: „Man aget — Dr. Lutherus habe — den Satanam — gesehen." nél fölcserélését illetve összetévesztését látjuk egy előbbeni esetnek. De Ratzebergernek tudósításában is meríthetett volna ultramontán történészünk a Luther halála mellett jelenlevőknek hiteles följegyzéseiből. Mért nem használta föl azokat is? — Szándékosan elhallgatja! Nagyon enyhén hangzik Köstlin Ítélete ily ultramontán történetírásról, midőn müvének végszavaiban mondja : „Történeti jellemzésekben is, melyeket bár vastag eltorzitásoknak mondunk, nehéz lesz meghatározni, mennyire lett öntudattal megtagadva az igazság, egy előre kitűzött czél érdekében, vagy mennyire vezette az előítélet, ellenszenv és hideg vagy meleg fanatismusból eredő hajlam a történészt helyes kilátás hiányában a források használatában. Nehéz az elhatározás s az igazságos út követése főleg oly emberre nézve, „ki a pápai tekintély iránt való erős hitében s hitéből minden gonoszt, melyet a pápai szék Lutherről, a reformátióról s a protestantismusról proklamált, jogosnak s igaznak elismerni kénytelen." Magától a szerzőtől tudomásomra esett, hogy Janssen Köstlin e bírálatára egy önálló brochureban mentegette magát, a mint [már azelőtt is tette „An meine Kritiker" czímü müvében, s tanáromtól egy újabb czáfolat van sajtó alatt. E helyütt megemlítendőnek tartom, hogy e napokhan hagyta el Dr. Köstlin: „Martin Luther. Sein Leben und seine Schriften. 2 Bde. Elberfeld 1883" czímü müvének 2-ik átdolgozott kiadása a sajtót. E mű első kiadása Nitzsch : „Leben und Schriften der Väter und Begründer der lutherischen Kirche" czímű irodalmi vállalatában jelent meg 1875ben Elberfeldben. Igaza van e b. lapok egyik dolgozótársának, midőn már az első kiadást is forrásértékű műnek mondja, mely is a Wedekind-féle jutalommal koszorúzott pályamű. Köstlin mellett a jelen német történetírás nestora Ranke nyerte még el e díjat. Luther négyszázados születésnapjának megünneplése közeledtével igazi kincscsel bírunk mi protestánsok e műben. Ára a 2 kötetnek 18 mark, hallgatói 14 markért kapják. Népszerűbb alakban irt müvének 2-ik kiadása „Luther's Leben. Mit vielen Illustrationen und Beilagen" czím alatt szintén e napokban hagyja el a sajtót, s mint tudom, füzetekben is megjelen Lipcsében. Ára 8 mark. Halle, 1883. april 28-án. Szlávik Mátyás. BELFÖLD* A dunántúli ág. hitv. egyházkerület közgyűlése Győrött. Már a folyó hó 7-én esti 6 órakor tartott magán értekezlet, melyen a másnapi gyűlési tárgyalások sorrendje megállapíttatott, elárulta a gyűlés ünnepélyes jellegét. Váratlanul sok tag gyűlt össze e rendkívüli alkalommal az egyes egyházmegyék képviselői különbség nélkül, úgy a köztanácskozmányban való felszólalások, mint magán beszélgetésükben, bizonyos ünnepi hangulatot árultak el, s e hangulat a gyűlésnek sajátságos, komolynyájas, családias jelleget adott. Május 8-án 10 órakor vette kezdetét a közgyűlés. Ezt megelőzőleg az egyházmegyék küldöttségileg vettek bucsut szeretvetisztelt felügy el őjöktől, ki e magán-