Esztergom és Vidéke, 2006

2006-12-21 / 51-52. szám

2006. december 21. Esztergom és Vidéke 15 Hasznos mulatságok Esztergomban a 19. század első felében A 19. század folyamán a polgárváros szégyenlősen szorongó, nagyobb részt még náddal fedett házai között néhány mutatósabb épület is emelkedett, így a Nagy Piacon (ma Széchenyi tér) álló Városháza, vagy a Barátok utcájában (ma Bottyán János u.) a Vármegyeháza. Ennek tágas udvarában „amennyi nemese van, tántorogva is elfér" - írta 1847-ben egy utazó. Ennél élénkebb volt a város társas élete, amely elsősorban a vendégfogadókhoz kapcsolódott. 1786-tól a Fehér Bárány és a Vörös Ökör, 1813-tól a. Három Szerecsen működött a város fő utcáján, a Buda utcán (ma Kossuth u.). Ezek a vendégfogadók azonban csak szállást adtak az ide érkezőknek, a Nagy Piacon álló és a város tulajdonát képező Fekete Sas Vendégfogadóban tartották a színházi előadásokat, s egyéb társas összejöveteleket. Mivel a kor követelményeinek ez egyre kevésbé felelt meg, 1813-ban jelentkezett egy, az ausztriai Brozendorfból Magyarországra települt kereskedő, kocsmáros, hogy a Buda utcán díszes vendégfogadót kíván építeni. Ez azonban csak 1824-re készült el. A Magyar Király néven megnyílt tágas, világos szobáiban megszálló vendégek kiszolgálásában Rudolf Mihály kocsmáros jeleskedett. A 150 négyzetméteres színház és bálterem kialakítása csak újabb öt év elteltével, 1829 elejére fejeződött be. Az első jelentős esemény ez év január 9-én volt az új színházteremben: Rudnay Sándor prímás bíborossá avatására érkezett a városba Fülöp János színtársulata. „Fülöp személyzetét a jobbak közé lehet sorolni, a tagok szerepeiket meglehetős sikerrel adták". Ebből az úttörő színtársulatból név szerint is említésre méltó az igazgató felesége, Fügedi Zsuzsanna, a kiváló énekesnő, aki füttyművészetével különösen ámulatba ejtette a közönséget. Itt játszott Nagy Pista, a kalandos életű vígjátéki színész, továbbá Csigó Lajos, a társulat mindenese. Leghíresebb tagjuk Hivatal Anikó volt. A kiváló tragika - később a Nemzeti Színház tagja és id. Lendvay Márton felesége - szépségével és játékával egyaránt elbűvölte a közönséget, és színésztársait is. Az iránta érzett szerelem miatt jött a társulatba és játszott Földi néven Frankenburg Adolf, korának jeles hírlapírója és humoristája. A fellépésükről maradt egyetlen - keltezés nélküli színlap Rudnay Sándor kardinálissá avatásának tiszteletére tartott előadást hirdeti; a Háládatosság Öröm Innep-napja című művet mutatták be nagy sikerrel. A színtársulat nemcsak az előadással, de más módon is igyekezett megnyerni az egyházi vezető jóindulatát. Erről Frankenburg Adolf naplójegyzeteiben olvashatunk. „Az ünnepély apróbb részleteire már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy Fülöp felszólítására egy hatalmas cikornyás ódát csaptam a főpap tiszteletére a társaság nevében, mellyet ugyancsak Fülöp bácsi újdonatúj attilámban, Pozsgai barátom sötétkék sárgagombos frakkomban illető helyen átnyújtottak." Frankenburg igen sajnálta, hogy a kinyomtatott költeményt nem őrizte meg, mert szép sikert aratott vele. Mi szerencsésebbek vagyunk, mert az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban megleltük a költeményt Majer István kanonok gyűjteményében. A versezet Örömérzés címet viseli, s Beimel József helyi nyomdájában készült. Tizenhárom versszakból és egy karénekből áll, amit a társulat a díszelőadáson be is mutatott: Kar-Ének Az öröm mennyei érzés Terjeszté ki sugarát; Mert a mindenható végzés Kedveili Hazánk Fő Papját, örvendjen hát minden szív, Aki Hazájához hív, s örömmel hangoztassátok: Vélünk Hazánkfiai, Éllyen Éllyen RUDNAY! Esztergom városa már 1817ben egy határozatot hozott, melyben eldöntötték, hogy az ideérkező színtársulatoknak egy vagy két előadást kell tartaniuk a szegényekjavára. Nem volt ez máshogy Fülöp János színtársulatának esetében sem. A következő ilyen jótékony előadást február 4-én tartották hasonló sikerrel. Ekkor Beimel József nyomdász is a segítségükre volt, mivel a 350 színlapot ingyen nyomta. Miután fedezték a színtársulat fontosabb költségeit úgymint „a világosításra, fűtésre és más requisitumokra" szánt öszszeget - 30 forint maradt a szegények felsegítésére. 1836-ban hasonlóan nagysikerű színházi előadásokat láthatott a közönség a Magyar Királyban, ahol három hónapon keresztül 40 alkalommal lépett fel Abday Sándor színtársulata. Mivel Abday szenvedélyesen szeretett házasítani, s működése alatt 43 színészpárt hozott össze, Esztergomban is három színészpár lagzijától voltak hangosak a Magyar Király Szálló termei; Munkácsy Gaidler Pál Mészáros Anikóval, Erdős János Dain Teréziával az esztergomi belvárosi plébániatemplomban kötött házasságot. Abday is döntő lépésre szánta el magát: 1836. március 16-án feleségül vette vándorlásának és életének társát, Böszörményi Johannát. A döntés hátterében az állt, hogy az előző esküvőnél - ahol Abday volt a tanú - a plébánosnak sikerült őt rávennie a régóta húzódó házasságkötésre. Ugyanis Johannával 1828 óta éltek együtt, és ekkor már egy 7 éves leányuk is volt, a gyermekszerepekben fellépő Rozina. Természetesen nemcsak a három újdonsült színészpár járt jól, mivel mindhármuknak nagyon sikeres házassági jutalomjátékot rendeztek, de a város szegényei is. A részükre rendezett játék alkalmával „bé folytak Nztes Menyhárt István Fő Jegyző Úr által, ki már az első felvonás végére érkezett, e czélra másnap fizetett 50 krajcárt. Végre Ulrich Lőrintz V. Polgár Úr hasonló czélra Házánál volt vendégektől öszveszedett, s béfizetett 5. f 25. kr. Öszvessen 49 forint 15. krajcárt." A század első felének legnagyobb bevételét 1847-ben Hetényi József színigazgató fizette be, amikor Segesdy József és Schöbeck Mihály választott polgárok számolták össze a 109 forintnyi tiszta jövedelmet a szegények javára. Nemcsak jelentősebb egyházi események és színházi előadások buzdították a város polgárait ünneplésre, szórakozásra és jótékonykodásra, de a különböző bálok is. Az első jelentősebb bálra 1829ből bukkantunk, amikor a polgárőrség két százada - Giefing Ferenc és Feigler Ferenc parancsnoksága alatt - február 19-én táncmulatságot rendezett, amelyből 60 forint tiszta jövedelmet fizettek be a szegények szerzeményébe. A jótékony célú hangversenyeket is a Magyar Király báltermében rendezték. 1834. február 10-én Seyler József „primatziális muzsikai igazgató" közreműködésével tartottak hangversenyt a Magyar Királyban Öt évvel később fia, Seyler Károly - aki ekkor már a bécsi udvari színház muzsikusa volt - tartott nagysikerű hangversenyt a Magyar Királyban: a saját szerzemények mellett Mendelsohn művei kerültek bemutatásra. A hangverseny jövedelmének felét a helyi kórház javára fordították. A bálok sorából kiemelkedett az 1837. január 31-én tartott megyebál, amelynek tiszta jövedelmét az újonnan felépítendő kórház javára fordították. Erről Bleszl Albert szállodatulajdonos és Helischer József tanácsos kezdeményezésére hozott határozatot Esztergom város tanácsa. A megyebálon a magyaros zenét Egressy Béni és zenekara szolgáltatta, ami nyilvánvalóan növelte az érdeklődést. Hasonlóan vonzó volt a tombola húzásra felkínált közel száz tárgy. Sereglett is az előkelő közönség, és a kórház javára - amely a következő évben meg is épült -1555 forint 57 krajcárt eredményezett! A város nemcsak az elaggott betegeket támogatta jótékony bálokon, de az 1840-es évekre már szegényeket, koldusokat is ilyen bálok bevételeivel segítette. Céljuk az volt, hogy „a csavargók, s tettetett koldusok a koldulás tilalma által a henyéléstől elvonatván munkára kényszerítessenek, a kebelbéli valódi szegények pedig illőképp ápoltatván, senkinek terhére ne legyenek." Ezt a célt szolgálta az Esztergomban a koldulást megszüntető intézet javára 1846. február 11-én tartott bál, amely elsősorban a hazafias érzéseket próbálta megőrizni, mivel táncrendjében a magyar csárdást és a körmagyart is próbálta megőrizni. E néhány kiragadott példa remélhetően arról győz meg bennünket, hogy - a 19. század első felében - miközben a város módosabb és előkelőbb rétege művelődött és szórakozott, nem hagyta figyelmen kívül a segítségre szoruló elnyomorodott szegényeit sem. Pifkó - Zachar A sötét és hideg télben a világló meleg tűzhely, a közelgő karácsony szívet derítő fényei között várjuk a Gyermek születését. Az emberi élet fordulópontjaihoz, amilyen a születés, a házasság, a halál, sokféle szép szokás és hiedelem kötődik. Az egyház pedig tevékenyen részt vesz az események megszentelésében. Az emberek nehéz sorsukban rendszeresen a valláshoz fordulnak, gyakran a maguk egyszerű, népies elképzelése szerint. Jézus születésének felidézéséből, hogy leszállt a földre, erőt merítenek; népi imádságot mondogatnak válságos óráikban: „Ott vagyon egy szent egyház, Hétszer szentelt szent egyház. Az előtt áll egy asszony, Hétszer szentelt szent asszony, A karján van egy gyermek, Hétszer szentelt gyermek, Az az asszony Mária, A kis gyermek szent fia, A mi urunk Jézus Krisztus." Máriáról úgy tudjuk az írásból, hogy a betlehemi istállóban egyedül hozta világra gyermekét. A hétköznapokban rendszerint van segítsége a szülő nőnek: a bába, akit sok településen „gólya néni "-nek hívnak. Problémás szülés esetén is egyedül kellett helytállnia a vajúdó asszony mellett. Elképzelhető, hogy ilyenkor sor került különböző elhárító, óvó eljárások rituáléjára is. A szülés körüli komplikációk és a csecsemők megbetegedése kapcsán a bábák gyakran kerültek nehéz helyzetbe, bűbájjal vádolták meg őket. Ha az anya rosszul táplált volt és munkában elnyűtt testű, a gyermek is gyenge lehetett. (Tegyük hozzá, hogy a régi Esztergomban az utcákon álló gémeskutak szolgáltatták az ivóvizet az istállókban tartott állatok számára is. Az 1702-es Esztergom megyei jegyzőkönyvben találkozunk olyan esettel, hogy az anyának elapadt a teje, kiverte a hideglelés. A köbölkúti Csontos Ilona ellen vallott tanúk csak homályosan mutattak rá ördögi cselekedeteire, a bíró mégis úgy döntött, hogy bűnös. Ezért - hogy megnevezze társait is - csigázást rendelt el, majd Esztergomi bábák ezután máglyán való megégetését.) Szerencsére, ha a dolgok simán alakultak, akkor a bába az anyával és a gyermekkel tudott foglalkozni. Magyarország egyes vidékein „Boldogasszonyágyat" készítettek. A derékalj tiszta szalma volt, szép fehér lepedővel letakarva, az ágy köré rudak segítségével lepedőket erősítettek fel. Ez hasznos lehetett a legyek, bogarak kivédésére, de nem csak ezért tették fel: az anyát és a gyermeket ugyanis féltették a rontástól, a szemmel-veréstől, így mindent elkövettek, hogy őket ne láthassa meg idegen. A magas gyermekhalandóság miatt sokszor nem lehetett kivárni az egyházi szertartást, ilyenkor a gyenge gyermeket a bába megkeresztelte. Abban az időben minden háznál tartottak szenteltvizet, melyet a nagyszombati szertartásról vittek magukkal. Ha a gyermek életben maradt, természetesen templomi keresztelőre is sor került. Az a mondás járta: „Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk". A bába igyekezett mindenben segítségére lenni a családnak. Esztergomban Palkovics Károly főorvos feladata volt a bábák tevékenységére felügyelni. Például 1827-ben ezt jelentette a városi tanács előtt: Juhászné a tilalom ellenére tovább űzi a bábáskodást, pedig nincs felhatalmazva rá. A város vezetői erre úgy döntöttek, ha tovább folytatja, „ide fogságba béhozandó lenne ". Természetesen laktak tanult bábák is a városban; 1837-ben hárman is jelentkeztek a megüresedett bábái állásra. Végül is az a határozat született, hogy „második babai szolgálatra Kunszter, született Ivanszky Klára a legalkalmasabb, mert ösméretes ügyessége". A kinevezési okirat (lásd!) a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában fennmaradt, igaz, a néhai mostoha körülmények megviselték. Hat év múlva Viola Ferenc tanácsos azt jelentette: özvegy Szeifert, született Tischbacher Anna bába 1842. december 26-án meghalt. Az ő helyére Ivanszky Klárán kívül még Eintzinger Terézia,, Lang János hitvese és Szlávi Éva, Horváth Ferenc hitvese jelentkezett, akik szintén kitanult bábák voltak. Palkovics Károly főorvos úgy döntött: „Ivanszky Klára, Kunszter Ignác hitvese 2. bábaasszonyként teljes megelégedéssel működik, 1-ső bábának ő a legérdemesebb". Második bábának pedig „született Paulin, férjezett Schüttinger Katalint kötelességeinek elsorolása és azok teljesítésére leendő emlékeztetés majd felesküdtetés" után nevezték ki. Nehézségek adódtak a város költségvetésében, és miután Csernó János „rendes seborvos" 30 forintból álló évi fizetésének "megnagyobbítását" kérte, ezért a város vezetése úgy döntött, hogy a 80 forintos bábái fizetést „felosztja", elvesz belőle 40-et, és fele-fele arányban Csernó János és Effner Ferenc között felosztja, hiszen ők gyógyítják a város cselédeit, rabjait és a szegényházbeli betegeket is. A városi tanácsi iratokból úgy tűnik, hogy a nőknek nem volt érdekérvényesítési lehetőségük, bele kellett törődniük az alacsonyabb fizetésbe, különösen azok után, hogy erre a Királyi Kamara is rábólintott. Hetvesné Barátosy Judit