Esztergom és Vidéke, 2006
2006-11-23 / 47. szám
2006. de c ember 23. Esztergom és Vidéke 13 Az 1683-as felszabadító harcok után a város szinte teljesen elnéptelenedett, alig maradt 400 lakosa. Megfogyatkozott a török uralom alatt betelepült rác lakosság is, amelynek nemessége és polgársága elmenekült. Legnagyobb részben a feudális kötöttségek alól szabadulást kereső jobbágyok, a várőrséghez tartozó katonák és családjaik, valamint az itt maradt rácok népesítették be a várost. A lakosság számát növelték az armális nemesek, valamint a német, cseh és morva területekről beköltöző iparosok. A Széchenyi tér háztulajdonosai közül 1848-ig 77-en nyertek polgárjogot. Többségük Magyarországról, főleg a Dunántúlról érkezett. Kisebb létszámban még fellelhetők voltak a rácok és görögök, akik elsősorban kereskedésből tartották el magukat és családjukat. A tér lakói nevük alapján németek, magyarok és tótok voltak. Az izraeliták aránya megnőtt a 19. század második felében. Szenttamásról többen a szabad királyi városba települtek, itt vettek házat és nyitottak üzletet. Ha a Széchenyi tér háztulajdonosait és lakóit, valamint azokat szemléljük, akik a térnek legrendszeresebb járókelői voltak, érdekes tabló tárul szemünk elé. A nemesek száma nem volt magas, ők elsősorban vármegyei tisztviselők voltak. Az értelmiségiek közül a jogot végzettek magánügyvédi irodákat nyitottak, vagy a vármegyénél és a városnál vállaltak hivatalt. Tanárok, orvosok kisebb számban szintén laktak a Széchenyi tér házaiban. A legjobb anyagi helyzetnek a kereskedők örvendhettek, közülük is elsősorban a vaskereskedők, hiszen a város lakosságának több mint ötven százaléka agrárfoglalkozású volt, tehát árucikkeik állandó vásárlója. Ugyancsak jómódúak voltak a molnárok és a lisztkereskedők. Megtaláljuk a téren a pékeket, báb- és kalácssütőket, valamint a henteseket és mészárosokat is. Fontos szerepet játszott a polgárok életében az öltözködés és divat is. Igényeiket a vászon-, rövidáru- és posztókereskedők próbálták kielégíteni, akiknek igen jól felszerelt, nagy választékot kínáló boltjaik voltak a téren. A tímárok, vargák, szűcsök, magyar- és németszabók, csizmadiák, gombkötők is nagyobb arányban fordultak elő. Az aranyművesek és ékszerészek ugyancsak a divatot szolgálták. A Fekete Sas vendégfogadón kívül (ez a bíróság mai épülete helyén állt) több cukrászda és kávéház is üzemelt az évtizedek során. Az asztalosoknak, üvegeseknek is voltak műhelyei, üzletei a téren. Az élet igazán mozgalmassá a 19. század második felében vált. Egy sor olyan mesterember és különféle szolgáltató tűnik fel, amely a korábbi időszakban ismeretlen volt. Fodrászok, „piperészek", levélhordók, szatócsok, tőzsdések, alkuszok, kulcsárok, fűszeresek jelennek meg. Megnő a „magánzók" száma is. A középkorhoz hasonlóan a politikai, gazdasági és kulturális élet központja továbbra is a tér maradt, s ez nemcsak a piac jelenlétének volt köszönhető, hanem az újonnan létesülő épületeknek és abban működő intézményeknek. A Városházán a lakosság minden rétege megfordult ügyes-bajos dolgainak intézésére. A Fekete Sas vendégfogadó a társas élet központjául szolgált, hazai és külföldi utazók szálláshelye volt. Színészek, mutatványosok úgyszintén gyakran vendégeskedtek itt, hogy Nemesek, polgárok, koldusok a régi Széchenyi téren (N.T) Tavasszal kezdődött és napjainkban már befejezéséhez közeledik városunk ősi főterének teljes felújítása. Száz esztendeje volt, hogy kisebb, de nagyon fontos munkával először korszerűsítették a teret: az időjárás szeszélye szerint váltakozó port, illetve sarat aszfaltozással szüntették meg. 1905-ben és 1906-ban két ütemben végezték el a munkálatokat, összesen kevesebb mint két hónap alatt. Az Esztergom és Vidéke 1906. április 19-én adott hírt arról, hogy a vállalkozó már a helyszínre szállította a szükséges anyagokat: kavicsot és aszfalttéglákat. Ezek felolvasztása 23-án kezdődött el „a pokoli hőséget és fojtó füstfelhőket árasztó katlanokban". Május 14-ére az aszfaltszőnyeg utolsó darabját is leterítették. „Hátra volna most - írja lapelődünk 1906. május 17-én - a középső résznek rendezése és kavicsozása (...) Aztán már csak a padok fognak hiányozni." (Nekünk valószínűleg a jövő tavaszig ... ) Ugyanebben az évben utca-kövezésre is telt Esztergomban. „Hogyan kövezik utcáinkat. - A Jókai utca kövezése alkalmával tapasztaljuk, hogy a kövezők a nagy kalapácsolással már maguk összetörik a követ. így ugyan felesleges a városnak köveztetni, mert ez csak nem tartós." (EVID, 1906. szeptember 5.) (Ami a mostani munkálatok minőségét illeti, a drága kőburkolat elemeinek vágása és lerakása szintén hagy maga után kívánnivalót...) A Széchenyi tér most folyó rekonstrukciójához kapcsolódóan elkészült Pifkó Péter - Zachar Anna tollából a tér krónikáját egy történelmi séta keretében ismertető kézirata, amelynek bevezető fejezeteiből közlünk egy szemelvényt. A munka egyébként a tér valamennyi házának részletes történetét is bemutatja a 18. század elejétől a 20. századig. Meddig jutottak el esztergomi Boldog Özséb pálosai Pálosok a Pilisben és a Pilisből című ismeretterjesztő írásomban röviden vázoltam a Rend megszületését, 750 éves történetét és jelenlegi körülményeit (EVID 2006/22-23. szám). Ez év október 16-18-án részt vehettem a Piliscsabán megrendezett VII. Nemzetközi Pálos Rendtörténeti Konferencián, ahol kezdeti és jelenlegi elterjedésüket illetően további érdekes adatok birtokába jutottam. Ezek bizonyára olvasóink érdeklődésére is számot tarthatnak. A Rend - 1250 körüli megszületését követően gyors virágzásnak indult. A pálosoknak csak az akkori (történelmi) Magyarország területén 1400 táján 47, 1470-ben 51, Mohács évében pedig 68 monostoruk volt, a Dráván túli rendházakat figyelmen kívül hagyva. Ezeken felül több mint húsz helyen szintén éltek több-kevesebb ideig pálos szerzetesek. Létszámukat illetően - sajnos - nem ismerünk pontos, még közelítőleges adatot sem. Annyit viszont tudunk, hogy a budaszentlőrinci pálos főmonostor virágkorában 600(!) szerzetes élt és dolgozott csak ebben a rendházukban. A Rend súlypontja - Klastrompuszta. Ezt követően Budaszentlőrinc, majd a 18. században Pest után - II. József 1786. február 7-ei eltörlő rendelete következtében - a Krakkó fölötti Clarus Mons (lengyelül Jasna Góra = Fényes hegy) fehér sziklákról elnevezett helyre tevődött át. Ennek mai neve: Czestochowa, a híres lengyel búcsújáróhely. (E térség ui. II. József osztrák császár [1780-1790] idejében nem tartozott a Habsburg birodalomhoz). Czestochowa - Lengyelország első pálos monostora - mögött is a Rend nagy jóakarója és segítője: Nagy Lajos magyar-lengyel király áll. Unokaöccse, a nádori tisztet is betöltött László opolei herceg minden bizonnyal király-nagybátyja ösztönzésére - 1382-ben Márianosztráról 16 pálos szerzetest hívott ide, és a Boldogságos Szűz tiszteletére megalapította a mai monostort, amely azóta is a lengyelek nemzeti szentélye. Lengyelországban a továbbiak során a pálosok 45 kisebb-nagyobb rendházat létesítettek. Lengyelországban 1981-ben - a kommunizmus idején! - 14 pálos kolostor működött 274 rendtaggal. Tizenhárom év múlva, 1994-ben már 38 rendházról, s összesen 403 fő lengyel fehér barátról van tudomásunk ugyanitt. A Pálos Rend napjainkra csaknem az egész világon elterjedt. Pálos kolostor található jelenleg - a lengyelországiakon kívül - Angliában (1), Dél-Afrikában (1), Kamerunban (1), Belgiumban (2), Fehéroroszországban (2), Csehországban (1), Litvániában (1), Szlovákiában (3), Ukrajnában (4), Olaszországban (4), Németországban (6), USA-ban (6), Ausztráliában (4), Horvátországban (3), s nálunk, magyar földön, a már múltkor említett 4 helyen. Korunk minden gyalázatossága ellenére nem örvendetes és reményt keltő ez az újabb virágba borulás? A lokálpatrióta jogos büszkeségével állíthatjuk: ez az ismét fejlődésnek induló, s immár világszerte jelenlévő szerzetesrend ízig-vérig magyar sőt esztergomi gyökérből sarjad! Dobay Pál a város polgárainak szórakoztatását szolgálják. Az 1837-ben alakult Kaszinóba leginkább a vármegyei, városi és takarékpénztári tisztviselők jártak, de jogászok, egyetemi hallgatók, kereskedők, sőt papok is voltak tagjaik között. A Takarékpénztár felépülését követően a város és vármegye minden módosabb tisztviselője, iparosa, kereskedője, vállalkozója részt vett az üzleti életben, s közülük már az alakulás után 160-an tartoztak az alapító tagok és részvényesek közé. Középiskolai tanárokból alakult Knauz Nándor történész kezdeményezésére Récsey Viktor irányításával az Esztergom Vidéki Régészeti és Történelmi Társulat, amelynek célja a vármegye ős- és középkori emlékeinek feltárása és összegyűjtése volt. A kispolgárság szegényebb elemeit tömörítette a Katolikus Legényegylet és a Katolikus Kör, melynek keretében elsősorban az egyház biztosított önképzést a fiataloknak. Az önálló helyiségekkel rendelkező egyletek programjában műsoros estek, színházi előadások, kirándulások szerepeltek, dalárdát is alakítottak Neumayer Károly vezetésével. Arra törekedtek, hogy tagjai ne csak szórakozzanak, de művelődjenek is. A 20. században új művelődési és szórakozási formaként jelentkezett a téren az Elit, majd Korzó mozi, amely a városi középpolgárságnak biztosított szórakozási lehetőséget. Érdekes, ma már régen feledésbe ment alakjai is voltak a térnek, akik a nap különböző óráiban rendszeresen megjelentek. A Városháza toronyőrének kötelessége volt, hogy a nap minden órájában közölje a polgárokkal, hányat ütött az óra. „Közhírré tétetik" felkiáltással a kisbíró dolga volt a lakosok tudomására hozni, hogy a legutóbbi testületi ülésen milyen rendeleteket hozott a város. Fontos feladat jutott este és reggel a lámpagyújtogatóknak, akik végigjárták a tér és a város utcáit, s meggyújtották, illetve eloltották a lámpákat. A 19. század második felében nagyobb számban tűntek fel a hordárok, akik az utasok poggyászait szállították kis kocsikon a gőzhajó állomásva, majd a vasút megépültével a vasútállomásra. Bár az 1820-as évek elejétől jól szervezett polgárőrsége, később csendőrsége volt Esztergomnak, s a Széchenyi téren volt a laktanyájuk, mégis a boltok tulajdonosai jobbnak látták, ha a betörők és tolvajok ellen fizetett éjszakai boltőröket tartanak, akik egyben a tűzre is vigyáznak. A 19. század első felében súlyos gondot okozott a koldusok és csavargók helyzete, akik főleg a templomok környékén, s olyan központi helyen kéregettek, mint a Széchenyi tér. Az 1820-as évekre számuk oly mértékben megnőtt, hogy már terhére voltak a tisztes városi polgároknak. Ezért 1825. december 12-én összeült a vármegyei tisztikar, a koldusok, csavargók, gonosztevők megfékezésére igen szigorú rendszabásokat hozott. Ezek voltak érvényben a 19. század első felében. 1841. december 2-án Galántai Fekete Mihály kanonok vezetésével létrejött egy választmány, amely tartósabb megoldást keresett a házankénti koldulás megszüntetésére. Azt javasolták, hogy pénzbeli adományokkal segítsék a koldusokat és általában a szegényeket, akik így nem lesznek rászorulva a kéregetésre. Pifkó - Zachar
