Esztergom és Vidéke, 2007

2007-01-13 / 1-2. szám

2 Esztergom és Vidéke 2007. január 13. Emlékképek: A Petz-gyár Petz Testvérek gépgyára. Az első világháború előtt a káptalan földbirtokai a Felvidéken voltak. A korszerűbb gazdálkodás megkövetelte a gépesítést. A kisebb mezőgazdasági gépek javítása, a szerszámok előállítása javítása, tehát a gépi beruházás szükségessé tette egy központi műhely létesítését. A Duna és a Várhegy közötti területen 1868-ban Uradalmi Gépgyárat létesítettek - a későbbi Prímás Gépgyár és Vasöntödét -, melynek magas kéménye már messziről látható volt. Ezután „Esztergomi Uradalmi Vas- és Fémöntöde, valamint Gépjavító Üzem" néven szerepelt. A trianoni békeszerződés következtében az egyházi uradalmak területe 22 900 holdról 4 600 holdra csökkent, így az üzem kihasználatlanná vált. Kézenfekvő lett, hogy bérbeadással hasznosítsák. Petz H. Lajos és Béla 1922-ben átvették az üzemet, amely 1923-ban vette fel a Petz Testvérek Hercegprímási Vasöntöde és Gépgyár, majd 1926-ban a Petz Testvérek Gépgyár és Vasöntöde Rt. nevet. Gyermekkoromban - 30-as évek - sokszor megfordultam játszótársaimmal a gyár körül. Az egyik kis ablakon bekukucskálva láttuk Borsos Gizi nénit, amint formákba tömködte a nedves homokot és különböző figurák - öntvények - kerültek ki kezei közül. Ha a másik ablakon néztünk be, láthattuk a hatalmas olvasztó kohót, melyből kis hordozható edényekbe eresztették a folyékony vasat és vitték az öntőformákba, a kokillákba. A szikraeső megvilágította a kormos, izzadságtól fénylő arcokat. Sokukat ismertük, hiszen gyerekeikkel együtt fürödtünk a Dunában és szánkóztunk a Molnár sor lejtőjén. Fagala Károly bácsi volt az öntőmester, Tóth Feri, Gere Józsi, Garai Józsi és Cser Géza bácsi a vasöntők. A forgácsoló, a szerelőműhely magasan lévő ablakain keresztül nem láttunk be, csak hallottuk a gépek zaját. Az ott dolgozók közül is többeket ismertünk: a Kuti, a Moró, a Kelemen család tagjait, Borsos Vilit és Dénes Kálmán bácsit, Sárkány Kálmánt, Pásztor Károlyt, Tóth Bélát, Mekler Lajost. Sok szentgyörgymezői dolgozott a gyárban ezért - noha a gyár Szentgyörgymező és Víziváros határában volt - magukénak érezték. Sok munkás csak azért költözött Szentgyörgymezőre, hogy közelebb legyen a gyárhoz. Sajnos, a 30-as évek gazdasági válsága nem kerülte el a tőkeszegény gyárat. Volt idő, amikor csak három munkanapból állt egy hét, a „szabadnapos" munkások a Dunában halásztak, vagy alkalmi munkát vállaltak. A szentgyörgymezőiek, akiknek kis földjük volt, ott dolgoztak „szabadnapjaikon". Egy idő után a gyár mögötti térre - ma Szulejmán-lépcsőnél - hosszú „U"-vasakat hordtak, majd a géppuska ropogáshoz hasonló hangot adó légkalapácsokkal szegecselték, szikrát hányó hegesztőpisztolyokkal hegesztették össze a vasszálakat. Megtudtuk, hogy a MAV-tól nagyobb megrendelést kaptak a Budapest - Almásfüzitő vasútvonal villamosításához szükséges vasoszlopok gyártásához. Talán ezzel indult meg a gyár termelésének emelkedése. Már hat munkanapból állt ismét a hét. Olyan sikeres lett a gyár működése, hogy az újabbnál újabb gépek gyártásához már szűk lett az üzem. 1936-tól fokozatosan telepítették át az egyes részlegeket a Táti út melletti új telepre. Emlékszem, a kapus fülke alatti pincében volt a melegvizes artézi fürdő, de a dolgozók közül nem mindenki vette igénybe. Viszont a családtagok is mehettek fürödni, így a munkásgyerekekkel néhányszor én is lubickolhattam. A kapus Szvath bácsit már ismerősként üdvözöltük. A háború alatt a katonai szolgálat, utána pedig a munkahely (Nyergesújfalu) miatt elszakadtam a gyártól. Láttam, hogy teljesen áthelyezték az üzemet a Táti úti telephelyre, a régi gyár épületeiben munkásszállót és raktárt alakítottak ki, az öntödében pedig konzervgyár működött. Az udvaron a vágóhíd, majd a városgazdálkodás istállói, gépkocsi-tárolói kaptak helyet. Lassan elnéptelenedett a gyár, az épületek egyre jobban lepusztultak. A rendszerváltás után a magas kéményt is lebontották. Bélay Iván Vasöntés a Potz-gyáxbnn. Esztergom 1944. karácsonya - 1945. január 13-a között A szovjet 18. harckocsi hadtest és a 4. gárda-lövészhadosztály 1944. december 24-én Dorogot, 26-án hajnalban már Esztergomot támadta. A várost - kisebb német alakulatok mellett - a magyar 2. páncéloshadosztály alakulatai tartották. A szovjet harckocsik feltartóztatására Jagdpanzer 38(t) /Hetzer/ vadászpáncélosaikkal Dorognál a magyar 24/1 roham-tüzérüteget, Esztergom-kenyérmezőnél pedig a 20. roham-tüzérosztály részeit vetették be. Esztergom ötórás harc után elesett. Az utóvédként harcoló és északi irányban visszavonuló 24/1 rohamtüzér üteg járművei mögött a németek felrobbantották a Mária Valéria hidat. Ugyanezen a napon a 2. Ukrán front birtokba vette Párkányt, és ezzel Budapest körül bezárult a gyűrű. A „felszabadító" szovjetek befészkelték magukat Esztergomba. A hercegprímás nem hagyta el városát. A német 711. gyaloghadosztály 1945. január 6-án visszafoglalta Esztergomot. A IV SS-páncélos hadtestparancsnok parancsa 1945. január 7-én jelent meg. Szó szerint idézzük: „Guderián vezérezredes úrnak a hadtest harcálláspontján tett látogatásán nyomatékosan és ismételten kinyilvánította, milyen döntő jelentősége van a IV. SS-páncéloshadtest támadásának Budapest térségében. Budapest Magyarországot jelenti, ezért Budapest és a Budapest körüli térség felszabadításának nemcsak katonai, hanem politikai jelentősége is van. Ha ez a hadművelet Magyarország térségében eredményes lesz, az itteni harcok a hadvezetés szerint az egész keleti fronton bekövetkező változást döntően befolyásolhatja. A vezér ezt a feladatot adta a IV. SS-páncéloshadtestnek és elvárja hadosztályaitól az utolsó emberig, hogy áttörjenek és egy oldhatatlan, senki által nem akadályozható előretöréssel a szükség miatt kitűzött célokat minden körülmények között elérik. A harc első feladata az erdős hegységek áttörése rövidesen várható. A hatalmas zsákmány és az ellenség nagy vesztesége mutatja az eredményes harcokat. Tovább támadunk kitűzött célunk felé, melyet el kell és el fogunk érni. Budapest súlyos harcokat vívó hős védői ránk figyelnek! Gille" A parancsot azért idéztem, mert jellemzi a háború akkori helyzetét, hogy Hitler azt mennyire a valóságtól elrugaszkodva értékelte és milyen erőszakosan befolyásolta a magasabb katonai vezetést (nem az első és nem is az utolsó esetben). Azt, hogy mindent meg kell tenni Budapest felszabadításáért, a legfiatalabb gránátos is természetesnek vette. 1944. január 8-áról 9-ére virradó éjszaka a IV páncéloshadtest áthelyezte támadásának súlypontját a balszárnyra. A 10. „Westland" SS-páncélgránátos ezred (5. SS páncéloshadosztály) megerősített ezredcsoportját Esztergomtól délre gyülekeztették, hogy a 711. gyaloghadosztály állásain keresztül délkelet felé, Szentendre és Pomáz irányába újabb támadásra készüljön fel. A 96. gyaloghadosztály által Esztergomtól keletre birtokba vett terepszakaszról a Dél Hadseregcsoport egy kockázatos vállalkozást készített elő. A Budapesten bekerített védők súlyos ellátási helyzetének javítása céljából egy körülbelül 200 tonna ellátmányt szállító tehergépkocsi-oszlopot akartak bejuttatni a magyar fővárosba. Úgy képzelték, miután Ernst Philipp alezredes harccsoportja áttörte a szovjetek biztosító vonalait és a Duna partján vezető úton előre törve elérte Budapestet, a tehergépkocsik a harccsoportot követve jutnak át a gyűrűn. A német 1. páncéloshadosztály 1. páncélos ezredének parancsnoka által vezetett harccsoportot a Feldherrnhalle páncéloshadosztály két, újoncokból álló, Sturmgewehr 44 gépkarabélyokkal és páncélöklökkel felszerelt páncélgránátos menetszázada, a 284/11. gránátos zászlóalj, egy tüzérosztály, hat lövészpáncélos, öt harckocsi és rohamlöveg, valamint három nehéz felderítő páncélgépkocsi alkotta. A páncélosokat a 3. SS- és 5. SS-páncéloshadosztály adta. A szállítmány számára Ernst Philipp alezredes parancsnoksága alatt egy megerősített zászlóalj erejű harccsoportnak kellett utat törnie. Ebben a harccsoportban volt a 3. SS-páncéloshadosztály 1-2 (ismeretlen típusú) harckocsija és STuG. III rohamlövege, valamint három nehéz felderítő páncélgépkocsija, illetve az 5. SS-páncéloshadosztály 3-4 (feltehetően Panzer iy vagy javításból érkező Panther) harckocsija és öt Sd.Kfz.251 lövészpáncélosa. A január 10-én megindult akció 11-én nehézkesen Pilismaróttói 3 km-re északnyugatra jutott el, de ott az északi partról érkező szovjet harckocsi-ágyú- és páncéltörő-ágyútűz, valamint a szovjet 93. lövészhadosztály tűzellenállása lehetetlenné tette a továbbjutást. A németek vállalkozása kudarcba fulladt. A 200 tonna élelmiszer és lőszersegélyt szállító konvoj el sem indult a páncélos csoportosítás áttörési kísérletének kudarca következtében. 1945. január 9-én hajnalban kezdődik a „Philipp" vállalkozás a Hideglelős-keresztnél. Egyidejűleg a 711. hadosztály három zászlóalja Pilisszentlélek körzetéből tör előre és elfoglalja a községtől DK-re levő dobogókői hegyi átjárót. Az így kialakított áttörésbe, ütközetbe vetik be 1945. január 10-én a IV német páncéloshadtest alárendeltségében levő 5 SS-páncéloshadosztály Wiking-páncélos csoportját, a 10. Westland-páncélgránátos ezred 3 zászlóalját, az 5. SS-páncélos utászzászlóalját, az 5/1. SS-páncélvadász századot, melyet 4 db Jagdpanzerével a IV SS-páncélos vadásza támogat, az 5/II. SS. gép-vontatású tüzérosztályt és az 504. SS. sorozatvető tüzérosztály két ütegét. Január 9-éről 10-ére virradó éjjel a 284. gránátos ezred a 196. tüzér ezred II. osztályával (pk.: Weber szds.) a Duna melletti úton Esztergomba meneteltette. Az út belátható volt, az ellenség megfigyelése alatt állt, tehát nappal nem volt használható. Magawly őrgy. a 711. gyalog hadosztály von Böse ezds. vezette ezredét váltotta le. Őt magát az esztergomi „harccsoport parancsnokának" nevezték ki. Az I. zászlóaljat Esztergom körkörös védelmére vetették be, melyet Goede őrgy. január 3-án történt sebesülése után, amíg a zászlóaljat Bensch őrgy. át nem vette, ideiglenesen Scháfer alezredes vezetett. AII. zászlóalj a várostól K-re 2-3 km-re levő erdős dombokig előrevonva „a külső védelmi gyűrűn" támpont-szerűen rendezkedett be. Itt sebesült meg Troschke őrnagy, a zászlóalj vezetését Hillermann őrnagy vette át. A Duna Északi oldalán levő ellenséges állások miatt a helyzet kedvezőtlen volt, veszélyeztették a zászlóalj szárnyát, ugyanakkor a DNy-ra, mozgásban levő fronttal nem volt semmi összeköttetésük. Ugyancsak nehéz volt az ezreddel való kapcsolattartás, nappal nem lehetett a hadosztályt megközelíteni. Csak rádió összeköttetés volt. A 711. gyaloghadosztály is csak nagyon lassan nyert tért, amint Esztergom-Budapest irányban heves erdei harcok sorát vívta. A támadási ütem fokozására bevetett megerősített Westland-ezredcsoport mozgását az időjárás akadályozta. Január 11-én a Westland-ezredcsoport a magyar 1. SS-rohamvadász ezred részeivel közösen támadva betört Pilisszentkeresztre és másnap, január 12-én el is foglalta azt. Azonban ekkorra már Hitler nem bízott a támadás sikerében és még 11-én döntés született arról, hogy a támadást ebben a térségben leállítják és a IV SS-páncéloshadtestet Székesfehérvártól délnyugatra gyülekeztetik egy új támadás céljából, mely gyakorlatilag a „déli megoldás" céljait valósítaná meg. Gille mindent megpróbált a támadás folytatása érdekében, de végül is engednie kellett és megkezdődött az SS-páncéloshadosztályok átcsoportosítása. Noha a támadásban résztvevő SS-katonák - 21 km-re a fővárostól - már közel látták a főváros sikeres felmentését, s a támadás leállítását nem értették, a valóságban erejük csak a védőkhöz vezető folyosó létrehozásához lett volna elegendő, de megtartására már nem, így a Budapesttől 15 kilométerre északra csoportosuló szovjet 5. gárda-lovashadtest őket is könnyen bekeríthette volna. Január 13-án a magyar SS-zászlóaljak a Pilisszentlélek-Pilisszentkereszt körzetében elszenvedett nagy veszteségek után feltöltésre Tatára visszavonultak. v. Szendrő Péter