Esztergom és Vidéke, 2006

2006-01-19 / 3. szám

Szmt ístuán szülpuárpsa a nemzeti e^ség bdbójt, jelképe És szolgálója! s^Urgom BS UtÖEkE POLGÁRI HETILAP WWW.ESZTERGOMESVI13EKE.HTJ E-MAIL: ESZTERGOMESVIR>EKE@VNET.HU ALAPÍTTATOTT 1879-BEN ALAPÍTÓ FŐSZERKESZTŐ: DR. KŐRÖSY LÁSZLÓ MEGJELENT 1944-IG LXV ÉVFOLYAMA * ÚJ SOROZAT XXI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 2006. JANUÁR 19. 6 OLDAL ÁRA: 75 FT Városi tulajdonb a került a Fürdő Szálló épülete Lezárult a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő Fürdő Szálló vagyonrende­zési eljárása - derült ki az önkormányzat január 16-ai sajtótájékozta­tóján. Az ehhez szükséges közel 150 millió forintot a képviselők a jövő évi költségvetésben biztosítják, akik felhatalmazták Meggyes Tamás polgármestert, tegye meg az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyi­latkozatot és kösse meg a szerződést. Idén tehát egy új fejezet kezdődhet a patinás fürdő történetében, melynek épületében az önkormányzat már korábban elvégezte a takarítást és megoldotta annak őrzését. A sajtótájékoztatón Meggyes Tamás polgármester a város szégyenfoltjának nevezte a sor­sára hagyott épületet, ami miatt azonban nem a várost és az ön­kormányzatot terheli a felelős­ség. A Fürdő szálló sorsa akkor pecsételődött meg, amikor az elő­ző önkormányzat biztosíték nél­kül engedte magánkézbe jutni a műemléképületet. Az egykori Fürdő Szálló állapota az eltelt évek során különösen az állag­megóvás hiánya miatt vált kriti­kussá. A jogi személy nélkül megszűnt birtokos cégek felszá­molása után, 2001 óta indult pró­bálkozás-sorozat az épület köz­tulajdonba vételére, hogy a mű­emléképület régi állapotát, funk­cióját visszaállítsák, de nem sike­rült szakmai befektetőt találni. A tulajdonos nélküli magán­tulajdon visszaszerzésére végül a vagyonrendezési törvény adta le­hetőséggel élve - az elővásárlási jog gyakorlásával - egy vagyon­rendező cégen keresztül bonyolí­totta le a szükséges eljárást az önkormányzat. A bírósági végzésen kívül szinte minden formai döntés megvan, amelynek megérkezésé­ig azonban már csak napokat, heteket kell várni. Terveik sze­rint - nyilatkozta Meggyes Ta­más - egy országos ötletpályáza­tot írnák ki a Bajor Ágost Műve­lődési Házat, az egykori gőzfür­dőt s a mai strandot is magába foglaló épületkomplexum turisz­tikai, szállodai célú felhasználá­sára, illetve funkciókkal való megtöltésére. (Ez esetben a mű­velődési ház számára is új épüle­tet kell keresni.) Mint a tájékoz­tató során megtudtuk, az egykori Fürdő Szálló az igényelt szerep­körök teljesítéséhez, a gazdasá­gos működéshez önmagában ke­vés, ezért a jövőben csupán ki­egészítené a többi épületben nyújtott szolgáltatásokat. (Folytatás a 3. oldalon) Ú j s zak, m égi s is m erős Az úgynevezett bolognai folyamat hatására a magyar felsőoktatás átren­deződik. Az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főis­kola is át kellett alakítsa képzési struktúráját, s ezért a 2006 szeptemberé­ben kezdődő tanévben új, ám mégis ismerős szakot, andragógiát indít. A változásokról Győry Csabát, a főiskola docensét, a művelődési- és társa­dalomtudományi tanszék vezetőjét kérdeztem: Milyen újdonságokat tartogat a következő tanév az eddig meg­szokottakhoz képest? - Először is a képzés struktúrá­ja változik meg, ugyanis az úgyne­vezett bachelor (alapfokú), azaz egy három évig tartó képzésre kell áttérnünk, ennek elvégzése után pedig a hallgatóknak lehetősége nyílik a további kétéves master, azaz mester fokozat elvégzéséhez. A másik nagy változás, hogy andragógia, azaz felnőttképzés né­ven indítjuk el a következő tanév­ben új szakunkat, ám ez nem annyira újdonság, mivel ez a tudo­mány tananyagunkban eddig is szerepelt, hallgatóink a felnőtt­képzést a harmadik évtől ^szak­iránynak is választhatták. Am ez az új, hároméves andragógia alap­szak először indul az ország tíz­egynéhány felsőoktatási intézmé­nyében, így Esztergomban is. Akkor tehát mi is az andragógia 1? - Az andragógia tulajdonkép­pen elmélet és gyakorlat ötvözete, amely eredeti értelmében a felnőt­tek nevelésével, önnevelésével, képzésével, önképzésével, oktatá­sával és tanulásával foglalkozik, tágabb értelmében pedig a széles örű művelődési tevékenység elmé­letével és gyakorlatával. Az akkreditációs dokumentum így fogalmaz: „Az alapszak célja olyan andragógusok képzése, akik a neveléstudományi, a pszichológi­ai, a jogi, a közgazdasági és a szo­ciológiai tudásuk, valamint az ál­lami, az önkormányzati, a vállal­kozói, a civil és a nonprofit szerve­zetekről és intézményekről, a mun­kaerőpiac és a munkavállalás kap­csolatáról szerzett ismereteik alap­ján szakirányú felkészültségüknek megfelelően képesek a felnőttkép­zés és a közművelődés különböző színterein és szintjein, a települé­seken, az intézményekben, a szerve­zetekben és a közösségekben közvet­len tervező, szervező, értékelő, irá­nyító, illetve animátori, tanács­adói munkakörök ellátására és a humánerőforrás-gazdálkodással kapcsolatos feladatok végzésére." s$ s- Hogy épül majd fel a három­éves képzés ? - Az érdeklődő hallgatók az el­ső, alapozó évben a bölcsészképzés általános tudományos alapjait sa­játíthatják el, azaz tanulnak majd többek között filozófiatörténetet, etikát, nevelés- és művelődésfilo­zófiát, megismerkednek a pedagó­gia, a pszichológia, a szociológia és a közgazdaságtan alapjaival. Ezen kívül még alapvető állam- és jogtu­dományi ismereteket is szerezhet­nek, és még sokáig sorolhatnám. A második év az andragógia el­méleti alapjait és gyakorlatait fog­ja össze például a következő tár­gyakban: művelődéstörténet, az andragógia elméleti, történeti alapjai, emberi erőforrás fejlesz­tés, a felnőttképzés gazdasági és jogi környezete, a felnőttképzés szociológiája, rendszerei, a mun­kaerő-piaci képzések, szociokultu­rális animáció elmélete és gyakor­lata. A szakmai gyakorlatok külön­böző területeken, a régió intézmé­nyeiben kerülnek lebonyolításra. A harmadik év az andragógiára épülő szakirányok és az azokban foglalt gyakorlatközeli specializá­ciók éve. Nálunk a felnőttképzési szak­irány és a művelődésszervező szakirány indul. A szakirányokon belüli választható specializációk pedig a következők: idegenforgal­mi, filmterjesztési, oktatásszerve­zési, személyügyi ismeretek és gyakorlatok. A szabadon választ­ható tárgyak is érdekesek: multi­média és digitális tartalomszolgál­tatás, drogprevenció, romanoló­giai ismeretek Kinek és miért érdemes az andragógia szakot választani ? - Elsődlegesen azoknak ajánla­nám, akik humán érdeklődésűek, s ezen belül el tudják képzelni munkájukat azon a széles gyakor­lati területen, amire az andragógia alapszak felkészít. Az is fontos, hogy ez a három év a szakmai, személyi és szociális kompetenciák kialakításával fel­készít a pedagógiai, pszichológiai képzési ág számos szakán a master (mester) fokozatra való fel­vételre. (Ezen kívül a szakirányok széles szakterületeken munkavál­lalási lehetőséget biztosítanak.) Végül pedig megkérdezném, miért érdemes éppen Esztergom­ba jönni ? - Nálunk mindenképpen hang­súlyos a mester fokozatra felkészí­tő szaktudományi alapozás, ami a mester fokozat képesítési követel­ményeinek tervezete alapján tör­ténik. Ezen kívül rendelkezünk a Pécsi és a Debreceni egyetemek befogadó szándéknyilatkozatával. Elmondanám még azt is, hogy a szakirányok és az abban foglalt vá­lasztható specializációk, valamint a szabadon választható sávban egymásra épülő speciális tárgyak megkönnyítik a karriertervezést, az állásvállalást. Főiskolánkról pedig csak annyit mondanék, hogy szép fek­vésű, jól felszerelt, emberléptékű, kis főiskola, kényelmes kollégiu­mokkal, ahol mindenki ismer mindenkit és jól érzi magát. Nem utolsó sorban meg kell még említenem, hogy Esztergom páratlan szépségű, történelmi em­lékekben gazdag, élhető kisváros, s bátran mondhatjuk, hogy a Vág-Duna-Ipoly Eurorégió egyik kulturális központja. De ezt az érdeklődők maguk is megtapasztalhatják, ha eljönnek január 25-én a főiskola 9.30-kor kezdődő nyílt napjára. Bódi Gergő

Next

/
Thumbnails
Contents