Esztergom és Vidéke, 2006

2006-03-09 / 10-11. szám

2006. március 9. Esztergom és Vidéke 7 Bátori Schulcz Bódog. A nagysallói csata 1849. április 19-én - ahogy azt Bátori Schulcz Bódog átélte, látta 1870-ben Vodiáner Ferenc pesti nyomdájából egy rendkívüli dokumentum-kötet került ki. Címe: Bátori Schulcz Bódog emlékiratai az 1848/9-ki szabadságharczból. Az esztergomi Honvédtemetőben nyugvó hős hevenyészve papírra vetett élményeit Egervári Ödön '48-as honvéd-huszár hadnagy rendezte sajtó alá és adta ki. Az Emlékirat, amely ma már könyvritkaság, valamennyi olyan ütközet aprólékos leírását - sőt néhány csata térképét is - tartalmazza, amelyben a nagyothalló, de legendásan bátor - innen a katonái által reáragasztott "Bátori" előnév is - honvéd-dandárparancsnok részt vett. És az bizony nem volt kevés! A kisebb csetepatékat nem számolva, tizenhét nagy ütközetben haladt honvédéi élén. Antos János '48-as honvéd-alezredes ezt írta hősünkről: „Bátori Schulcz Bódog volt az utóbbi szabadságharcz alatt azon kiváló tiszta honfiúi erények, azon páratlan hősök egyike, ki előtt a legválságosb pillanatokban sem merült fel soha semmi nehézség, s ki ha egész napon át csatázott, s 24 óra óta nem evett, se nem pihent, a harcz végeztével önként ajánlkozott a sereg fedezetéül, hátvédül dandáréval, s kedélyes szelíd modorával annyira meg tudá nyerni honvédeinek szívét, közibök menvén (...), hogy senkinek sem jutott eszébe a kiállott fáradalom, a kenyér s a bor. (...) Ámde, ha harcza került a dolog, ott ismét Bátori Schulcz állott elé, villámként pattant lovára s néhány buzdító szava felvillanyozd a tikkadt honvédet, ki vakon rohant az ágyúk tátongó torkolatának, mert szeretett vezérét, eszmehősét, Bátorit mindenütt legelői látta, közönyösen, mosolylyal ajkán megvetni a halált." Nagysallón sem tett ő másként. B. Cs. A. Wí: sfcW -M AZ 1S4® s-KI 8ZABAD8Í0HAECZBÓL. KIMJ1* fs Sájrí «U SÍHDE2I! EGERVÁRI S»ÖH, m'yti hnMnt Mm. ; Ára I for.iU 30 L

t.,j

l

iúr ESI, M. I..TT y..MHt

X f

M Ezen csata fényes eredménye, a magyar seregnek szép felállítása, valamint az alárendelt vezérek összhangzó közreműködése által, kik feladatukat minden előbbi rendelet nélkül a maga lényegében fel tudták fogni s azt pontosan s hősileg végrehajtották, erőkké nevezetes marad, s hazánk történelmének egyik fénypontját képezendi. Az I. hadtest, Klapka parancsnoksága alatt, nagycsécsényi táborából elindult, s a már kész nagykálnai Garam-hídján át Nagy-Salló-felé tartott. Míg a hadtest a Garam-folyó mentében haladt, a híd felé, a túlparton egy szemrevételt tartó ellenséges vértes csapat vonult el a magyarok szemeláttára. A két ellenség oly közönyösen nézett egymásra, mintha ellenségek sem volnának. Klapka hadteste Lök és NagyEndréd alatt táborba szállt, a vezér az első helységnél egy fa árnyéka alá telepedett Bátorival együtt. Igen szép kellemes tavaszi nap volt. Délután 5 órakor Bátori meghívást kapott Tajnára özvegy Tajnayné szül. Jeszenszky úrhölgytől, azonban Klapkát is magával hívta, ki azonnal kész volt a kirándulásra. Bátori megrendelé a kocsit, míg az alkalmatosság előállana, a leendő csatáról beszélgettek. Égyikőjük sem gyanítá, hogy másnap döntő harczuk leend, miután az ellenség erejéről nem volt biztos tudomásuk. Egy kis idő múlva Klapka határozottan azt mondá Bátorinak: „eredj te csak magad Tájnára, hadsegéded Rácz Lipót kíséretében; én maradok, távozni nem merek, mivel nem tudom, mi adhatja elő magát, holnap úgy lehet, forró napunk leend". Bátori s Rácz Lipót kocsira ültek s Tajna felé hajtottak: a helységbe érkezvén, felfordultak, s a kocsi alól kimászva, gyalog ballagtak fel a kastélyba, ahol esteli 9 órakor igen szívélyes fogadtatásra találtak. Éjfélkor nyugodni menvén, Bátori felöltözködve dőlt a divánra s hajnali 4 órakor visszaindult a sereghez. Nagy-Endrédre érve, jelenték neki, hogy már az egész hadtest Nagy-Salló felé, a csata helyére indult, s a sereg fel van állítva, minthogy az ellenség Nagy-Sallón van. Erre haladéktalanul gyalog megindult s a kocsmánál lovaira várt. Az eső megeredt, Épp akkor lovagolt a kocsma mellett el Guyon, kit Bátori Jó reggelt!" megszólítással (good mooring) angolul üdvözlé; ez pedig hirtelen visszonzá francziául: ma harczolni kell, bizonnyal! A viszontlátásig! (il faut batre aujourdhui, certement! A revoir!) Azonban Bátori is egy perez alatt lovon termett s vágtatva sietett a helyre, ahol dandára fel volt állítva. Itt találkozott Klapkával és Damjaniccsal, kiknek azon megjegyzést tevé, hogy a sereg felállítása nagyon jó és Nagy-Salló az övék lesz. „Ma - folytatá Bátori - mint barsi fi, 17. zászlóaljammal ki akarom magam tüntetni. A Nagy-Salló elleni rohamot nem fogom hamarább intézni, míg a közlekedést fenntartó hadcsapatot a szőlőtől jobbra ne látom". Klapka azzal bíztatá őt, hogy a hadcsapatok elejét azonnal fogja látni. Ezek után Bátori előbb a barsi, azután a többi zászlóaljakhoz rövid lelkesítő beszédet intézvén, nyugodtan maradt a dandár arczaga előtt. A barsi (17.) zászlóaljhoz következő buzdító beszédet tartott: „Ti ifjú, hős harezosai Barsmegyének! Itt, szülőföldünk szívében, ezer lépésre tőlünk áll az ellenség Nagy-Sallón. Ti, kiknek hős tetteit a távol folyó Bodrog, Tisza s a Duna partjain hirdetik, ahhoz hasonlót hazátok bölcsőjében is tanúsítsatok. Én meg vagyok arról győződve, hogy a mai győzelem babérját senki tőletek el nem ragadja, s egy lelkes szuronyroham pár perez alatt birtokunkba ejtendi Nagy-Sállót. Éljen a 17. zászlóalj! Előre, indulj!" A hős dandárnok éljen kiáltását a 17. zászlóalj ezernyi torokból visszhangoztatá, e példát a többi zászlóaljak, lovas-csapatok és ütegek ismételvén, egy perez alatt, mint a futótűz, harsogott az egetverdeső éljen rivalgás, melyet az ellenfél nem volt képes magának megfejteni. Bátori zászlóalja a következő csapatokból állott: A 17. (barsi) zászlóalj Ditlacsek százados parancsnoksága alatt; a Don Miguel zászlóalj Palóczy alezredes parancsnoksága alatt; a 19. (szepesi) zászlóalj Nyeregjártó őrnagy parancsoksága alatt. Egy 8 darabból álló 12 fontos üteg. A két hadtest hadállása a következő volt: Északról a nagyendrédi országúton jobbról az I. hadtest Klapka, balról pedig a II. hadtest Damjanics vezérlete alatt volt felállítva. Az első támadás felállított csapatokban történt. A lovasság mindkét szárnyon tömegekben állott. Az ágyúütegek a zászlóaljak közötti hézagokban foglaltak állást. Az első hadtest (Klapka alatt) Dipold, Driquet és Bátori Schulcz Bódog dandáraiból állott, melynek osztály-parancsnoka ezúttal Kazinczy volt, minthogy Máriássy János betegen feküdt. Bátori dandára az I. hadtestben balról foglalt állást, s ekként a nagyendrédi úton a középpontba jutott, Czilich Ede ezredes dandára mellé, a II. hadtestből. A 8 darab 12 fontos az úton s a mellett volt felállítva. Ha egy tekintetet a földképre vetünk, azonnal meglátjuk, hogy e síkon az utak, melyek a nagykálnai Garam-hídtól szétágaznak, következő irányt vesznek: az egyenes, keletről nyugatnak vezető, az úgynevezett Verebély-nyitrai út. A második, mely délnyugatról NagyEndréden át Nagy-Sallóra vezet, az úgynevezett komáromi országút. A harmadik, mely északtól délnek vezet, a fő- vagyis a zselézi országút. Fennebb volt érintve, miszerint Bátori ekként nyilatkozott Klapka és Damjanics előtt, hogy mindaddig nem intéz támadást Nagy-Salló ellen, míg a közlekedést fenntartó csapatot a szőlőhegy mögött, a jobb szárnyon nem látja. Erre kellett sokáig várnia: a csapat csakugyan megjelent a szőlőhegyen, a jobb szárnyon, s Lapinszky ütege megkezdé a tüzelést. Bátori az első ágyúlövésre, mely a szőlőhegyről elhangzott, a 17. zászlóalj első osztályát, melynek első századát Hamar Ernő százados, a másodikat Szalay Ferencz főhadnagy vezeté, csatárlánczba küldé, s 200 lépésnyire előretolta. A zászlóalj többi négy százada, a csatárláncz háta mögé arcz aggal lőn felállítva. Erre csakhamar földrengő ágyúzás fejlett ki az egész vonalon, egyik fél sem kímélte a lőport, s a füstfelleg elborítá a hosszú csatavonalakat. Bátori Klapkának és Damjanicsnak adott szavát beváltandó, a tetthez látott: gránátos indulót veretvén, előrenyomult, s midőn már Nagy-Sallótól mintegy 60 lépés távolságra volt, rohamot doboltatott; ekkor sebes vágtatva csatározóihoz sietvén, „éljen" rivalgások között szuronyt-szegezve rohamra vezeté őket; midőn ez megtörtént, a zászlóaljat is szintén rohamra vezényelte, s NagySallót északi részét elfoglalá. Eszerint Bátori, mint barsi fi, a 17., szintén barsi fiúkból álló zászlóaljával, szülőföldjük iránti hálatartozásukat lerovandók, NagySallót foglalták el rohammal. A zászlóalj minden egyes honvédé, kivétel nélkül, hősies elszántságot tanúsított ezen alkalommal, különösen pedig annak vezére, ki a csapat élére állván, az első sorban harczolt, s harezra buzdítá ifjú honvédéit. Ezen rohamnál Hamar Ernő százados egy fegyvergolyó által fején találva, valamint a zászlóalj több vitéze halva maradt a csatatéren, s még többen megsebesültek, azok között a lelkes polgár és önkéntes Festorazi is karján megsebesült. Szalay Ferencz főhadnagy pedig, ki a legénységet gyorsan rendbeszedé összegyűjté s rohamra vezeté, Klapka tábornok által a helyszínen századossá vezetetett ki. Ezen szerencsés hadi tény kivitele után Bátori összes dandárát Klapka rendelkezése alá helyezvén, ő maga két szakasz honvéddel s egy üteggel a helységen gyorsan átvonult, kint a mezőn állást foglalt, s az erdőnél felállított ellenséges lovasságot együttes tüzeléssel szétugrasztá. Ezek után az erdőt egy szakasz honvéddel megrakván, a másik szakasszal és az ágyúüteggel a Farnadra vezető útra indult, mely már Damjanics hadteste által el volt foglalva. Végre elnémultak az ágyúk, a hareznak vége lőn, s általános csend állott be. Bátori is visszavonult, miután a magával hozott két-szakasz honvédet s az üteget dandárához Fajkürtre pihenni küldé. A nagysallói csata eredménye nagy horderejű volt, nemcsak azért, hogy itt a 7 dandárból álló osztrák tartalék-sereg Wohlgemuth vezérlete alatt megveretett és szétszóratott, hanem leginkább azon oknál fogva, hogy a Komárom várának ostroma alóli fölmentése biztosítva lőn, mely e hadműködés eredeti czélja volt. A rettenthetlen Guyon a győzelem után már másodnapon, néhány huszárral az ellenséges vonalon keresztülvágván magát, Komáromba érkezett, s az ottani őrséget a nagysallói fényes győzelemről értesítvén, azzal bíztatá, hogy a magyar hadsereg csakhamar ott fog teremni. Leírhatatlan volt a komáromi őrség s a lakosság öröme. Már április 23-án Komárommal szemközt a Vág-folyónál két magyar hadtest megjelent. A talphíd gyorsan elkészült s a sereg még azon éjjel átkelt a Dunán. Bátori dandára csak április 25-én kelt át a hídon, a monostori sánezokra rendeltetett, s Görgeytől azon parancsot vette, hogy a szőlőket megszállva tartsa, melyet a 17. zászlóaljjal rögtön végre is hajtatá. Reggeli 8 órakor az ácsi erdőből ágyúdörgések hallatszottak, melyek mindinkább közeledvén, míg nem végre az ellenség összes ütegeit Bátori állása ellen irányzá, ki az egész 17. zászlóaljat csatárlánczba rendelvén ki, két órai harcz után az osztrákokat a szőlőkből kiűzte, s az erdőbe visszaszorítá, ahol azok délután 4 órakor megállapodtak, midőn egyszersmind a csata is megszűnt. Ezen alkalommal Bátori aranygallérát egy fegyvergolyó széttépte, aki csapatait lassú léptekkel a monostorsánezokba visszavezeté. Midőn Görgey hirtelen odavágtatott, azt kiáltá: Jön az ellenséges lovasság! Tömeget alakíts!". De az ellenséges lovasság nem mutatkozott, s Bátori nem alakíttatott tömeget, mert a monostori sánezok között minden lovassági támadás ellen biztosítva volt. Ezen rövid, de heves harezban sokan megsebesültek a 17. zászlóaljból, azok között Czaszni Bálint és Pelczer, kiket Bátori midőn Görgeynek, mint barsmegyei művelt ifjakat bemutatta volna, a vezér mindkettőt e nap emlékére a csatatéren hadnaggyá nevezte ki. * Másnap Győrig üldöztetett az ellenség, mialatt Görgey, mint fővezér, az úgynevezett Nádorvonalon (Komáromnak északra eső erdője előtt) az érdemjeleket osztogatá, mely alkalommal Bátori Schulcz Bódog mellére is saját kezűleg feltűzte a díszjelvényt, számos előbbeni érdemeiért, e szavakkal: „a haza nevében", kérdőleg hozzátévén: „nemde én is értek hozzá?" Mire Bátori igennel válaszolt. ATyit-ra-lerelpfi/i zrt