Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Soproni lyc. Lutherünnepi beszédek

274. foghatólag mint a nagy reformátor minden életviszonya, mint a hitujítási nagy hosszú harcznak diadalos kimenete. Igen, istennek zengjünk hálaéneket! Az egyedül bölcs, erős istené a dicsőség, aki nagy czéljainak végrehajtására az apostol szavai szerint nem azokat választotta eszközül, kik bölcsek test szerint; nem az előkelőket, nem a hatalmasokat; hanem „a kiket bolondoknak tart a világ, azokat választotta, hogy a bölcseket megszégyenítse, és a kik a világban erőteleneknek állíttatnak, azokat választotta, hogy megszégyenítse az erőseket; és a kik nemtelenek a világon és semminek állíttatnak, azokat választotta és azokat, a melyek nincsenek, hogy azokat, a melyek vágynák, eltörölje." Istené a dicsőség! Istennek hála, ki minket az ő hü szolgája által megszabadított a sötétség hatalmasságából, s visszahelyezett az evangyélmi igazság éltető világosságába s a keresztyén szabadság birtokába. De hálánk nem lenne őszinte; nem lennénk méltók e dicső szellemi javak áldásaira, ha azoknak véghetetlen becsét kellőleg nem méltán y olnók, azokat híven megőrizni, éltünket azokhoz szabni s értük áldozni is egész buzgósággal készek nem lennénk! És ezzel különösen hozzátok fordulok, szeretett ifjak, hozzátok, mint a kik viruló reménye vagytok evangyélmi egyházunknak s szeretett hazánknak! Hogy apáink mily buzgósággal, mily tántoríthatatlan hűséggel ragaszkodtak a reformáczió fenséges vívmányaihoz, arról tanúságot tesznek hazánk történelmének számos gyá/szlapjai. Készek voltak vagyont s életet áldozatul hozni vallásos meggyőződésükért, a lelkiismeret szabadságáért, templomokért, iskolákért. Mi háboritlanul élvezhetjük az ősök vérén szerzett drága javakat; de méltatlanok lennénk a dicső ősökre, méltatlanok az általuk reánk hagyott örökségre, hűtlen fiai egyházunknak, ha ennek szent ügyeért, vallásért, nevelésért való lelkesedés s áldozatkészség kihalna szívünkből, ha az ősök nemes buzgóságát dermesztő hideg közöny váltaná fel fásult keblű unokák részéről! A lutheri reformáczió lerontotta a klérus és laikusok közötti válaszfalat; ez evangyélmi egyház nem ismer vallás dolgában kiváltságos a hivek lelkiismeretén uralkodó osztályt; ez evangyélmi egyház ismét érvényre emelte az egyetemes papság őskeresztyén eszméjét, mely szerint minden hivő, külső állására való tekintet nélkül hivatva van, hogy a maga körében tehetsége szerint isten országának kiépülésére, az igazság, a szeretet, a tiszta erkölcs terjesztésére szóval, tettel, intéssel, példaadással közreműködjék. Ti is, szeretett ifjú barátim, mint az evangyélmi egyház élő tagjai, már zsenge korotokban ismerjétek fel ily dicső nemes czélra való szép hivattatástokat. Hadd fényljék már most a ti világosságtok az emberek előtt, hogy mások látván a ti jó cselekedeteteket dicsőítsék a ti mennyei atyátokat ! Az evangyélmi egyház az igazság, az ige, a tudomány fegyverével vívta ki magának a győzelmet; ezen eszközök által emelte fényre s hatalomra azon nemzeteket is, kik az evangyélmi eszméknek hóldolva, ezeknek zászlója alatt haladtak előre. A tudomány most is hatalom; a tudományos haladás most is életfeltétele egyházunknak, most is főtényezője a nemzetek nagyságának, dicsőségének s hatalmi állásánák. Mint evangyélmi egyházunknak, mint szeretett hazánknak hü fiai szent kötelességteknek érezzétek ti is, hogy ernyedetlen törekvés, lankadatlan szorgalom által oly tudományos kincsekkel gazdagítsátok fogékony lelketeket, melyeket egykoron mint férfiak áldásosán értékesíthessetek egyházunk s édes hazánk javára. Végre miután evangyélmi vallásunk a legszorosabb értelemben a szabad meggyőződés, a lelkiismeret vallása, legyetek e részben is hü fiai egyházunknak hü követői Luthernek, a lelkiismeret e kiváló hősének; és most is, jövőben is az élet minden viszonyaiban, minden válságos helyzetekben, bármely kisértetek közepette, mindenkor tántoríthatatlan hűséggel kövessétek lelkiismeretetök szavát, mint isten szavát, azon határozottsággal, melylyel felszólalt ország világ előtt Luther ott a wormsi gyűlésen : Itt állok, másként nem tehetek ! Isten segélyen ! Amen. Müllner. Poszvék Sándor, theol. tanárnak f. é. november-hó io-én a soproni lyczeum kebelében tartott Luther-ünnepély alkalmából elmondott beszéde. Nagy idők szülnek nagy embereket, nagy szellemek nagy időknek vetik meg alapját. Amily nehéz, oly érdekes, oly kegyeletes feladatot végez a történetíró, midőn fellebbentvén előttünk a mult fátyolát, a világot megrázkódtató események titkos műhelyébe enged pillantanunk; — ha szemtanúivá tesz a kölcsönös hatásnak, melyet valamely mozgalmas kor s ennek nagyjai egymásra gyakoroltak, utalva a kor üterére, melynek pezsgő vére e jelesek szívét dobogtatá, s a vérfolyamra, mely a jelesek szívéből fakadva korukat hullámzásba hozta. Ha valakiről mondhatjuk el joggal, hogy korának óramutatója volt, úgy a legkitűnőbb értelemben alkalmazható e szó azon férfiúra, kinek születése négyszázados évfordulóját ma kegyeletes érzelmekkel üljük. Mi volt a reformácziót megelőző kor ? — Az ellentétek, a merev, ki nem egyenlített ellentétek kora. A tizenötödik század második felében ébred a tudomány szelleme. A félhold uralma a keleti világ fővárosából száműzi a tudósokat, kik a nyugati tartományokban nyert szíves fogadást hálával viszonozva, szellemkincseiket hagyják örökségül azok számára, kiknek körében új hazát találtak. Az általok elhintett mag fogékony talajba hull. Százados álmából felébred végre Németország is. Az ököljog várai a tudomány apostolainak templomaivá, a lovagok a múzsák papjaivá avattatnak. Főiskola főiskola után keletkezik, mindenütt új szellem, új élet jelenségeivel találkozunk. Csak egy térre nem árad az új világosság fénysugara. A középkori dómok nehéz boltívei, vastag falai, ég felé emelkedő büszke tornyai légmentesen zárják el a külvilágtól a tömjénfüstös oltárokat. E falakon kivül tavaszi szellő lengedezése, azokon belől fojtó levegő! Hit és tudomány, kegyelet és igazság, szív és ész, mult és jelen, betű és szellem — ez elI lentétek szülték azt a meghasonlást, mely milliók szí-