Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Luther-ünnepélyek Németországban

209. hogy a fiatalabb növendékek kivétel nélkül, az idősbek is nagyobbára nagyon hajlandók a vallás leczkét, minden értelem nélkül csak bemagolni, — már három évtől nem adtam növendékeim kezébe semmi tankönyvet, ott hol hit- és erkölcstan tanításával foglalkozom. Egész évben csak magyarázatomra voltak utalva, s elértem mindenesetre azt, hogy a figyelmesebbek saját szavaikkal el tudják azt mondani, amit magyarázatommal sikerült velők megértetni. A figyelmetlenek így is visszamaradtak ugyan, s a vizsgán bizony nem sokat feleltek. De ezek a könyvből sem sokat fognak megtanulni, ami maradandó lehetne lelkükben. A gymnasiális IV-ik osztálynak volt ugyan könyve, a Székács-féle „Hit- és erkölcstan" — de nem fogadtam el tőlük a leczkének csak szórói-szóra való elmondását, hanem követeltem, hogy saját szavaikkal azt nekem úgy amint megértették, mondják el. Hogy feleleteik nem elégítették ki az esperes urat, annak oka egyrészt az, hogy szellemileg majdnem kivétel nélkül nagyon éretlenek, s kettőt közülök a vallásból meg is kelletett buktatnom, — amiért is nagy dorgatoriumot kaptam egyházi felsőbbségemtöl — másrészt oka pedig az, hogy hetenként egy órában, egész évben összesen csak 29 órán taníttattak. Ami pedig azt a másik dolgot, t. i. azt a conclu siót illeti, hogy most már más vallástanárról kell gondoskodni. Arra csak azt jegyzem meg, hogy az illető czikkíró úr nem a legjobb keresztyéni indulattal viseltethetik irányomban. Bizonyára jól fogja ismerni a magvetőről szóló példázatot, melyben Üdvezitő urunk előre megjósolta a vallástanítás sokszor igen csekély eredményét, de azért, mert nem minden elvetett mag hoz gyümölcsöt, a magvetőt elcsapatni nem parancsolta. De reméllem, hogy azok, kik engemet a ker. tan magvainak az ifjúság közti elhintésével megbíztak, ezt nem is teszik, ha a tisztelt czikkíró úr azt oly nagyon óhajtaná is. Kaszner P. Ede, vallástanár. KÜLFÖLD. A wittenbergi Luther-ünnepély. (Eredeti tudósítás.) — Wittenberg, szept. 15-én. Tekintettel a kedvezőbb időjárásra, még ez év tavaszán lett elhatározva, hogy Luther születésének 400-dos ünnepélye, nem mint helyi, hanem mint egyetemes, oecuméni jellegű ünnep, ez év szeptember havában Wittenbergben tartassék meg. El is érkezett szeptember 12-ke, mint az ünnepély előnapja s egymást érte a vendégeket szállító vonat Wittenberg állomásán, mely fehér-fekete, vörös-fehérfekete és fekete-sárga zászlókkal és lobogókkal volt diszítve. Az Elster kapújától kezdve pedig a CollegienStrasse-ben fekvő régi augusztinus-zárda, Melanchthon háza, a városi főtemplom, városháza és vártemplomig s e főúttól mindenfelé, az utczák házsorai keresztben össze voltak kötve virágos tölgyfüzérekkel ; a járda mellé szúrt fenyők, az ablakok alatti koszorúk, a közben elhelyezett transparentek, a kemény papírból készült aranyos medaillonok Luther mellképével, a városháza terén lévő Luther és Melanchthon érczemlékei lábán elhelyezett exotikus növények s a mindenünnen vígan röpködő lobogók oly díszt kölcsönöztek Wittenbergnek, hogy az ezek közt járdaló vendég önkénytelen felvidult, ha netalán elkomorult volna útközben, míg e nagy kertbe érkezett. Aznap esti 5 órakor megkondultak a város összes harangjai jelezendők, hogy a nagy reformátor emlékünnepélyének első estéje elérkezett. Felette kicsi lett a terjedelmes vártemplom, mert nem fogadhatta be a nagy néptömeget, csupán a jegygyei bírókat. Megtelt e templom minden üres helye, csak az abban lévő megkoszorúzott sírok, Luther és Melanchthon sírjaitól visszatiltott mindenkit a fiúi és leányi kegyelet. Itt ment végbe oly liturgikus istenitisztelet, milyennek párját életemben még nem értem. Ily liturgikus istenitiszteletnek épen az a főérdeme, hogy a művészet és a gyülekezet közreműködésével megyen végbe. „Jövel, szent Lélek, Úristen" volt a gyülekezet kezdőéneke, s utána következett a szokott énekes liturgia. Ezek után közbeeső kar- és gyülekezeti ének mellett, felolvasta az istentiszteletet végző Rietschel superintendens (helybeli lelkésztanár) az általa szerkesztett zsoltárszerü öt szózatot : 1. Az egyház ínsége. 2. Isten könyörül rajta. 3. Luther küldetése és az evangyéliom prédikálása. 4. Az egyház küzdelme. 5. Az egyház győzelme. — A negyedik és ötödik szózatot követte az „Erős vár a mi Istenünk" két-két versének gyülekezeti éneke. A „miatyánkot" a meghatott közönség a pap után fenszóval utánimádkozta. Az énekkar pedig zenekari kiséret mellett mesterileg adta elő Stein, wittenbergi kir. zeneigazgató gyönyörű szerzeményét Luther dicsénekére. (Mind a liturgia, mind a zeneszerzemények olcsón megszerezhetők Herrosé R. könyvárúsnál Wittenbergben.) A bevezető liturgia után oltár elé lépett a 89 éves Dr. Schmieder papi képezdei tanár, vonatkozással az ünnepélyre buzdítva a hallgatóságot a hitben való egyetértésre és Krisztus hű követésére. Ily lélekemelő előzmények benyomása alatt vonultunk a vár vastag tornyán túl kezdődő, új városban fekvő Schreiber-féle kerti helyiségbe, melynek nagy hangversenytermében történt a vendégek hivatalos fogadtatása Dr. Möller generalsuperintendens és Dr. Schild polgármester által. Möller azután bemutatta a szabad skót-egyház követeit és az irhoni presbyteri egyházét, kik közül egy-egy szónok ecsetelte egyházaik állapotát és rokonszenvét az ünneplő evang. egyházegyetem iránt. A kertben pedig Frommel Emil mulattatta a terembe nem juthatott vendégeket azon hasonlatával, melyet a reggelitől az esti vonatig lekéső ember között és a megtérését halogató közt húmoros modorban vont. Ezek után mindenki óhajtott nyugalomban erőt keresni az ünnepélyekkel természetszerűen járó következő napi fáradalmakhoz. Szeptember 13-án reggeli 6y

2 órakor általános harangszó hármas közökben s utóbb chorálok hangszeres előadása a városi főtemplom tornyán, jelezék az ünnepély első napjának kezdetét. Hat külön vonat szállította a vendégeket Wittenbergbe hajnal óta és közel 25,000 ember túlnépesítette