Esztergom és Vidéke, 2006

2006-03-02 / 9 . szám

2006. március 23. Esztergom és Vidéke 3 Komédia egy gimnáziumban Thalia látogatta meg aznap este a Szent István Gimnáziumot. Hívószavára zsúfolásig telt az iskola díszterme a farsangi időszak utolsó vasárnapján. Öt perccel a kezdés előtt már igen szemfülesnek kellett lenni ahhoz, hogy az ember egy-egy foghíjat találjon, ahová bepréselheti magát. A legifjabb színházrajongók némelyike a szülők nyakából élvezhette a darabot, mint afféle alkalmi páholyból. A komédia írója, Carlo Goldini minden bizonnyal igen népszerű városunkban, ám ezúttal vélhetően a színpadra lépők rokonait, barátait, diáktársait más is vonzotta. Ki ne izgulna, szorítana vagy éppen aggódna szívdobogva a fellépőkért, még ha nem is közeli hozzátartozók, hanem „éppen csak" ismerősök. A lényeg, hogy sajnos nem minden nap él át az ember tömött színháztermeket, ami láthatóan a darab rendezőjét is meglepte. Durzák Anna nehezen leplezett meghatottsággal köszöntötte a nézőket. Néhány szó az előadókról (természetesen a gimnázium diákjai), rövid jellemzés a darabról (Velencében, karnevál idején), aztán induljon az előadás, a főszerep ezúttal az ifjaké. Goldini ezen komédiájának a Terecske címet adta, de már a darab elején ráébred a néző, hogy ez a kis tér valójában az egész világot képviseli, hiszen a szereplők az emberi karakterek és viselkedésformák igen gazdag palettáját mutatják felénk. A korabeli színműírói gyakorlatnak megfelelően természetesen a torz és komikus jellemvonások buknak elő, némely figura akár több karaktert is hordoz ugyanazon személyben. A darab hétköznapi emberekről szól, akiknek a legfőbb napi elfoglaltságot a civakodás jelenti. A mindennapi gáncsoskodás, marakodás, hiú önmutogatás a tetőpontjára hág, amikor felbukkan a környéken egy idegen és igen bőkezűnek mutatkozó uraság. A pénzéhség és kéjsóvárgás, mint ezelőtt és ezután is oly sokszor, ismét egymásnak ugrasztja az embereket. Ez csak egy komédia, gondolná a néző, de mint minden komédiánál, elérkezik a pillanat, amikor ez is megkeseredik. Hasonló tapasztalatokban maga a szerző is bővelkedett. Sok más fiatalemberhez hasonlóan neki is kemény küzdelmet kellett folytatnia apjával, aki orvos lévén, fiát is hasonlóan „tisztességes" pályára szánta. Carlo hozzá is fogott tanulmányaihoz, de kalandvágyán képtelen volt uralkodni, így egy szép nap hajnalán vándorszínészek közé állt (14 évesen). Evekkel később mégis visszatér a tanulmányaihoz, befejezi azokat, és ,jó útra" tér. Persze csak időlegesen, hiszen 1747-ben eljön számára ama bizonyos „komikus katarzis", és egy velencei társulatnál végérvényesen komédiaíróvá lesz. Rendkívüli termékenységgel alkotta darabjait, ami rövidesen a hírnevet is meghozta számára. Ettől fogva bőven kapott rá alkalmat, hogy belekóstoljon a féltékenység, az intrika és a gyűlölködés keserűen émelyítő egyvelegébe. Egyúttal arra is lehetőséget kapott, hogy közelebbről megismerhesse a Terecske lakóit, azok valódi gyakran álarc mögé rejtett vonásait. Goldini kiváló dramaturgiai fogása, hogy éppen karnevál idején hullanak le azok a maszkok. Az pedig már a színpadrendező remek fogása, amiképpen a díszletet kialakította. A téren emelkedő házak erkélyei ugyanis alkalmasak voltak a színészi játékra, ami vertikálisan is megnyitotta a színteret, és egyfajta képi egyensúlyt teremtett a jelenetekben. Nagyon jól visszaadta továbbá az előadás a komédia eredeti lendületességét, sodrását; a jelenetek igen gyors ütemben követték egymást, olyannyira, hogy a két felvonás között is csupán lélegzetvételnyi idő maradt. Sőt, ha nincs zenei átkötés, talán fel sem tűnik. Jól látszott, hogy igen komolyan készültek az előadásra, és igen sok csiszolgatásra volt szükség ahhoz, hogy ilyen gördülékenyen pörögjön a darab. Dicséret illeti az előadás valamennyi szereplőjét, hiszen mindenki a legtöbbet adta ki magából, mégpedig úgy, hogy az erőlködésnek halovány árnyéka sem látszott. Filemon Orgonarequiem 1956 emlékére Klinda István orgonaművész 1930-ban született Esztergomban. Középiskolai tanulmányait Budai Cisztercita Gimnáziumban végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta zenei tanulmányait. Az orgona főtanszak hallgatójaként Pécsi Sebestyén és Gergely Ferenc növendéke volt. Az utóbbitól elsősorban az improvizáció műhelytitkait sajátította el. Mint orgonaművész egy prágai és egy genti verseny díjazottja volt. A főiskolán az orgona mellett karvezetést is tanult, és ebbéli tudását 1960-tól a bécsi zeneművészeti főiskolán tökéletesítette. 1963-ban a salzburgi Mozarteum orgonatanára lett, ahol hosszabb időn át az egyházzenei tanszak vezetését is ellátta. Ebből az intézményből vonult nyugalomba, mint egyetemi tanár. Orgonaművészként azonban ma is aktív. Európa-szerte koncertezik: rádió-, televízióés hanglemezfelvételek örökítették meg játékát. Több alkalommal lépett fel szólistaként a Salzburgi Ünnepi Játékok koncertjein. A Salzburgi Nemzetközi Orgonahetek művészeti vezetője. Több nemzetközi zenei verseny zsűrijének tagja (például: "Grand Prix des Chartres", „Deutscher Musikwettbewerb" - Bonn, stb.). Nemcsak mint orgonaművész és karmester, de számos egyházzenei kompozíció szerzőjeként is ismert. Ezek egyike az „Orgonarequiem 1956 emlékére" című kompozíció. Milyen szép lenne, ha ebben az évben - a Bazilika felszentelésének és a forradalom kitörésének együttes évfordulóján - ezt a művet a szerző előadásában hallhatnánk Esztergomban! K.E. Népviseletek és versek Finnországból A Magyar-Finn Baráti Kör rendkívül aktív tevékenységet folytat a két nép, valamint a két testvérváros, Esztergom és Espoo barátságát elmélyítendő. Február 22-én a finn iskolai hét keretében például a Dobó gimnázium aulájában kiállítást rendeztek a finn népviseletet ábrázoló színes fotókból. Ugyanott Kovács Ildikó tanárnő, a csepeli magyar-finn kör vezetője, a megnyitót követően előadást tartott a „Finn népviseletről a pólómániáig" címmel. Február 23-án a Szent István Gimnáziumban ugyancsak a finn iskolai napok keretében - Szopori Nagy Lajos emlékére rendeztek előadó-estet. Mint azt Szentgyörgyiné Markovics Ágnestől, a finn-magyar baráti kör titkárától megtudtuk, Szopori Nagy Lajos finn verseket fordított magyarra és most ezekből a költeményekből adtak ízelítőt a gimnázium tanulói. Az emlékünnepségen megjelent az író és műfordító özvegye, Vera asszony is, aki szeretettel üdvözölte a résztvevőket és megköszönte a szervezőknek a kiválóan sikerült rendezvényt. Jelmezbál a kórházban A Vaszary Kolos Kórház pszichiátriai osztályán minden jeles napot megünnepelnek. A közelmúltban farsangi jelmezbált rendeztek, melynek keretében pogácsával, süteménnyel és jófajta üdítőitalokkal vendégelték meg a betegeket, akik lelkesen vettek részt a jelmezversenyen, majd az azt követő táncos mulatságon. Volt nőnek öltözött férfi („Micsoda bő ezt a férfi"), majom és a győztes egy nőnek öltözött takarító férfi lett. Ezen a kivételes napon a betegek „táncoltatták" meg az ápolókat, ápolónőket... Könyvespolc: Havon delelő szivárvány In memóriám Nagy László Furcsa világot élünk. Fiataljaink jobban ismerik egy diszkó-királynő, vagy egy rock-sztár szokásait, allűrjeit, mint a magyar költészet nagyjainak alkotásait. De akadt egy kiadó, mely zászlójára tűzte, hogy bemutassa az utóbbi ötven év legkiemelkedőbb költőit, íróit. Ebben a sorozatban jelent meg Görömbei András kötete Nagy Lászlóról a „Nap" Kiadónál. Cikkek, tanulmányok, versek és dokumentumok próbálják ismertté tenni a költő életútját. Mint ismeretes Nagy László már a '60-as, '70-es években felfigyel a fogyasztói típusú társadalmak veszélyeire, hibáira, bűneire. Latinovits Zoltán halálára írt versében például így ír: (...) Együtt vidulnak vevők és kofák rogyásig telve az uborkafák. De ki tudja, hogy rohadttá ért a szégyen hogy ekkora alázat már gyalázat (...). Ugye, ma is elgondolkodtatóak ezek az 1970-es években írt sorok?... Dezső László Zenélő hidak, éneklő határok (-ffy) Február 24-én, pénteken ismét egy rendkívüli művészeti eseményre került sor Párkányban a városból távozó újabb hídőr, Jodi Rose művésznő jóvoltából. A Sidney-ből érkezett fiatal hölgy több hónapos ittlét után ekkor tartotta búcsúestjét, melyen az itt készült művein kívül bemutatta egy korábbi munkáját is. Jodie zenével foglalkozik, pontosabban a világ különböző hidjai által keltett hangokból komponál műveket. A telet a párkányi hídőrházban töltve a város lakóit, valamint a Mária Valéria hidat tanulmányozta, itt született darabjaiban az esztergomi Várhegyről szóló tárogató, s a híd hangjai egyaránt szerepelnek. Jodi Rose 2002 óta számtalan országban (például Tanzánia), nagyvárosban (mint San Francisco, New York, London) készített hangfelvételeket és komponált darabokat - ezekből már CD is megjelent -, távlati terve pedig egy szimfónia megalkotása a világ összes hídja bevonásával. A párkányi búcsúesten Sidney új hídjáról készült video-művét, zenei-képi alkotását láthatták a zeneiskola koncerttermét zsúfolásig megtöltő érdeklődők. A műsor keretében Jan Oravec polgármester oklevelet adott át a művésznőnek a hídőrség tanúsítványaként, majd fogadással egybekötött, éjszakába nyúló, kötetlen beszélgetésre került sor. Az eseményen részt vett a hídőrség intézményét létrehozó és támogató Frühauf Károly és felesége is. Nagyszámú érdeklődő az idegenvezetők világnapján (I. M.) Esztergomban a tavalyihoz hasonlóan nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Gran Tours Kft. a város egyes értékeit bemutató sétát az idegenvezetők világnapján, február 26-án az országszerte sikeres, ingyenes rendezvények sorában. A Széchenyi téren zord időben, hóesésben mintegy 60-70 fős csoport várakozott, akiket Koditek Pál (majd testvére, a szintén idegenvezető Koditek Péter) vezetett a városon, de különösen a Váron keresztül. A főtér átépítésével járó változásokról (köztük a kényelmetlenségekről) egy rövid ismertetés történt, majd a Fürdő Szálló múltjáról, sorsáról és tervezett jövőjéről tájékoztatták a jelenlévőket. Esztergom megépülő szállodáival kapcsolatban megtudhatták például azt, hogy a potenciális befektetővel folytatott legutóbbi tárgyalások szerint nem költözik el a városi könyvtár, mert megmaradhat a mai helyén a szigeten. Ezt követően Horváth Béla múzeumigazgatónak köszönhetően a Vár turisták elől elzárt részeit tekinthette meg a főképp idős korúakból álló csoport. A Lipót-terasz mellett a Könyves Kálmán-korabeli torony, a Szent István-rotunda, valamint a II. századi római erődítmény falmaradványai váltak láthatóvá, és a kényelmetlenebb megtekintési körülmények ellenére a sétának kétségkívül ez volt a legérdekesebb része. Ezt követően már a Vármúzeum bejárható részein kalauzolták végig az idegenvezetők az érdeklődőket (a restaurálás alatt álló termek kivételével). Végül a jelenlévők köszönetüket fejezték ki a Gran Tours Utazási Irodának és ügyvezetőjének, Pócsik Györgynek, hogy megszervezte az immár hagyományossá vált, a város értékeit bemutató „sétát" az idegenvezetők világnapján. A víz a restaurátorok egyik fő ellensége fenyegető jelek a Vármúzeum területén (sms) Az esztergomi vár egyes részein évek óta restaurálás folyik, így (bár az intézmény ingyenesen látogatható) a legvonzóbb részek, a várkápolna és a Vitéz János-dolgozószoba nem látogathatók. A legkorszerűbb módszerekkel folytatott helyreállítást nemcsak a korábbi rétegek eltávolításának szükségessége és a munka kiterjedt volta nehezíti, de a megmentett, az eredeti, reneszánsz állapotába visszaállított falfestmények az épületet fedő rossz tető miatt létükben további fenyegetésnek vannak kitéve. A központi források időnkénti elapadása ugyancsak gátolja a munkálatok előrehaladását, de a restaurálás eddigi eredményei, a méltán nagy érdeklődésre számot tartó fejlemények legalább megtekinthetők voltak egy kisebb tárlat keretében a vár egy másik termében. A csapadék beszivárgása azonban az utóbbi időben már ezt a helyiséget sem kíméli, és ezt is be kellett zárni a fenyegető beázás miatt. A csapadékos tél után csak reménykedhetünk a szárazabb évszakokban, s abban, hogy megszűnnek az esztergomi vár nemzetközi figyelemmel kísért helyreállításának méltatlan körülményei! Magyar csárdás, szlovák csárdás, román hóra... (dezső) Akadnak - nem is kevesen - kicsiny hazánkban olyanok, akik kétségbe vonják a szlovák néptánc létezését, sőt, még a szlovák népzenét is. Ugyanígy viszonyulnak a román folklórhoz is, mondván a szlovákok és a románok minden zenei táncmotívumot tőlünk, magyaroktól vettek át... Foroghat a sírjában Kodály Zoltán és Bartók Béla is, akik kimutatták, hogy legalább olyan sok a román, illetve szlovák zenei hatás a magyar népzenében, mint fordítva. „A zene nem ismer határokat" - írta Kodály Zoltán. Rossz irányban kutakodnak tehát azok, akik össze akarják ugrasztani a közép-európai szomszéd népeket. Az igazság zenei szempontból is az, amit József Attila így fogalmazott meg: „Dunának, Oltnak egy a hangja...".