Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Bányakerületi sup. can. visitatiója

224. teljes virágzásban állott. Lelkésze ez idő tájt Fabricius Péter volt, egyszersmind nagyhonti főesperes. A beluja-prencsfalvi egyház csak 1639-ig örvendhetett békés vallásgyakorlatnak. A nevezett esztendőben ugyanis kiűzette az akkori földesúr gróf K oh ár y István, az ev. lelkészt a paplakból s lefoglaltatta az egyház épületeit az összes ingatlanokkal együtt, általadva azokat a r. k. papnak. Ugyanezen Koháry István elesett 1664-ben a Léva mellett vivott csatában. István és Farkas fiai közül az elébbi egészen apja nyomdokain járt. Az 1647-ki országgyűlés határozatából visszakapta ugyan az egyház templomát; de azt ismét elvesztette 1673-ban, ifjabb Koháry Is tván erőszakos elfoglalása által. — Ez Tököly Imre ellen harczolván NagyVáradon elfogatott 1678-ban, s három évig tartatott fogságban; azután kiszabadulván, Eger mellett jobb karján megsebesült. Vett sebe következtében — úgy beszéli a krónikás —, karja meggörbült s kiszáradt. 1704ben visszajuttatta Rákóczy Ferencz az evangeliom híveit az egyházi elvesztett javak teljes birtokába; de hadi szerencséje hanyatlásával ismét r. k. kézre kerültek s abban vannak mind ez ideig. — 1709-ben maga a lelkész Mihalovics Pál is kénytelen volt, Beluját elhagyni, mig végre hosszabb bolyongás után a prandorfi egyházba hivatott, a hol, egy ideig a főesperesi hivatalt is viselvén, munkás s sokat hányatott életét befejezte. Az árván maradt egyház, mely 75 éven keresztül ev. pap s tanító nélkül maradt, közistentiszteletet nem tarthatott, sőt a házit is csak titokban, a sok sanyargatás és üldöztetés daczára, új életre ébredett 1784-ben, a midőn a nyert engedély alapján, lelkészt és tanítót hívhatott. Fennálló templomát az erre következő évben építette fel. — Még 1790-ben is nagy zaklatásoknak volt kitéve, midőn a hívek az esperesség biztatására megtagadták a r. k. papoknak odáig teljesített fizetéseket. Nevezetes e dolognál, hogy az ág. hitv. ev. Mártonffy István a Koháry uradalmának akkori praefectusa, egy ideig a honti esperesség felügyelője, maga ajánlkozott a megyénél végrehajtónak hitsorsosaival szemben. S Prencsfalván s Beluján csakugyan járt is házról házra s szedette a kévéket az evangyélmiak pajtáiból, szállíttatván azokat a r. k. pap lakába. Egyesek még keményebben, testileg lettek megbüntetve. — Legyen ez méltó emléke ! 1826-nak nyarán meghalt a Koháry család utolsó férfi ivadéka Koháry Ferencz. Az uradalmak általmentek leány ágon Koburg Nándor herczegre, ki az ev. egyházak nagy jóltevője volt. Áldott legyen emlékezete! Ezen egyházban fogadta a főt. urat a járás szolgabirája, tek. Vajda Pál. Vezetése mellett általmentünk a szomszédos Prencsfalvára oly uton, a melyről szokás mondani, hogy „az ember lelkét is kirázza", borongós szeles időben. A prencsfalusi szívélyes fogadtatás elfelejtette velünk csakhamar a zord időjárás kellemetlenségeit. Mind papja, mind felügyelője lelkes protestáns. Amaz Pittner Mihály, a kit a súlyos testi, már évek óta reá nehezedett baj, nem tört meg lelkében; ez a Koburg uradalmának erdőmestere, tekint. Schmoer Gyula, a kinek buzgósága valóságos áldás az uradalomban lakó, valamint a szomszédos ev. hivekre. Segítse az Isten, s adjon neki kitartást felügyelői tisztének betöltésében ! Ezen egyház története azonos a belujai egyház múltjával. Amint 1784-ben Beluja önálló egyházzá szervezkedett, csatlakozott hozzá mint leány-gyülekezet a prencsfalvi egyház s így szerepet cserélt az egykori anya. életerősebb leányával, — de csak néhány évtizedre. Régi állását visszavívta 1802-ben, a Selmeczen tartott esp. gyűlés alkalmával. A 460 lélekből álló kis sereg buzgólkodik az egyházi intézmények fentartásában. — Valamint az egyház hívei, úgy a főt. úr is szívesen vették a szomszédos selmeczi anyaegyház azon figyelmét, hogy felügyelője az érdemdús Kachelmann Károly s a lyczeum lelkes igazgatója s oszlopa nagys. Breznyik János személyesen vettek részt a szeptember 9-kén megejtett egyházlátogatásban. Innen megfogyott kísérettel, esős viharos időben vezetett utunk, a Prencsfalvától 3 órányira fekvő L edénybe. Kedves emlékeket érintett szivélyes szavaival ezen egyház derék papja Dedinszky József, s ezeket még bővebben kiemelte megható válaszában a főt. úr. Gyermekkori s fiatal éveiben ugyanis nem egyszer volt a ledényi paplak kedves tanya az ott mulatóra nézve, nem egyszer baráti találkozás helye s vész idején menhelye a főt. úr boldogúlt atyjának. Dr. Szeberényi János selmeczi lelkész s bányakerületi superintendensnek, ki benső baráti viszonyban élt a mostani lelkésznek atyjával, megboldogult Dedinszky Józseffel. Ezen csaknem 500 lelket számláló egyház, mely az országúttól egy órányira eső kies s termékeny völgyben fekszik, nem igen tapasztalta a bősz vihar dühöngéseit, mely a nagyhonti esperesség legtöbb egyháza fölött lezajlott. Evangélikus földesurai, nevezetesen a Bohuss és Géczy családok megvédelmezték s háboritlanul fenntartották az ev. vallás nyilvános gyakorlatát évszázadokon keresztül. Hogy mikor csatlakozott a hitjavítás mozgalmaihoz s szervezkedett az evangeliom alapján, azt okmányilag kimutatni nem lehet. Hogy ez mindjárt a reformáczió első évtizedeiben történhetett, annak legszólóbb tanúsága, mai napig fennálló ódon temploma s az egyházbeliek hagyományos krónikája, mely szerint templomuk használatában emberemlékezet óta soha sem voltak megháborítva. A rövid pihenés, a régi emlékek felelevenítése mellett, melyek lépten-nyomon megujúltak, a szíves vendéglátás tudatában, bizonynyal jól esett. S fokozta ezt a házi gazdának jellemző, de jó testvérhez illő azon eljárása, hogy visszatartotta számos vendégeit, s az eljáró küldöttség nála vizsgálta felül a szomszédos d arázsii egyház jegyzökönyvét. Ugyanis a nevezett anyaegyházban működik a ledényi papnak testvér-öcscse Ded inszky János, kiérd, barsi esperes, ki már több év óta súlyos beteg s csak kivételesen hagyja el kórágyát. napjában egy-két órára ; a mellett szellemileg ép s munkás; azonban az egyház ügyeit segédlelkész által, de a legg-ondosabban s a legpontosabban intézteti el. Hogy a jó testvér, öcscsét kímélje, magánál akarta tartani a vendégsereget, ha még annyi ideig is. — De az ünnepélyes egyházlátogatás követelménye szerint, a szokásos istentisztelet, az anyaegyházban tartatott meg