Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Nyílt levél. A nyitrai esperességhez

128. ducált készítmények. — Az ipar a kereskedelemmel szövetkezik, a mindenről értesülő s mindenütt megjelenő vállalkozó létért való küzdelmében másnak bukását felhasználva, majdnem ingyen jut áruczikkekhez, vagy leszámol saját megcsalt hitelezőivel, s most már nyugodtan nézhet le valóban a megélhetésért màjd hiába küzködő kis iparosra és az oly ügyetlenül, szolid alapon munkálkodó kereskedőre. Igaz, hogy most nem nyomja az egyest a czéhek nehézkes intézménye; de igaz az is, hogy a hirdetett egyenlőség védpajzsa alatt arany trónusára felemelkedett a nagyiparos, a nagykereskedő, illetőleg a kapitális, mely előtt porba sülyedve kénytelen meghajolni a mégis élni s családját fentartani kívánó kisiparos és kiskereskedő. Igaz, hogy most nem gyámkodik az egyes fölött a czéhekben élt erkölcsi szellem; de igaz az is, hogy az egyes megszűnt személyiségnek, nevelendő, gondozandó önczélnak lenni, eszközzé válik, mely csak annyit és addig ér valamit, a mennyiben és meddig a kapitális könyörtelen kezében kamatozik. — Igy válik egyszerű munkássá a kisiparos, egyszerű bizományossá a kiskereskedő. Olcsó munkára van szükség! Egymaga a férfiú nem képes, magát és családját is fentartani. — A nő sőt a gyermekek is kénytelenek, a család szentélyét elhagyva, a gyári kaszárnyákat felkeresni, és itt szótalan munkában, fülledt levegőben s erkölcsileg megmételyezett légkörben a hosszú napot tölteni. Nincs ki a fáradtakat a családi tűzhelynél szívesen fogadná, ki az anyagi gond redőit gyöngéd kézzel elsimítaná; elhalványulnak, elkomorodnak, örömük elnémul, játékuk szünetel, s szótlanul eszi a család a nyomor kenyerét. S így megy az napról-napra. — A vasárnap szent csen- ! dét, építő hatását e nép nem ismeri. Az élet nem élet, hanem tengedős, melyet egyetlen egy családtag betegsége vagy halála a koldus nyomor és kétségbeesés színhelyévé változtat át. A mi az életkedvből s nemesebb iránti törekvés és vágyból ily viszonyok között fenmaradt az ép elégséges arra. hogy a tényleges helyzet szomorú volta még inkább tudatossá váljék és az elégedetlenség csirája a társadalom iránti gyűlöletté fajuljon. —r—. BELFÖLD, Nyilt levél a szerkesztőhöz. Nagytiszteletü szerkesztő úr! Engedje meg, hogy e becses lap hasábjain, Guggenberger atyánkfia szerint ezen mi édes „itthonunk" falain belül, röviden én is hozzászólják az ismeretes nyitrai ügyhöz. Késztetve érzem magamat erre annyival is inkább, mivel Leska esperes úr nyilt válaszában mintegy azon feltevésének látszik kifejezést adni, mintha az ő esperessége lelkészeinek szóló nyilt levél, a mi tolnai egyházmegyénk részéről ellenük intézett támadás akarna lenni. Pedig nem úgy van. Ha e becses lap egyházi tekintetben a mi édes otthonunk, — és pedig kell, hogy az legyen — akkor, azon elvből indúlva ki, hogy a mi egyházunk első sorban a Jézustól e földön szerzett üdvintézmény, tehát egészen önczélu erkölcsi testület, nem pedig, akár innen, akár túl, nemzetiségi, vagy politikai propaganda; mindenekelőtt ki kell onnan zárnunk mindennemű oly üzelmeket, és emócziókat, melyek az egyháztól egészen idegenek lévén, csupán csak politikai tendencziák jellegét viselik magukon. Ily szempontból tekintve már most Guggenberger atyánkfia nyilt levelét, azt — ámbár meg vagyok győződve, hogy az a legjobb akarat folyománya — egészben véve czélt tévesztettnek kell nyilvánítanom. — Es épen ezért nem hiszem, hogy nagy kiterjedésű egyházmegyénkben akadna lelkész, tanító vagy egyházi ügyeinkkel behatóbban foglalkozó világi férfiú, ki az ő felszólalását — tekintve annnak akár tendencziáját, akár modorát — magáévá tenné, s különösen annak nyilvánult hatása iránt, szerzőjével solidaritást vállalna. Mi, itt a tolnai egyházmegyében, e tekintetben is a mi hitünk mesterének, a Krisztus Jézusnak példáját tartva szem előtt, — ki, midőn elkövetkezett az idők teljessége, a politikai és állami helyzetet elfogadta úgy, a mint azt találta, és a zsidók nemzetiségi vágyai, és messiási ábrándjaitól menten építé fel országát — egész odaadással és hűséggel kívánunk szolgálni, egyházi és vallási autonomiánk szerint, azon állam erkölcsi és közmivelődési czéljainak, melyben magyarhoni evang. egyházunk elhelyezkedett, annak szentesített törvényeit és nyelvét — mint hivatalos nyelvet — a mennyiben ez az állam egységére nézve szükséges, — egész készséggel fogadjuk; egyébként pedig magyarhoni evang. egyházunk históriai múltján és egységén, mint biztos alapon foglalván állást, vég nélkül fájlalnók, ha egyházunk, érdekeitől egészen idegen, politikai, nyelvi és nemzetiségi üzelmek és emócziók küzdterévé lenne, melyek, megfosztva azt vallás-erkölcsi és egyházi jellegétől, charakterétől az állam s egyház testét is szagg-atnák, s azt közmivelődési működésében bénítanák és akadályoznák ! Ennyit a már-már elmérgesedő ügyben. Nem polemizálási viszketeg, vagy feltűnési vágy késztetett engem e sorok Írására, hanem egyedül azon forró óhajtás, lehetőleg odahatni, miszerint az egyházunk teste csontjaiban égő tüz lelohasztassék, oltassék, hogy mi, kik a Krisztusban testvérek vagyunk, egymás iránti tekintetből, de különösen egyházunk jól felfogott érdekében egymást megértsük. Csakis így tehetünk mi jó szolgálatot szeretett hazánknak s egyházunknak, s munkálkodhatunk sikerrel azon, hogy Istennek országa eljövendő lészen e földön. — A szeretet és béke lelke legyen velünk ! Bauer A. A nemzetiségi kérdés magyarhoni ev. egyházunkban. I. Tisztázzuk a helyzetet. Az „Evang. Egyház és Iskola" 14. száma e kérdésben a tárgyilagos discussióra megnyitja a tért. Nem-e szerénytelenség részemről ezen tért már is igénybe vennem? Úgy hiszem, hogy, ha a „nyiltlevelem"-ben szőnyegre hozott ügy szerény magamnak, és levelemet válaszra méltatott Leska főesperes úrnak csak személyes ügye volna: akkor, tekintve a „nyilt válasz" utolsó passusát, nekem e kérdésben többé szavam nem lehetne, mert két fél között discussióról szó sem lehet ott, hol az egyik fél kereken kinyilatkoztatja, hogy „mély hallgatás lesz ezután a válaszom". De én a szőnyegre hozott kérdést nem tekinthetem személyes kérdésnek, — a mint nem is az — hanem olybá veszem