Esztergom és Vidéke, 2006

2006-10-19 / 42-43. szám

210 Esztergom és Vidéke 2006. s

ze

ptember 14. Díszpolgárunk: Belánszky László „Non omnes moriar" - választotta jeligéjéül Kempelen Farkas, a neves polihisztor, császári udvari tanácsos, királyi biztos, ezermester feltaláló és író az ismert latin mondást. „Nem fogok egészen meghalni." Az ő nevét, mint a sakkozó automata megalkotójáét immár 5-6.. nemzedéken át őrzi az utókor. Ükunokájának, Belánszky Lászlónak a nevét nem kapta szárnyaira a világsajtó, de sorsa, jelleme, a megpróbáltatásokban való helytállása miatt méltó és igazságos, hogy arcélét gyorsan feledő kortársaim emlékezetébe ajánljam. 1916-ban született Esztergomban. Édesapja huszártiszti pályafutásának egy őszi hadgyakorlaton szerzett tüdő- és mellhártyagyulladás vetett véget. Jogi egyetemi diplomát szerzett és a MAV-nál kapott állást. Belánszky Lászlót már a bölcsőben „megcsapta a mozdonyfüst", hiszen az esztergomi vasútállomás emeleti lakásában látta meg a napvilágot. Tíz éves, amikor a család Budapestre költözik. A Berzsenyi Gimnázium tanulója lesz. Sok szeretettel emlékszik az Alma Materre, ahol egy életre szóló útravalót kapott tanáraitól. Osztálytársainak kétharmada zsidó nagypolgári családok gyermeke. Felekezeti, faji elkülönülésnek nyoma sem volt fellelhető a gyerekek között. Sok vidám cserkész élmény fűzte a barátságot egyre szorosabbra. Soksok év után, a gyászos emlékű 1944 őszén találkozott az utcán egyik kedves cserkésztársával és a viszontlátás örömében futott át az utca túlsó oldalára, hogy megölelje sárga csillaggal megbélyegzett, üldözött barátját. Gimnázium után a családi hagyományok a jog- és ,államtudomány felé orientálják. O lett volna a harmadik generáció ezen a pályán, ha befejezi tanulmányait. A negyedik évfolyam után azonban egy szigorú szakmai vizsga, az állami számviteli vizsga oklevelével a zsebében búcsút mond az egyetemnek, nem lesz belőle jogi doktor. Döntésében fontos családi és anyagi okok játszottak közre. Kenyérkereső pályáját a MAVnál kezdi, ahonnan egy éve vonult nyugdíjba az édesapja. Debrecenben járta ki a pályára való felkészülés iskoláját. Minden munkahelyet megismer és kéthavonként vizsgákon ad számot az elsajátított elméleti és gyakorlati ismeretekről. „A gördülő kőre nem telepszik a moha" - ezzel az angol közmondással jellemezhetjük Belánszky Lászlónak a háború végéig tartó életszakaszát. Szinte minden esztendőben más-más munkahelyre küldi a szolgálati érdek. Budapestre helyezik, a váci és esztergomi osztálymérnökség revizora, majd 1941 októberétől az erdélyi DédaSzeretfalvi vasútépítéshez rendelik ki. Innen a katonai helyzet alakulása szólítja más beosztásba: légvédelmi kiértékelő tiszt lesz és továbbra is a MAV kötelékében, de katonai szabályzatok szerint végzi munkáját 1943-ban megnősül, majd egy év múlva megszületik első gyermeke. 1944-ben a családi otthont kétszer is romba döntötte egy-egy légitámadás. Istennek hála, mindkét alkalommal egyetlen karcolás nélkül élték át otthonuk elvesztését. 1944 karácsonya és 45 vízkeresztje közé esik Esztergom első orosz megszállása („felszabadulása", a nemrég még kötelező szóhasználattal). A második „dúlás" március 21. - előtt sikerült családját magával vinnie akkori állomáshelyére, Szencre; majd a 102-es Vonalparancsnokság kötelékében, egy vasúti személykocsiban működő légvédelmi kiértékelő központtal Szlovákián és Csehországon keresztül Nyugat felé vonatoztak, Kout na Sumave-ig. Ott március végén amerikai fogságba esett. Erről semmi kellemetlen emléket nem őriz, sőt véleménye szerint fogva tartóik a genfi konvenció előírásait „kétszáz százalékig" megtartották. Néhány hónapos fogság után családjával együtt hazatért. Régi munkahelyén, a fővárosban áll szolgálatba, majd saját kérésére - hogy lakásproblémája rendeződjön - áthelyezik az esztergomi osztálymérnökséghez. A nyugati „kaland" miatt az Igazoló Bizottság feddésben részesítette. Ebből a döntésből később, az „élesedő osztályharc" idején komolyabb következmények is származnak. A megpróbáltatások első szakasza 1948 elejéig tart Belánszky László számára. 1946-ban politikai okok miatt B-listára kerül, és az „Arccal a vasút felé" jelszó korszakában még órabéres vonatfékezőnek is csak nagy nehezen alkalmazzák a jól képzett szakembert. 1948 februárjában ismét visszakerül előző beosztásába, és 1955 decemberéig munkája és szaktudása eredményeként elég szépen emelkedik a szolgálati ranglétrán. Ekkor egy majdnem végzetes balesetet szenved, melyből szinte csodálatos módon, Isten segítségével (és dr. Csernohorszky Vilmos sebészi bravúrjának, valamint a hosszan tartó gondos kezelésnek köszönhetően) súlyos, maradandó károsodással ugyan, de felépül. Kilenc hónapos betegszabadság után áll ismét munkába. 56-ról már sok mindent elmondtak, mégis egyre újabb és újabb csodáját ismerhetjük meg ennek a 13 tragikus-fényes napnak. Ha rövid időre is, megteremtődött a magyar nép egysége. (Mi lehet ennél nagyobb csoda!) Lehullott kezünkről a Moszkvában kovácsolt bilincs. Egyik csoda volt az is, hogy szinte órák alatt merültek fel az ismeretlenségből az új vezetők. A testületek, munkás-kollektívák biztos érzékkel választották ki maguk közül bizalmukat kiérdemlő, rátermett, tiszta múltú képviselőiket. Belánszky László - elfogadva a személye iránt megnyilvánuló bizalmat - a MAV Pályafenntartási Főnökség Munkástanácsának elnöke lett, majd delegált tagja az esztergomi Nemzeti Tanácsnak is. Annak a testületnek, amely a város működőképességét fenntartotta, megszervezte a közellátást, megóvta a lakosságot az indulatok elszabadulásától. Esztergomban semmiféle leszámolásra nem kerül sor, pedig erre épp elég okot adott az a tömegmészárlás, amely október 26-án a Sötétkapunál történt. Belánszky László egyik legtevékenyebb tagja lett ezeknek az igazi demokratikus akarattal hitelesített vezetőtestületeknek - nemcsak november 4-éig, hanem egészen december közepéig, amikor betiltásukkal a Kádár-kormány véget akart vetni a társadalmi ellenállásnak. Belánszky élelmiszerekről gondoskodik a vasúti dolgozók számára, helyreállítja a dorogi pályaszakaszon felrobbantott patakhidat: - nem hőstettek ezek, „csak" a történelmi szerepvállalás tisztességes teljesítése. Helytállás a sorsfordító idők közszolgálatának hétköznapi - csak éppen jóval nehezebben megoldható! - feladataiban. Aztán pedig a megtorlás próbatételeiben... Belánszky László munkahelyén is igyekszik józan mértéktartással irányítani az eseményeket. Kéri a főnököt, hogy menjen szabadságra, ne legyen az eltávolítását követelő munkások szeme előtt. Humánus eljárásáért később „bőkezű jutalomban" részesül. A vérbefojtott forradalom után, a szovjet tankok védelme alatt visszatért kommunisták bosszúért lihegtek. 1957 januárjában, a letartóztatások második hullámával elviszik Belánszky Lászlót is Szalay Ferenccel, Gábris Ödönnel és másokkal: Meszes Istvánnal, Törőcsik Lászlóval, Fazekas Mihállyal együtt. A rendőrségen szinte versengve próbálják ki rajtuk a kihallgatások teljes eszköztárát. Igyekeznek megalázásokkal megtörni a kezük közé került foglyok gerincét. Verések, fenyegetések, kínzások sorozata után kerülnek Kistarcsára. Ott egy kőfal elé állítják az elcsigázott embereket. „Orrot, cipőhegyet a falhoz!" Mögöttük a smasszerek nyomdafestéket nem tűrő ocsmány szitkozódása: „Rohadt Maléter-huszárok, itt fogtok megdögleni, mint a kutyák!" -, hogy csak a finomabbakból idézzek egyet. Közben hol itt, hol ott csattan a gumibot hátra, vesére, tarkóra, fejre. Mögöttük kutyák dühödt csaholása, emberi üvöltés, egy-egy pisztolylövés. Négy órán keresztül tart a szadista „show". A foglyok közül többen összeesnek. A smasszerek röhögnek. Kellemes szórakozás kifinomult szellemüknek. Gyakran vezetik el a foglyokat, hogy egy kis veréssel múlassák az időt a jó elvtársak. Amikor egy ilyen jól sikerült szórakozás után visszalökik a zsúfolt cellába a se élő, se holt Belánszky Lászlót, zárkatársa, Szalay Ferenc baráti kézszorítása adja vissza hitét az emberi szeretetben és jóságban. „Könnyekig meghatódtam az együttérzés és szolidaritás kifejezésének egyszerű gesztusától" - mondta. ítélet nélkül, internáltként élvezi a ,jónevű" műintézetek, Kistarcsa és Tököl vendégszeretetét. Egyik kihallgatáskor (ez már Esztergomban történt) megtudta feljelentője nevét is. Volt főnökének „hálája" érte utol őt azért, hogy a forradalom idején a munkások követelése ellenére sem távolította el állásából, amire pedig - mint a Munkástanács elnökének - meg lett volna a hatalma. Végül megszüntették az eljárást, a terhelő bizonyítékokat egy koncepciós perhez nem találták elégnek. A stigma azonban egész életén át végigkísérte, nemcsak őt, hanem családját, gyermekeit is. Apjuk „ellenforradalmi" tevékenysége miatt kálváriát kellett járniuk azért, hogy továbbtanulhassanak. Szerencsére, tehetségüknek és kitartásuknak köszönhetően végül is mindhárman diplomát szereztek. Belánszky László vesszőfutása még 1974-ben, nyugdíjazásának évében is tartott. Harmadosztályú állampolgárként, a magukat elitnek képzelő semmi-emberek megvetésének kitéve érte meg a rendszerváltozást. 37 éves aktív munkaviszonyáról tanulságos statisztikát készítettem. 18 évet töltött képzettségének megfelelő munkakörben, ahol őt mindig kiváló felkészültségű, rátermett szakemberként jellemezték. E 18 év felét még a háború előtt és alatt szolgálta le. A másik 19 év különféle többnyire fizikai - kényszermunkák sorozata: előbb a B-listázás miatt, majd annak következtében, hogy letartóztatása és internálása után fegyelmivel elbocsátották állásából. „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutattam, hitemet megtartottam " - fejezi be beszélgetésünket a Biblia szavaival. Belánszky Lászlót a sorscsapásak sorozata, mint kohó az acélt, nemesebbre edzette, méltóvá arra, hogy felnézzünk rá, mert értünk, mindannyiunkért szenvedett. Horváth Zsolt /EVID, 1993. nov. 4., 44. szám/ Mi. 2/K , ^yue, -h^eleM- ^xJJUx^ru^tcx^.. íy^Ju-cLi.Wi l 1 l V- 1 .. . I ... , l l> K VpuaJkxxi: 4X. %+XAjoajvJU. ujx. . KeAo-M/< 1 ., { v jQfA ^^ZM&UUAX SO, AoXO&A, , d AjtqfjoMs&j. rx^JU.o^Xfrt -feT U. * íÁaW AoftLtAt, t^tíu^ . Üt AÍJUÍCLL kcd^t. r liiL •UMA. IMJU^Jt&ÚlL,. A Szent Antal kollégium 1956-57-es naplójából Részletek a Ferences Gimnáziumban őrzött dokumentumból (...) okt. 24. szerda. Budapesten forradalom. Semmi közelebbit nem tudunk még. Az Intézet területét senki nem hagyhatja el. okt. 25. csütörtök. Küldöttség jött hozzánk a városból, hogy csatlakozzunk a tüntetőkhöz. Igazgató Atya határozott nemet mondott. Továbbra sem hagyhatja el az Intézetet senki. Folyik a rendes napirend. okt. 27. szombat. Litánia alatt lövéseket halottunk. Egyre közelebb hallatszottak. Gyónáskor már a templomajtónál folyt a harc. Az éjszakát a földszinti folyosón töltöttük. Később mégis felmentünk a hálóba. A legtöbben ruhástól feküdtünk le. 3 órakor sortűzre ébredtünk. A rakéták bevilágították az egész hálót. 5 óra felé csendes lett ismét minden. okt. 28. vasárnap. Sokat aggódunk az otthon lévőkért. Mindenki komoran végzi munkáját. Imádkozunk a hazáért, a békéért. okt. 29. hétfő. Az aggodalom az otthon lévőkért egyre nő. Reggel a templomon keresztül haza szöktek: Sulyok István (IV h), Sulyok Gábor (III. h.) és Katona László (III. h.). Timár Gyulát (III. h.) a sekrestyében elfogták. A további távozásuk megakadályozása végett állandóan őrzik a kijárókat. A nyugtalanság ellenére rendesen folyik a tanítás és napirend. okt. 31. szerda. Végre ismét voltunk szabad levegőn. Ma az első nap, hogy elhagytuk az Intézetet. Természetesen közösben és felügyelet alatt. Délután Rektor Atya felment Budapestre a hozzátartozók után érdeklődni. Több „pesti" szintén vele ment. nov. 1. csütörtök. Nyugtalanító hírek érkeztek. Az izgalom nő. A budapestiek és a közelben lakók hazamentek. Mindenszentek ünnepe van. Este levonultunk a kriptába. A halálról szóló elmélkedést P Hetény tartotta. Az egyes osztályok elhelyezték gyetyájukat az oltáron. A halál leselkedik odakint az emberekre mindenütt. Megrázó halottak napja. A katonaság rádió útján értesítette a szülőket a hogylétünkről. nov. 2. péntek. Nemcsak mi aggódunk, hanem értünk is aggódnak. Az Elöljáróságnak sikerült nagy nehézségek árán autókat szerezni, és akik akarnak, hazamehetnek. Pár fiú kivételével mindenki elindult. Hogyan, és mikor érkezünk meg, azt senki nem tudja. Vajon mikor látjuk egymást ismét? Isten veled Alma Mater! Vale! 1957. jan. 3. csütörtök. Ismét együtt. Mindenki úti kalandjait, élményeit meséli. Társaink közül többen disszidáltak. Egy halottunk is van. Kiss Gábor tavaly végzett IV realistát megölte egy gyilkos golyósorozat. A tanári karban is változás történt: Semjén Atyát Budára helyezték. (...) /EVID, 1996. okt. 24., 43. szám/ Esztergom dolgozói! A városi Forradalmi Tanács ügy határozott, hogy támogatja Nagy Imre új, független, semleges politikáját. Felhívjuk a gyárak, üzemek, vállalatok Munkás Tanácsait, hogy a hétfői munkafelvételre az előkészületeket tegyék meg. Sztrájkjogunkat továbbra is fenntartjuk, amenynyiben a tárgyalások a szoviet kormánnyal nem vezetnének eredményre. Esztergom, 1956. november 2, Esztergom Város Forradalmi Nemzeti Bizottsága L