Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Németország

47 szentesítéséért az iskolai autonomiát föláldozva a ministernek szabad kezet adtak, hogy a középiskolákat tetszése szerint re- és deformálja. Az állam főfelügyeleti jogából rendelkezési jog lett s középiskoláink, melyeknek fenntartásához a korona egy fillérral sem járul, de melyekre csupán az evang. egyház 400 ezer márkot áldoz, ki vannak szolgáltatva egy oly kormánynak, melynek élén holnap bibornok állhat. Szóval a nemkatholikus iskolák a katholikus állam gyámsága alá kerültek. A római katholikus iskoláknak hajuk szála sem görbült. Ezek évszázadok óta élvezik az állami gondozás alatt az államjavakat és tanulmányalapot s a felügyeletet felettük mint állami közegek a római kath. papok gyakorolják. Az ultramontanismus meg is van elégedve az eredménynyel s mert a törvénynyé vált javaslat a tanulmány-alap kérdését érintetlenül hagyta, az országgyűlési vita alkalmával egyetlen egy kath. pap sem szólt az ellen. A protestánsok többnyire védték a jogi álláspontot és az autonomiát, különösen az erdélyi szászok, kiknek férfias magatartása sok gyanúsításra szolgáltatott okot. A szenvedély mindig és mindenütt vak, itt is a jog helyébe a hatalom lépett, a magyar elem suprematiája háttérbe szorított minden más érdeket, csakhogy az összes iskolai ügyek terén való korlátlan befolyás alapján az állam a pánszlávismus és pángermánismus kígyójának fejére hághasson. A túlnyomó többség elfogadta a javaslatot. A törvény érmének különben egyik oldala szép és liberális : a verseny nyilt, iskolákat nemcsak testületek, hanem egyesek is állithatnak fel, a tannyelvet, a tanitás rendjét, módját a minister által megvont határok között szabadon szabhatják meg, a tanórákat, tankönyveket tetszésök szerint választhatják, érettségi bizonyítványokat oszthatnak. Az ellen sem lehet szólani, hogy a nem magyar nyelvű felekezeti iskolákban, a magyar nyelvet és irodalmat magyarúl kell tanítani, mert az ország diplomatiai nyelve a magyar, s e nyelv ismerete nélkül ez országban boldogulni nem lehet. Sőt az sem autonomia-ellenes, hogy a korona főfelügyeleti jogának képviselője ellenőrzi a felekezeti intézetek érettségi vizsgálatát. De van az éremnek más oldala is. El van véve a tanárképzés s képesítés joga; egy évet okvetlenül a magyar egyetemen, mely róm. katholikus, kell a jelölteknek tölteniök, — a miniszter által kinevezett bizottság előtt vizsgázniok, melynek tagjai gyakran ellenségeink s nem a képességet, hanem az érzelmet nézik; ily tanár a pesti egyetemen a paedagogika tanára, ki szóval s írásban piszkolja reformátorainkat stb. Középiskoláink tanárainak szelleme már is sok kívánni valót hagy hátra; hát még milyen lesz az állami kézből kikerült új nemzedék. De szabadságunk illusorius még más okokból is : egy osztályban 60 tanulónál több nem lehet s minden főgymnasiumnál legalább tiz tanárnak kell lennie, tankönyveink, de sőt még a füzetek is censura alá kerülnek. Az érettségi vizsgánál, melyet eddig a superintendens vagy annak helyettese vezetett, mindig ott lesz a kormány képviselője. A törvénynek meg nem felelő intézettől a minister a nyilvánosság jogát megvonhatja, az olyant pedig, mely államellenes irányt — mily ruganyos fogalom! — követ, bezárhatja. Középiskolák külföldi államoktól segélyt nem fogadhatnak el, kivévén a római kath. szerzetes rendeket. Szóval az új törvény valódi Damokleskard-ként függ a magyar evang. egyház felett. A mire bizonyos hatalmak régóta törekedtek, elérték; az evang. iskola immár a kath. állam karmai közé került. Ezek a czikk főbb gondolatai. Úgy látszik — ha nem is egészen tiszta érzelmű — de legalább tisztességesebb ember irta, ki nem tűzte életfeladatául a magyarnak sárral dobálását. Egyben másban mindamellett feljajdulása alaptalan; kereken tagadom, hogy a felügyeleti jogból rendelkezési jog lett, — sőt inkább a fel nem ügyelésből — igazi felügyelet. Az a baj inkább, hogy történelmi jogállásunk különösen nincs megjelölve a törvényben, de ebben sem látok valami óriási veszedelmet, mert hiszen alaptörvényeink nem érvényen kívül helyezve, csak értelmezve vannak. Bibornok nekünk nem árthat, mig őseink szelleme él szivünkben. A protestáns kar sújtott; — sújthat, ha szükség lesz rá, ezentúl is. Az erdélyi szászokat dicséri ; — értem. A pánszlávismus és pangermanismus kígyójának végvonaglását megóbégatja; — szeretem. Az érem szép oldalát is észreveszi; — ritka jelenség. De már az legalább is ráfogás, hogy a tanárképzés joga elkoboztatott tőlünk. Akinek nincs tanárképzője, az nem képezhet — egyszerű igazság. Tessék állítani előbb, aztán beszéljünk jogfosztásról. Az országos bizottság tagjai közt protestánsok is vannak s lesznek még többen is, de hazaáruló egy sem, épen azért az érzelmet is nézni fogják. Hát mi magunk nem nézzük-e? Kevesel egy osztályban 60—70 tanulót, én annyit is sokallok. A tandíj kedveért a tanitás sikerét legalább is meggondolatlanság feláldozni akarni. Az sem fér a fejébe, hogy egy főgymnasiumban legalább 10 tanárnak kell lenni. Nem restelli magát? Protestáns ember a legszentebb érdekből „zsebkérdést" nem csinálhat. Tessék áldozni s ne mindég csak az ősök áldozatából tengődni. A kormány képviselőjétől — az érettségi vizsgán irtózik! A tanárokat félti vagy tán rosz tanuló fija van? Biz a baj. Sed nunc : a nyilvánosság jogát is elvehetik s az államellenes intézetet bezárják — ugy-e fáj? Vallja meg, hiszen „hinc illae lacrimae" ! Krokodilus! az autonomiát siratja, pedig másutt szorítja a bocskor. Elég keservesen esik, hogy ép az ilyen emberek kényszeritették a magyar államot arra, hogy egyben másban az autonomián is csorbát ejtsen. De mindegy! majd megmutatja az idő, hogy „nem gyengült az ez által, csak erősbödött." Bénult idegre zsongitó hatás! A szászországi egyháztanács elrendelte, hogy Luther születésnapjának négyszázados évfordulóján, az az November 10- és 11-én minden evang. egyházban öröm- és hálaünnep tartandó. A minisztérium pedig hasonló ünneptartásra szólítja fel az evang. népiskolákat, gymnasiumokat, reáliskolákat és seminariumokat. A sajátképi főünnepnap Luther megkereszteltetésének napja, Nov. 11. — E napon d. e. a gyülekezet,