Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Egyetemes gyűlés

240. A breve fölhatalmazá a vég'ből nevezett tudós urakat, hogy bizonyos szekták által plántált, az egyház történelmére főleg a pápaságra s annak viszonyára a kereszténységhez és Olaszországhoz vonatkozó hazugságokat utasítsák vissza, „mi vei akarj uk, hogy elvégre is az igazság győzzön." E czélból nemcsak a vatikáni könyv- és levéltár álljon e kutatók rendelkezésére, és pedig hozzáteszi „a vallás és a tudomány hasznára!", hanem fent megnevezett prälatusok gondoskodjanak még hasznavehető segédekről is, hogy ily módon az egyház ellenségeinek történelmi valótlanságai jó könyvek szerkesztése által csirájukban elfőjtassanak, még pedig egészen azon iskolakönyvekig, melyekbe azok máris behatoltak. Leo pápa szabadelvüségéről és bőkezűségéről bizonyságot tevő ezen brevével hasonló czélja van a „ Görrestársaság"-nak is, ultramontán präfectorok és más nobilitások egyletének, mely egy „Historisches Jahrbuch" czímü közlönyt szerkeszt, és egy „Staatslexik on "-t előkészít a „Syllabus" alapeszméi nyomán. Főelve az egyletnek is a történelmi objektivitás"! A pápista történetírásnak már e rövid vázlatából könnyen meggyőződhetünk, milyen „objectiv tört. hűség" származhat azon Rómából, melyről legújabb történésze és díszpolgára a német Gregorovius

1) többek között mondja : „Róma műhelye azon művészi politikának, mely által népek és birodalmak elzüllettek, körülhálóztattak, véres polgárháborúba keveredtek csak azért : hogy az egy pápának kezébe kerüljön a világuralom." Ajánlani lehet egynémely jóakaratú protestánsnak egy keveset a józanságból, ki a legújabb pápában liberális főpapot akar látni. Az ókatholikussá lett gróf C amp eil o

2) „Labaro" czímü lapjában XIII-ik Leo pápának még azon történeti érzékéről is tudósít, melynek alapján legújabban a jezsuitáknak meghagyta volna: „minden, XIV-ik Kelemen pápától eredő bullák, brevék és levelek, melyek a jezsuitarend föloszlatására vonatkoznak, a vatikáni levéltárból kikeresendők és megsemmisítendők." A történelmet kedvelő pontifexnek köszönettel fog adózni a protestantizmus a kiadott okiratokért a Lutherünnepélyek alkalmából! A „Documenta Lutherana" első része — mint a „Germania" tudósít — máris elhagyta a sajtót, és kétségkívül meg fogja világítani Rómának és a kúriának homályos öntudatát, midőn a XYI-ik századbeli reformáczióhoz oly állást foglalt, melyen az Evangeliom számára 'nem marad hely! Tartalmuk iránt azonban nem lehetünk kétségben, a források római értelmezése Janssen, Lutherre és a reformáczióra vonatkozó tört. műveiben előttünk ismeretes. Róma az igazságszerető történésznek soha sem kedvezett, már Baronius és a mult században Muratori a hírneves kánontudós, jelen századunkban pedig a német Theiner Ágost, vatikáni levéltárnok esete igazolja, mily történészekre van szüksége azon kúriának, mely „Geschichte der Stadt Rom", Bd. VIII, S. 519. 2) Szt. Péter volt kanonikusa, kit mint Luthert Róma józanított^ ki pápista ábrándjaiból, s az ókatholiczismusra tért át. még a szelidlelkü Hefele

3) s az erélyes Stroszmeyer püspökökre is oly nagy hatást volt képes gyakorolni. Az ókath. Friedrich, a vatikáni zsinat tudós történetirója és az ősz Döllinger apát is csak nagy nehézséggel juthatott a vatikáni levéltárból némi adatok birtokába. A római egyház legkedveltebb történésze, úgyszólván a pápának kedvencze a német Hergenröther bibornok, kinek „Handbuch der allgemeinen Kirchengeschichte, 1877—1878" czímü müve — nem említve kissé objektivebb lexikonát — telve van a csudás legendák elbeszélésével. Tudományos tört. bírálatnak e műben semmi nyoma. Csudadolgainak bírálóiban „materialista és atheista nemet" lát, s fölhozott csudáinak bizonyságául hathatós érvül említi : „az Isten szelleme leng, a hová akar." E történész híven fogja vatikáni módon megvilágítani más két társával a reformáczió történetét!? Nagyon helyesen jegyzé meg a derék Ebrard theologus, hogy az ily ultramontán vatikáni történetírás nemcsak Lutherből, de még Pál apostol személyéből is torzalakot képes festeni. Jellemzően mondja föntebb érintett szaklapunk egyik tudós dolgozótársa : „Leo brevéje úgy tűnik föl, mint az ördögnek hivatkozása a szentírásra." Es méltán. Mert azon egyháznak, melynek buzgólkodói a „hitegységes Spanyolországban még e napokban is néhány szekrény iskolakönyvet, mivel állítólag prot. tanintézeteknek voltak szánva és evangy. fejezeteket tartalmaztak, nyilvánosan fölégették; melynek feje Kopernikus nagy művét kegyesen elfogadta, de már később azt „vészteljes tendencziájá"-nak czime alatt olvasóival s követőivel együtt el is átkozta; — mely még ma is a reformácziót korunk tagadásszellemei szülő okának az inquisitiót pedig a pápásság s a kath. Olaszország legjobb támaszának tartja, azon egyháznak alig van oka panaszra a történelem meghamisítása felett, de még kevésbé joga, magát a történelmi igazság csalhatatlan képviselőjének kijelenteni. Ezen egyház más szemében nézi a kis szálkát, de a nagy gerendát saját szemében nem látja: „Te képmutató!" mondja az írás. Szlavik Mátyás. BELFÖLD. Egyetemes gyűlés. Folyó hó io-én nyilt meg magyarhoni ág. hitv. evang. egyházunk ez évi egyetemes gyűlése. Megelőző isteni tisztelet után br. Prónay Dezső felügyelő megnyitotta a gyűlést. Miután röviden előadta a tárgyalandókat, áttért ama nagy örömünnepre, mely egész evangelikus és így hazai egyházunkra is kiváló fontosságú : a nov. 10. bekövetkezendő Luther ünnepre, melyet mint Luther Márton születésének négyszázadik évfordulóját egyházaink országszerte meg fognak ünnepelni. Meleg szavakban emlékezett meg Lutherről, mint a lelkiismereti szabadság, a tudományos kutatás szabadságának, mint uj társadalmi élet alapítójáról. Ezután fájdalommal jelenté TörökPál ref. superinten3) V. ö. Honorius pápa csalhatatlanságára vonatkozólag Hefele : „Conciliengeschichte" czímü különben alapos művének I. és II-dik vagyis 1870 előtti és utáni kiadását.