Esztergom és Vidéke, 2006
2006-11-09 / 45. szám
Polgármesteri Hivatal ^í ischcr József Városi Könyvtár fel.: 33/523-170, Fax: 33/401-919 §>z£\ú latnán gzftlihraroM a nmzztx ggptég hfitogflfe, \üké$t és szolgáloja! OD ©S www. esztergomesvideke.hu POLGÁRI HETILAP Alapíttatott 1879-ben * Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László * Megjelent 1944-ig LXV évfolyam Új sorozat * XXI. évfolyam, 45. szám * 2006. november 9. * 6 oldal * Ára: 75 Ft e-mail: esztergomesvideke@vnet.hu Dr. Erdő Péter bíboros-prímást az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa elnökévé választottá k (P) A katolikus világegyház római vatikáni központja mellett immáron 35 éve működik az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), valamint a Latin-amerikai Püspöki Tanács (CELAM). Az is hagyomány, hogy ezekbe a testületekbe a vezetőket a pápaválasztáshoz hasonló eljárással emelik be. Az említett esetben a bíborosok jogköre ez, míg a püspöki konferenciák élére az érsekek és a püspökök pályázhatnak és szavazhatnak. Az európai tanács 34 ország püspöki karának vezetőiből áll, közülük elvileg bárki elnök lehet. Legutóbb októberben Oroszországban, Szentpéterváron gyűltek össze az egyes országok püspöki konferenciáinak elnökei, a házigazda Joseph Werth püspök volt. Egy héten át tartott tanácskozásuk, melynek első aktusa volt a választás. A 34 ország katolikus vezetői többfordulós titkos választással döntöttek az európai vezetők személyéről. Végül dr. Erdő Péter bíborost, prímást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét választották az európai szervezet élére. A szervezet két új alelnöke Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek és Jean-Pierre Ricard bíboros, Bordeaux-i érsek lett. Ezt a tisztséget eddig magyar egyházfő még nem töltötte be. Alelnök már volt, Seregély István egri érsek személyében. Megválasztását követően mondta dr. Erdő Péter bíboros: „Mi, magyarok hozzászoktunk a prularizmushoz, rákényszerültünk arra, hogy tudomásul vegyük, másmilyen emberek is élnek környezetünkben. Lehetséges, hogy egy magyar egyházi vezető fogékonyabb a párbeszédre, mint az olyan püspök, aki vallásilag homogén országból érkezik. A másik ok az lehet, hogy Magyarország a közepén fekszik Európának, a tőlünk keletebbre és nyugatabbra lévők mentalitását is jól ismerjük." Az európai püspöki karok képviselői a szentpétervári találkozó után záróközleményt is kiadtak, melyben többek között ez szerepel: „Az egyháznak nem célja és nem szerepe, hogy a többi vallást elutasítva megőrizze Európát kereszténynek. Ez így természetes. Nem ringathatjuk magunkat abba, hogy Európa keresztény erőd, ahol minden a keresztény értékek szerint történik. Nekünk nem erődöt, hanem értékeket kell védenünk." * Eminenciás bíboros, prímás, érsek úr magas megbízatásához székvárosa polgári lapjának szerkesztői műhelye is szívbő gratulál! Városunk polgármestere, Meggyes Tamás köszönti dr. Erdő Péter bíboros-prímást Forradalmár új dombormű a Sötétkapu kijáratánál Az október 26-ai hagyományos megemlékezést először tartották a nyáron megnyílt, felújított téren, a Szeminárium - 56-ban a hadosztályparancsnokság - épülete előtt. Ide, a Sötétkapu kijáratának jobboldalára helyezték át a régi emléktáblát; a baloldalon pedig egy új dombormű kapott helyet. Forradalmárt ábrázol, aki sebesült társát menti. Nagy János, Helembán élő szobrászművésznek városunkban ez a negyedik köztéri alkotása. 26-án este Koditek Pál, idegenforgalmi tanácsnok avató-beszéde után Meggyes Tamás polgármester és Belánszky László díszpolgár leleplezték le. A félévszázados helyi jubileum legmaradandóbb emlékét lapunk mutatja be először. (Fotó: Benedek Attila) PÁLYÁZATI KIIRAS Állami támogatással megépült szociális bérlakás bérbeadására Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közjóléti Bizottsága pályázatot ír ki az állami támogatással megépült 1 szoba, 31 m 2 összkomfortos 2 szoba, 48 m 2 összkomfortos 2 szoba, 48 m 2 összkomfortos 2 szoba 48 m 2 összkomfortos 2 szoba, 48 m 2 összkomfortos 2 szoba, 48 m 2 összkomfortos Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/A, 4. em. 2. számú Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/B, 1. em. 3. számú Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/B, 4. em. 3. számú Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/C, 2. em. 2. számú Esztergom-Kertváros, Dobogókői u. 33/A, 1. em. 2. számú Esztergom-Kertváros, Dobogókői u. 33/A, 3. em. 1. számú szociális bérlakás bérbeadásához. Benyújtási határidő személyesen 2006. november 17., 12 óra. Postára adás dátuma: legkésőbb 2006. november 16. Benyújtás helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Közjóléti Iroda. A pályázati adatlap átvehető: 2006. október 30-tól a Polgármesteri Hivatal Közjóléti Irodáján. Bérbeadás időtartama: 5 év. A pályázat benyújtásának feltételei: - Legalább egy gyermeket nevelő szülők, gyermeküket egyedül nevelők, akik keresőtevékenységet folytatnak. - A családban az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a 51 600 Ft-ot, egyedülálló esetében a 64 500 Ft. - A pályázó kötelező lakáscélú öntakarékosságot vállal, melynek összeg legalább havi 20 000 Ft. - Lakóingatlannal, egyéb nagyobb értékű vagyonnal nem rendelkeznek. A pályázat részletes feltételeiről további információkat a Polgármesteri Hivatal Közjóléti Irodáján adnak az 542-026, telefonszámon. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közjóléti Bizottsága