Esztergom és Vidéke, 2007

2007-01-13 / 1-2. szám

2 Esztergom és Vidéke 2007. január 13. Szerkeszti: GÁSPÁR ÉVA CEH-hír Az Esztergomi Művészek Céhe december 19-én tartotta évi ren­des közgyűlését, melyen két új tag felvételén kívül döntöttek az öt­éves mandátuma lejártával lekö­szönő vezetőség új összetételéről is. Ennek értelmében az elnöki posztot ezentúl Bánhidy László tanár tölti be, titkárnak Istvánffy Miklós művészettörténészt vá­lasztották, a gazdasági felelős Sza­bó Judit restaurátorművész ma­radt. Sportcsarnok (P) Csütörtökön kora este tart­ják az alsó küzdőtér első féléves te­rembeosztását. Meghívták a város összes iskoláját, a birkózókat, a kick-boxosokat és a sporttáncoso­kat is. Ugyancsak a Sportcsarnok hirdette meg a tavaszi teremlab­darúgó kupákat, ezúttal Osuald Zsolt sportszervező kezdeménye­zésére a felnőttek mellett az ifik­nek és az öregfiúknak is. Hangverseny A „Mozart a ferenceseknél" so­rozat keretében a zeneszerző egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Koronázási Mise hangzik fel az esztergomi ferences templomban január 14-én, a 9.30-kor kezdődő szentmise keretében. Mozart egy kapucinus zarán­dokhely Mária-képének megkoro­názására készítette el ezt a művét. A zenemű megszólaltatásában közreműködik a Budapest-pasaré­ti Ferences Templom Szent Antal Kórusa. * Január 25-én délután 4 órakor a Belvárosi-templomban Gajdár István orgonahangversenyére vár­ják az érdeklődőket. Karácsony a kórházban (-zső) A Vaszary Kolos Kórház pszichiátriai osztályán minden év­ben, így 2006-ban is megrendezték a karácsonyi ünnepséget. Ezúttal az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakközépiskola diákjai adtak elő betlehemes játékot, valamint ka­rácsonyi énekeket Vereczkei Attila gitár kíséreté vei. A betegeket az ápolók üdítővel, süteménnyel meg is vendégelték. - Egy kis örömet, karácsonyi hangulatot csempésztek életünk­be. Köszönet érte! - mondta az egyik magányos beteg. Gyógyszertári ügyelet Január 12-14.: Szent István Január 15.: Kerschbaummayer Január 16.: Piros Január 17.: Kolos Január 18.: Szent Anna Meghívó A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás tisztelettel meghívja Ont és kedves barátait a VI. Esztergom - Párkányi Polgári Bálra, amelyet 2007. január 13-án (szombaton), 19 órakor nyitunk a párkányi Művelő­dési Házban. Nyitótánc: Zalaba Andrea és Ladislav Janda nemzetközi versenypá­ros. A bál díszvendégei - Helyei László színművész és Szarka Gyula (Ghymes) - borivóknak való műsorukkal kedveskednek. Éjféli tánc: Kelet varázsa - Nagyfalusi Flóra hastánc-bemutatója Zene: Akustic A kedves bálvendégeket a régió díjnyertes boraival várjuk. Belépő borvacsorával: 600 Sk vagy 4500 Ft Jegyek a párkányi Művelődési Házban, illetve az alábbi telefonszám­okon rendelhetők: 036/751-108, 036/7511-672, 0905/928095. Ökumenikus imahét Esztergomban Január 20., 18 óra: Szentgyörgy mezői templom Igét hirdet: P Kálmán Peregrin (O.F.M.) Január 21., 18 óra: Kertvárosi templom Igét hirdet: Révfalviné Budai Julianna református lelkész Január 22., 18 óra: Ferences templom Igét hirdet: dr. Székely János plébános, rektor Január 23., 18 óra: Evangélikus templom Igét hirdet: Kiss-Maly László plébános Január 24., 18 óra: Görög-katolikus templom Szolgálnak: dr. Paskai László bíboros, Ittzés János evangélikus püspök, dr. Márkus Mihály református püspök Január 25., 18 óra: Református templom Igét hirdet: dr. Cselényi István görög-katolikus parochus Január 26., 18 óra: Szent Anna-templom Igét hirdet: Ferenczy Andrea evangélikus lelkész Január 27., 18 óra: Belvárosi templom Igét hirdet: Fekete Ágnes református lelkész Január 28., 18 óra: Vízivárosi templom Igét hirdet: Ágoston Csaba református lelkész Két éve történt - rekord gyűjtés és felhasználása Hamarosan kollégiumokat ad át a Magyar Katolikus Karitász Sri Lankán Minden várakozást felülmúló eredményt hozott két évvel ezelőtt a délkelet-ázsiai szökőár sújtotta térség megsegítésére rendezett országos gyűjtés a katolikus templomokban 2005. január 9-én. 320 millió forint adomány gyűlt össze, amely utólagos befizetésekkel néhány héten belül 390 millió forintra egészült ki. Az eredmény rekordnak számít. A ma­gyar egyház hivatalos segélyszervezete, a Katolikus Karitász az adomá­nyokból az elmúlt két évben az alábbi segélyprogramokat finanszírozta Sri Lankán: - Azonnali humanitárius segélyként 10 db katasztrófa sátor leszállí­tása a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen; - 20 önkéntes két hónapi munkája Gallé tartományban - röviddel a katasztrófa után érkeztek a helyszínre, a károsultak között éltek, pszichoszociális segítséget nyújtottak és segélycsomagokat osztottak a helyi Karitász szervezettel közösen, mozgó orvosi szolgálat is működött a két hónap alatt, az ideiglenes szállásokon elhelyezett embereket segí­tették; - a Colombo-i egyházmegye területén telekvásárlás olyan családok számára, akik a tenger közelsége miatt nem kaptak engedélyt a korábbi helyen újjáépíteni otthonukat, ide 25 család számára épített a SEDEC (Caritas Sri Lanka) új házat;- két kollégium építése, melyekben a szökő­ár által érintett családok gyermekei kerülnek - a 40 fős leánykollégium és a 100 fős fiúkollégium átadására folyó hó január 23-án illetve 24-én kerül sor; - 300 vasárnapi iskolába járó gyermek számára egy éven keresztül biztosított ebédet a magyar segélyszervezet - 2006. december 31-éig; - 2007-ben 15 család számára kezdenek a magyar adományokból há­zakat építeni, a telket már megvásárolta a Katolikus Karitász. A Katolikus Karitász a fenti programokra 2006 végéig összesen 222 millió forintot költött el, a még fel nem használt pénzből épülnek az újabb lakóházak. A Magyar Karitász küldöttsége 2007 januárjában uta­zik Sri Lankára, ahol ünnepélyes külsőségek között kerül átadásra a két kollégium, és megállapodást írnak alá a további programokról. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága A Bajor Ágost Kultúrmozgó filmjeiből Január 11-14-ig 17 órakor, 13-14-én 15 órakor, 15-17-ig 19 órakor: Idegölő - színes, magyar vígjáték * Január 11-14-ig 19 órakor, 15-17-ig 16.30: A tégla - amerikai dráma Januári véradások Január 16., 8-13 óra: Január 18., 11-16 óra: Január 23., 8-13 óra: Január 25., 8-12 óra: Január 30., 8-12 óra: SUZUKI Piliscsév, Művelődési Ház Vértranszfúziós Osztály TYCO/AMP TYCO/AMP Kérjük, hogy személyi igazolványát és taj-kártyáját hozza magával! Kertvárosban történt 2006. december 13-án a Féja Közösségi Ház három programot szervezett. Tóth Tamás, a Ház igazgatója meleg szavakkal köszön­tötte a nagyszámú közönséget az épület zsibongójában. Ezt követő­en Dinnyés József énekelt, saját gitár kíséretével az alkalomhoz illő, korabeli dalokkal üdvözölte a jelenlévőket. Az események sorát két helytörténeti tabló átadása nyitotta meg. A tablókat Ocskay Gyula, az Ister-Granum Eurorégió fejlesztési iro­davezetője avatta fel. A két tabló mindegyike térkép. Az egyik „Ma­gyar Szent Korona Országainak fontosabb települései és közigazga­tása" címet viseli, és az 1910-es évek állapotát rögzíti. A másik nap­jaink térképe: a határon átnyúló Ister-Granum Eurorégiót ábrázol­ja. Az avatótól megtudtuk, hogy a régió 102 települést ölel egybe, eb­ből 53 Magyarországon van. A térségben 216 000 ember éli minden­napjait, amelyből kb. 90 000 a szlovák területen található. * A következő rendezvény - évek óta - Féja Géza születési évfordu­lójához csatlakozik (1900. december 19-én született): a Selyemfonal Képzőművész Kör kiállítása nyílt meg. A kör minden tagja - 21-en ­az elmúlt néhány hónap alkotását elhozta a kiállításra. A terem fa­lait, asztalait, zárt tablóit teljesen megtöltötték az ízlésesen elren­dezett alkotások. A rendezvényt Tóth Tamás igazgató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elmondta, a Selyemfonal Képzőművész Kör tevékenysége a megalakulása óta meghatározó a Ház kulturális rendezvényeinek sorában. A városrészről és környékéről is folya­matos a tagok jelentkezése. Ez a harmadik, ilyen közös bemutatko­zásuk városrészünkön. A tárlat keresztmetszetét adja a tagok szer­teágazó, széles művészi érdeklődési körének, amelyekben szívesen alkotnak, és szabadidejüket örömmel töltik el. Ezt a szerteágazó művészeti tevékenységet Juhász Bálintné, Erzsike fogja össze. Az igazgató megköszönte eddigi munkásságát, kérve őt a további szer­vező, irányító tevékenységre. A kiállítás 2007. január 31-éig tekinthető meg. * Az est - „A XX. század első felének irodalma a Kárpát medencé­ben" címmel - Dinnyés József Szabadiskolájával folytatódott. Műso­rának indításaként néhány adventi éneket adott elő, majd temati­kus válogatásként megzenésített karácsonyi és betlehemi verseket tolmácsolt Szép Ernő, Babits Mihály, József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Gyóni Géza, Buda Ferenc, Mécs László, Tóth Árpád műveiből, gitárkísérettel. Minden esetben megvilágította a vers ke­letkezésének körülményeit, történelmi hátterét. Az alkotókról, köl­tőkről, munkásságukról történeteket tolmácsolt. * Mély részvét mellett kísérték utolsó útjára december 27-én az életének 82. évében elhunyt dr. Mát hé Béla nyugalmazott bánya­mérnököt, kertvárosi lakost, aki azzal írta be nevét a városrész tör­ténelmébe, hogy ő volt az, aki 1943. június 29-én személyesen kö­szöntötte Serédi Jusztinián hercegprímást, amikor a Szent István tiszteletére épített katolikus templom felszentelésére a Táborba ér­kezett. * A búvárok a hagyományaiknak megfelelően megtartották kará­csonyi ünnepüket a Palatinusz-tó partján lévő bázisukon. A feldíszí­tett fenyőfát levitték a víz alá, ahol rögzítették. Szabó Tamás búvár elmondta, természetesen a halak kedvenc eledelei kerültek a fenyő­fára díszítésként. Tavaszi első merülésükkor hozzák fel a fenyőfát. * Kertváros szolgáltatási hálózatában január 5-étől apró, de min­denképen minőségi változás történt. Kertvárosban működő, két zöldséges bolt közül a Damjanich út - Kassai út sarkán, a páros ol­dalon lévő, átköltözött az utca páratlan oldaléira, az ún. „FAHAZ"-ba. Az előbbi hely bérlemény volt. A mostani a vállalkozó saját tulajdona, miután az évek óta tartó per befejezése után megvá­sárolta. Felújította, belső terét átalakította, külső szigeteléssel, gáz­fűtéssel látta el. A létesítmény mindenben megfelel az uniós előírá­soknak. A bolt világos, tágas vevőterű, árukínálata jól áttekinthető, könnyen megközelíthető, parkolóval rendelkezik. A „FAHAZ" történetéhez tartozik még, hogy az építmény ezen része közel egy évtizedig tulajdonjogi per alatt állott, miután a ben­ne működő húsbolt tulajdonosa - Gálicz László - elhalálozott. Azt megelőzően a „FAHAZ" a mai „Zöld Ház" építése idején a városban állt, és különböző szolgáltatások, boltok működtek benne. Az ottani lebontás után került Kertvárosba és a mostani helyén újra összerakva. Itt egyik részében húsbolt (ez a rész most a zöldsé­ges), a másik részében rövidáru-papír írószer bolt, majd megszűné­se után a helyén vendéglátó egység működött, illetve most is műkö­dik (a Club 90, majd tavaly tavasztól a Roma Café). Kertváros kö­zéptávú elképzelésében szerepelt a „FAHAZ" lebontása, és a helyén alakították volna ki a városrész központi terét, ahol emléktáblák, szabadtéri alkotások elhelyezésére nyílott volna mód. Kertvárosban nincs olyan tér, ahol rendezvények, ünnepek, koszorúzások megtar­tását lehetne megszervezni. Ezzel a bekövetkezett változással ez a terv itt nem lesz megvalósítható. * Az Idősek Klubja tagsági felvételt hirdet helybéli nyugdíjasok ré­szére. A klubban hétfőtől péntekig - 284 Ft/nap áron - étkezést biz­tosítanak, ezen kívül pedig mosási, valamint tisztálkodási lehetőség is rendelkezésre áll. Szolgáltatásai között ügyintézés, kirándulások, színházlátogatások, szabadidős és közösségi programok szervezése is szerepel. Érdeklődni személyesen a Féja Közösségi Házban lehet, vagy telefonon a 435-908-as számon. * Az év elején idén is megrendezésre kerül az országos Ökumeni­kus Imahét január 20. és 28. között. Kertváros templomában január 21-én, 18 órától, Révfalviné Budai Julianna református lelkész hir­deti az igét. Nagy Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents