Esztergom és Vidéke, 2006
2006-12-21 / 51-52. szám
Esztergom és Vidéke 2006. no vember 1 6. Ünnepi beszélgetés Baróti István orgonaművésszel, a Bazilika karnagyával \ : 1 - Az idei év sok ünnepe között nekünk, esztergomiaknak különösen fontos volt a Bazilika felszentelésének jubileuma. Mit jelentett ez az évforduló Önnek, mint Liszt Ferenc művei elhivatott tolmácsolójának, hiszen a nevezetes alkalomra írt mise most ismét felcsendülhetett? - Az én számomra egy fantasztikus mélységű és tartalmú ünnep volt ez. Felidéződik bennem az, amit az Ünnepi mise Introitusaként, bevonulási énekeként énekelünk: „Félelmetes ez a hely, az Isten háza, a Mennyország kapuja". Terribilis est locus iste így kezdődik ez az ének. Maga az ünnep ennek a félelmetes Isten házának az ünnepe. Ez azt jelenti, hogy van egy olyan hely, ahová fölmehetünk, a Szent Hegyre, a Magyar Sión hegyére, és találkozhatunk az Istennel. A találkozás mindenkinek a személye és a lelki töltete szerint jöhet létre, és így élheti meg az illető ezt a találkozást. Ha egy zenészről kell szót ejteni, akkor nekem egy Babits Mihály-mondat jut eszembe, hogy „zeng a Bazilika". Vagyis ami hang ott keletkezik, az az Isten dicséretére szólal meg, és ez a nagy tér szinte ezt parancsolja: visszhangozzék a lelkekben! Az óriási tér, a templomok nagy tere az Isten nagyságát is hirdeti. A zene oldaláról nézve fantasztikus élmény az, hogy belelkesült Liszt Ferenc (mert belelkesítette egy prímás) a felkérés hatására, hogy komponáljon egy zeneművet ennek az Isten házának a felszentelésére. Ez a mű megszületett. Ugyan nagyon nehezen lett engedélyezve a bemutatása, mert az akkori prímást egyes intrikusok erősen befolyásolták, és kis híján meghiúsult az előadása, de hál' Istennek megvalósult. Liszt Ferenc maga vezényelte a művet, lelkes zenészek adták elő, akik megértették a hangokban megszólaló lelket. A hangokban dicsőítendő Istent is megérezhették, és ezért tudták sikerre vinni a művet. Ugyan a bazilika akusztikája egy kicsikét befolyásolta azoknak a zenészeknek a munkáját és zenélését, akik addig kisebb színházban muzsikáltak - mint például a pesti Nemzeti Színház zenészei esetében -, de a mű elhangzott. Megvalósult az a liszti gondolat és érzet is, amit a művéről az akkori prímásnak írt: „Szerintem a művészetnek csak akkor van létjogosultsága a templomban, ha az az imádságot a maga teljes bensőségében magába veszi", és ezáltal az, aki ezt megvalósítja, az is megszentelődik. Ha pedig valaki tudott imádkozni, akkor Liszt Ferenc ezek közé tartozott. O élvezte a templom közegét, mert ifjú korában pap akart lenni - föl is vette a kisebb rendeket a későbbi élete során -, és misékre járt. Tehát ő érezte, mit jelent a templom közelében lenni, mi az, hogy templomban muzsikálni, és hangokkal imádni az Istent, Istenhez imádkozni. Egy templomi zenésznek ezen az alapon kell állni (és talán még illik is) ahhoz, hogy jól tudja kifejteni az ő kis munkásságát. Nem liszti méretekben, hanem jóval kisebb mértékben. - Az idén viszont megadatott Önnek az, hogy ezt a művet a Bazilikában vezényelhette. - Ezt a hiú gondolatot én nem óhajtottam volna mondani, de ha már megkérdezte, akkor biztosíthatok mindenkit, hogy én minden zilált próba és körülmény ellenére megpróbáltam tehetségem szerint a legjobb előadást létrehozni. Kevés próbával nagyot alkotni nehéz. Végülis szintén elmondhatom, hogy elhangzott a mű. Mivel templomi zenészek és énekesek adták elő, biztos vagyok benne, hogy ez a lelki alapállás megvalósult, és létrejött egy imádságos előadás. Bár sajnos nem istentisztelet közben adtuk elő az istentisztelet zenéjét, hanem koncertprogramként. A közönség így egy szertartás zenéjét nem a szertartásban megélt élményként fogadhatta be magába, hanem csak mint zeneszámokat egymás után. Bár egy egységes művet játszottunk el, egy Esztergomi mise című kompozíció-sort, de a szentmise cselekményébe való beágyazódásából nem értesülhetett a publikum. Ami nagyon-nagyon lélekemelő volt a zenei produkció mellett, hogy egy szép számú közönség hallgatta meg. - Különös megtiszteltetés volt Liszt Ferenc helyén, dobogóján állni? - Egy roppant megtisztelő élmény, emlék, esemény, amikor majdnem azt lehet érezni, hogy az egykor itt vezénylő Liszt Ferencnek a keze magasságában mozoghat az én kezem, azon a helyen állok, ahol egykor ő. így egy kicsit „elvarázsolódva" kényszerültem belefeledkezni abba a zenei történés-sorba, amit a mű jelent, amikor megszólal az első hang. A zenei motívumok megformálásával az ember egy kicsit átváltozhatott Liszt Ferenccé. És ha jól akarja kormányozni az egész együttest, akkor komolyan kell vennie annak a latin szónak a jelentését, hogy Kyrie, Uram irgalmazz, vagy Credo, vagy Benedictus, vagy Agnus Dei. Az ezekkel a vezérszavakkal kezdődő nyelvi egységeknek a zenei képét csak akkor lehet megvalósítani, ha az ember átgondolja, mit jelent ez a mondat. Számomra ez az ünnep ettől volt szép esemény. Bízom benne, hogy azok, akik akkor jelen voltak, hasonló érzésekkel mentek haza. Mert egy Esztergomnak célzott zenei eseménynek lehettek részesei, és ezt a zeneművet, ami a zeneirodalomban egy jelzett művé vált, egy zenetörténelmi helyen hallgathatták meg. Azt kívánom, hogy ez a Szent Hegyre épült bazilika, ami a mi Bazilikánk, mindenkinek legyen a bazilikája! Erezze azt, hogy oda neki föl kell mennie, illetve ahova fölmehet, és ott helye van! - Az épület jubileuma és a zenemű kapcsán felvetődik a kérdés: a felszentelésre sietve elkészített orgona ma miképpen épül tovább? - Az egyháznak nem az orgonaépítés a fő küldetése és a hivatása, én ezt tudom. Azt is, hogy a munka a gazdasági élet negatívumai között kell, hogy folytatódjék. Időszaki nehézségek, a téma újraértelmezése mindig megszabja a további lépés határait. Az orgonaépítés viszont egy sok évre szétbontott és elnyúló munka. Sok esetben nem is folytatódik, mert nem kap az orgonaépítő időben megbízást, és ő közben elvállal egy másik feladatot. Ekkor csúszik egy évet az egész. Jövőre úgy tűnik, hogy lesz rá lehetőség. Nem gondolkodhatunk úgy, hogy aki majd a legolcsóbb lesz, az fogja folytatni! Itt minden sípsornak más mérettel kell készülnie azért, hogy egy hangi egység jöjjön létre, amikor együtt megszólalnak. Mert itt nem egy materiális legyártás van, hanem hangi előállításról van szó. Vettem például öt olyan sípsort, amit 1901-ben készített az Angster orgonagyár. A pesti zsinagógából kidobták ezeket. Viszont olyan egyedi hangjuk van, amiért érdemes őket beilleszteni a nálunk meglévő Mooser-orgonába. Kortársak voltak ugyan, és mindkettő más stílust képviselt, de van valami, ami őket mégis rokonítja. Egy kor terméke mind a kettő - hangi terméke. És illeszkednek. Angster kereste annak idején Moosert, és sose tudott találkozni vele. Most a két mester munkája találkozik az itteni orgonában. - További eredményes munkásságot kívánunk Önnek! Köszönöm a beszélgetést! Istvánffy Miklós Turányi Sándor: Stáció Tollas Tibor Bebádogoztak minden ablakot* Az életből csak ennyi fény maradt: Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. Ezt vártuk nap-nap, homályos falak Üregéből esténként-délután. S elvették ezt is, a tenyérnyi napot, Bebádogoztak minden ablakot. Tágult szemekkel kék tengerét látom Nápolynak, s fénylő partjai felett Még vár a Vezúv, pipál és a tájon Barnára lesült boldog emberek... Látjátok? Éjben élünk, mint vakok. Bebádogoztak minden ablakot. Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba', A szánk kapkodja be a levegőt, Mint partravetett halak kopoltyúja Tátogunk némán - s érzed, nincs erőd Szívni az étel- s ürülék-szagot, Bebádogoztak minden ablakot. Az Alpeseknek fenyves illatából íylíg csokrot küld a hűs nyugati szél, És lelket öblít fenn a tiszta távol S mosolygó hegyek hószaga kísér, Itt tegnap társam tüdőbajt kapott! Bebádogoztak minden ablakot. Csendet hasít a sétahajó kürtje. A falon sikló leány kacagás Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe S az ezersípú nyár nem orgonáz. Süket a cellánk, minden harang halott. Bebádogoztak minden ablakot. Túl Barcelona kertjein szitálva Egy barna asszony meleg hangja búg És alkonyatba pendül a gitárja, Hol táncolóktól tarka még az út; S fülünkbe folynak az ólmos napok... Bebádogoztak minden ablakot. Tapintanánk a bársonyos egekbe, Ujjunk begyéből kiserken a vér. Mint koporsóba, be vagyunk szegezve, Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér. Simogatnánk a sugaras napot, S bebádogoztak minden ablakot. Londonban bál van, a parketten siklik A sok selyembe öltözött leány, puha hajuknak hamvassága izzik Lágy bútoroknak tükrös hajlatán. Nyugat táncol, - tán végképp eladott?!... Bebádogoztak minden ablakot. Nyelvünket mossa friss tavasz zamatja. Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait Az alvadt bűznek, hol minden falatra Émelygő gyomrod felfordulna itt. De lenyeljük a végső falatot, Bebádogoztak minden ablakot. Az éhségmarta testünket telt álom Lakatja jól - és ínyenc ételek ízét kínálja Párizs, - szinte látom, Hogy kúszik el a neonfény felett A néma rém - s nem lesz több hajnalod... Bebádogoztak minden ablakot! A rádiók csak üvöltsék rekedten A szabadságot s az ember jogát. Itt érzi csak befalazott testem A milliókkal Moszkva ostorát. S Váctól Pekingig zúgják a rabok: - Ha nem vigyáztok, az egész világon Bebádogoznak minden ablakot! * Tollas Tibor fenti versét 1953-ban írta a váci fegyházban. Mi most az 1956-os forradalom és szbadságharc félszázados évfordulójának alkalmából zajlott megemlékezések lezárásaként idéztük, hogy az utánunk jövők se feledjék: az "ablak-bebádogozók" még szabadon járnak-kelnek sok helyütt a világban .
