Esztergom és Vidéke, 2006

2006-05-18 / 20. szám

4 Esztergom és Vidéke 2006. május 18. Fesztergom - 2006-ban nyolcadszor A tavaly elmaradt Tankcsapda koncertet a tervek szerint az idén minden­képpen bepótolhatja a Fesztergom közönsége. A debreceni rock trió na­pokban megjelent, új lemezének bemutatójával érkezik Esztergomba. Emellett természetesen még számtalan zenei műfaj hazai kép­viselőjének koncertje és a már ha­gyományos társprogramok soka­sága lesz látható-hallható az idei Fesztergomon. A Fesztergom idén is az eszter­gomi Pézsa Tibor Sportcsarnok melletti területen kerül megren­dezésre. A 2006-os fesztivál június 15-én délután 4 órakor nyílik és három napon át, június 17-éig vár­ja a közönséget. A háromnapos programot a szervezők a korábbi évek legnépszerűbb előadóinak és együtteseinek fellépésével töltik meg, a koncertek mellett pedig az eddig is közkedvelt sport, irodalmi és karitász társprogramok szere­pelnek majd. Az idei fellépők közül érdemes kiemelni a már említett Tankcsapdát, a Kis Pál és a Borz zenekart, az Anima Sound System-et, a Másfél együttest, a Belgát, valamint az Auróra, a Heven Street Seven, a Pannónia Ali Star Ska Orchestra és a De­presszió csapatát. A szokásoknak megfelelően a régióbeli, illetve az Esztergom-környéki előadók a fesztivál első napján lépnek szín­padra. Ezek közül máris biztosra vehető a Tűzkerék xT, a Watch My Dying, az Angelus, a Graveyard At Maximum fellépése. A koncerteket az előző évek gyakorlata szerint a nagyszínpa­don, este 11 után pedig egy hang­szigetelt sátorban lévő kisebb színpadon tarják. Ezek mellett még két helyszínen lehet bulizni a Fesztergomon, a publikum által előző években megkedvelt kara­oke sátor és egy nem tisztán elekt­ronikus zenét adó „házi-buli" sá­tor is a táncolni, szórakozni vágyó­kat szolgálja majd. Gulya István fesztiválszerve­ző hangsúlyozta, a Fesztergomot idén a tavalyi jegyárakon lehet lá­togatni. Elővételben hamarosan az esz­tergomi Gran Tours és a Cathedralis Tours irodájában le­het majd jegyet venni. Ekkor a 2500 forintos napijegy csak 2200 forintba kerül. Újdonság, hogy idén nem lesz hetijegy, a régiós zenekarokat be­mutató nyitónapra pedig csak 1500 forintos belépőt kell váltani. A rendezvénnyel kapcsolatos minden információ megtalálható a www.fesztergom.hu internetes oldalon. (forrás: esztergom.hu) Megkövetjük Mudrák Attilát Lapunk évfolyamaiban számtalan képet közöltünk városunk neves fotóművészétől, Mudrák Attilától. Sajnos, azonban el-elfeledkeztünk nevének feltüntetéséről, illetve a közléshez való kifejezett hozzájárulá­sát sem mindig szereztük meg. Feledékenységünket az sem menti, hogy a közölt fotókért a lapunknál szokásos tiszteletdíjat természetesen számfejtettük. Mudrák Attilát ezúton is megköveti: Bencze Cs. Attila főszerkesztő Régiós vers- és mesemondó verseny (nati) Május 6-án és 7-én Kertvárosban, a Féja Közösségi Házban Ister-Granum Eurorégiós vers- és mesemondó versenyt rendeztek. A má­sodik napi eredményhirdetés után Tóth Tamás, a Ház igazgatója értékel­te, összegezte a versenyt. - Intézményünk kiemelten fog­lalkozik a vonzáskörzetébe tarto­zó diákság művelődésével, iskolán kívüli kulturális tevékenységével. A permanens művelődési folyama­tok, közösségi foglalkozások mel­lett fontos szerepe van a nagyren­dezvényeknek is. Ilyen jeles ese­mény volt a Közösségi Ház életé­ben a május 6-án és 7-én - immá­ron harmadik alkalommal - meg­rendezett vers- és mesemondó ver­seny, amelyet az általános iskolás korosztály részére hirdettünk meg. Nemcsak Kertvárosból, ha­nem az Ister-Granum Eurorégió egész vonzáskörzetéből több mint 130 tanuló jelentkezett! Esztergom-kertváros: Arany János Alt. Isk., Dorog: Petőfi Alt. Isk., Zrinyi I. Alt. Isk., Csolnok: Ált. Isk., Esztergom: Babits Ált. Isk., Mindszenty Kat. Ált. Isk., Jó­Művészi főhajtás Rembrandt mester előtt (-ffy) Az idén 400 éve született Rembrandt Harmensz van Rijn holland festő és grafikus, a képző­művészet egyetemes történetének kimagasló alakja előtt tiszteleg Kántor János kiállítása, amely május 10-én nyílt meg a Duna Mú­zeum földszinti termeiben. A tár­lat anyagát javarészt Kántor azon művei alkotják, melyek a ba­rokk-kori mester konkrét munkái felhasználásával készültek, a bel­ső teremben lévő grafikákon vi­szont inkább áttételesen érhető tetten ezek inspiratív hatása. Az esztergomi művész-tanár a Remb­randt-művek közül egyes önarcké­pek átdolgozásával foglalkozott behatóbban, emellett a sokszorosí­tó grafikai eljárások alkalmazásá­ban követi mesterét. A vitrinekbe kihelyezett réz- és linómetsző esz­közök e kézműves technikákat hozzák némileg közelebb napjaink számítógép-felhasználó kiállítás­látogatójához. A tárlat ideje alatt keddenként (tehát még május 23-án és 30-án) egyébként ezek ki­próbálására is alkalom nyílik. Kántor tanár úr ugyanis külön grafikai bemutatókat tart majd, melyre előzetes bejelentkezés alapján iskolai csoportok, de fel­nőtt érdeklődők jelentkezését is várják. A mostani tárlat tehát a mester, de még inkább az általa tökélyre vitt sokszorosító grafikai techni­kák nagyságát hirdeti. (A falon ol­vasható tájékoztató sem a holland művész életútját, hanem Kántor János eddigi munkásságát ismer­teti címszavakban.) A kiállított munkák és a kéz­műves gyakorlatok bizonyára sokak érdeklődősét felkeltik majd. zsef A. Ált. Isk., Montágh I. Ált. Isk., Sárisáp: Ált. Isk., Leányvár: Ált. Isk., Grundschule, Kesztölc: Kincses J. Ált. Isk., Nyergesújfalu: Kernstok K. Ált. Isk., Tát: Ált. Isk. Felvidékről: Szőgyén: Csongrády L. M.T. (magyar tannyelvű) Alapisk., Pár­kány: Ady M.T. Alapisk., Bény: M.T. Alapisk., Zselíz, Szalka: M.T. Alapisk, Kéménd: Petőfi S. M.T. Alapisk. A díjazott tanulók névsora: I. kategória - alsós versmondók (május 6.): 1. díj: Kalocsai Abigél (Csolnok, 4. o.); 2. díj: Kanyicska Bálint (Szőgyén, 4. o.); 3. díj: Kiss Beatrix (Leányvár, 4. o.); különdíja­sok Varga Dominika, (Esztergom, Mindszenty, 1. o.) és Horváth Mar­git (Esztergom, Montágh, 3. o.). I. kategória - alsós mesemon­dás (május 7. vasárnap): 1. díj: Kő­vári Virág (Esztergom, Mind­szenty, 2. o.); 2. díj: Kajó Alexand­ra (Esztergom, József A. 2. o.); 3. díj: Tafferner Levente (Csolnok, 2. o.); különdíjasok Szalay Sára (Esz­tergom, Babits, 2. b.) és Odor Csil­lag (Esztergom, Babits, 4. o.) II. kategória - felsős versmon­dók (május 6. szombat): 1. díj: Vö­rös Brigitta (Szőgyén, 6. o.); 2. díj: Szabó Akos (Zselíz, 7. o.); 3. díj: Melecsky Kata (Szőgyén, 9. o.); különdíjasok Dékány Nikolett (Szőgyén, 8. o), Fődi Tamás (Esz­tergom, Montágh, 7. o, Gardenö Klaudia (Párkány, 5. b.) és Récsei Noémi (Zselíz, 6. o.). II. kategória - felsős mesemon­dás (május 7. vasárnap): 1. díj: Szelecki Mónika (Kéménd, 8. o.); 2. díj: Keil Tibor (Zselíz, 9. o.), 3. díj: Szentgyörgyi Flóra (Csolnok, 8. o.); különdíjasok Soós Dávid (Szalka, 6. o.) és Tafferner Leila (Csolnok, 7. o.). A verseny zsűrije (fenti fotón­kon): Sinkó Gyula (elnök), a Ko­márom-Esztergom Megyei Est fő­szerkesztője, Petrovics János kép­viselő, eurorégiós tanácsnok és Bakai Ferenc, az Esztergomi Klubszínpad vezetője, védnöke pe­dig Meggyes Tamás, városunk pol­gármestere volt. Síravatás a Belvárosi temetőben után előkelő helyen van feltüntet­ve. Jelentős összeggel járult hozzá, hogy kórházunk felépülhessen. A Kis-Duna sétányon levő márvány emléktáblán Luczenbacher Pál fő­nemes neve mellett is ott szerepel az ő neve. A sétányt az ő adomá­nyából építették. Bár életét még nem ismerjük, de ez a két adománya méltóvá te­szi arra, hogy síremléke fennma­radjon. A rekonstrukciót Németh Lász­ló felvidéki kőfaragó mester vállal­ta, és végezte el kitűnően, jutá­nyos áron. A választási küzdelem hevében a síravatás semmiféle visszhangot nem váltott ki Esztergomban! Kit is érdekelne egy 93 évesen, 112 éve meghalt öregasszony? Kórházunkban a referálókon egy szó sem eset róla, a fiatal orvo­soknak továbbra sem lesz fogal­muk, ki volt ez a bőkezű adakozó, Haubenthallerné Timanóczy An­na. A főorvosi kar tagjai pedig gyor­san tudatuk mélyére süllyesztik az egész történetet. (Felejtsük is el, mert a 160 orvosból csak néhá­nyan tudták anyagilag támogatni a kezdeményezésünket!?) Ne felejtsük el azonban azokat, akik adományaikkal elősegítették, hogy Haubenthallerné Timanó­czy Anna sírja ne tűnjön el az esz­tergomi Belvárosi temetőből. Köszönet illeti Esztergom Váro­«0«HAZUNK MECÉNÁSÁN/WC SI RJAT MEGÚJÍTOTT *** tr.„, wr r sának Kulturális, Idegenforgalmi és Sport, valamint Egészségügyi Bizottságát, a Vaszary Kolos Ala­pítványt, a Magyar Orvosi Kama­ra Esztergomi Szervezetét, Eszter­gom Barátainak Egyesületét és Mechler Zoltánt! A múltat eltörölni? Nem igaz! Persze a világot nem lehet meg­váltani, de ha mindenki a maga helyén csak egy picikét tenne azért, hogy tudjuk, honnan jöt­tünk, szebb lehetne a jövőképünk! Az esztergomi Belvárosi teme­tőben Haubenthallerné Timanó­czy Anna sírjához közel, romokba hever, gondozatlanul áll dr. Ka­menszky István, Esztergom vár­megye egykori főorvosának nyug­helye. * Feladat tehát van! Kis lépés, de az út ilyen kis lépé­sekből áll. Osvai László dr. (ekor-lap.hu) Az elmúlt választási kampány­ban számomra az egyik legriasz­tóbb jelszó az volt, hogy ne a múlt­ra figyeljünk, hanem nézzünk a jö­vőbe. Nem is voltunk tekintettel a múltra, hanem a ködös jövőbe ré­vedt az ország. Pedig a székelyek - akiket a ma­gyar kormány pressziójára megta­gadtunk december 4-én - azt tart­ják, hogy a havasi emberek akkor esnek pánikba, ha a hóesés a nyo­maikat eltünteti, és nem látják, nem tudják, hogy honnan jöttek. Márpedig aki nem tudja honnan jött, nem tudja, hol van, és végképp irányt téveszt a jövőben. Elődeink tisztelete nélkül ho­gyan lehet távlatokba látni? Ennyi nagy szavakat és gondo­latokat tartalmazó bevezető után, térjünk vissza a „való világ"-ba. Hogyan lehet ezeket a gondolato­kat a mindennapok történéseire lefordítani? Néhány megértő és támogató ember segítségével három évvel ezelőtt restauráltattuk kórházunk első igazgatójának, Gönczy Bélá­nak az esztergomi Belvárosi teme­tőben levő sírját. Nem kis nehézsé­gek árán gyűjtöttük össze a szük­séges pénzt. Á síravatáson megje­lent Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere is. Az orvosi kart néhány főorvos képviselte, pedig a kórház valamennyi orvosának ott kellett volna lennie. A szépen rendbe hozott sírról egy hét múlva ismeretlen tettesek lefűrészelték és ellopták az öntöttvas virágtar­tót, de a megújított sír további 50-100 évre őrzi Gönczy Béla em­lékét. 2006-ban - nagyobb támogatást remélve - Haubenthallerné Tima­nóczy Anna sírjának rendbetételét tűztük ki célul. Ki is volt O, hogyan telt hosszú élete? - azt még a szakemberek sem tudják. 93 éves korában hunyt el itt, Esztergomban. A sír­ját ápoló pénzügyi alap a II. világ­háborúig működött, mely gondoz­ta földi maradványait. Azon a márványtáblán, mely megörökíti a kórházunk építésére adakozók nevét, Vaszary Kolos

Next

/
Thumbnails
Contents